Nem kéne egy kalap alávenni tényleg, főleg úgy, hogy a szenvedő fél szempontjából is megnézed a történéseket..Tudtommal egy becsúszás is szándékos mindenesetben, még akkor is ha a játékos mondjuk csak véletlen érkezik bokára. Egy ilyen sérülés jobb esetben 1 - 2 hónap. Egy harapás? Nem a pályára való de kb 5 percig fáj, 15 percig lehet is látni aztán nem okoz vele túl sok gondot..Zuniga miért nem kapott semmit a fegyelmi bizottságtól? Ez is egy jó kérdést azt hiszem.Persze utána már nagyon sajnálta de attól még tudatában volt mit tesz.PEEtör írta:
Bár nem akartam már reagálni, de egészen elképesztő, hogy te ezt komolyan így gondolod. Már az is, hogy egy kalap alá veszel egy szerencsétlen súlyos sérülést okozó becsúszást -mert csak remélem, hogy nem gondolod azt, hogy direktbe akar valaki lábat törni- egy SZÁNDÉKOS HARAPÁSSAL. Nem hogy olyannal, aki már HÁROMSZOR megharapott valakit. Azóta sincs ötletem, mi járhat ennek a fejében?
De nézzük így:ha bemész a munkahelyedre, harapj már meg valakit, csak úgy poénból, aztán nézzük meg mi lesz az eredménye. Még jobb reprezentatív kutatás céljából ezek után még kétszer csináld meg ugyanezt!
Hát ész megáll és körbenéz...
Amúgy igen, csak azért mert Realos vagyok, ő meg Barcás lett, az aláírásom sem arról tanúskodik, hogy mennyire elismerem őt, mint játékost.
Real Madrid vs. Barcelona
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Som i Serem!
6oat
6oat
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66525
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Valaki avasson már be, hogy mi a probléma?
Suarez harapott, eltiltották - egy Barcától független szerv, így az az ő szegénységi bizonyítványuk, hogy milyen mértékben vagy hogy egyáltalán még pályára engedik és nem zárták diliházba.
A Barca jogászai megnézték az esetet, kihasználták a jogi kiskapukat és elértek egy két enyhítést. Így sem játszott hónapokig.
A Barca 19-re lapot húzott a leigazolásával és bejött nekik. Minden más félig irigykedésből fakad szerintem. Ha nálunk valakit eltiltanak hosszú időre, akkor elvárom, hogy megmozgassanak mindent, hogy minimalizálják a büntetését. Pepe majdnem kórházba juttatott valakit, nem rajta múlt, hogy nem rúgta fejbe, kapott 10 meccset.

Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Bár nem akartam már reagálni, de egészen elképesztő, hogy te ezt komolyan így gondolod. Már az is, hogy egy kalap alá veszel egy szerencsétlen súlyos sérülést okozó becsúszást -mert csak remélem, hogy nem gondolod azt, hogy direktbe akar valaki lábat törni- egy SZÁNDÉKOS HARAPÁSSAL. Nem hogy olyannal, aki már HÁROMSZOR megharapott valakit. Azóta sincs ötletem, mi járhat ennek a fejében?Erről beszéltem, elhiszem, hogy titeket nem zavart volna, ha marad az eltiltás, fordított esetben lehet engem se - bár szerintem ez a stadionba se léphet be meg nem is edzhet dolog mindenhogy túlzó, miközben lábakat meg karriereket törnek ketté undorító becsúszásokkal pár hét eltiltással -, de attól még magasabb körökben sokan nem értettek ezzel egyet - láthatóan a CAS sem. De gondolom ők is azért vélekedtek így, mert a Poolból a Barcába igazolt.
De nézzük így:ha bemész a munkahelyedre, harapj már meg valakit, csak úgy poénból, aztán nézzük meg mi lesz az eredménye. Még jobb reprezentatív kutatás céljából ezek után még kétszer csináld meg ugyanezt!
Hát ész megáll és körbenéz...
Amúgy igen, csak azért mert Realos vagyok, ő meg Barcás lett, az aláírásom sem arról tanúskodik, hogy mennyire elismerem őt, mint játékost.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
- nmate
- Hozzászólások: 14136
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Egy jó tanács: Real fórumon ne keress Barcával kapcsolatban objektív hozzászólást.palesz77 írta:Erről beszéltem, elhiszem, hogy titeket nem zavart volna, ha marad az eltiltás, fordított esetben lehet engem se - bár szerintem ez a stadionba se léphet be meg nem is edzhet dolog mindenhogy túlzó, miközben lábakat meg karriereket törnek ketté undorító becsúszásokkal pár hét eltiltással -, de attól még magasabb körökben sokan nem értettek ezzel egyet - láthatóan a CAS sem. De gondolom ők is azért vélekedtek így, mert a Poolból a Barcába igazolt.
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Én így gondolom. Nem ősszel lesznek gondok. Simán hozzátok a meccsek 90%-át gond nélkül ezzel a kerettel. A maradék 10 % meg bármilyen bitang keretben benne van, hogy néha botlik. Amikor már igazán számít, a tavasz, addigra meg bőven tudtok erősödni a nyáron igazoltakból, és a nevek alapján azért nem Faubert szintről van szó, hogy szomorkodni kelljen. Amúgy sem olyan szar a keretetek, hogy hatalmas változások kellenének. Egy-két foltozás, ami nyáron meg is lesz nálatok.DinhoL írta:
Kívülállóként ezt elhiszem, hogy így látod. Barcának ez attól még problémás( hogy miért azt Palesz nagyszerűen leírta). Ettől még megérdemli a klub, hisz a szabályokat be kell tartani. Nem tagadom és se, hogy ne lenne jogos a bünti de nagy túlzást azt állítani, hogy ez így semmi se lenne..
Ellenben nálunk. Itt is egy-két foltozás kellene, de ki tudja mi lesz szétbarmolva őszig.... De ez már más téma.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
-
- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Erről beszéltem, elhiszem, hogy titeket nem zavart volna, ha marad az eltiltás, fordított esetben lehet engem se - bár szerintem ez a stadionba se léphet be meg nem is edzhet dolog mindenhogy túlzó, miközben lábakat meg karriereket törnek ketté undorító becsúszásokkal pár hét eltiltással -, de attól még magasabb körökben sokan nem értettek ezzel egyet - láthatóan a CAS sem. De gondolom ők is azért vélekedtek így, mert a Poolból a Barcába igazolt.PEEtör írta:Igen, szerintem is felháborító, hogy egy embert, aki harmadjára (!!!) megharap valakit egy futballpályán nem egy életre tiltanak el a labdarúgástól.
Most erre nem tudok mit mondani, ha szerinted ettől semmis, szíved joga. De megnéznék egy Pogba kaliberű játékost, hogy mit szólna hozzá, ha csak Januártól játszhatna nálunk.. Biztos igent mondana a transzferre.. A komoly ténykedésből ki vagyunk idén zárva, nem véletlen, hogy 2016-os érdkezésről szólnak csak a pletykák a nagyobb játékosoknál.RealRaúl77 írta:Pont nem azt mondtam, hogy enyhítés, hanem hogy egy olyan kiskapu, mely semmissé teszi a büntetést.
Az újságokra meg amúgy nem kell alapozni, júli 18-ig elnökségünk sincs, anélkül meg bombaigazolást nem lehet végrehajtani tudtommal. Az meg, hogy Braida utazgat a Barca pénzén körbe a világban és állítása szerint mindenkit megszerez nem komoly hír, 1 hónap múlva lehet már megy a kukába az eddigi munkájával együtt.
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Kívülállóként ezt elhiszem, hogy így látod. Barcának ez attól még problémás( hogy miért azt Palesz nagyszerűen leírta). Ettől még megérdemli a klub, hisz a szabályokat be kell tartani. Nem tagadom és se, hogy ne lenne jogos a bünti de nagy túlzást azt állítani, hogy ez így semmi se lenne..RealRaúl77 írta:
Egy szóval nem írtam, hogy csak azért, mert Barca.
De beláthatod, hogy ez így semmi. Ez nem szankció, csak valami látszat dolog, hogy el lehessen mondani, hogy büntettünk, meg hogy a Barca is elmondhassa, hogy büntettek, de ezen felül a valóságban semmi nem történt. Ugyanúgy igazoltok, itt olvasom az átigazolási híreket a Barcával kapcsolatban. Szóval semmi sem változott. Azt meg pont leszarom, hogy csak téltől játszhatnak. Az ősz nem fog meghatni titeket, de ott a lehetőség, hogy tavaszra erősödjetek. Ez pont olyan, mintha nem lett volna semmi.
Som i Serem!
6oat
6oat
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Egy szóval nem írtam, hogy csak azért, mert Barca.DinhoL írta:Igen és nem is érkezik új játékos a keretbe, csak télen. Addig marad a keret úgy, ahogy van. A regisztráció és a szóbeli megállapodások nem voltak része a büntetésnek és nem is volt olyan periódusa a tárgyalásoknak amikor ezeket is tiltották volna. Most az, hogy ez az "enyhítés" csak azért van mert mi a Barca vagyunk...Legyen, de szerintem ez csak a rosszindulat mondatja sok emberrel.RealRaúl77 írta:hát a múlt nyár az ki lett játszva, oké, ezt megértem, mindenki élt volna azzal, de én elsősorban az idén nyárról beszélek, amikor már elvileg jogerős..
De beláthatod, hogy ez így semmi. Ez nem szankció, csak valami látszat dolog, hogy el lehessen mondani, hogy büntettünk, meg hogy a Barca is elmondhassa, hogy büntettek, de ezen felül a valóságban semmi nem történt. Ugyanúgy igazoltok, itt olvasom az átigazolási híreket a Barcával kapcsolatban. Szóval semmi sem változott. Azt meg pont leszarom, hogy csak téltől játszhatnak. Az ősz nem fog meghatni titeket, de ott a lehetőség, hogy tavaszra erősödjetek. Ez pont olyan, mintha nem lett volna semmi.
Pont nem azt mondtam, hogy enyhítés, hanem hogy egy olyan kiskapu, mely semmissé teszi a büntetést.palesz77 írta:Az meg, hogy most megegyezhetünk a játékosokkal meg a klubokkal nem egy utólag enyhített dolog, hanem egy jogi kiskapu. Nem tudom hogy jött ez sokaknak, hogy ezt utólag engedték meg nekünk.. De ez se olyan egetrengetően nagy segítség mint azt itt sokan beállítják - semminél persze jobb -, mert egy valóban minőségi játékos tuti nem vár januárig, hogy játszhasson, csak a Vidal szinteknek éri meg, mert ez lehet életük igazolása. De egy Gündi pl simán mutatni fogja a fukkot szerintem, aztán elzúz a MU-ba, pedig amúgy elég jó esélyeink lettek volna nála, és pont egy ilyen stílusú játékos kéne most Xavi pótlására..
Nem.Gondolj bele, ha eltiltottak volna minket egész nyárra úgy, hogy fellebbezünk a CAS-nál, és Novemberben vagy mikor kiderül, hogy jogtalan volt az eltiltás.. Az lett volna a normális? Bár gondolom szerintetek ja.
Na ja..Igen, szerintem is felháborító, hogy egy embert, aki harmadjára (!!!) megharap valakit egy futballpályán nem egy életre tiltanak el a labdarúgástól.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Igen, szerintem is felháborító, hogy egy embert, aki harmadjára (!!!) megharap valakit egy futballpályán nem egy életre tiltanak el a labdarúgástól.Amúgy fentebb már leírtam, elég sokan nem értettek egyet a döntés erősségével.
Na mindegy is, lerágott csont ez már.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
-
- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Egész biztosan a CAS emberei azért döntöttek így, mert már leigazoltuk. Biztos nem azért, mert elég sok ember felháborodott a döntésen, és jogtalannak találták, hogy még stadionba se léphet be, és edzeni sem edzhet - és most nem a mezei drukkerekre gondolok.. A 4 hónap meg tuti azért lett 4 eredetileg is, mert előre tudták, hogy így a Clásicon térhet vissza!kiserik írta:Suarezt eltiltották minden nemű sporttevékenységtől 4 hónapra. Igen, edzéstől is. A poolos Suarezt. A barcás Suareznek csak tétmeccsen nem volt szabad pályára lépnie. Enyhítés? Igen.
És miért függesztették fel a nyárit? Mert fellebbeztünk a CAS-nál, és amíg nem derítették ki, hogy jogos-e az ítélet, addig felfüggesztették a tilalmat.kiserik írta:Átigazolási enyhítés: Kizárták a Barcát az előző nyári és téli átigazolásokból? Ki. Felfüggesztették a nyárit? Igen. Igazolt a Barca? Igen (pl.: Suarez, Rakitic, Mathieu, Ter Stegen, Bravo). Ezen emberek nélkül triplázott volna idén a Barca? Erre nem válaszolok, mert nincs értelme, de elég egyértelmű...
Gondolj bele, ha eltiltottak volna minket egész nyárra úgy, hogy fellebbezünk a CAS-nál, és Novemberben vagy mikor kiderül, hogy jogtalan volt az eltiltás.. Az lett volna a normális? Bár gondolom szerintetek ja.PEEtör írta:Attól, hogy van lehetőség fellebezésre, nincsen kőbe vésve, hogy a kiszabott ítéletet megváltoztassák, sőt, legtöbb esetben marad.
Az meg, hogy most megegyezhetünk a játékosokkal meg a klubokkal nem egy utólag enyhített dolog, hanem egy jogi kiskapu. Nem tudom hogy jött ez sokaknak, hogy ezt utólag engedték meg nekünk.. De ez se olyan egetrengetően nagy segítség mint azt itt sokan beállítják - semminél persze jobb -, mert egy valóban minőségi játékos tuti nem vár januárig, hogy játszhasson, csak a Vidal szinteknek éri meg, mert ez lehet életük igazolása. De egy Gündi pl simán mutatni fogja a fukkot szerintem, aztán elzúz a MU-ba, pedig amúgy elég jó esélyeink lettek volna nála, és pont egy ilyen stílusú játékos kéne most Xavi pótlására..RealRaúl77 írta:hát a múlt nyár az ki lett játszva, oké, ezt megértem, mindenki élt volna azzal, de én elsősorban az idén nyárról beszélek, amikor már elvileg jogerős..
h3x0r írta:Na meg az a poén, mikor jönnek a Barcások és elkezdik kimagyarázni a kész tényeket.
Hát ne haragudj, ha ezek a kész tények, akkor még jó, hogy magyarázunk.. Amúgy fentebb már leírtam, elég sokan nem értettek egyet a döntés erősségével.PEEtör írta:Arról meg senkinek ne legyen kétsége, hogy ha Poolos marad, akkor sportkomplexum közelébe nem mehetett volna az uruguay-i.
Mondjuk érdekelne, hogy mit gondolnak az ellnvéleménnyel rendelkezők, mi alapján változtatták meg az eredeti ítéletet, ha nem azért, mert Barcás lett és új csapatba való beilleszkedése miatt.
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ezt már sajnos sose tudjuk meg..Bármelyik másik klubba igazol szerintem megadták volna ezt neki.PEEtör írta:Arról meg senkinek ne legyen kétsége, hogy ha Poolos marad, akkor sportkomplexum közelébe nem mehetett volna az uruguay-i.
Som i Serem!
6oat
6oat
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Igen és nem is érkezik új játékos a keretbe, csak télen. Addig marad a keret úgy, ahogy van. A regisztráció és a szóbeli megállapodások nem voltak része a büntetésnek és nem is volt olyan periódusa a tárgyalásoknak amikor ezeket is tiltották volna. Most az, hogy ez az "enyhítés" csak azért van mert mi a Barca vagyunk...Legyen, de szerintem ez csak a rosszindulat mondatja sok emberrel.RealRaúl77 írta:hát a múlt nyár az ki lett játszva, oké, ezt megértem, mindenki élt volna azzal, de én elsősorban az idén nyárról beszélek, amikor már elvileg jogerős..
Som i Serem!
6oat
6oat
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Arról meg senkinek ne legyen kétsége, hogy ha Poolos marad, akkor sportkomplexum közelébe nem mehetett volna az uruguay-i.
Mondjuk érdekelne, hogy mit gondolnak az ellnvéleménnyel rendelkezők, mi alapján változtatták meg az eredeti ítéletet, ha nem azért, mert Barcás lett és új csapatba való beilleszkedése miatt.
Mondjuk érdekelne, hogy mit gondolnak az ellnvéleménnyel rendelkezők, mi alapján változtatták meg az eredeti ítéletet, ha nem azért, mert Barcás lett és új csapatba való beilleszkedése miatt.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
- kiserik_2
- Hozzászólások: 655
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:59
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, AC Milan, BVB
Re: Real Madrid vs. Barcelona
őőőő... http://www.nb1.hu/hirek/enyhitette-luis ... ltasat-cas pl egy google-s keresés a témában. Nincs ezzel semmi baj, megértjük, elfogadjuk, beletörődünk. Ez van. Csak az bicskanyitogató, hogy Ti nem értitek, fogadjátok el, törődtök bele, hogy igen is kivételezve van a Barcával, mert a büntetések enyhítve vannak (ugye most ki vagytok zárva az átigazolásból, de nem, várj, csak bejegyezni nem lehet, de igazolni azt igen, mert miért ne...) , és még ki tudja mik a háttérben.DinhoL írta:1. Nem feltétlen rád gondoltam az aranylabdás rész kapcsán, hanem sok más madridista véleményére akiket azóta olvastam igaz nem feltétlen itt.kiserik írta: Bocs, de a röhögő smiley előtti hülyeségekért inkább magadon nevethetsz. Suarezt eltiltották minden nemű sporttevékenységtől 4 hónapra. Igen, edzéstől is. A poolos Suarezt. A barcás Suareznek csak tétmeccsen nem volt szabad pályára lépnie. Enyhítés? Igen. Oda adnám Suareznek az aranylabdát? Nem. Messinek? Most féltávnál igen. Hülyeséget beszéltél? Igen.
Átigazolási enyhítés: Kizárták a Barcát az előző nyári és téli átigazolásokból? Ki. Felfüggesztették a nyárit? Igen. Igazolt a Barca? Igen (pl.: Suarez, Rakitic, Mathieu, Ter Stegen, Bravo). Ezen emberek nélkül triplázott volna idén a Barca? Erre nem válaszolok, mert nincs értelme, de elég egyértelmű...
2. Suárez ügyében nincs igazd teljesen, mert nem tiltották el mindennemű sporttevékenységtől. Ebben tévedsz. Az átigazolási tiltás felfüggesztését pedig úgy lehet megérteni, ha belegondolsz abba hogyan működnek jogi úton a dolgok. A fellebbezés minden ilyen helyzetben jogos és bármelyik csapat megtette volna. Na már most amíg újra nem hoznak döntést - ami persze nem 2 nap - addig a döntés nem jogerős. Ez így most eléggé le van egyszerüsítve de azért érthető.
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Real Madrid vs. Barcelona
hát a múlt nyár az ki lett játszva, oké, ezt megértem, mindenki élt volna azzal, de én elsősorban az idén nyárról beszélek, amikor már elvileg jogerős..
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Attól, hogy van lehetőség fellebezésre, nincsen kőbe vésve, hogy a kiszabott ítéletet megváltoztassák, sőt, legtöbb esetben marad.
Ja, hogy a Barcáról van szó, akkor már rögtön felezésről van szó.
Ja, és Suarez minden sporttevékenységtől el lett tiltva eredetileg.
Ja, hogy a Barcáról van szó, akkor már rögtön felezésről van szó.
Ja, és Suarez minden sporttevékenységtől el lett tiltva eredetileg.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára PEEtör 2015. június 19., péntek 11:11-kor.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
- DinhoL
- Hozzászólások: 989
- Csatlakozott: 2015. május 19., kedd 19:27
- Kedvenc játékosaid: Michael Laudrup, R10, Carles Puyol, Xavier Hernández
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona, LA Lakers
Re: Real Madrid vs. Barcelona
1. Nem feltétlen rád gondoltam az aranylabdás rész kapcsán, hanem sok más madridista véleményére akiket azóta olvastam igaz nem feltétlen itt.kiserik írta: Bocs, de a röhögő smiley előtti hülyeségekért inkább magadon nevethetsz. Suarezt eltiltották minden nemű sporttevékenységtől 4 hónapra. Igen, edzéstől is. A poolos Suarezt. A barcás Suareznek csak tétmeccsen nem volt szabad pályára lépnie. Enyhítés? Igen. Oda adnám Suareznek az aranylabdát? Nem. Messinek? Most féltávnál igen. Hülyeséget beszéltél? Igen.
Átigazolási enyhítés: Kizárták a Barcát az előző nyári és téli átigazolásokból? Ki. Felfüggesztették a nyárit? Igen. Igazolt a Barca? Igen (pl.: Suarez, Rakitic, Mathieu, Ter Stegen, Bravo). Ezen emberek nélkül triplázott volna idén a Barca? Erre nem válaszolok, mert nincs értelme, de elég egyértelmű...
2. Suárez ügyében nincs igazd teljesen, mert nem tiltották el mindennemű sporttevékenységtől. Ebben tévedsz. Az átigazolási tiltás felfüggesztését pedig úgy lehet megérteni, ha belegondolsz abba hogyan működnek jogi úton a dolgok. A fellebbezés minden ilyen helyzetben jogos és bármelyik csapat megtette volna. Na már most amíg újra nem hoznak döntést - ami persze nem 2 nap - addig a döntés nem jogerős. Ez így most eléggé le van egyszerüsítve de azért érthető.
Som i Serem!
6oat
6oat
- h3x0r
- Hozzászólások: 9696
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Tökéletesen összefoglaltad a lényeget.kiserik írta:Bocs, de a röhögő smiley előtti hülyeségekért inkább magadon nevethetsz. Suarezt eltiltották minden nemű sporttevékenységtől 4 hónapra. Igen, edzéstől is. A poolos Suarezt. A barcás Suareznek csak tétmeccsen nem volt szabad pályára lépnie. Enyhítés? Igen. Oda adnám Suareznek az aranylabdát? Nem. Messinek? Most féltávnál igen. Hülyeséget beszéltél? Igen.
Átigazolási enyhítés: Kizárták a Barcát az előző nyári és téli átigazolásokból? Ki. Felfüggesztették a nyárit? Igen. Igazolt a Barca? Igen (pl.: Suarez, Rakitic, Mathieu, Ter Stegen, Bravo). Ezen emberek nélkül triplázott volna idén a Barca? Erre nem válaszolok, mert nincs értelme, de elég egyértelmű...
Na meg az a poén, mikor jönnek a Barcások és elkezdik kimagyarázni a kész tényeket.
- kiserik_2
- Hozzászólások: 655
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:59
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, AC Milan, BVB
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Bocs, de a röhögő smiley előtti hülyeségekért inkább magadon nevethetsz. Suarezt eltiltották minden nemű sporttevékenységtől 4 hónapra. Igen, edzéstől is. A poolos Suarezt. A barcás Suareznek csak tétmeccsen nem volt szabad pályára lépnie. Enyhítés? Igen. Oda adnám Suareznek az aranylabdát? Nem. Messinek? Most féltávnál igen. Hülyeséget beszéltél? Igen.DinhoL írta:Még jó, hogy enyhítették Suárez büntetését..De biztos ha marad a Poolban mondjuk akkor egy évre eltiltanák és a klubja nem tehetne semmit érte.. Legjobb, hogy most meg olyanok adnák neki az aranylabdát akik nyáron egy életre eltiltották volna. Csak hogy véletlenül se Messi kapja..kiserik írta: Nem a fenét nem. Suarez büntetését is enyhítették, ahogyan ezt is. Nem probléma, megszoktuk, csak az idegesítő, mikor ezt még meg is akarja magyarázni valaki.
Átigazolási enyhítés: Kizárták a Barcát az előző nyári és téli átigazolásokból? Ki. Felfüggesztették a nyárit? Igen. Igazolt a Barca? Igen (pl.: Suarez, Rakitic, Mathieu, Ter Stegen, Bravo). Ezen emberek nélkül triplázott volna idén a Barca? Erre nem válaszolok, mert nincs értelme, de elég egyértelmű...
- RealRaúl77
- Hozzászólások: 2668
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
- Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Real Madrid vs. Barcelona
adná neki a halál
pont ez az, hogy jogi utak lettek hagyva. így kb semmit sem ér. inkább ne is lett volna büntetés, így csak mehet majd a hantázás össze-vissza...
pont ez az, hogy jogi utak lettek hagyva. így kb semmit sem ér. inkább ne is lett volna büntetés, így csak mehet majd a hantázás össze-vissza...
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 17 regisztrált és 0 vendég