Spanyol bajnokság
- realistahuni
- Hozzászólások: 7671
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Spanyol bajnokság
Nekem erről a bajnokságról mindig két meccs ugrik be amit a szánalmasan elbasztunk.
Rögtön a bajnokság elején mikor 0-2-re mentünk a Sociedaddal és onnan 4-et kaptunk, pedig nem voltak akkor sérültjeink.
Illetve a tavaszi klasszikus, amikor az első félidőben komoly előnyre kellett volna szert tenni, és minimum X-re lehozni.
Ez a kettő fejben ment el, még ha RMCF meg is haragszik, ezeken FGY-k voltunk.

Sajnos ez tényleg csapatszintű dolog lesz, náluk tényleg nincs úgy leterhelve, nincs úgy nyomás alatt a védelmük, mint nálunk. Hiába vannak jó védőink, ha az ellenfelek úgy mennek át a középpályánkon, mintha nem is lenne. Meg egyénileg nagyon jó hátvédjeink vannak, viszont együtt azért elég sokat hibáztak (idén is), pedig jó pár éve együtt játszanak.tucsoki írta:A Barca 20 gól alatt kapott a bajnokságban, gyanús hogy ez valamiféle rekord lesz. Ahhoz képest mennyire lesajnáltuk őket év elején, pláne az ilyen Mathieu, Vermaelen féle igazolásokkal, majd 2x annyi gólt kapott a védelmünk, ami azért sokkoló adat...
Az elmúlt 3 évben mindössze 2-5 gól volt max. a különbség a két csapat között kapott gólok tekintetében.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Spanyol bajnokság
Januárban már szar volt a csapat. Egy egy vereség meg még belefért volna,de december vége felé,amikor volt az a milanos sörmeccs ott már egy szétesett csapat voltunk.Többek között az, hogy a "kisebb" csapatok ellen elég volt 70% os gáz,míg a nagyobbak ellen 100% kellett volna,ez meg mások és általam is vázolt dolgok miatt nem állt össze.
kipurcantott kp-a,rossz rotálás,szűk és hasztalan cserepad elől és kp-án,bbc állandó kezdő ez miatti motiváltalan cserék,illetve ratyi bale,sérülések nagy száma,kulcsjátékos hosszú időre kidőlése,30 kapufa míg a barca 10-12 között lőtt.....stb......ezek elegek hogy valaki ne nyerjen meg fontos és kiélezett meccseket.
Egyetértek,csak a probléma az hogy az Atletico ellen szeptemberben illetve január elején játszottunk,a Valenciával pedig szintén január elején játszottunk.
A nagy része amit írtál fizikális problémák,de ezek még ahhoz nem voltak annyira későn.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- Ramioli
- Hozzászólások: 925
- Csatlakozott: 2014. március 23., vasárnap 17:37
- Kedvenc játékosaid: Zidane, , Redondo, Modric, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Hát pedig ősszel még nagyon erősnek nézet ki a csapatunk, nagyon jól játszottak folyamatosan , ott a Valenciai vereség után valami megtört , és a játék sem volt olyan már .. utána jöttek a sérülések és elment a hajó várható volt hogy +4 et leadtuk -4 re ott ment el az sok volt ..ott még a barca egyet botlott ,(Malaga ) utána 1 re feljöttünk , valószínű akkor sem lettünk volna bajnokok ha megverjük a Valenciát , Maximum azt érhettük volna el hogy nem tartalékolhattak volna az utolsó hazai meccsükre.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25009
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Mondjuk én ebből kiemelném Messit, változtatott az étrendjén, odafigyelt magára, motivált lett, visszatért a szintjére. Utána jöhet a többi tényező, amiket írtál.Motaro írta:No akkor érdemben.
Az, hogy nem érdemeltük meg, meg nem gratulál valaki, a ő dolga, neki ez a véleménye, erre írtam, hogy sebaj.
Az én véleményem, hogy tavaszra összeállt a brigád, Enrique megtalálta a kezdőt, az MSN összeérett. Hogy nem volt sérültünk? Szerencse, vagy a rotálás eredménye? Mindkettő, de igazából lényegtelen.
A rangadókat behúztuk, hol szenvedve, hol magabiztosan, nálatok meg pont az őszi szárnyalásnak lett meg a böjtje.
Ennyi...
Nem illik.
-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: Spanyol bajnokság
Milyen fél csapat? Általános első osztály. Modric, James rajtuk kívül huzamosabb ideig nem volt kiesőnk. Ez biztos, hogy nem egy fél csapatnyi sérült.kiesett a fél csapat a tavaszi szezonban.
A katalánoknak gratulálok, akkora jöttek formába, mikorra kell! A tripla ismét karnyújtásnyira tőlük.
Re: Spanyol bajnokság
A Barca 20 gól alatt kapott a bajnokságban, gyanús hogy ez valamiféle rekord lesz. Ahhoz képest mennyire lesajnáltuk őket év elején, pláne az ilyen Mathieu, Vermaelen féle igazolásokkal, majd 2x annyi gólt kapott a védelmünk, ami azért sokkoló adat...
Az elmúlt 3 évben mindössze 2-5 gól volt max. a különbség a két csapat között kapott gólok tekintetében.
Lehet a sérültekre, kapufákra, szerencsére, vagy arra, hogy a BL-címvédőt jobban megakarták verni a csapatok mint a katalánokat, de egyik sem kifogás vagy mentség. Saját magunknak köszönhetjük ezt a szezont (deja vu), a Barcának pedig jár a gratuláció.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tucsoki 2015. május 17., vasárnap 21:23-kor.
Re: Spanyol bajnokság
No akkor érdemben.
Az, hogy nem érdemeltük meg, meg nem gratulál valaki, a ő dolga, neki ez a véleménye, erre írtam, hogy sebaj.
Az én véleményem, hogy tavaszra összeállt a brigád, Enrique megtalálta a kezdőt, az MSN összeérett. Hogy nem volt sérültünk? Szerencse, vagy a rotálás eredménye? Mindkettő, de igazából lényegtelen.
A rangadókat behúztuk, hol szenvedve, hol magabiztosan, nálatok meg pont az őszi szárnyalásnak lett meg a böjtje.
Ennyi...
Az, hogy nem érdemeltük meg, meg nem gratulál valaki, a ő dolga, neki ez a véleménye, erre írtam, hogy sebaj.
Az én véleményem, hogy tavaszra összeállt a brigád, Enrique megtalálta a kezdőt, az MSN összeérett. Hogy nem volt sérültünk? Szerencse, vagy a rotálás eredménye? Mindkettő, de igazából lényegtelen.
A rangadókat behúztuk, hol szenvedve, hol magabiztosan, nálatok meg pont az őszi szárnyalásnak lett meg a böjtje.
Ennyi...
- miro
- Hozzászólások: 2275
- Csatlakozott: 2014. augusztus 16., szombat 10:49
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Guti, Modric, Bale
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Ausztria, Dornbirn
Re: Spanyol bajnokság
Triplázni fognak(?),de nem jók,sőt MAKK az egész nem??Remy írta: Azzal illetsz, amivel akarsz, annyira nem érdekel. Viszont tudok gratulálni azoknak, akik megérdemlik. Ennek a barcának én nem tudok, ennyi. engedjétek el.
Tavaly semmi bajom nem volt az Atletico bajnoki címével.
Egyetértek,csak a probléma az hogy az Atletico ellen szeptemberben illetve január elején játszottunk,a Valenciával pedig szintén január elején játszottunk.Többek között az, hogy a "kisebb" csapatok ellen elég volt 70% os gáz,míg a nagyobbak ellen 100% kellett volna,ez meg mások és általam is vázolt dolgok miatt nem állt össze.
kipurcantott kp-a,rossz rotálás,szűk és hasztalan cserepad elől és kp-án,bbc állandó kezdő ez miatti motiváltalan cserék,illetve ratyi bale,sérülések nagy száma,kulcsjátékos hosszú időre kidőlése,30 kapufa míg a barca 10-12 között lőtt.....stb......ezek elegek hogy valaki ne nyerjen meg fontos és kiélezett meccseket.
A nagy része amit írtál fizikális problémák,de ezek még ahhoz nem voltak annyira későn.
Perez & CR
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Re: Spanyol bajnokság
Nem is kell gratulálni, de miért nem érdemelték meg? Én ezt a részét nem értem csak.Remy írta:Viszont tudok gratulálni azoknak, akik megérdemlik. Ennek a barcának én nem tudok, ennyi.
- sonic
- Hozzászólások: 4213
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Spanyol bajnokság
Azert vannak itt a forumon paran Barcasok. Ha mas nem, akkor nekik, hogz a csapatuk nyert.nmate írta:Mondjuk ettől függetlenül itt a fórumon nem tudom minek/kinek gratulálgat bárki is
Megerdemelt a bajnoki cim, grat nekik.
Az meg tenyleg szanalmas hogy hany pontot hoztunk a BL indulo csapatok ellen.. Botranyos.
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Spanyol bajnokság
miro írta:+1,teljesen.Realista24 írta: Egész Európát? Kit?
Ligát? Kit? Egy nyert meccsünk van a hat fontosból.
Ugyanazokkal a lehetőségekkel indult mind a két csapat, sőt....náluk Suarez jegelve volt 4 hónapot. Nem baj Remy, hungaromadridista jelző megszületett a hungarokatalán után. Te vagy az első nálam.
Felmerül a kérdés hogy miért nem tudunk rangadót nyerni,ugyan is sorozatban a második év ami miatt lecsúszunk az első helyről....Ki az oka ennek?Csapat,tréner,felfogás?
Többek között az, hogy a "kisebb" csapatok ellen elég volt 70% os gáz,míg a nagyobbak ellen 100% kellett volna,ez meg mások és általam is vázolt dolgok miatt nem állt össze.
kipurcantott kp-a,rossz rotálás,szűk és hasztalan cserepad elől és kp-án,bbc állandó kezdő ez miatti motiváltalan cserék,illetve ratyi bale,sérülések nagy száma,kulcsjátékos hosszú időre kidőlése,30 kapufa míg a barca 10-12 között lőtt.....stb......ezek elegek hogy valaki ne nyerjen meg fontos és kiélezett meccseket.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
Re: Spanyol bajnokság
Születtek még érdekes eredmények ebben a fordulóban, a tabella alsó felén még lesznek izgalmak bőven.
Real Sociedad - Grananda 0-3
Elche - Athletic Bilbao 2-3
Valencia - Getafe 1-1
Ezt a kettőt lehetne kiemelni, az első az sokkoló, akármennyire nem volt már tétje a Sociedadnak, azért ettől a Grandától kapni otthon 3-at művészet.
Bilbao meg 10 perc alatt fordított.
Valencia meg nem értem, hogy nem tudtak nyerni, ráadásul még közelebb kerülhettek volna a 3. helyhez. Viszont Sevilla még előzhet is az utolsó fordulóban, aztán akkor Valenciának marad az EL. Kemény lesz.
Granada viszont megúszhatja, hihetetlen, Eibar-Almería meg az utolsó előtti fordulóban kerültek kiesőhelyre, majd megnézem a párosításokat, de ott is komoly harcok várhatóak jövő héten.

- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66089
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Elengedjük, ha te is a fórumot a hülyeségeiddel.Remy írta:Azzal illetsz, amivel akarsz, annyira nem érdekel. Viszont tudok gratulálni azoknak, akik megérdemlik. Ennek a barcának én nem tudok, ennyi. engedjétek el.Realista24 írta: Ugyanazokkal a lehetőségekkel indult mind a két csapat, sőt....náluk Suarez jegelve volt 4 hónapot. Nem baj Remy, hungaromadridista jelző megszületett a hungarokatalán után. Te vagy az első nálam.
Tavaly semmi bajom nem volt az Atletico bajnoki címével.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Steve
- Hozzászólások: 7906
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
- Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo, Bellingham
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Honnan tudod, hogy nem olvassa? Nincs pontos bizonyítékod rá, hogy nem ül a googletranslate-el és fordítja szabadidejében az oldalt és elemzi a szakértö hozzászólásainkat!nmate írta:Nem azé' Remy, de talán túlélik ha nem gratulálszRemy írta:Lehet hülyézni, de egy olyan bajnoki címért nem fogok gratulálni, amit azért buktunk el, mert kiesett a fél csapat a tavaszi szezonban. Megaláztuk a ligát ősszel, sőt egész európát, aztán jöttek a sérülések. Majd, ha ugyanazokkal az esélyekkel kerekednek fölénk, akkor gratulálok.
Mondjuk ettől függetlenül itt a fórumon nem tudom minek/kinek gratulálgat bárki is
Bár ha jobban belegondolok, Neymar lehet olvas minket.
Amúgy ha valaki itt gratulál az max egy kedves gesztus az itt fellehetö értelmesebb barca drukkerek felé, mutatva, hogy nem juróbarsza közönség van itt. Ebben szerintem nincs hiba.
De lassan érkezik Matt és az adjuk el Anclottit téma, amit addig nem ad fel, amíg tényleg kibírhatatlan lesz az olasszal és elküldik tényleg akor igaza lesz. De addig is egy kis szívmelengetö Barca-Real összeölelkezés itt a szezon végén, amibe Remy szellentett csak bele most.
- Remy
- Hozzászólások: 29018
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Spanyol bajnokság
Azzal illetsz, amivel akarsz, annyira nem érdekel. Viszont tudok gratulálni azoknak, akik megérdemlik. Ennek a barcának én nem tudok, ennyi. engedjétek el.Realista24 írta: Ugyanazokkal a lehetőségekkel indult mind a két csapat, sőt....náluk Suarez jegelve volt 4 hónapot. Nem baj Remy, hungaromadridista jelző megszületett a hungarokatalán után. Te vagy az első nálam.
Tavaly semmi bajom nem volt az Atletico bajnoki címével.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- nmate
- Hozzászólások: 14102
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Spanyol bajnokság
Ebben az évben minden "összejött". Balszerencse, sérülések, hibás edzői és vezetőségi döntések, játékosok rossz formája és elkényelmesedése a BL győzelem után...minden. Nem lehet sok mindent leszűrni, csak azt hogy frissíteni kell a keretet és jövőre odacsapni.miro írta:Felmerül a kérdés hogy miért nem tudunk rangadót nyerni,ugyan is sorozatban a második év ami miatt lecsúszunk az első helyről....Ki az oka ennek?Csapat,tréner,felfogás?
- torjack
- Hozzászólások: 3428
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 23:48
- Kedvenc játékosaid: R9, Zizou, Raúl, RC, San Iker, Redondo, Hierro, Xabi, Ramos, CR7
- Kedvenc csapatod: RMCF, Fradi,Nationalelf
Re: Spanyol bajnokság
Remy írta:Lehet hülyézni, de egy olyan bajnoki címért nem fogok gratulálni, amit azért buktunk el, mert kiesett a fél csapat a tavaszi szezonban. Megaláztuk a ligát ősszel, sőt egész európát, aztán jöttek a sérülések. Majd, ha ugyanazokkal az esélyekkel kerekednek fölénk, akkor gratulálok.
Ha az AtMa meg a Valencia elleni párharcokat csak 50%-ra hozzuk, most egy Getafét kellene otthon megverni a bajnoki címhez.
Két olyan csapatról beszélünk, akik ellen a katalánok oda-vissza nyertek.
- miro
- Hozzászólások: 2275
- Csatlakozott: 2014. augusztus 16., szombat 10:49
- Kedvenc játékosaid: Maradona, Guti, Modric, Bale
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Ausztria, Dornbirn
Re: Spanyol bajnokság
+1,teljesen.Realista24 írta: Egész Európát? Kit?
Ligát? Kit? Egy nyert meccsünk van a hat fontosból.
Ugyanazokkal a lehetőségekkel indult mind a két csapat, sőt....náluk Suarez jegelve volt 4 hónapot. Nem baj Remy, hungaromadridista jelző megszületett a hungarokatalán után. Te vagy az első nálam.
Felmerül a kérdés hogy miért nem tudunk rangadót nyerni,ugyan is sorozatban a második év ami miatt lecsúszunk az első helyről....Ki az oka ennek?Csapat,tréner,felfogás?
Perez & CR
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
Zidane
Coutinho-Karim-Bale
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25009
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Spanyol bajnokság
Senkit nem érdekel mit csináltunk ősszel. Nem akkor osztják a kupákat, akkor maximum elbukni lehet őket. Ez a Barca éve úgy néz ki, azon kell dolgozni, hogy a következő a Madridé legyen. Reméljük a vezetők nem Remy érvrendszerét használják, mert akkor baszhatjuk...
Nem illik.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 11 regisztrált és 0 vendég