HozzászólásSzerző: Torquemada » 2015. szeptember 23., szerda 23:31
A csapat végre a megérdemelt helyet foglalja el a tabellán.
A Modric, Marcelo, Varane, Navas, Kovacic, Carvajal hatosból kerülhet ki szerintem a meccs legjobbja, akit nehéz kiválasztani. A többiek is jók voltak, a cseréket is beleértve. Benz termeli a gólokat, Jesé nagy labdákat rakott CRnek, Casemiro meg úgy kellett a végén, mint egy falat kenyér. A keret legerősebb fizikumú játékosa, pont ilyen csapatok ellen van kitalálva.
A Bilbao is szimpatikus volt, mentek rendesen, és a felfokozott hangulat ellenére sem volt komolyabb durvaság. Igyekezett mindkét fél a sportszerűség keretein belül tartani a történetet, de azért a keménység sem hiányzott. Az egyetlen állat R.García volt, de tőle ezt megszoktuk az Atmában. Ő volt az egyik negatívum.
A másik meg CR játéka. Ő volt az egyetlen, akivel elégedetlen vagyok. Érdemei elismerése mellett azért hagy legyen már lehetőség az ő kritizálására is, még ha sokakat sért is. Ha ezt a teljesítményt Bale mutatja be (tavaly ezt csinálta), már joggal őrjöngene mindenki. Borzalmas rossz napot fogott ki, semmi sem sikerült, viszont állandóan hőbörgött meg mutogatott mindenkinek. Le kellett volna cserélni a fenébe. Jó hír, hogy ettől a következő meccsen csak jobb lehet. Neki az ilyen meccseket kellene eldöntenie, nem kutyaütőknek rúgni 4-5 gólt. Tisztelem, becsülöm, de akkor is ki kell jelenteni, hogy ez most nem ment.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)