shutter bameg, értsd már meg, hogy nem a Barca játékosokkal van gond. Egy kivétellel, mégpedig Xavi. Legalább is nekem az jön le, hogy a Madridisták 80%-ának vele van baja. Felőlem kezdhet helyette Thiago, vagy akármilyen Barca-s, csak Ő ne játszon. 2008-ban kellett, de már 2010-ben is lassította a játékot, de az még elment. De amit mára nyom, hát, had ne részletezzem, hogy mit csinálnék vele...'shutterisland írta:én elismerem, hogy nektek ezerszer nehezebb lenyelni a békát az állandó 6, de néha több barcás miatt is a kezdőben, és a barcás jellegű játékszisztéma okán, de azért sokan épp emiatt túlzásokba is képesek esni.
Írtad, hogy nélküle nem lett volna ennyire sikeres a válogatott. Ez sem feltétlen igaz. Szerintem sokkal fontosabb láncszem volt Casillas, a védelem meg Iniesta. Megéltek volna Xavi nélkül is, idén meg pláne.
Ha 2014-ben, a VB-n is stabil kezdő lesz én nem tudom mit csinálok...