Tegnap voltunk moziba és mivel nem volt olyan film, ami igazán lázba hozott volna, így a
Förtelmes főnökök2-re esett a választás. Nem volt semmi komolyabb elvárásom a filmmel kapcsolatban, sőt arra készültem, hogy egy újabb erőltetett és dögunalmas vígjátékot kapok majd, sokadjára.
Viszont ebben pozitívan kellett csalódnom, baromi jól szórakoztam rajta végig, a maga műfajában igen jóra sikerült szerintem. Persze volt pár erőltetett poén is, de mindezek mellett szakadtam rajta végig és nem úgy jöttem ki a végén, hogy kidobott pénz volt a mozijegy ára. 7/10
Volt előzetes a Dumb és Dumberről is, na arra a két marhára még kíváncsi leszek majd.
Alapból nem csípem Jim Carrey filmjeit, kivétel viszont az Ace Ventura és a fent említett.