Elnézést az egymás utáni 2 hozzászólásért, de a 3. gólunk annyira mutatja az alábbiakat:
Lennék Zidane (1 perc erejéig):
Ahhoz, hogy kiaknázzuk a 2 öregecske támadónk potenciálját, véleményem szerint egymás mellett kellene játszatni őket, 442ben. Bale kiesése is ezt erősíti, bár vele még jobb lehetne a formáció, mert a bal oldalon rendre jobb teljesítményt nyújt, mint a jobb szélen. Hozzá teszem, hogy amennyiben dec 31-el nem tiltanak el minket az igazolásoktól, akkor az első nap igazolnám le Dembele-t. A felállás így alakulna:
---------------CR(Mariano)-Karim(Morata)
Bale(Asensio)-Kroos(Case/Isco)-Modric(Kovacic)-Dembele(LV/Isco)
Marcelo(Nacho)-Ramos(Nacho)-Varane(Pepe)-Carvajal(Nacho)
CR szélen már nem a régi. Túl nagy luxus ott erőltetni. Az is túl nagy luxus, hogy a jobboson nincs igazán megfelelő ember. Karimnak sem áll jól ez a kettős szerep (te vagy a középcsatár, de mégsem), és ahogy öregszik, talán jobban lassul, mint CR, viszont a technikájával ellensúlyozza. Jóval több irányítói véna van benne, mint az a tipikus befejező véna, viszont okosan a kapura is rendre veszélyes tud lenni, főleg, ha elterelik róla a figyelmet. Mindketten remekül fejelnek, de földön is remek az összhang közöttük. Szerintem egy ilyen szisztémában lehetne kitolni CR használhatóságát a maximumra, és végre nem lenne senki miatta elnyomva, nem a helyén játszatva, stb. Az is jól sülhetne el a szezon második felére, ha változtatunk kicsit. Én most így lennék Zidane