Plusz Bale állítólag maga mondta, hogy CR a példaképe (lásd a szabadrúgásai), szóval biztosra vehető, hogy nem fog egyénieskedés. Amúgy meg ha Bale jönne, akkor Di Maria meg menne (aminek én személy szerint nem örülök, mert bár tavaly rossz volt ahogy a komplett csapat is egy két játékost leszámítva, de előtte meg voltak zseniális időszakai - és nem egy két hetek). Én csak azt nem szeretném, ha Bale annyi vagy még többe kerülne mint CR az ideérkezésekor. Mivel elmenne tőlük egy gólerős támadó, így kell nekik egy másik, de inkább kettő. Így szerintem jó üzlet lenne bevonni Di Mariát is. Úgy emlékszem, hogy az elején még nem érdekelte őket, de azóta már elfogadnák az argentint. Viszont mivel DM elült a padon ha épp a helyzet úgy hozta, viszont Bale nem az a típus, nem azért jönne ide. Így még azért kéne egy távozó a támadó szekcióból (Kaká?, Denis?).
Ha meg esetleg tényleg jönne már idén Bale, akkor nagyon kíváncsi leszek azt hogyan is oldja meg Carlo - mármint a felállást. Napok óta több verzió is van a fejemben, de akárhogy is lesz jó páran megszívják a walesi érkezését.
Anno nagyon kíváncsi lettem volna, hogy működne a Robben-CR kettős szél, sajnos nem láthattam meg. Remélem ezt a Bale-CR szélső támadó párost majd láthatom!
Nem lesz egy perc nyugtuk sem a védőknek, lesz bőven átlövés ami sok csapatnál hiányzik és a betömörülés ellen nagyon hatásos.
Coentrao pedig maradjon csak itt. Lesz 13-14-ben is bőven meccs, elférnek egymással Marceloval. Az a granadás srác meg egy majdnem kieső csapatból jönne. Bár nem emlékszem rá hogyan is játszott ellenünk, de ha jó lenne, már nem lenne a Granadában.
A másik meg madridronie: Moratát innentől már nem lehet eladni / bevonni, mivel egy szem Benzema van előre. Higu elment, így KELL a cserecsatár előre. Saját nevelés, spanyol és elücsörög a padon. Csatárt venni már nem fog a klub.
A FIFA szabályai miatt Soldado eladásából a Realnak 1,125 millió, a Don Boscónak 225 ezer, az Osasunának pedig 150 ezer euró jár.