Szerintem meg nem is nagyon érdemes összehasonlítani őket már csak azért sem mert Messi az utóbbi időben középcsatárt játszott addig CR a szélen volt. Meg érdemes még kitérni a két csapat különböző taktikájára is. Amúgy erre az aranylabda kérdése Mou mondta meg régen a tuttit.... ha mindkét játékos ugyanolyan jó akkor az egyiknek miért van több lasztija...palesz77 írta:Ez melyik év volt? A 2011-es? Csak mert 09-ben még a régi rendszer volt tudtommal, szóval a 6 kupára evidens, hogy Leo kapta, 10-ben CR dobogón se volt, 12-ben meg Messi 91 gólt lőtt, úgyhogy kizárásos alapon ez maradt. Arra az évre meg ilyet találtam, gondolom a naptári évet nézi a gólszámban. De akkor szerintem azért Leo kapta, mert CR-el hasonló számban termeltek, de valahogy választani kellett közülük, és a Bl-t mi akkor megnyertük, ráadásul Messi hathatós segítségével - ellenetek is - ez meg felé billentette a mérleg nyelvét.mathers írta: Viszont akkor is volt olyan év mikor CR több rekordot döntött meg gólt lőtt, de Messi még is megkapta mert nyert címet. Most akkor már megint számít a cím. Jah, nem csak az számít ami Messinek kedvez.
Na mindegy, ez csak szemet szúrt hirtelen, igazából én az Aranylabdát túlhypeolt dolognak tartom, nem is értem miért foglalkoztok vele ennyit - tudomtudom, Messinek 4 van, CR-nek 2, de akkor se értem.. -, de hát ez úgy érzem marad már így.
Real Madrid vs. Barcelona
- sander
- Hozzászólások: 484
- Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 21:11
- Kedvenc játékosaid: Varane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
-
- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ez melyik év volt? A 2011-es? Csak mert 09-ben még a régi rendszer volt tudtommal, szóval a 6 kupára evidens, hogy Leo kapta, 10-ben CR dobogón se volt, 12-ben meg Messi 91 gólt lőtt, úgyhogy kizárásos alapon ez maradt. Arra az évre meg ilyet találtam, gondolom a naptári évet nézi a gólszámban. De akkor szerintem azért Leo kapta, mert CR-el hasonló számban termeltek, de valahogy választani kellett közülük, és a Bl-t mi akkor megnyertük, ráadásul Messi hathatós segítségével - ellenetek is - ez meg felé billentette a mérleg nyelvét.mathers írta: Viszont akkor is volt olyan év mikor CR több rekordot döntött meg gólt lőtt, de Messi még is megkapta mert nyert címet. Most akkor már megint számít a cím. Jah, nem csak az számít ami Messinek kedvez.
Na mindegy, ez csak szemet szúrt hirtelen, igazából én az Aranylabdát túlhypeolt dolognak tartom, nem is értem miért foglalkoztok vele ennyit - tudomtudom, Messinek 4 van, CR-nek 2, de akkor se értem.. -, de hát ez úgy érzem marad már így.
Nálunk pont fordítva van ilyenre precedens a baráti körömben..mathers írta:Nálunk is van egy két kivétel de szerintem a túloldalt sokkal nagyobb és komolyabb a gyűlölet. Pl most mikor a ludogorets vezetett ellenünk facen rám írt egy ismerős hogy szopik a real meg szar ronaldo. Most erre komolyan mi szükség? Én előző nap nem írtam hogy szopik a barca pedig elég mélytorkost kapott... És sajnos ezekből a szurkolókból van több akik azért is megmondják és leírják hogy ők a kemények, mert CR kihagyott egy helyzetet meg a real vesztésre áll.
- h3x0r
- Hozzászólások: 9695
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Az utobbi par honapban valoban nem volt semmi komolyabb incidens koztunk es a barcasok kozott, de azert emlekszem hogy korabban 1-1 clasico kornyeken nem kis haboruk folytak itt.danianevem írta:Bár én még a frissebb regisztráltak között vagyok, eddig nem nagyon láttam olyat, hogy ezt gyakran, vagy súlyosan lépték volna át páran. Sőt a legtöbb esetben nem kis iróniát vélek felfedezni az ilyen jellegű hsz-ekben, ezzel pedig sokat enyhítenek a szerzők a kritikájukon. Szóval nem látom, hogy olyan nagyon szélsőséges lenne a fórum ezen a téren, bár lehet én értelmezem rosszul...
Egyebkent erdekes, mert lakotarsam liverpool + barca szurkolo, akivel eleg sokszor dumalunk a focirol. Amikor semleges csapatokrol meg jatekosokrol van szo, akkor legtobbszor egyet is ertunk es tenyleg orakon keresztul tudunk 1-2 dologrol beszelni. Amikor viszont elojon a barca - real vagy messi - ronaldo tema, akkor mintha tortenne egy 360 fokos fordulat (nem is tudom ki irta egyszer igy, de megmaradt ), szoval mintha tortenne egy 180 fokos fordulat es teljesen szembe megyunk egymassal. Par perc utan abba is hagyjuk az egeszet, mert tudjuk hogy ugyis sertodes meg vitatkozas lenne belole.lesliejr írta:Én az utóbbi időben ritkábban szólalok meg. Tudom, ez egy fórum és mindenki azt ír amit akar, max kitiltják innen. De nagyot esett a színvonal. Másról se szól, csak egymás szapulásáról. Persze kell a szurkálódás, de 99%-ban az megy, hogy ócsároljuk a másikat. Ronaldo ilyen, Messi olyan, ez ezt mondta, az meg se szólaljon, ez milyen hülye, az mekkora senki, bezzeg a mi kutyánk kölyke...
Nehéz így érvelni vagy vitázni, pedig anno én ezért kezdtem el itt a pályafutásomat. Jó a másik oldalt is meghallgatni, mert olyat is látnak amit egy elvakult szurkoló nem biztos, hogy észrevesz. De csak a köpködés megy az ellenfél játékosaira. Amit Ronaldo tud kapni egy Barca szurkolótól vagy amit Messi kap itt...aztán messze a két legjobb és legsikeresebb játékosok akárhonnan nézzük.
De lehet én reagálom túl és csak nekem tűnik úgy, hogy ez a rovat elment a gyűlölködés irányába.
(Kb ugyanez a helyzet a roman csoporttarsaimmal is. Szinte barmirol normalisan elbeszelgetunk, de amikor szoba jon a magyar - roman helyzet, mintha mindkettonknel bekapcsolt volna automatikusan a haboru gomb. Inkabb temat valtunk, kulonben olyat mondanank a masiknak, hogy meg csak nem is koszonne tobbet.)
Na de visszaterve a real vs barca temaral. Sokszor nalunk is elofordul hogy 1-2 ember atesik a lo masik oldalara, aminek szemet hunyunk es meg rateszunk 1 lapattal. Ha ugyanezt egy barcas teszi, akkor pedig azonnal letamadjuk 30-an. Ez se a legjobb, de hat ilyen az elet.lesliejr írta:Tudom, ez egy fórum és mindenki azt ír amit akar, max kitiltják innen.
- dzsi91
- Hozzászólások: 12068
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Teljesen jól látod, jelenleg pint ottvagyunk,hogy csóri Nessinek a nyamvadt kis gólpasszait kell eladhatóvá tenni, mert Cé már egy teljesen más ligában tolja.Ami az óriási különbség a két szurkoló tábor között az az,hogy a Barcásoknak nincsenek elveik, mindig arcon köpik magukat a sok titalált szart a klubjukról egy perc alatt a szőnyeg alá söprik,már nem büdösek a 100 millás igazolások,már jól jönne a direkt foci amit antifutballként emlegettek évekig,Mourinho buszai undorítóak,de bezzeg az Atleti mennyire megérdemelte volna a bl-t...egyszerűen egy fél nap alatt olyan napraforgásokra képesek ,hogy öröm nézni, Persze ez a sport1es agymosott barcásokra vonatkozik, vannak Olyanok akik látnak és láttak is de ezen a forumon is csak 2 van, az Eb meg valami brutális,ha it csökkent a színvonal akkor ott gyakorlatilag nincs is.mathers írta:Értem a gólok részét is. De egyrészt arra ott van az aranycipő. De teljesen értem. Viszont akkor is volt olyan év mikor CR több rekordot döntött meg gólt lőtt, de Messi még is megkapta mert nyert címet. Most akkor már megint számít a cím. Jah, nem csak az számít ami Messinek kedvez. És az a gáz ha Messi nem is nyer csak 1% lesz lemaradva, mint tavaly. De nem azért írom hogy vitát robbantsak ki. Csak én így látom a dolgokat. MInden embernek más a véleménye én elfogadom.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66449
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ha eggyel nyer CR az is ugyanolyan győzelem. Ha meg csak annyival kap ki, nem vigasztal
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- mathers
- Hozzászólások: 1028
- Csatlakozott: 2014. július 10., csütörtök 2:25
- Kedvenc játékosaid: Cristiano, Ramos, Modric, Iniesta, Ronaldinho, Ronaldo, Zidane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Értem a gólok részét is. De egyrészt arra ott van az aranycipő. De teljesen értem. Viszont akkor is volt olyan év mikor CR több rekordot döntött meg gólt lőtt, de Messi még is megkapta mert nyert címet. Most akkor már megint számít a cím. Jah, nem csak az számít ami Messinek kedvez. És az a gáz ha Messi nem is nyer csak 1% lesz lemaradva, mint tavaly. De nem azért írom hogy vitát robbantsak ki. Csak én így látom a dolgokat. MInden embernek más a véleménye én elfogadom.
- danianevem
- Hozzászólások: 739
- Csatlakozott: 2014. július 23., szerda 21:46
- Kedvenc játékosaid: Puyol, Messi, Koeman, Xavi, Ronaldinho, Cruyff
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ha már szóba került a téma, talán érdemes megközelíteni a másik oldalról is. Engem különösebben nem zavar ha cseszegetik Messit, vagy a Barcát, amíg az a jó ízlés határain belül történik meg. Tehát nem agyba-főbe gúnyolódnak, hanem az egészséges rivalizálás fogalmát merítik ki. Természetesen vica versa.
Bár én még a frissebb regisztráltak között vagyok, eddig nem nagyon láttam olyat, hogy ezt gyakran, vagy súlyosan lépték volna át páran. Sőt a legtöbb esetben nem kis iróniát vélek felfedezni az ilyen jellegű hsz-ekben, ezzel pedig sokat enyhítenek a szerzők a kritikájukon. Szóval nem látom, hogy olyan nagyon szélsőséges lenne a fórum ezen a téren, bár lehet én értelmezem rosszul...
mathers aranylabdás részéhez: lehet Sneijederezni, meg Iniestázni, de bármennyire kedvelem jómagam is a játékukat, egyszerűen arról van szó - amit te is írtál utána-, hogy Messi és Ronaldo évente döntöget annyi rekordot, mint más egy karrier alatt. Mindketten hatalmas múltú klubok gólrekorderei lettek/lesznek, ráadásul a korábbi rekordereknek szükséges idő töredéke alatt...
A 21. században termelnek annyi és olyan minőségű gólokat, mint tették azt 60 éve a máig emlegetett klasszisok. Szóval az aranylabdák teljesen jó helyre kerültek, egyedül az aránytalanság a probléma. Mert egyik sem jobb a másiknál, viszont mindkettő jobb az összes többinél, ha a jelenlegi generációt nézzük. Szerintem.
Bár én még a frissebb regisztráltak között vagyok, eddig nem nagyon láttam olyat, hogy ezt gyakran, vagy súlyosan lépték volna át páran. Sőt a legtöbb esetben nem kis iróniát vélek felfedezni az ilyen jellegű hsz-ekben, ezzel pedig sokat enyhítenek a szerzők a kritikájukon. Szóval nem látom, hogy olyan nagyon szélsőséges lenne a fórum ezen a téren, bár lehet én értelmezem rosszul...
mathers aranylabdás részéhez: lehet Sneijederezni, meg Iniestázni, de bármennyire kedvelem jómagam is a játékukat, egyszerűen arról van szó - amit te is írtál utána-, hogy Messi és Ronaldo évente döntöget annyi rekordot, mint más egy karrier alatt. Mindketten hatalmas múltú klubok gólrekorderei lettek/lesznek, ráadásul a korábbi rekordereknek szükséges idő töredéke alatt...
A 21. században termelnek annyi és olyan minőségű gólokat, mint tették azt 60 éve a máig emlegetett klasszisok. Szóval az aranylabdák teljesen jó helyre kerültek, egyedül az aránytalanság a probléma. Mert egyik sem jobb a másiknál, viszont mindkettő jobb az összes többinél, ha a jelenlegi generációt nézzük. Szerintem.
- mathers
- Hozzászólások: 1028
- Csatlakozott: 2014. július 10., csütörtök 2:25
- Kedvenc játékosaid: Cristiano, Ramos, Modric, Iniesta, Ronaldinho, Ronaldo, Zidane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Lehet hogy előfordul szapulás de messze nem olyan stílusban mint a másik oldalon. Roncika meg primadonna megnevezések pedig még csak rátesznek. És most hogy CR megrúgott egy ludogorets játékost kezdi a másik oldal is linkelni a videókat de hát ő a jófiú meg minden de azt nem veszik észre hogy amíg CR-nél az ilyen esetek néha néha vannak addig messinél egyre gyakrabban. Olyan focista meg nincs akinek ne lennének ilyen mozdulatai főleg olyan szinten ahol ők vannak. Állandóan faragják őket meg minden és néha azért egyszer elszakad a cérna. Sajnálom, hogy ekkora az utálat a két csapat közt és a szurkolók nagy többségénél. Jó lenne normálisan szurkolni a két legjobb csapatnak és legjobb játékosnak. Hol az egyik van felül hol a másik. A gond csak az, hogy az egész média erre még rátesz egy lapáttal. A tipikus jófiú és rossz fiú megkülönböztetés. De mondhatnám a sporttévét is a nagy szakértőket meg kommentátorokat. És aki még nem is ismeri a csapatot csak odakapcsol azt hallja, hogy a realt szidják és a barca a jó űrfoci meg minden. És ő ezt így elkönyveli magában. De a legnagyobb baj, hogy erre még az utóbbi időben a FIFA is rátett azzal, hogy 4 aranylabdából kettőt ajándékba adott Messinek a semmire. Csak hogy azt sugallják mindenki felé a barca a legjobb messi minden idők... Holott Iniesta és Snejder is megérdemelte volna. De a FIFA most már teljesen megszívatta saját magát. CR-nek oda kellett adni az aranylabdát mert ha nem teszik szerintem bontották volna a FIFA székházat. Pedig nem nyert semmit csapat szinten. Oké, hogy teljesítményileg a legjobb volt tényleg meg gólokban is. Viszont egyáltalán nem érzem úgy, hogy nem érdemelte meg. Még hozzá azért, mert Messi is kapott pontosan ugyanerre aranylabdát. Persze a másik oldal elégedetlenkedik, de amikor Messi kapta ugyan erre semmi kétség nem volt arról, hogy megérdemli... Szerintem ezek is csak egyre jobban emelték a már meglévő feszültséget a szurkoló tábor között. De egyben idegesítő is mert a régi rendszerben ami teljesen jó volt egyértelmű hogy CR kapja idén is a bogyót. De még most is kvázi izgulni kell hogy nehogy Messi kapja. Aki ha már vébét nem de egy ajándék vébé aranylasztit kapott nehogy üres kézzel távozzon. Felháborító már ez az egész. És a szurkolói viselkedések is igazából. Nálunk is van egy két kivétel de szerintem a túloldalt sokkal nagyobb és komolyabb a gyűlölet. Pl most mikor a ludogorets vezetett ellenünk facen rám írt egy ismerős hogy szopik a real meg szar ronaldo. Most erre komolyan mi szükség? Én előző nap nem írtam hogy szopik a barca pedig elég mélytorkost kapott... És sajnos ezekből a szurkolókból van több akik azért is megmondják és leírják hogy ők a kemények, mert CR kihagyott egy helyzetet meg a real vesztésre áll. És nem is érdekli sőőt végig sem gondolja hogy ilyet talán nem kéne írni miután ők se voltak előző nap valami eredményesek. Kicsit hosszú lett, de ki kellett adni magamból. Lehet szidni nem érdekel, de én akkor is így látom ez az én véleményem.
-
- Hozzászólások: 680
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 9:49
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Én az utóbbi időben ritkábban szólalok meg. Tudom, ez egy fórum és mindenki azt ír amit akar, max kitiltják innen. De nagyot esett a színvonal. Másról se szól, csak egymás szapulásáról. Persze kell a szurkálódás, de 99%-ban az megy, hogy ócsároljuk a másikat. Ronaldo ilyen, Messi olyan, ez ezt mondta, az meg se szólaljon, ez milyen hülye, az mekkora senki, bezzeg a mi kutyánk kölyke...
Nehéz így érvelni vagy vitázni, pedig anno én ezért kezdtem el itt a pályafutásomat. Jó a másik oldalt is meghallgatni, mert olyat is látnak amit egy elvakult szurkoló nem biztos, hogy észrevesz. De csak a köpködés megy az ellenfél játékosaira. Amit Ronaldo tud kapni egy Barca szurkolótól vagy amit Messi kap itt...aztán messze a két legjobb és legsikeresebb játékosok akárhonnan nézzük.
De lehet én reagálom túl és csak nekem tűnik úgy, hogy ez a rovat elment a gyűlölködés irányába.
Nehéz így érvelni vagy vitázni, pedig anno én ezért kezdtem el itt a pályafutásomat. Jó a másik oldalt is meghallgatni, mert olyat is látnak amit egy elvakult szurkoló nem biztos, hogy észrevesz. De csak a köpködés megy az ellenfél játékosaira. Amit Ronaldo tud kapni egy Barca szurkolótól vagy amit Messi kap itt...aztán messze a két legjobb és legsikeresebb játékosok akárhonnan nézzük.
De lehet én reagálom túl és csak nekem tűnik úgy, hogy ez a rovat elment a gyűlölködés irányába.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
mi is....
BBCKPH írta:jé, az nso a barcával kapcsolatban ferdít és hazudik? mik vannak már!
Hiszen sokszor szokott,mi ebben a meglepő? Színesebbre festi a valósnál......most fordítva? Akkor ez volt ez első. Ideje volt,mert nagyon billent a mérleg már.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Viszont már az elején is azt mondta mindeki, hogy simán elintézik, ahhoz képest még mindig tart az ügy, akkor csak nem olyan könnyű a dolog.Faust írta:Van pénze jó ügyvédre úgyhogy felejtős.
'Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.'
-
- Hozzászólások: 3467
- Csatlakozott: 2013. augusztus 8., csütörtök 23:00
- Kedvenc játékosaid: zizou, marcelo, modric
- Kedvenc csapatod: los blancos.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
a jó moderátori gondolkodásRealista24 írta:Én meg szarok rá, hogy ki játszik és ki nem a Barcában.
Az elmúlt 100 évben bőven volt olyan, amikor nagyon gyengék voltak, vagy éppen mi. Kit érdekelt? Senkit.
Adócsalás? Büntessék meg, ahogy kell. Megy az okoskodás az igazolásoknál, zárják ki őket, ha ez a szankció.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66449
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Én meg szarok rá, hogy ki játszik és ki nem a Barcában.
Az elmúlt 100 évben bőven volt olyan, amikor nagyon gyengék voltak, vagy éppen mi. Kit érdekelt? Senkit.
Adócsalás? Büntessék meg, ahogy kell. Megy az okoskodás az igazolásoknál, zárják ki őket, ha ez a szankció.
Az elmúlt 100 évben bőven volt olyan, amikor nagyon gyengék voltak, vagy éppen mi. Kit érdekelt? Senkit.
Adócsalás? Büntessék meg, ahogy kell. Megy az okoskodás az igazolásoknál, zárják ki őket, ha ez a szankció.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- miro
- Hozzászólások: 2275
- Csatlakozott: 2014. augusztus 16., szombat 10:49
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Guti, Modric, Bale
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Ausztria, Dornbirn
Re: Real Madrid vs. Barcelona
én komolyan ennek nem örülök,ugyanúgy vagyok azzal mint amikor a barca katalán ligába akar költözni,vagy mint amikor eltiltották őket az átigazolásoktól.Realista24 írta:Hoppá, elutasították Messi fellebbezését, hogy nem tudott semmit az adócsalásos dologról, megy a bíróság elé. Legsúlyosabb büntetés a letöltendő börtön.
nyíilván jó ez nekünk,mert gyengülnek,messi nem játszana,vagy nem ebben a ligában lenne és akkor nem lenne gyakorlatilag ellenfelünk,de bzmeg had legyen csak egy jó erős barca,így fsza a liga,így dicsőség elverni őket!!
annyira magyar gondolkodás ez a,gyengüljön az ellenfél,és akkor nekünk könnyebb lesz.
nem ezzel kell foglalkozni,legyen ez a Barcelona problémája,de azért én minden évben szinte piros napként avagy ünnepként tartom azt a dátumot amikor ellenük játszunk,pont azért mert ők is erősek,mi is azok vagyunk,és sokkal jobb így drukkolni,vagy éppen nyerni hogy igen,elvertünk egy jó barcát,odabszni messinek stb,mint sem majd egy olyat aki pl gyenge azért mert nem tud igazolni,vagy mert messi nem játszhat.
(remélem leesett mindenkinek amire próbáltam utalni)
Perez & CR
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Van pénze jó ügyvédre úgyhogy felejtős.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66449
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Hoppá, elutasították Messi fellebbezését, hogy nem tudott semmit az adócsalásos dologról, megy a bíróság elé. Legsúlyosabb büntetés a letöltendő börtön.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66449
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Akkor jó, azt hittem csak véletlenül próbálsz itt provokálni pár embert.BBCKPH írta:igen, azért kattintottam az elküldés gombra. meg előtte az előnézetre.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Real Madrid vs. Barcelona
igen, azért kattintottam az elküldés gombra. meg előtte az előnézetre.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66449
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Biztos el akartad küldeni ezt a hozzászólást?BBCKPH írta:jé, az nso a barcával kapcsolatban ferdít és hazudik? mik vannak már!
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Real Madrid vs. Barcelona
jé, az nso a barcával kapcsolatban ferdít és hazudik? mik vannak már!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 18 regisztrált és 0 vendég