Értékeld a legutóbbi meccset
- wZoLee7
- Hozzászólások: 13980
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ez valami borzalom. A legnagyobb bajunk az, hogy taktikailag a csapatunk nulla. Semmi ötlet. Kapus poszton a média, a szurkolók és úgy mindenki más is szépen kicsinált minket. Navas mostanra minden önbizalmát elveszíthette, árnyéka önmagának. Az első gólnál Ramos volt leginkább hibás, de az, hogy egy ilyen szintű kapus a rövidbe olyan távolságról gólt kapjon, ez nem fér bele. A védekezésünk borzalmas. Ezen Casemiro sem tudna segíteni, az viszont igen, ha végre nem 433-ban akarnák világot megváltani. Carvajalnak meggyűlt a baja Jeséékkel, főleg h sokszor 2v1-be jött az ellenfél. Olyan is volt amikor 4 támadó ment 3 védőre. Marcelo fent ragad, a kp is fent ragad. Isco és Morata sprintelt vissza védekezni! Az egyik elvileg a csatárunk, a másiknak meg jól láthatóan az volt a dolga hogy összekösse a kp-t és a támadókat, támadásnál meg üres területre fusson be, utóbbiból szép gólt is szerzett. Kroos egyszerűen hozza amit kell, de egyedül kevés. Kova tegnap gyenge volt, képes jobb teljesítményre védekezésben, de én valahogy nem is vártam tőle jobbat. Annyira ritkán kap lehetőséget, hogy kell 1-2 meccs mire visszalendül abba a formába amiben volt. Érthetetlenek ZZ döntései, elmondja, hogy mindenkire szüksége van, de kiveszi a játékból azokat akikkel igazán nagyot lehetne robbantani.
A szélső játékunk finoman szólva is szart sem ér. CR egy vicc lett. Nem tud 1v1-ben megverni lassan senkit sem. Néha villant de aztán semmi. Mi volt az amikor kivezette a labdát? Szélen annyit tud hogy vissza passzol Marcelonak, csatárban meg Benzemának, de tegnap ő sem volt mellette. Morata meg egy sokkal agresszívebb támadó, ő a kaput támadja. Ketten együtt sokan vannak a belső védők között. Bale meg, mi lett ezzel az emberrel? Fut, fut, még fut aztán ennyi. Nem húzza befelé és lövi rá, leviszi alapra és megpróbálja bepasszolni. Semmi váratlan nincs abban amit csinál. Ez egy Las Palmas volt...jó lenne felébredni

- Anthony
- Hozzászólások: 8457
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Örülök, hogy a Barca le tudja ütni 6 góllal a kicsiket, a Real meg kimegy a nagy mellénnyel, aztán meglepődik: jé ezek is tudnak szaladni, meg passzolni, nem csak mi. WOW'!
Bale meg világ kreténje, felőlem egyből pirosat is kaphatott volna, 20 méterről látszott hogy fel fogja vágni a pálmás arcot, semmi más célja nem volt. És utána még ő volt felháborodva. Loco!
Sokat marháskodnak jön a nyáron Wenger és jöhet a Real U18...

-
- Hozzászólások: 1934
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 10:12
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Casillas, Falcaó
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Na akk egy kis szösszenet tegnapról:
Nálam a legnagyobb felelős továbbra is Zidane. Minden meccsre csak a mez megy ki a pályára, lötyögés addig, mig nem ég a ház. Aztán a taktikai rész az 0, próbálgatott teljesen halott felállásokat, de ami kézenfekvő lenne, és így talán tudnánk kamatoztatni két játékosunk előnyeit is, nem pedig posztidegen helyre betusztkolni őket, 4-2-3-1 vagy egy 4-3-1-2, azzal fölösleges. Ha nem lesz meg a bajnoki cím év végén, a BL más tészta, ahhoz nagy mázli is kell, akk tőlem mehet ZZ amerre lát, mert az nagy részben az ő kudara lesz.
Játékosok:
Navas- az első gólért annyira nem venném elő, bár rövidre nem illik, de ott megvannak a fő ludasaim, 11 pech bár tavaly azt szerintem kirúgja a stadionból, a 3-t meg közösen megoldották Marceloval, bár van egy olyan sanda gyanúm, ha nem rohan ki, hanem zárja a szöget és várja a lövést Boateng kihagyta volna.
Carvajal: aktiv, de sok a pontatlanság.
Nacho: hát én inkább Pepét preferálnám a tegnap látottak után. Folyamat késésben volt az emberünk általában egy, de inkább 2 üttemel.
Ramos: tegnap újra hozta az fgy verzióját. Az első gól egyik fő szereplője, a 11-st meg értelmezni nem tudom, csinál egy gyönyörű szerelést, aztán mint a hülye beugrik egy veszélytelen lövésbe. Igaza volt, h le volt szorítva a keze, de nem szabad megadni az esélyt sem ilyen hülyeséggekkel, főleg h már nem az első ilyen supermanje.
Marcelo- úgy sprintel hátra, mint nagyanyám, mintha a haja zavarná, légellenállás miatt nem tudna futni.A 3 gólhoz gyönyörűen asszisztált, és ami dúrva a kukából kiszedett KPB labdával gyorsabban futott.
Kroos- emberünk fizikaliag nagyon ki lehet csavarva, vogy olyan Xabi Alonsosnak tűnik sebességben, bár tegnap a két társának köszönhetően lényegében vkp-t kellett nyomnia, ami nem feküdt neki.
Kova-tegnapi teljesítménye után maradhat a padon, bármennyire bírom, meg érződik is a mellőzöttség, tegnap nagyon gyenge volt, az első gól az ő nagy hibája is, nem mer oda lépni, faultolni, nem először játsza ezt el, h inkább felemeli a kezét és engedi a támadót betörni. Ezen kívül is észrevehetetlen volt, elől maradozott,
Isco-gólja gyönyörű helyzetfelismerés, támadó játékban aktív, de védekezésben 0, többször is morataval volt egy vonalban, és ott is maradt labdavesztés után.
Ezt a kp-t még egyszer nem szeretném látni, Kroosnak kellett volna a két másik társ helyett is dolgozni védekezésben, amit persze nem bírt el, így átjáróház voltunk.
Bale - első félidő 0, második értékelhetetlen, pirossal megkoronázta visszatérését. Nem ilyen Balet vártunk vissza. Ennél még a James-s folyamatosan visszapaszolok játék is többet ér.
Morata-mesterhármas, kár h egyet sem adtak meg. Látszott, h nagyon akar, folyamat kereste a réseket a beindulásokra, csak nem volt aki időben kiugrassa.
CR-két gólon kívül értékelhetetlen produktum.
LV-aktív volt nagyon akart, jó csere volt.
James-sok időt nem kapott, látszott, h nagyon akart, az egyenlítő találat is ebből született, okos helyzetfelismerés, balost meg ismerjük.
Benzema-nem is értettem a behozatalát, a végére mikor beívelésekre játszunk őt behozni...Morataban mindig ott a lehetőség egy fejes gólra. Aztán feltette a pontot az "i"re 10 m ről stadionbúú ki, ahogy ezt mostanában megszokhattuk. Emberünk paródia lett az utóbi időben, már már az öreg Raúlhoz hasonlítható, bár ő jóval idősebb volt, és ő legalább gólt lőni sosem felejtett el.
Remélem a következő szezont vhol máshol kezdi el.

- RealVazquez
- Hozzászólások: 6973
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Egyébként tévedsz, mert nem a kedvencem, és nem vagyok elfogult. Azért védem, mert szeretném ha állandóság lenne, talán lehetne időt adni neki, egyelőre egy kupának intettünk búcsút és még csak március van. Te meg arról írsz, hogy akármi történik, mindenképp elküldenéd... azért ez így elég erős.Azt aláírom hogy minden edzőnek van hibája. De ez ott jön elő hogy Zidane a szememben nem is edző. Csak egy motivátor, és annyira erős a keret, hogy elbírja ezeket a hibákat. DE mondok valamit mielőtt azt hiszed hogy szét akarom alázni a kedvenced. Pl a Sevilla elleni első kupameccset, amit Bernabeuban játszottunk, ott azt hittem ZZ ráérez hogy mi a helyes út, de utána teljesen elvetette. Pedig ott látszott hogy volt valami taktikánk, hogy látszott mit akar játszatni, és nyertünk is.
Amúgy kíváncsi lennék, hogy mi történt az öltözőben a szünetben.
-
- Hozzászólások: 578
- Csatlakozott: 2015. december 27., vasárnap 22:00
- Kedvenc játékosaid: Lampard Zidane Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Az elvett gólok lesről jöttek? Vagy egyvonal volt 2is belőle? Illetve Isco gólja?
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6973
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
A Real Madrid teljesen más. És kb ennyi a válaszom.
Schuster is a Getaféből jött, mert ott szép sikereket ért el, pl komoly hátrányból kiütötte a katalánokat a kupából, és kvalifikálta a csapatát európai porondon. Aztán a Real Madridnál is érte egy két siker, de azért a Roma elleni oda-vissza cumit nem felejtem el.
Vagy Pellegrini? Mourinho? Benítez? Soroljam még? Van még.
A Real Madrid teljesen más világ, de akkor kérdezek: kit hoznál Zidane helyére? Nem volna tanácsosabb inkább az állandóságra hajtani? Finoman fogalmazva is teli van a tököm azzal, hogy minden évben, de legalább 2 évente edzőt cserélünk.
Vannak problémák, ezeket meg kell oldani, nem pedig egyből edzőt meneszteni...

Egyetértek teljesen. Bocs, csak az elején nem jött át. De most már minden világos. Amúgy én is BL-t választanám, az én szememben is többet ér.dzsi91 írta:
Én csak azt látom,higy van kakaó ebben a csapatban és most ki is lehetne maxolni a dolgokat mert a barca is meg európa nagy része is eléggé verhető.Egy kicsit összekéne kapni fejben a dolgokat.Ha innen nem meg legalább az egyik kupa az egyértelműen az edző felelőssége nálam.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Gondolom Real meccsek taktikai elemzéseit nem szoktad olvasni.El Unico írta:Láttuk mit tudnak a nagy taktikai zsenik, nem egyszer, nem kétszer. Mourinhotól Ancelottin át Benítezig. Aztán jött Zizu és fél év alatt BL-t nyert. Most meg vannak akik nyáron elküldenék a francba... vicc. Tökéletes edző nincs, mindegyiknek van faszsága, mikor fogjátok már fel. Mourinho a kontra híve volt, nem tetszett, megbukott. Ancelotti labdát tartott, de többé kevésbé színes maradt a repertoár, aztán a nagy taktika eltűnt és jöttek a problémák. Elküldték. Benítezt meg sem említem.
Kicsivel több, mint 1 éve van a kispadon, de küldjük el és kezdjük elölről. Hát persze.
Látom nagyon elfogult vagy, szóval nem is próbállak meggyőzni, de attól még igaz hogy ZZ hihetetlen gyenge taktikailag.
Pár költői kérdést teszek fel neked: Hogy lehet az hogy Sampaoli egy sokkal gyengébb kerettel amiben ő 11 embert cserélt ki a tavalyi Sevillában, az ott van a seggünkön? Kb 2-3 hónap alatt rendbe vágta a csapatot és van pofája a csapatnak, látszik mit akar játszani, sőt nem is egy hadrendben képesek játszani, sőt, váltanak meccs közben is. Ilyen egy edző.
Mondok még egy példát, hogy ne hogy azt hidd hogy ez kiemelkedő. Conte elment Chelseahez és kb csont ugyan azzal a kerettel amivel Mourinho bukdácsolt, azt úgy gatyába rázta pár hónap alatt, és annyira stabilak hogy bajnokesélyesek, és valószínűleg meg is nyerik.
Erre milyen magyarázatot adsz? És ezek nem véletlenek, interneten olvashatsz te is végtelen sok okos ember által írt cikkeket ahol szépen bemutatják hogy ezek az edzők, hogy és miért ilyen sikeresek, illetve egy csomó van arról, hogy Zidane alatt a csapat semmit nem változott taktikailag. Ugyan azok a hibák vannak, egyiket sem oldotta meg. Pedig hoztam két példát, két edzőt, aki 2-3 hónap alatt gatyába rázott egy sokkal gyengébb képességű keretet.
Azt aláírom hogy minden edzőnek van hibája. De ez ott jön elő hogy Zidane a szememben nem is edző. Csak egy motivátor, és annyira erős a keret, hogy elbírja ezeket a hibákat. DE mondok valamit mielőtt azt hiszed hogy szét akarom alázni a kedvenced. Pl a Sevilla elleni első kupameccset, amit Bernabeuban játszottunk, ott azt hittem ZZ ráérez hogy mi a helyes út, de utána teljesen elvetette. Pedig ott látszott hogy volt valami taktikánk, hogy látszott mit akar játszatni, és nyertünk is.
- dzsi91
- Hozzászólások: 11977
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
sentry írta:Most már értem mit mondasz. Én csak annyit mondanék, hogy nem kéne csak abban bízni szerintem, vagy én nem tudok, hogy izomból behúzza a keret. Pont ez bánt. Hogy ha lenne edzőnk, aki taktikai utasításokat is képes lenne adni, és nem csak ívelgetnénk baszki mint egy hülye akkor nem kéne abban bízni, hogy na akkor ma kijön az erő, ami a csapatban van vagy sem. Érted? Lesz majd mikor nem jön össze, mert szar napot fognak ki, és lehet nem lesz éles mindenki, és nem fogunk tudni kidolgozni 20 helyzetet amiből hármat berúgjunk....dzsi91 írta:
Nem értem miről szeretnél meggyőzni, a szezon csalódása nálam Zidane, ki is fejtettem multkor amikor ez volt a kérdés.Attól ez még a Real Madrid és rohadtul betudjuk húzni izomból is a dolgokat szerintem, útközben meg hátha megjön Zizu esze is.
Nem látom értelmét minusz 1 meccsel 1 pontos hátrányban egy ilyen meccs után temetni a csapatot.Tudtuk,hogy nem visszük végig a szezont gödör nélkül,az űrfocit meg nem ennél a madridnál kell keresni.láttuk az elmúlt években,hogy ez a keret,higy képes a teónra ülni és ha az a lendület megvan azt még ZZ sem tudja elszabni.
Én ezért kardoskodom. Én is látom az erőt ami a keretben van. Brutál. De megb*szhatnánk mindenki szárazon, ha lenne hozzá értő edzőnk. Zidane-ban én bíztam, de semmit - és most nem túlzok kicsit sem - nem fejlődött ZZ óta a csapat taktikailag. Semmit.
De én is kívánom hogy valahogy behúzzuk a BL-t és a Bajnokságot is mert a srácok, a játékosok megérdemlik. Ha nem lesz meg ez, az CSAK ZZ hibája, mert ez a keret kegyetlen brutál. Szóval remélem igazad van dzsi, és elég lesz ez a nyers erő is., taktika nélkül.
Egyetértünk Zidane témában.Azt nem tudom,hogy igazam lesz-e nem is állítom ezt,hogy minden frankó, a Napoli meccs az vízválasztó lesz szerintem.Ha megérzik a vérszagot nagy bajban leszünk, én a szezon hátralévő részében annyit várok Zidanetól,hogy amit tavaly hozott, a motivációt és összeszedettséget valahogy idézze meg újra mert a taktikázásaiból csak a szar jött eddig.Március van, gálakezdő(bármilyet is álmodott meg,mostmár vigye végig és ne variáljon a hajrában) mehet mostmár csutkán, Cr-től Benzemáig szedjen össze mindenkit fejben és akkor minimum egy trófeára jók leszünk.(mondjuk ha választani kell én bármikor vágom a kukába a bajnokságot a bl-ért, tudom,hogy ezzel sokan nem így vannak.Nagyon sanszos ,hogy valamikor április környékén választani kell,ha nincs meg az a csúcsforma ami elég mindkettőhöz)
Én csak azt látom,higy van kakaó ebben a csapatban és most ki is lehetne maxolni a dolgokat mert a barca is meg európa nagy része is eléggé verhető.Egy kicsit összekéne kapni fejben a dolgokat.Ha innen nem meg legalább az egyik kupa az egyértelműen az edző felelőssége nálam.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6973
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Láttuk mit tudnak a nagy taktikai zsenik, nem egyszer, nem kétszer. Mourinhotól Ancelottin át Benítezig. Aztán jött Zizu és fél év alatt BL-t nyert. Most meg vannak akik nyáron elküldenék a francba... vicc. Tökéletes edző nincs, mindegyiknek van faszsága, mikor fogjátok már fel. Mourinho a kontra híve volt, nem tetszett, megbukott. Ancelotti labdát tartott, de többé kevésbé színes maradt a repertoár, aztán a nagy taktika eltűnt és jöttek a problémák. Elküldték. Benítezt meg sem említem.
Kicsivel több, mint 1 éve van a kispadon, de küldjük el és kezdjük elölről. Hát persze.
Kicsivel több, mint 1 éve van a kispadon, de küldjük el és kezdjük elölről. Hát persze.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Én ezért mondtam, hogy ZZ-t elküldeném nyáron, bármit is nyerünk. Pont ezért, mert ha nyerünk az a keret minőségének köszönhető nem neki. De ezt nem látja mindenki, mert ZZ és ennyi. Szóval nem akarom ezzel szítani a tüzet. ZZ eddig nem fejlődött, kétlem hogy most hirtelen 2-3 hónap alatt ő lesz a taktikai zseni.Faust írta:Ha elég is lesz, nem tart örökké, szóval kéne valami edző is azért, csak a biztonság kedvéért...Szóval remélem igazad van dzsi, és elég lesz ez a nyers erő is., taktika nélkül.
Viszont az igazi cumi az lenne ha Sampaoli tényleg aláírna a Barcához nekünk meg a nyakunkon maradnak ZZ. AZ brutális hendikep lenne. Akármilyen a keret. Sampaoli mocskos jó edző, és ezt szimpátia nélkül mondom. Csak még őt nem isteníti a sajtó, mert nem is ismerik nagyon.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Ha elég is lesz, nem tart örökké, szóval kéne valami edző is azért, csak a biztonság kedvéért...Szóval remélem igazad van dzsi, és elég lesz ez a nyers erő is., taktika nélkül.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Most már értem mit mondasz. Én csak annyit mondanék, hogy nem kéne csak abban bízni szerintem, vagy én nem tudok, hogy izomból behúzza a keret. Pont ez bánt. Hogy ha lenne edzőnk, aki taktikai utasításokat is képes lenne adni, és nem csak ívelgetnénk baszki mint egy hülye akkor nem kéne abban bízni, hogy na akkor ma kijön az erő, ami a csapatban van vagy sem. Érted? Lesz majd mikor nem jön össze, mert szar napot fognak ki, és lehet nem lesz éles mindenki, és nem fogunk tudni kidolgozni 20 helyzetet amiből hármat berúgjunk....dzsi91 írta:
Nem értem miről szeretnél meggyőzni, a szezon csalódása nálam Zidane, ki is fejtettem multkor amikor ez volt a kérdés.Attól ez még a Real Madrid és rohadtul betudjuk húzni izomból is a dolgokat szerintem, útközben meg hátha megjön Zizu esze is.
Nem látom értelmét minusz 1 meccsel 1 pontos hátrányban egy ilyen meccs után temetni a csapatot.Tudtuk,hogy nem visszük végig a szezont gödör nélkül,az űrfocit meg nem ennél a madridnál kell keresni.láttuk az elmúlt években,hogy ez a keret,higy képes a teónra ülni és ha az a lendület megvan azt még ZZ sem tudja elszabni.
Én ezért kardoskodom. Én is látom az erőt ami a keretben van. Brutál. De megb*szhatnánk mindenki szárazon, ha lenne hozzá értő edzőnk. Zidane-ban én bíztam, de semmit - és most nem túlzok kicsit sem - nem fejlődött ZZ óta a csapat taktikailag. Semmit.
De én is kívánom hogy valahogy behúzzuk a BL-t és a Bajnokságot is mert a srácok, a játékosok megérdemlik. Ha nem lesz meg ez, az CSAK ZZ hibája, mert ez a keret kegyetlen brutál. Szóval remélem igazad van dzsi, és elég lesz ez a nyers erő is., taktika nélkül.
- dzsi91
- Hozzászólások: 11977
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nem értem miről szeretnél meggyőzni, a szezon csalódása nálam Zidane, ki is fejtettem multkor amikor ez volt a kérdés.Attól ez még a Real Madrid és rohadtul betudjuk húzni izomból is a dolgokat szerintem, útközben meg hátha megjön Zizu esze is.sentry írta:Engem nem hat meg az ironikus dumád dzsi. De kb úgy állítod be mintha minden rendben lenne. Ezért kérdeztem. Szerintem ZZ a legnagyobb hiba, és látszik hogy nem lelki eredeti "gödör" van, hanem taktikai. Ívelgetünk mint a sz*r. Valahogy ZZ elérte azt hogy fél éven át működött így is a játék, de most valahogy elfogyott a csodapor. Legalábbis én így látom. És nem látom Zidane-ban hogy ezt megoldja most, mert ide most edző kéne, aki valami taktikát kitalál.dzsi91 írta: Nem én vak vagyok. Mindig is a kibaszott nagy taktikánk miatt voltunk sikeresek, meg a hatalmas edzői húzások miatt, nem a játékosaink minőségének és küzdőstellemének köszönhetően.
Micsodai taktikai mestermű volt Glasgow vagy lisszabon is,Milano meg pláne.
Inkább az a brutál hogy anélkül is egy Villarreal mecset megfordítottunk és ma is 1-3ról felálltunk 10 emberrel. Pont hogy nincs semmilyen mentális gond itt,hanem nulla taktika. Csak az ívelgetés.
Nem látom értelmét minusz 1 meccsel 1 pontos hátrányban egy ilyen meccs után temetni a csapatot.Tudtuk,hogy nem visszük végig a szezont gödör nélkül,az űrfocit meg nem ennél a madridnál kell keresni.láttuk az elmúlt években,hogy ez a keret,higy képes a teónra ülni és ha az a lendület megvan azt még ZZ sem tudja elszabni.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- RaúlCF
- Hozzászólások: 6006
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Bellingham, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
taktikai gond az van mentálisat inkább hozzáállásnak mondanám. ha a meccs végét így tolják miért nem megy az elejétől kezdve. az utolsó 10 perces mentalitással a top4es rangadókon kivül mindenkit a földbe gyalulnának de nem így mennek ki csak akkor jön elő ha ég a ház.sentry írta: Pont hogy nincs semmilyen mentális gond itt,hanem nulla taktika. Csak az ívelgetés.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Engem nem hat meg az ironikus dumád dzsi. De kb úgy állítod be mintha minden rendben lenne. Ezért kérdeztem. Szerintem ZZ a legnagyobb hiba, és látszik hogy nem lelki eredeti "gödör" van, hanem taktikai. Ívelgetünk mint a sz*r. Valahogy ZZ elérte azt hogy fél éven át működött így is a játék, de most valahogy elfogyott a csodapor. Legalábbis én így látom. És nem látom Zidane-ban hogy ezt megoldja most, mert ide most edző kéne, aki valami taktikát kitalál.dzsi91 írta: Nem én vak vagyok. Mindig is a kibaszott nagy taktikánk miatt voltunk sikeresek, meg a hatalmas edzői húzások miatt, nem a játékosaink minőségének és küzdőstellemének köszönhetően.
Micsodai taktikai mestermű volt Glasgow vagy lisszabon is,Milano meg pláne.
Inkább az a brutál hogy anélkül is egy Villarreal mecset megfordítottunk és ma is 1-3ról felálltunk 10 emberrel. Pont hogy nincs semmilyen mentális gond itt,hanem nulla taktika. Csak az ívelgetés.
- Nzedge
- Hozzászólások: 1184
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 11:28
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo,Figo,Guti
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Csak így egy bajnokságot nehéz lesz megnyerni
- dzsi91
- Hozzászólások: 11977
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Nem én vak vagyok. Mindig is a kibaszott nagy taktikánk miatt voltunk sikeresek, meg a hatalmas edzői húzások miatt, nem a játékosaink minőségének és küzdőstellemének köszönhetően.sentry írta:És te nem látod hogy nincs taktikánk? Nincs edzőnk?dzsi91 írta:Oké,hogy döntetlen meg szarok voltunk de ti nem láttátok ezt?
Nem tudom számomra ez elképesztő, mámint az érzés,hogy az utolsó másodpercekben boxolom a levegőt már istentudja hanyadszor... nekem ezek nagy élmények mégha nem is jöttünk most ki ebből jól.De lesöprünk bárkit ha úgyvan, rendet kell tenni a fejekben,venni egy nagy levegőt és ledózerolni mindenkit.
Nem tudom én nem féltem ezeket,10 emberrel 1-3 ról egy ilyen zakkant sporival...
Remélem bale a fején veri szét a Realos szatyrot. Egyébként Bale-n ment el a meccs.Ez mégis mi volt? Min tudta így felhúzni magát a félidő elején.Navas is kabaré.Ilyen mentalitással amiket vesztésre állva produkálunk nem lehetséges,higy trófeák nélkül zárjunk.Csak lekéne kicsit nyugodni,sajnos pont a nehéz sorozat végére pukkantunk ki,de még a kezünkben van a sorsunk.
Jesé meg meredjen meg.
Ez picit nagyobb baj.
Micsodai taktikai mestermű volt Glasgow vagy lisszabon is,Milano meg pláne.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
És te nem látod hogy nincs taktikánk? Nincs edzőnk?dzsi91 írta:Oké,hogy döntetlen meg szarok voltunk de ti nem láttátok ezt?
Nem tudom számomra ez elképesztő, mámint az érzés,hogy az utolsó másodpercekben boxolom a levegőt már istentudja hanyadszor... nekem ezek nagy élmények mégha nem is jöttünk most ki ebből jól.De lesöprünk bárkit ha úgyvan, rendet kell tenni a fejekben,venni egy nagy levegőt és ledózerolni mindenkit.
Nem tudom én nem féltem ezeket,10 emberrel 1-3 ról egy ilyen zakkant sporival...
Remélem bale a fején veri szét a Realos szatyrot. Egyébként Bale-n ment el a meccs.Ez mégis mi volt? Min tudta így felhúzni magát a félidő elején.Navas is kabaré.Ilyen mentalitással amiket vesztésre állva produkálunk nem lehetséges,higy trófeák nélkül zárjunk.Csak lekéne kicsit nyugodni,sajnos pont a nehéz sorozat végére pukkantunk ki,de még a kezünkben van a sorsunk.
Jesé meg meredjen meg.
Ez picit nagyobb baj.
- Puding
- Hozzászólások: 343
- Csatlakozott: 2013. szeptember 5., csütörtök 11:21
- Kedvenc játékosaid: Raúl, CR7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, New England Patriots, LA. Lakers
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Mondjuk a Napolinál is sikerült hátrányba kerülni elég hamar, de ott tényleg az elejétől odatette magát mindenki. Legalább a hazai bajnokikon is ezt várnám, megnyomni az első 25-30percet, berámolni párat, aztán utána lehet pihenni, de ez így orosz rulett, hogy a végére marad a döntés, vagy hátrányból játszik a csapat... esküszöm nem értem miért van ez.L.Miki írta:Hát... nem tudom. Ha tudná a választ, akkor nem így megyünk ki a meccsre, mint most, vagy ahogyan azt tettük a Valencia ellen, vagy a Villareal ellen. Úgy kellene, mint ahogy azt tettük nem is olyan rég a Napoli ellen. Ott az első perctől nyomtunk, és látszott, hogy leakarjuk tiporni őket. Ez, a bajnoki meccseken csak akkor mutatkozik meg, mikor már tényleg ég a ház. Ami tényleg fantasztikus érzés ahogyan felállunk, de nem lehet mindig erre játszani. Meg amúgyis, ez már lassan szívinfartust okoz...ericco írta:Én abban reménykedem, amit dzsi91 is leírt. Valamiért csak akkor jön elő, mikor ég a ház, de ez a csapat tényleg képes bárkit úgy falhoz baszni, hogy az alig kapjon levegőt. Ezt a mentelitást kéne a meccsek nagyobb részébe elővenni, és nem lenne itt semmi gond. Ezt hogyan lehet elérni? Reméljük, Zidane tudja a választ
Nem a barca az esélyesebb, de így a clasicon nem szabad kikapni, meg nagyon pontot se veszíteni innentől. A barca (ha bl se lesz) akkor a bajnokságra szépen rá tud pihenni... nem jó előjelek, de meg kell lennie valahogy... akárhogy..
"No matter what situation we are in, we have to make the plays at critical moments to win the games." - Tom Brady
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 22 regisztrált és 0 vendég