Kommentáld a híreket
Re: Kommentáld a híreket
buymyplayer.com.pár éve beszéltünk róla páran hogy milyen jó lenne ha a szurkolók tudnának adni pénzt azért a játékosért akit szeretnénk
A június 19-én indult oldalon egyelőre nem tolonganak a szurkolók átigazolási kérelmekkel, mindössze négy játékost szeretnének új csapatban látni. A legtöbben Gareth Bale-t akarják a Real Madridba, rajta kívül a malagás Iscót látnák még a madridiaknál, Kakát a Manchester Citybe, Per Mertesackert pedig az Internazionaléba követelik. Ettől függetlenül, de Isco madridi igazolása megvalósul, Perez elnök már bejelentette, hogy érkezik a Malagától.
A június 19-én indult oldalon egyelőre nem tolonganak a szurkolók átigazolási kérelmekkel, mindössze négy játékost szeretnének új csapatban látni. A legtöbben Gareth Bale-t akarják a Real Madridba, rajta kívül a malagás Iscót látnák még a madridiaknál, Kakát a Manchester Citybe, Per Mertesackert pedig az Internazionaléba követelik. Ettől függetlenül, de Isco madridi igazolása megvalósul, Perez elnök már bejelentette, hogy érkezik a Malagától.
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 2838
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
Közben Llorrente bemutatása után nyilatkozták a Juve vezetői, hogy nem érkezik már ember előre, max. akkor, ha valaki elmegy tőlük.
Még írtak valamit Jovetic-ről, hogy esetleg Ő érkezhet, de Higuaín így már nem.
Nem jó ez így. Az Arsenal nincs lépéskényszerben ezek után. Továbbra is ragaszkodunk a 30 millióhoz, Ők elvileg 26-ot adnának. Ennyiért is kiutaznék bepakolni neki...
Még írtak valamit Jovetic-ről, hogy esetleg Ő érkezhet, de Higuaín így már nem.
Nem jó ez így. Az Arsenal nincs lépéskényszerben ezek után. Továbbra is ragaszkodunk a 30 millióhoz, Ők elvileg 26-ot adnának. Ennyiért is kiutaznék bepakolni neki...
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
Re: Kommentáld a híreket
mennyit kapunk érte? 5,5 körül emlékeim szerintCsabi írta:volt egy hír, hogy a getafe megegyezett a madriddal, hogy megveszik őt rendesen. az elnök mondta valami rádiónak.
- Csabi
- Hozzászólások: 10089
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
volt egy hír, hogy a getafe megegyezett a madriddal, hogy megveszik őt rendesen. az elnök mondta valami rádiónak.
Re: Kommentáld a híreket
amúgy Pedro Leónnal mi a gyász lesz? tegnaptól hivatalosan újra a mi keretünk tagja.
- numberone1
- Hozzászólások: 7204
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros
Re: Kommentáld a híreket
A mondandod elso reszere (Songal kapcsolatos)reagalnek(amivel egyet ertek). Vagy kiegeszitenem egy gondolattal.h3x0r írta:....
Tavaly mielott a Barca meg keppen sem volt Songal, velunk is szoba hoztak a kamerumit. Ez igy, talan meg Csoki is emlekszik ra....en legalabbis orultem az ilyen a hirnek, mert akkor is (és most is) ugy gondoltam , h elore lepes lett volna. Mondom meg a Barca kepben sem volt addig. Aztan leigazolta a Barca, ...paran, koztuk en is...azt szajkoztak, h nekunk kellett volna igazolni, mert a barcaban nem lesz kezdo. Jott RMFC és ugy lett beallitva, h csak azert sirankozunk mert a Barca igazolta. Egyebkent az volt a teoriam és most azt mondom, h a Barca kiegeszito embert keresett jobb lett volna nekik Essien...aki mar nem tud olyan szintre feljonni mint a korabbi on maga...nekunk meg jo lett volna Song a kezdobe.
Errol szolt az egesz, semmi olyan, h csak Barca miatt megy a sok barom a forumon. Szerencsere ez nem jellemzo erre a forumra.
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
- Gascoigne
- Hozzászólások: 1004
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:54
- Kedvenc játékosaid: Paul/Fernando/Roberto
Re: Kommentáld a híreket
miazhogy...35m aprópénz érte!Galacticos írta:2 fő kérdésem van.
1.: ez a matic ez jó? például csabi te láttad már? ez milyen? ő szerver? rombol? megérné ezt a sok dellát? nyilván nem csak Csabihoz szól a kérdés, de tuti hog ő már látta.
valaki elmagyarázhatja nekem, miért van az, hogy full átlagos játékosok lehúznak pár évet portugáliában, és hirtelen mindenki a reális piaci áruk három-négy-ötszöröséért veszi meg őket.
bosingwa, meireles, di maria, coentrao, david luiz, hulk, witsel, most meg ez a matic...a portugál sportigazgatók valamit nagyon tudnak.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Kommentáld a híreket
Ugyanazokat a köröket futom állandóan csak mindig más emberrel....és megszólnak hogy unalmas vagyok(nyilván, hiszen 6-7 emberrel is ugyanaz a témám).Egyebkent nem tudom mi a problemad (nem csak neked) azzal ha valaki latta jatszani akar Songot, akar mas jatekost tobbszor is es elmondja, hogy szerinte jo j
Szóval......és tényleg többet nem akarok írni erről......HA VALAKI/KIK azt írták volna róla,hogy "szerinte jó"...akkor én befogom a po*fámat,az biztos...de itt jópáran topvkp-ztak.....és JELLEMZŐEN onnantól ment felfelé az ázsiója(túlzásba esve amit próbáltam korrigálni)hogy a barca leigazolta.....én mindössze erre a gyerekes jellemző cselekvésre reagáltam anno.....
Figyelj, igen valószínű csak ketten voltak ennyire gyökerek....de sokan voltak akik elfogadták hogy zseni,és cinkeltek ha én nem tartom még annak(ment az össznépi támadás,jópáran borították rám aznap este monitort).....nálam(ez valószínű az én tudatlanságom) a zseni,aminek be van állítva az tőle még messze van.........én mint a legtöbb témában próbálom a józanságra vezetni őket(tudom hogy most ezért is kapni fogok pár nagymenő cinket), a média neymart szarrá sztárolta.....a konf kupán a speakerek szétzsenizték....sima,alap passzoknál is ment fel a hangjuk......és IGEN, ezt sokan(jól olvasod) sokan megeszik,mert ehető,ha egy speaker folyamatosan ezt nyomja le a torkunkon......A Neymaros esetnel is volt 2 ember akik azt mondtak, h semmi eselyunk jovore es te azonnal elkezdtel vitatkozni azokkal is akik csak annyit mondtak, hogy kib.szott nagy tehetseg, azzal az indokkal, hogy hagyjak magukat befolyasolni (az egyebkent szerintem is ) undorito media altal.
(ma is felmegyek az NSO-ra, mi a focim? )
Egyebkent sok dologban egyetertek veled, csak az zavar, hogy tobbszor is 2-3 ember velemenyere ugy reagalsz mintha a forum 90%-a ezt gondolna.
2-3 ember véleményére azt írom: páran....6-8-9 emberére azt írom: jópáran....próbálok figyelni a számokra is,messze nem igaz hogy én a fórum 90%-ra vetem ezt ki,ez nem így van....
Tudod jól,ha figyeled a "népet" ha egy játékost leigazol más akkor megy fel a minősítése......ez tipikus egyébként....én meg a marha,a tudatlan próbálom leírni hogy de gyerekek nem top......de gyerekek nem zseni.....és baxxák ide a röhögő smileyt egyből. Hát szép...
meg...persze. A fáradt európaiak ellen,kb semmi extrát sem csinált.....semmi extrát,de esküszöm ilyen felszopást nem is tudom mikor láttam utoljára nem is tudom? nagyon vissza kell mennem hogy találjak ennyire eltúlzott,ennyire eltorzított közvéleményt egy játékosról."Neymar felnőtt - megérett az Aranylabdára?"
Aranylabdára meg természetesen már megérett.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
-
- Hozzászólások: 183
- Csatlakozott: 2013. május 25., szombat 9:05
Re: Kommentáld a híreket
Matic: Fejelni elég jól tud, fizikailag szerintem rendben van, a hosszú lábaival szinte mindenhova odaér. Szintén bal lábas, akárcsak Kondogbia, akinél szerintem bőven jobb(igaz idősebb is), de ettől függetlenül annak a 35 milliónak maxmimum a felét éri meg jelenleg. Kissé talán körülményesnek és lassúnak tűnik nekem a szerb, az előbbi betudható a korának, az utóbbi meg nem sokat fog javulni már, igaz Khedira és Alonso sem a gyorsaságukról híresek. Technikailag nem ügyetlen, meg szerzett egy-két szép gólt is a Benfica színeiben, bár ez nem jelent semmit.
Én nem hinném, hogy ő lenne a mi megváltónk a középpályára, de ez csak az én véleményem.
Én nem hinném, hogy ő lenne a mi megváltónk a középpályára, de ez csak az én véleményem.
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Kommentáld a híreket
hát amekkora gólt lőtt a portonak nem csoda, hogy nem szereted.Csabi írta:én őszintén remélem hogy csak kamuk a vele kapcsolatos hírek.
- Csabi
- Hozzászólások: 10089
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
én őszintén remélem hogy csak kamuk a vele kapcsolatos hírek.
- Galacticos
- Hozzászólások: 7042
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Kommentáld a híreket
2 fő kérdésem van.
1.: ez a matic ez jó? például csabi te láttad már? ez milyen? ő szerver? rombol? megérné ezt a sok dellát? nyilván nem csak Csabihoz szól a kérdés, de tuti hog ő már látta.
2.: ez a ricardo roriguez a wolfsburgól ő jó? az mondja a ki látta.
1.: ez a matic ez jó? például csabi te láttad már? ez milyen? ő szerver? rombol? megérné ezt a sok dellát? nyilván nem csak Csabihoz szól a kérdés, de tuti hog ő már látta.
2.: ez a ricardo roriguez a wolfsburgól ő jó? az mondja a ki látta.
- h3x0r
- Hozzászólások: 9654
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Kommentáld a híreket
A problema az volt, hogy a vezetosegunk (es a forum nagy resze is) csak arra gondolt, hogy leigazoljuk Modricot, berakjuk Khedira helyere es meg is oldodott a kozeppalyas problema. A barca pedig augusztus kozepen par nap alatt leigazolta Song-ot apro penzert. Mivel meg ket het volt az atigazolasi szezonbol es senkit nem hoztunk, azonnal tobben is irtak, hogy milyen idiota a vezetosegunk, hogy meg se probaltak elhozni 18-20 millioert Songot, aki egy rohadt jo kozeppalyas, siman befert volna Khedira helyett a kezdobe. Song pont olyan stilusu jatekos volt, akire nekunk abban a pillanatban szuksegunk lett volna. Te pedig azonnal azt mondtad, hogy azert sir mindenki, mert a barcelona igazolt valakit es nem mi. Kozbe meg (szinte) mindenkinek az volt a problemaja, hogy augusztus kozepe van, SENKI nem erkezett es egy olyan tipusu jatekos erkezett a barca padjara, aki nalunk siman beferne a kezdobe. Tobben is azt mondtak, hogy Song a sajat posztjan TOP vkp, nincs olyan szinten mint Yaya, de a megszerezhetoek kozul az egyik legjobb volt.R.M.C.F írta:...
Egyebkent nem tudom mi a problemad (nem csak neked) azzal ha valaki latta jatszani akar Songot, akar mas jatekost tobbszor is es elmondja, hogy szerinte jo jatekos, elferne a keretben, azonnal jossz akar te, akar mas es lehurrogjatok a masikat, hogy hulyeseget beszel, nem is olyan jo az a jatekos, csak a media befolyasolja, stb.
( Mondjuk szerintem se olyan szar Khedira mint itt a forum 95%-a beallitja, nem veletlen, hogy stabilabb volt vele a kozeppalya, mint Lass-al. Persze en se ot kepzelem el a jovoben a kezdoben, de nem annyira nulla az ember mint azt sokan hiszik)
A Neymaros esetnel is volt 2 ember akik azt mondtak, h semmi eselyunk jovore es te azonnal elkezdtel vitatkozni azokkal is akik csak annyit mondtak, hogy kib.szott nagy tehetseg, azzal az indokkal, hogy hagyjak magukat befolyasolni (az egyebkent szerintem is ) undorito media altal.
(ma is felmegyek az NSO-ra, mi a focim? "Neymar felnőtt - megérett az Aranylabdára?" )
Egyebkent sok dologban egyetertek veled, csak az zavar, hogy tobbszor is 2-3 ember velemenyere ugy reagalsz mintha a forum 90%-a ezt gondolna.
Re: Kommentáld a híreket
Mit kell pánikolni? Nem értemtubatibi írta:13 nap múlva kezdődik az előszezon, mi meg sehol nem vagyunk...van egy Isconk.
Hivatalosan még csak az átigazolási szezon 2. napján vagyunk
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Kommentáld a híreket
Nem azt mondtam hogy a többség,hanem hogy JÓPÁRAN....... Akkor mondtam volna hogy a többség toppozza,ha a TÖBBSÉG mondta volna.hogy rajtad kívül szinte mindenki ezt szajkózta, és végül neked lett igazad. Én csak helyreraktam a dolgokat, hogy a fórumon a többség nem topnak tartotta, hanem 18 millióért elfért volna a keretben simán, nálunk pedig fel sem merült, mert az első számú opció arra a posztra maradt Khedira.
Elég volt.Nem fog ez nekem menni.
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Kommentáld a híreket
És miből gondolod, hogy nem érkezik senki más a középpályára? Úgy hogy nagyjából minden 2. hír egy középpályás érkezéséről szól... De különben én akkor sem fogom előre temetni a szezont, ha Khedirával a kezdőben vágunk neki, mert közel sem akkora szerencsétlen, mint aminek bevan állítva. Bízok Ancelottiban és Zizouban, és attól semmivel nem leszünk előrébb, hogy páran minden nap nyavalyognak, hogy Perez mekkora szerencsétlen, csakmert nem hozta el Neymart, Thiagot, Falcaot meg Vidalt 100 milliókért...ha már ennyire "rohadt" unalmas, akkor majd ne legyen baj,hogy Khedira kezdő,mert a kp-s igazolás nem érkezett meg az előszezon kezdetére, és a csupaszív,kihajtom a belem edzésen khedira lesz a kezdő jövőre is.
Re: Kommentáld a híreket
és ha mondogatjátok, az segít a helyzeten?tubatibi írta:ha már ennyire "rohadt" unalmas, akkor majd ne legyen baj,hogy Khedira kezdő,mert a kp-s igazolás nem érkezett meg az előszezon kezdetére, és a csupaszív,kihajtom a belem edzésen khedira lesz a kezdő jövőre is.
Re: Kommentáld a híreket
Mondjuk én sajnálom, hogy nem szereztük meg végleg Fabi nhot, amikor láttam úgy tűnt, hogy van benne fantázia...
Gündogánt meg nyomjuk csak...Az a szöveg már nem állja meg a helyét, hogy Lewát is elveszítették, egyébként is visszakapta a Dortmund Sahint finoman szólva is barátságos áron. Persze a játékos akarata is kérdéses, nem úgy beszélt, mint aki nagyon tiplizni akarna még idén.
Gündogánt meg nyomjuk csak...Az a szöveg már nem állja meg a helyét, hogy Lewát is elveszítették, egyébként is visszakapta a Dortmund Sahint finoman szólva is barátságos áron. Persze a játékos akarata is kérdéses, nem úgy beszélt, mint aki nagyon tiplizni akarna még idén.
Re: Kommentáld a híreket
ha már ennyire "rohadt" unalmas, akkor majd ne legyen baj,hogy Khedira kezdő,mert a kp-s igazolás nem érkezett meg az előszezon kezdetére, és a csupaszív,kihajtom a belem edzésen khedira lesz a kezdő jövőre is.ateeemadrid írta:Ne sírjatok már, könyörgöm, rohadt unalmas.13 nap múlva kezdődik az előszezon, mi meg sehol nem vagyunk...van egy Isconk.
Nacho, Carvajal, Casemiro, Jesé, Isco, Morata ... Így is bőven előreléptünk, ráadásul július eleje van. Még hozunk 1 vagy 2 kpt, és 1 csatárt és meg is vagyunk. Kondogbia, Gündogan/Illaramendi, Suarez és kész.
Okosan csináljuk, végre nem eszetlenül szórjuk a pénzt, persze akik az értelmetlen sztárigazolásokért várják a nyarat azoknak most csalódniuk kell.
"If you don't like your destiny, don't accept it."
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 4723
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Kommentáld a híreket
Ne sírjatok már, könyörgöm, rohadt unalmas.13 nap múlva kezdődik az előszezon, mi meg sehol nem vagyunk...van egy Isconk.
Nacho, Carvajal, Casemiro, Jesé, Isco, Morata ... Így is bőven előreléptünk, ráadásul július eleje van. Még hozunk 1 vagy 2 kpt, és 1 csatárt és meg is vagyunk. Kondogbia, Gündogan/Illaramendi, Suarez és kész.
Okosan csináljuk, végre nem eszetlenül szórjuk a pénzt, persze akik az értelmetlen sztárigazolásokért várják a nyarat azoknak most csalódniuk kell.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég