Tegnap egy baratommal beszelgettunk es valahogy szoba kerult Ibrahimovic. Lefekves elott letoltottem a konyvet es egy kicsit beleolvastam. Nagyon bejott, egyszer csak azon vettem eszre magam, hogy mar 150 oldalt elolvastam a 370-bol. Delelott be is fejeztem az egeszet.
Kód:
Senki nem tud összeroppantani. Majd én megmutatom nekik! Ilyen gondolatok jártak a fejemben. Ehhez képest az történt, hogy még fel sem vettem a csukámat, de Guardiola már magához hívatott. Július tizenkilenc volt. A többiek még nem jöttek vissza a vbről, nagy volt a nyugalom a klubban, és Pep csevegni próbált velem. Sejtettem, hogy ezzel valami célja lehet. Idegesen feszengett. Először könnyedebb témákat érintett.
- Milyen volt a nyaralás?
-Jóvolt.
- Hogy érzed magad, most így, az új szezon kezdetén?
- Jól, lelkes vagyok. Mindent bele fogok adni.
- Figyelj csak ...
- Igen?
- Készülj föl arra, hogy sok időt fogsz a padon tölteni - mondta, és ez volt az első nap. Még csak el sem kezdődött az előszezon. Még csak arra sem volt kíváncsi, hogyan játszom. Ezt újabb személyes támadásként fogtam fel.
- Oké - feleltem. - Értettem.
- Biztosan hallottad már, hogy megvettük David Villát a Valenciától.
David Villa király volt. Ő volt az egyik, akinek a spanyol válogatott a világbajnoki győzelmét köszönhette. Igen ám, de Villa szélen játszott. Én meg középen. Tulajdonképpen nem zavartuk egymás vizeit.
- Mi erről a véleményed?
Semmi, gondoltam először. Aztán hirtelen belém villant: miért ne tesztelhetném Guardiolát? Miért ne vihetném el a beszélgetést olyan irányba, amiből kiderül, hogy nem is fociról van itt szó, hanem arról, hogy el akarnak távolítani a klubból.
- Hogy mi a véleményem?
- Igen.
- Az, hogy keményebben fogok dolgozni. Mindent bele fogok adni azért, hogy helyem legyen a csapatban. Meg foglak győzni arról, hogy jó vagyok.
Azelőtt soha egy edzővel szemben sem viselkedtem így. Micsoda hülye szöveg, hogy mindent bele fogok adni! Hiszen azért fizetnek, hogy mindent beleadjak. Szerettem volna hallani, hogy mit válaszol erre. Ha azt mondja, hogy oké, meglátjuk, hogy pályára kerülsz-e, az egyfajta válasz. De csak nézett rám. Majd azt mondta:
- Tudom. De hogy legyen a folytatás?
- Ahogy mondtam » folytattam. - Mindent beleadok, keményen dolgozom, meglátod, hogy a pályán melyik poszton veszed hasznomat. Hátul, elöl vagy Messi mögőtt,
- Értem. De hogy legyen a folytatás?
Már megint ugyanaz. Képtelen volt egyenesen beszélni. Nem értettem, hogy miért. Bár nem is volt szükség rá, hiszen mindent értettem. Nem az volt a kérdés, hogy hol játszom a pályán. Ez egy személyes ügy volt. És ahelyett, hogy világosan megmondta volna, hogy mit akar, valami ködös irányba vitte el a beszélgetést.
- Hogy legyen a folytatás?
- Hát én is azt fogom csinálni, amit a többiek, Messi alá fogok dolgozni.
- Igen, de hogy legyen a folytatás?
Nem tudom, miért csinálta. Lehet, hogy csak arra várt, hogy felhúzzam magam, és odavágj am, hogy ezt én nem fogadom el. Elmegyek a klubból. Akkor aztán nyugodtan mondhatta volna, hogy Zlatan el akart menni, nem az én döntésem, hogy így történt. Csakhogy én jól bírom a konfrontációt, ugyanakkor képes vagyok magam fegyelmezni, és nem viszem kenyértörésig a dolgot. Éppen ezért megköszöntem a beszélgetést, és távoztam. Iszonyú dühös voltam. Forrt bennem az indulat. Azért volt előnye is a beszélgetésnek, megértettem, hogy nem akar a pályára engedni. Most már csak az volt a kérdés, hogy ezek után képes leszek-e mindennap elmenni edzésre, és a képét bámulni. Még nem tudtam eldönteni. Lehet, hogy taktikát kellene változtatnom. Egyfolytában a megoldáson agyaltam. Nem tudtam leállni.
Dél-Koreába és Kínába mentünk edzeni, ott némelyik edzőrnérközésen játszhattam. Ennek persze nem volt semmi jelentősége. Alegfontosabb játékosok még a vb-n voltak. Továbbra is én voltam a fekete bárány, és Guardiola továbbra is távolságtartó volt. Ha akart valamit, mindig odaküldött valakit maga helyett, hogy beszélje meg , velem. Az újságok mással sem voltak elfoglalva, mint hogy azt találgassák, mi fog történni velem. Maradok? Eladnak? Ugyanezek a
kérdések nyomasztottak engem is; nem úgy Guardiolát. Persze tőle is megkérdezték, hogy mi a helyzet velem, mire ő azt felelte, hogy Zlatan képes a jövőjéről dönteni. . Ezt a baromságot! Persze bepöccentem. Éreztem, hogy kell valami
igazán hatásosat csinálnom. Közben azért változtak a dolgok, az átígazolási piac beindult, és én szeretem ezt a játékot. Arról nem is szólva, hogy mellettem volt az a fickó, aki nagyon nagy segítségemre lehetett, Mino. Többször is beszéltünk egymással, és arra jutottunk, hogy keményen és hatékonyan kell játszanom. Guardiola nem érdemel mást. Dél-Koreában szerveztek egy találkozót Josep Maria Bartorneuval, a klub új elnökhelyettesével. A hotelban találkoztunk, és ő legalább
világosan beszélt.
- Zlatan, ha van ajánlatod, fogadd el!
- Nem akarok elmenni - feleltem. - Én a Barcelona játékosa vagyok, úgyhogy maradok.
Josep Maria Bartomeu csalódottnak tűnt.
- De akkor hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet?
- Van egy ötletem - mondtam. - Hívjátok fel a Real Madridot!
- Miért tennénk ilyet?
- Mert ha el kell mennem a Barcából, akkor az a Real lenne, ami miatt elmennék. Oldjátok meg, hogy megvegyenek!
Josep Maria Bartomeu elsápadt.
- Ugye viccelsz?
- Egyáltalán nem - mondtam halálosan komolyan. - Van egy trénerünk, aki nem meri megmondani nekem, hogy nem akar látni a csapatban, úgyhogy maradok. Ha azt akarja, hogy elmenjek, a szemembe kell mondania úgy, hogy ne legyen belőle félreértés. És a Reálba szeretnék menni, csak hogy tudjátok.
Kimentem a szobából, és többet nem beszéltünk erről. A játszma elkezdődött. Igen, azt mondtam nekik, hogy a Real. De ez csak taktikai húzás volt. Provokáció. Valójában a Manchester Cityvel és a Milánnal tárgyaltunk. Természetesen hallottam arról, ami a Citynél történt, hogy van pénze a csapatnak, amióta egy arab sejk megvette a klubot. A Cityből
még nagy klub lehet pár év múlva, ám én nemsokára huszonkilenc éves leszek, nem nagyon volt már időm arra, hogy részt vegyek hosszú távú tervek megvalósításában. Egy olyan klubra volt szükségem, ami már jól működik, és egyik klub sem volt e tekintetben olyan jelentős, mint aMilan.
- Menjünk rá a Milánra! - mondtam.
Ahogy visszagondolok a történésekre, a jelen helyzetemból elég valószerűtlennek tűnnek. Attól a naptól kezdve, hogy Guardiola behívatott, hogy megmondja, a padon fogok ülni, attól a naptól fogva elég sok izgalmat okoztunk neki is és a klub vezetésének is. Kemény játékot űztünk. A lényeg az volt, hogy annyira idegesek legyenek már, hogy a lehető legkevesebb pénzért elengedjenek. Ami hozzásegített volna minket ahhoz, hogy egy jó személyi szerződést kössünk.
Találkoztunk is Sandro Rosell-lel. Abeszélgetés során kiderült, hogy Rosell eléggé kutyaszorítóban van. Tulajdonképpen nem értette, mi az oka a köztünk lévő konfliktusnak. Csak annyit látott, hogy a helyzet tarthatatlanná vált, és hogy kénytelen lesz engem eladni, bármi áron. Már ha nem akar megválni az edzőjétől, ami persze egyenlő volt a lehetetlennel az eredmények miatt, amiket Guardiola produkált. RoseIlnek nem volt választása.
Mindenképp meg kellett válnia tőlem, akkor is, ha kedvelt, akkor is, hanem.
- Sajnálom ezt az egész helyzetet - mondta. - De a csapat olyan, amilyen. Van olyan klub, amihez különösen szeretnél menni?
- Igen - feleltem.
- Hát ez nagyszerű - derült fel Rosell arca. - És melyik az?
- A Real Madrid.
Elsápadt. Átengedni egy Barca-játékost a Realnak, egyet jelentett a felségárulással.
- Az lehetetlen. Bármi mást, csak azt nem.
Teljesen felzaklatta a hír. Minóval örömmel láttuk, hogy így reagált, most már ideje volt leosztani a kártyákat. Folytattam:
- Te kérdeztél, én válaszoltam. A Real Madrid az a csapat, ahova szívesen átmennék. Kedvelem Mourinhót, úgyhogy csak hívjátok fel a Reált, és mondjátok el, mi a helyzet. Oké?
Nagyon nem volt ínyiikre, és ezzel teljesen tisztában voltunk. Sandro Rosell már rendesen pánikba esett. A klub hétszázmillióért vett meg. A fickónak vissza kellett szereznie a pénzt. Igen ám, de ha eladnák a Reálnak, ami Mourinho új klubja volt, Rosell számíthat arra, hogy a Barca-rajongók meglincselik. Kétségtelenül nehéz helyzetbe került. Nem tarthatott meg az edző miatt, ugyanakkor nem adhatott el az ősellenségnek.
A fickó képtelen volt megszólalni. Ezért folytattuk:
- Gondolj csak bele, milyen gördülékenyen menne minden! Mourinho maga mondta, hogy szívesen látna a csapatban. Persze nem tudtuk, hogy ez így van-e, de mindenesetre ezen a vonalon nyomultunk tovább.
- Nem - felelte.
- Kár. Tényleg. A Real az egyetlen klub, amit el tudnánk képzelni.
Amikor kimentünk, elnevettük magunkat. Ügyesen csináltuk. Real, Real. Ez volt a hivatalos vonal. De valójában a Milánra ősszpontosítottunk. Elég rossz az a Barcának, ha Rosell kétségbeesik, mert lejjebb fogja vinni az árat, és ez nekünk még jól jöhet. Ez volt a terv, amit egyelőre több szálori futtattunk. Volt egy külső, nyilvánvaló, és egy belső szál, a kulisszák mögött. Igyekeznünk kellett, mert augusztus harmincegyig le kellett bonyolítani az átigazolásokat.
Rendeld meg,nem drága,és marhára megéri......MINTHA ÉN írtam volna a barcás részeket.....csak annyi különbséggel,hogy már zlatan előtt is ezeket pofáztam.
