Mozi, filmek
- Remy
- Hozzászólások: 29021
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Mozi, filmek
Farkas
Akarom mondani Rozsomák! Nevezhetném úgy is, hogy a Marvel Batmanje, a kívülállók kívülállója, aki egy igazi vadállat. Sajnos az utóbbi jellemzőjéből itt sem kaptunk szinte semmit, csak morzsákat, és ezzel együtt bátran ki is lehet jelenteni, hogy egészen addig, amíg nem képesek egy igazi 18-as karikás filmet készíteni Logannek, addig mindig lesznek hiányérzetek vele kapcsolatban.
Logan régi cimborája haldoklik, és az utolsó kívánsága, hogy elbúcsúzhasson attól az embertől, aki megmentette az életét. Logannek egészen Japánig kell utazni, ahol azonban olyan ajánlatot kap az idős baráttól, ami véglegesen megváltoztathatja az egész életét. A Farkas habozik, és a felhők folyamatosan gyűlnek a feje felett, valamint életek hullnak. Nem elég legyőzni az ellenséget, mert a saját démonjaival is meg kell küzdenie, de ha ezt túléli, akkor minden eddiginél erősebb Farkast láthatunk viszont…
Belecsöppenünk egy realisztikus világba, ahol már tényleg kezdjük elhinni, hogy léteznek mutánsok. James Mangold elképesztően hatásosan, és jól vezette fel a történetet, amit szerencsére folytatni is tudott egészen addig a pontig, ahol szintet kellett volna lépnie. Talán lépett is volna, de a stúdió fejesei nem engedték neki, mert a filmet a PG-13-as kategóriába kellett sorolni. Na bummm… óriási baklövés. (No, persze nem nekik, mert így fog jönni a nagy lóvé, de sajnos a film hiányos marad)
A story ugyebár Chris Claremont és Frank Miller képregénye alapján készült, amit Adósság és becsület néven dobtak a piacra. Ez mind szép és jó, mert a story tényleg a helyén van, ráadásul a Japán látképet az operatőrök rendkívül hangulatossá tudták varázsolni. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy totálisan működjön a film, de mégsem.
Hiányzott az átütőerő, hiányzott egy kis brutalitás (még úgy is, hogy azért voltak szép kis részek benne). Nem volt elég mély, pedig volt rá alkalom, hogy drámázzanak, de ezekkel együtt is élvezhető a film, mert leköti az embert az, ami a filmvásznon történik, plusz néhol ütős poénokat is elhintettek. De a székből mégis úgy állunk fel, hogy nem vagyunk teljes mértékben elégedettek. Mosolygunk persze, de hiányzik valami. Talán ebben közrejátszik az is, hogy a kezdeti lassú áramlás egy óriási árvízzé alakul át, mely romba dönti az útjába kerülő dolgokat.
Összegezve tehát azt mondom, hogy a mozijegy árát mindenképpen megéri, mert megbánni nem fogjuk, hogy megnéztük, de a csodát sem szabad tőle várni, mert nem kapjuk meg. Korrekt popcorn mozi, de azért vannak hibái 7/10
A legvégére még idebiggyesztem Hugh Jackmant is, aki még mindig megtudja lepni az embert, mert egy született Rozsomák. Olyannyira tökéletes a szerepre, hogy a kiöregedése után egyszerűen elképzelni sem lehet, hogy mi lesz majd a karakterrel. Reméljük ez nem mostanában fog megtörténni.

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots

Én is válaszolok akkor a saját kérdéseimre:
Legnagyobb moziélmény: Eredet
Legnagyobb csalódás: Szemfényvesztők
Leglátványosabb film: Acélember, TŰZGYŰRŰ

- soadroli
- Hozzászólások: 2973
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 22:02
- Kedvenc csapatod: a másik
Re: Mozi, filmek
Eredet, HP7/2, Sötét Lovag-FelemelkedésMyStiQ írta: -legnagyobb moziélménye?
-legnagyobb csalódás, amit moziban nézett?
-leglátványosabb film?
Die Hard 5
Sucker Punch, Pacific Rim, Avatar
Re: Mozi, filmek
Na, túl vagyok Rozsomák újabb kalandján.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Csalódás volt. Nem arra számítottam, hogy egy egetrengetően kíváló filmet kapok, de azért ennél jobbra számítottam. A karakterek idegesítőek voltak, egyedül a másik mutáns tetszett, de őt is egy halandó ember ölte meg. Azt sem értem, hogy a szuperhősös filmekben miért nem lehet azt megcsinálni, hogy az adott karakter a gonoszt egyedül, segítség nélkül tudja megölni. Gyakorlatilag most sem Logan volt az, aki megölte az atombomba tűlélőt, hanem az unokája.
Viszont a stáblista utáni jelenet az nagyon tetszett, jobb volt mint a film. Igazából ott sem értem, hogy miért 2 év múlt el a történések óta, mert a zárójelenet arra utalt, hogy visszamegy a többi mutánshoz.( legalábbis én így értelmeztem) Viszont tökéletesen sikerült hozzákapcsolni a következő filmhez, nagyon reméltem, hogy Magneto megjelenik.
Viszont azt nem értem teljesen,Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!hogy most akkor Logan testéből teljesen elfogyott az adamantium? Vagy lehet, hogy csak a karma helyén?

- mocsok
- Hozzászólások: 2259
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:43
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mozi, filmek
eredet-legnagyobb moziélménye?
-legnagyobb csalódás, amit moziban nézett?
-leglátványosabb film?
ezt úgysem akarod hallani ( )
felhőatlasz
- lordgabi
- Hozzászólások: 6611
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest
Re: Mozi, filmek
Én a megjelenése után nem sokkal láttam, feliratosan, de épp a közeljövőben tervezem újrázni. Nagy kilences nálam.EnzoZidane89 írta:Viharsziget
Ex-szerkesztő.
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás!
Re: Mozi, filmek
-Amikor először voltam a MOM Parkban filmet nézni.-legnagyobb moziélménye?
-legnagyobb csalódás, amit moziban nézett?
-leglátványosabb film?
-Batman 3, Skyfall
-Felhőatlasz
- EnzoZidane89
- Hozzászólások: 233
- Csatlakozott: 2013. május 28., kedd 18:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Ronaldo,C.Ronaldo,X.Alonso
- Kedvenc csapatod: Hala Madrid!
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mozi, filmek
Viharsziget
Mivel nekem ez a film kimaradt eddig Caprio-tól,és csak mostanában halottam róla(pedig 2010-es),úgy gondoltam megnézem. Scorsese filmekben amugysem csalódtam eddig.
A lényege annyi,hogy Teddy(Caprio) egy "rendőrbírót" alakít benne, és társával Chuck-al(Mark Ruffalo) a viharszigetre(ami egy gyogyó intézet)mennek nyomozni,mert egy nő megszökött a szobájából,aki megfojtotta 3 gyermekét. A nyomozások során pedig összeáll a kép Teddynél is
Nem is csalódtam! Rég nem kötött le így egy film,fantasztikusak a szereplők,a történet lenyűgöző a végén hatalmas csattanóval(bár azért lehetett sejteni). Csak és kimondottan Caprio miatt ültem le megnézni a filmet,mert mostanság egész jó szerepeket kap.
9.5/10

- Realfan1
- Hozzászólások: 337
- Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 22:26
- Kedvenc játékosaid: CR, Modric, Diego Milito , Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Mozi, filmek
Remy ajánlására megnéztem a Batman - A sötét löveg visszatér című mesének mind két részét..
Azt kell mondanom róla, hogy aki szereti a denevérembert annak látnia kell!!!
Nagy kedvencem az új Batman trilógia, és ez a mese kb majdhogynem annak a szintjét hozza!
8.5/10

- Victor
- Hozzászólások: 2897
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City
szerintem az ízlése miatt senkit se kéne hülyének nézni. jim carreyért én sem rajongok, de ahogy pheco is mondta, van pár filmje amiben kétség kívül hatalmasat alakít (én maszk b.zi vagyok például).van egy ismerősöm aki engem néz hülyének,mert nem szeretem pl a Jim Carrey filmeket,nem nevetett meg.
A Csupasz Pisztolyt (rip Leslie Nielson) is felhozta,amit szintén fekete listás nálam. -de nagyon. Tényleg én lennék a hülye?
a csupasz pisztoly más, van akinek nagyon bejön az a fajta humor, van akinek egyáltalán nem, kb olyan, mint a l'art pourt l'art
de attól még persze lehetsz hülye
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3083
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Mozi, filmek
Meg is néztem,kösz az ajánlást érdekes volt,de néhol kicsit lassúnak éreztem.GT37 írta:Kiskakukk
1944. szeptembere. A finn orvlövész, Veiko zseniális húzással - SS-egyenruhában - megszökik a németek fogságából, majd egy lapp parasztasszony, Anni házában talál menedéket. De a négy éve magányosan élő asszony már egy másik férfit is befogadott magához, a súlyosan sérült orosz katonát. A két férfi ellenségesen áll egymással szemben. Nemcsak Veiko SS-egyenruhája, de az asszony is közéjük áll. A mese varázslatos fordulatot vesz...
A nő csak lappul beszél, az orosz csak oroszul, a finn pedig csak finnül, így elég érdekesen alakulnak a dolgok.
Borzasztóan érdekes és zseniális, mégis viszonylag ismeretlen film, ajánlom mindenkinek.
10/8
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!takaroggyá
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
- pheco
- Hozzászólások: 6724
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Mozi, filmek
Jim Carreyt lehet nem szeretni, mert néha tényleg erőltetett, de az Ace Ventura 1-2, A Maszk, Dumb és Dumber filmek viszont 10/10-esek
- GT37
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
- Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mozi, filmek
A csupasz pisztoly nálam is kedvenc, Jim Carrey-t és társait viszont nem bírom túlzottan.
De a legnagyobbak: a Monty Python-féle csapat és Louis de Funés.
Kisfiu... oh wait... misztik felvetésére pedig nem reagálok, mivel az utóbbi három évben összesen kétszer voltam moziban.
De a legnagyobbak: a Monty Python-féle csapat és Louis de Funés.
Kisfiu... oh wait... misztik felvetésére pedig nem reagálok, mivel az utóbbi három évben összesen kétszer voltam moziban.
- Remy
- Hozzászólások: 29021
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Mozi, filmek
Kb tavaly kezdtem el normálisan moziba járni, így csak a közelmúltból tudok írni. (előtte nagyon ritkán, évente kb 1 film volt...)MyStiQ írta: Ha meg már írtam, akkor egy kis kérdezősködés.
Kinek mi volt a:
-legnagyobb moziélménye?
-legnagyobb csalódás, amit moziban nézett?
-leglátványosabb film?
Legnagyobb: Sötét lovag - Felemelkedés
Csalódás: Vasember 3
Látvány: Superman, Avatar (nem tudok dönteni)
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
Re: Mozi, filmek
Ahogy gondolod...Nagyfiúk? Tűzgyűrű?
Nincs köztük semmi minőségi különbség köztük. Egyszer megnézhető, sablonos filmek. Az agyatlan látványfilmek meg szerintem semmivel sem különbek a Sandler filmektől
Annak azért örülök, hogy az imdb közönsége nem ezen a véleményen van, legalábbis az értékelések alapján.
Egyébként biztos velem van a baj, de még soha nem néztem vígjátékot moziban. Meg animációs filmet sem. Utóbbi mondjuk változhat, a jövő évi Lego film nagyon megfogott. Én haverokkal is inkább beülök egy Halálos Iramban 6-ra vagy egy Prometheusra.
Ha meg már írtam, akkor egy kis kérdezősködés.
Kinek mi volt a:
-legnagyobb moziélménye?
-legnagyobb csalódás, amit moziban nézett?
-leglátványosabb film?
- Nzedge
- Hozzászólások: 1184
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 11:28
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo,Figo,Guti
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Mozi, filmek
Én soha nem bírtam felfogni,hogy a Csupasz pisztolyon hogy lehet nevetni.Sierra írta:Csupasz pisztoly fekete listás? Ott már nagy bajok vannak akkor....Nzedge írta:Van egy ismerősöm aki engem néz hülyének,mert nem szeretem pl a Jim Carrey filmeket,nem nevetett meg.
A Csupasz Pisztolyt (rip Leslie Nielson) is felhozta,amit szintén fekete listás nálam. -de nagyon. Tényleg én lennék a hülye?
Nem, csak viccelek, nincs ezzel semmi baj, nem mindenkinek tetszik ez a fajta humor.
Én például kifejezetten kedvelem ezt a fajta szórakoztatást. Többek között a Family Guyt is imádom. ha már szó volt róla pár napja.
A Family Guyt én is szeretem.
Üdv a csapatban.rafael23 írta:UtálomNzedge írta: Jim Carrey
- rafael23
- Hozzászólások: 178
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 0:02
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: SU
Re: Mozi, filmek
UtálomNzedge írta: Jim Carrey
Re: Mozi, filmek
Csupasz pisztoly fekete listás? Ott már nagy bajok vannak akkor....Nzedge írta:Van egy ismerősöm aki engem néz hülyének,mert nem szeretem pl a Jim Carrey filmeket,nem nevetett meg.
A Csupasz Pisztolyt (rip Leslie Nielson) is felhozta,amit szintén fekete listás nálam. -de nagyon. Tényleg én lennék a hülye?
Nem, csak viccelek, nincs ezzel semmi baj, nem mindenkinek tetszik ez a fajta humor.
Én például kifejezetten kedvelem ezt a fajta szórakoztatást. Többek között a Family Guyt is imádom. ha már szó volt róla pár napja.
- Nzedge
- Hozzászólások: 1184
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 11:28
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo,Figo,Guti
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Mozi, filmek
Van egy ismerősöm aki engem néz hülyének,mert nem szeretem pl a Jim Carrey filmeket,nem nevetett meg.
A Csupasz Pisztolyt (rip Leslie Nielson) is felhozta,amit szintén fekete listás nálam. -de nagyon. Tényleg én lennék a hülye?
A Csupasz Pisztolyt (rip Leslie Nielson) is felhozta,amit szintén fekete listás nálam. -de nagyon. Tényleg én lennék a hülye?
Re: Mozi, filmek
Ez nagyon rossz film szerintem. Történet, megvalósítás, látvány, minden borzalmas benne, igazi zs kategóriás gagyi. Ennél rosszabb az idei filmek közül csak az RIPD volt.Remy írta:A kolónia
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 18 regisztrált és 0 vendég