Na szundítottam egyet az értékelés előtt, nehogy a mimóza lelkekbe tapossak túlzottan - hogy egy magyar edzőt idézzek....Nem fogok mindenkivel külön külön foglalkozni. No nézzük.
1. bekapott gól: Amatőr, idegesítő, szokásos szögletgól. Állva fejeli be a manus 3-4 védő között, még néztem is az egyik kameraállást a szöglet előtt hogy a fehérmezesektől nem látni a kapu rövid oldalát, erre onnan szopjuk be. Ez persze nem menti fel Ikert sem, de azt is hozzá kell tenni, hogy az előző bajnokságban ugyanígy szívtuk rendszeresen a rögzített szituációs helyzetekből, és akkor nem ő állt a kapuban.
2. bekapott gól: Előtte nem sokkal magábaroskadt a SopCastom is, úgyhogy a pár perces nézhető streamvadászat miatt csak az ismétlést láttam.
Tessék nézni. 4 fickó van a 16-osunkon belül, az összes töküresen, 4-5 méteres körzetükben védő sincs, ráadásul ott még valaki be is ragadt (Ramos az talán?), úgyhogy akár még tovább is passzolhatta volna a fószer, akkor sincs les. Amatőr hiba megint, a védők nem tudom mit műveltek, talán mantrázhattak, hogy háááüüümmmmmlőddmellétematracossuttyóhááááüümmmmmm. A különbség annyi, hogy ezeket náluk beb*sszák, mint a sz*rt, mert tudják, hogy különben Cholo úgy levágja őket padra, hogy csak úgy füstöl, nálunk meg...na de erről később.
Csapatszinten akik jók voltak, az egyértelműen CR, Coentrao, illetve még Pepe (bár róla majdnem szívtunk egy 3. gólt). Ramost viszi előre a szíve, csak sokszor a hülyeségbe is sajnos. Modric-Kroos szürke volt szerintem, Bale-nek egyedül a szabadrúgása volt értékelhető (az mondjuk tényleg szép volt, kár hogy nem rúgta jobban szélre vagy tekerte kicsit erősebben és akkor Moyanak sansza nem lett volna kiszedni). Benzema meg a tökéletes láncszem...oh wait. Ajtóablak helyzetben nem tud úgy levenni egy alig guruló labdát, hogy ne pattanjon el tőle 4 méterre, bele Moya mancsaiba. Emellett az első bekapott gólt is mellőle fejelte Tiago, úgy hogy fel sem kellett ugrania, mert Karim épp nem tudom min volt elrévedve. 2 pont most rajta ment el szerintem. James meg ha még nincs helye vagy még nem bírja a nyomást, akkor lehetőleg a padon kezdjen, amíg nem készült fel. Bár tegnap nem volt olyan nagyon rossz, csak meg van szeppenve, nem találja még mindig a helyét, és tegnap is volt olyan relatíve gyors akciónk, amit teljesen belassított azzal, hogy szöszölt, míg vissza nem ért a komplett Atleti védelem.
Végül a különbség a Real és az Atletico között, most teljesen látható volt. Mi 348753875 darab oldal illetve hátrapasszal próbáljuk pótolni azt a dinamikát, amit DM meglódulásai és a védők mögé, diagonálisan belőtt labdái jelentettek az előző idényben. Egyedül CR volt képes érdemi ritmusváltást csinálni (illetve lehet, hogy Isco is, akkor már nemigen láttam az idegtől). Mondhatjuk, hogy uraltuk a meccset, de inkább nevezzük ezt meddő mezőnyfölénynek. 382-szer körbepasszoltuk a védelmüket, kézilabda stílusban, a kínálkozó lehetőségeket elszórakoztuk. Ezzel szemben az Atletico, akinek "köze nem volt a meccshez", azt a kevés lehetőséget, ami adódott előttük, azt kihasználta. Mert ha annyi tiszta helyzetet rontanának, mint a mi tökéletes láncszemünk, seperc alatt padon lennének, és ezt nagyon jól tudják. Nálunk meg néhány ember érinthetetlen kategória, akkoris ha nettó emberhátrány az ipse. Vagy azért, mert 80-90 vagy akárhány milliót leraktunk érte, vagy azért mert nincs épkézláb cseréje (esetleg ezek kombója, ami különösen "finom").
Igazából most Perezre vagyok nagyon dühös, mert megint elgurult a gyógyszere, és senki sem szól neki, hogy a kupákat meg díjakat nem az eladott mezek meg a nedvesedő tangák száma alapján osztják. Illetve van ilyen díj is, csak az teljesen más "ipar". Ideje lenne már végre egyszer posztra, és a rendszerbe igazolni, és nem marketingérték meg a név nagysága alapján, mert az ilyen igazolások miatt kell felborítani a jól működő játékrendszert, ugyanis kötelező az ennyiért Madridbavitt játékosokat játszatni. Akkoris, ha duplanulla az illető.