Beválik, ezért írtam, hogy én agresszív módon kerestem állást. Igaz hitellel a zsebemben, meg gyerekkel az oldalamon másképpen nem is tudtam volna nyugodtan lefeküdni esténként.sentry írta:Ez többségben beválik nem? Ezen agyaltam nem rég, hogy sok balfasz azért kerülhet be ide-oda mert megpróbálja aztán bejön. De nem tudtam ez mennyire állja meg a helyét a gyakorlatban. Ezek szerint igen.Realista24 írta: A másik nagy tanulság, hogy arra pályázz, amelyik tetszik és megfelelsz az elvárások 50-70%-nak. Behívni úgyis befognak, ahol van hajlandóság arra, amit írsz. Ahol meg nincs, oda nem. Veszítenivalód meg nincs.
Fizetésigényre mit szoktál mondani? Átlagot vagy plafont? Gondolom a plafont.
Fizetési igény az fordítottan arányos az álláskereséssel töltött idővel. Minél rövidebb ideje kerestem, annál magasabb volt, a terv az lett volna, hogy elkezdem szépen csökkenteni. De mivel tényleg sok interjúra jártam, és 80%-ban utolsó körökben is ott voltam, ezért láttam, hogy mi a mozgástér egy-egy ilyen pozícióban.
Meg mondhatjuk, hogy hamar találtam állást, szóval nem nagyon kellett kompromisszumot kötnöm szerencsére.
A többi már csak finomítás, de akkor már kellesz a cégnek, szóval féligmeddig nyeregben vagy, persze lásd az előző hszeimben, utolsó utáni pillanatban is kibachatnak veled.