Taktikai háború (Legyél Ancelotti)
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25054
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Na, kicsit okoskodnék a klasszikus előtt. Lélektanilag jó helyzetben van a csapat, de talán túl jóban is. 6 pont előny, ők vannak otthon, rajtuk van a nyomás. Ez többféleképpen is elsülhet, ellazíthatja a fejeket, ami feloldja a görcsöt, és kihozhatja mindenkiből a jobbik énjét. A Real játékosaira azért jellemző, hogy ilyenkor kényelmesebbé válnak, bent maradnak az öltözőben, ez Carlo alatt volt eléggé szembetűnő. A barca nekünk fog rontani, ez egyértelmű, az első 15 perc erről fog szólni, azt okosan kell menedzselni, tördelni a játékot, passzolgatni, akár provokálni is őket, aztán visszatámadni. Itt fog pl egí Kroos nagyon hiányozni, aki ennek a mestere, tudja mikor mit kell tenni, hogy kell szabályozni a tempót, kontrollálni a játékot. Aztán utána vissza fognak állni, ekkor kellene a kp-n átvenni az irányítást, és elszívni minden levegőt Messi elöl. A szerkezetükből adódóan sok lehetőség lesz a védelmükre rávinni a labdát, itt nagyon kéne a régi CR, kéne Benzema és Marcelo kombinatív képessége, Isco jó döntései és Lucas agilis játéka.
A felállás várhatóan ez lesz:
-------------------------Keylor------------------------------
-Carvajal-------Varane--------Ramos------------Marcelo-
--------------Modric------Kovacic----Isco-------------------
-----------Lucas------Benzema-----------CR--------------------
Védekezésben meg Lucas hátrébb. Én azt érzem, ZZ be akarta Casemirot tenni kezdőként, de szerintem ő is látta, hogy a brazil rozsdás még, így, hogy nincs játékban, Messi biztosan megverné, abban pedig vagy az ő, vagy a hátsó stopper, Ramos pirosa van bent vastagon. A másik pedig a labdakihozatal, abban sosem volt túl jó, általában Kroosnak lepasszolta és letudta a feladatát. Csak most ez nem lenne elég. Szóval szerintem pados lesz, aztán állástól függően egy fél órára beszállhat. A védekező 442-ből fakadóan Kovacic és Modric feladata lesz Messi fékentartása, egyértelműen ez a meccs kulcsterülete. Kovacic felépítése, sebessége alkalmas Messi megfogására, fejben ha elbírja ezt, akkor megoldható feladat. Itt Modric besegítése kell majd, hiszen Messi ha előnyt szerez, akkor a besegítések után lesz üres barca játékos, vissza lehet nézni ezekből hány gólt kaptunk. Lucas ezért fontos taktikailag, hátrébb fog helyezkedni, és Neymarral sokszor neki kell majd mennie, mivel Carvajalnak beljebb kell húzódnia. Ugye Ramos ki fog lépkedni, és akkor tolódni kell hátul, ezt még pinyő is tudja. A két kulcsember itt tehát Ramos és Kovacic, ha ők jó mérkőzést játszanak, nem fogunk kikapni. Iscoék oldalára szerintem ki fogja tenni Suarezt LE, aki befelé fog mozogni, úgy, hogy a kilépő Ramos mögé tudják neki betenni a labdát. Nincs jó formában, de ez nem sokat jelent, ellenünk a legbalfaszabbak is meg tudják lőni életük gólját. Talán nekik is feltűnt, hogy Marcelo mindig a legjobbunk ellenük, így le fogják őt kötni amennyire lehet, Iscora itt nagy szerep vár, védekezésben is biztosítania kell, illetve a gyors ellentámadások lehetősége itt áll fenn leginkább, kiegészülve Benzemával, ők hárman tudják igazán kombinatívan kivinni a lasztit, a két horvát szerintem visszafogottabb szerepkört kap, Kovacic sem fog annyiszor megindulni a labdával. Ronaldot be kell tolni a két khv-juk közé, akik gyakran rosszul lépnek ki, és üres területek maradnak ott. Valamint, tetszik vagy sem, lesznek ívelgetések is, Benzema és Ronaldo tud majd érkezni, a barca rendre elváltja az embereket ezekben a szitukban.
Csereként be lehet hozni Casemirot, ha kell egy fél órányi ütközés, Asensiot, ha lendület kell, vagy Hameszt, ha nem tudunk jobbat, mint a védelem mögé belőtt labdák. Morata itt egyébként lehetne fegyver egy 20 percre, de Kroos és Bale fontosabb hiányzó. Mondom, nálam a Kovacic-Ramos-Messi tengelynél dől el a mérkőzés, Benzema szerintem jó lesz, Ronaldonak meglesznek a helyzetei, optimista vagyok.

Nem illik.
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25054
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Én mondtam, csak téged elvitt a spanyol média rossz irányba...Realista24 írta: Akkor Kova-Modric-Case hármas lesz.
Nem illik.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66521
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Kercsó írta:Danilo valamit nagyon elbachatott.Realista24 írta:Szerintem csak back upnakvan ott. Remelem nem fog játszani.
és még Isco is kezdő.
Akkor Kova-Modric-Case hármas lesz.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Kercsó
- Hozzászólások: 4363
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
- Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Danilo valamit nagyon elbachatott.Realista24 írta:Szerintem csak back upnakvan ott. Remelem nem fog játszani.
#whatisyourexcuse
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
- Remy
- Hozzászólások: 29153
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Végül Enzo helyett Isco kezd. De Ödegaard fiam ott van.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Chris
- Hozzászólások: 801
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 10:51
- Kedvenc játékosaid: Roberto Carlos, Zidane
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Ezek szerint a Clásicon Varane-Ramos lesz. Jó is az úgy.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66521
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Szerintem csak back upnakvan ott. Remelem nem fog játszani.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
ehhez képest akárhova nézek neten, mindenhol ott van a várható kezdőben, meg amúgy is.Realista24 írta:Nem.Toti írta:ez most komoly, h carvajalt játszatni fogjuk?
hát remélem nem azért mert szombaton meg majd danilo kezd..
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66521
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Nem.Toti írta:ez most komoly, h carvajalt játszatni fogjuk?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25054
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Remélem Enzo megmutatja Hamesznek, hogy kell űzni a bugit.
Remynek igazi orgia lesz ez a meccs.
Remynek igazi orgia lesz ez a meccs.
Nem illik.
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
ez most komoly, h carvajalt játszatni fogjuk?
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- Remy
- Hozzászólások: 29153
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Veidt
- Hozzászólások: 1780
- Csatlakozott: 2016. február 27., szombat 20:58
- Kedvenc játékosaid: guti, de rossi, arbeloa
- Kedvenc csapatod: real madrid
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Eléggé, ráadásul már 11 éve a klubnál van. Gyors és nagyon harcias.csabi* írta:tejero ennyire jo amugy?
JUANITO MARAVILLA
LM19 - TK8
LM19 - TK8
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
nem tudom, de 7-tel csak nem kapunk kicsabi* írta:tejero ennyire jo amugy?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
-
- Hozzászólások: 3467
- Csatlakozott: 2013. augusztus 8., csütörtök 23:00
- Kedvenc játékosaid: zizou, marcelo, modric
- Kedvenc csapatod: los blancos.
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
tejero ennyire jo amugy?
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Casilla i Rubén Yáñez.
Carvajal, Pepe, Varane, Nacho i Tejero.
James, Casemiro, Kovačić, Asensio, Isco, Ødegaard i Enzo.
Lucas Vázquez i Mariano.
---------------Yanez
------Pepe-------------Varane
Nacho--------------------------Tejero
---------------Casemiro
------James---------------Zidane
Ödi-----------------------------Asensio
---------------Mariano
Én ezt tolnám.
Carvajal, Pepe, Varane, Nacho i Tejero.
James, Casemiro, Kovačić, Asensio, Isco, Ødegaard i Enzo.
Lucas Vázquez i Mariano.
---------------Yanez
------Pepe-------------Varane
Nacho--------------------------Tejero
---------------Casemiro
------James---------------Zidane
Ödi-----------------------------Asensio
---------------Mariano
Én ezt tolnám.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Annál is inkább mivel inkább ők vannak szemben egymással ha mindkettő játszik. (Remélem nem)palesz77 írta:Azt hittem Neymart, leven o is brazil, ugyis ismeri..Tottinho írta:Pihentetjük szombatra. Kezdő lesz, ő fogja Messit.
LEGIO PATRIA NOSTRA
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
-
- Hozzászólások: 2551
- Csatlakozott: 2014. június 24., kedd 11:31
- Kedvenc játékosaid: Xavi, Iniesta, Verratti, Dahoud
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Azt hittem Neymart, leven o is brazil, ugyis ismeri..Tottinho írta:Pihentetjük szombatra. Kezdő lesz, ő fogja Messit.
- Tottinho
- Hozzászólások: 4355
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:29
- Kedvenc játékosaid: Ramos, CR, Varane, Carvajal, Kroos, Totti.
- Kedvenc csapatod: Real Madrid.
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Pihentetjük szombatra. Kezdő lesz, ő fogja Messit.___Samy___ írta:Jut eszembe, Danilo minek maradt ki a keretből?
!El mejor defensor y Capitán del mundo!
Sergio Ramos: “Vesztes az, aki hátat fordít és menekül, ha nehézség éri.”
"A döntőket nem lejátszani kell, hanem megnyerni."
Sergio Ramos - EL Capitan | CL Final Specialist
Sergio Ramos: “Vesztes az, aki hátat fordít és menekül, ha nehézség éri.”
"A döntőket nem lejátszani kell, hanem megnyerni."
Sergio Ramos - EL Capitan | CL Final Specialist
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8526
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Taktikai háború (Legyél Zidane)
Jut eszembe, Danilo minek maradt ki a keretből?
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 91 regisztrált és 0 vendég