HozzászólásSzerző: nmate » 2013. augusztus 28., szerda 22:58
Mivel egy kivételével (valami Angliában leadott TV film, amit magon sem találok) kivégeztem Refn alkotásait, kronológiai sorrendben pár mondat róluk:
Pusher I. (1996)
Az első rész, Refn azonnal sikert aratott vele odahaza, kemény, dokumentarista film a koppenhágai alvilágról. Realista film, nem szépíti a valóságot, egy az egyben azt kapjuk ami ott folyik, néhány amatőr színész akikkel dolgozott, még a börtönt is megjárták… 8
Bleeder (1999)
A kritikusok imádták, a nézők nem voltak oda érte. Az első filmes sikere után, egy olyan film, amiben leginkább magát mutatja be. Az egyik szál konkrétan az ő filmes ízlésére koncentrál, elég nyíltan nevezi meg kedvenc rendezőit, és akiket a legkevésbé szeret. Mindemellett kicsit visszafogottabb, mint a Pusher, itt inkább egy kapcsolatból kifolyó probléma van a középpontban. 7
Fear X (2003)
Egy hétköznapi biztonsági őr, aki a felesége meggyilkolása után kutat. Hétköznapi téma a filmek körében, Refn a lassú tempón és az ehhez társuló szürke, nyomasztó hangulaton kívül semmit nem tudott ezúttal hozzáadni ehhez a pszichothrillerhez, bár a film második felében legalább a tempó kicsit pörgősebb lett és a vége is átlag felettinek mondható, akárcsak a film maga, még ha csak épphogy is. 6.5
Pusher II. (2004)
Eredetileg nem lett volna folytatás, nem lett volna trilógia. Azonban mivel a nézők nem szerették az előző két filmjét, így bevétel hiányában a biztos sikert választotta Refn és rágyúrt a folytatásra. A siker nem maradt el, ezzel a filmmel ki is jött a csávából, még ha szerintem picit gyengébb is lett, mint az első rész. Semmi ütős nem volt benne, inkább karakter központibb lett. Viszont még így is nagyon jó. 7.5
Pusher III. (2005)
Egy év múlva jött a trilógia utolsó darabja, egyben a legütősebb. Végig nyomasztó a hangulat és közben szintén a karakterekre (azaz egyre) koncentrál. Aztán az utolsó fél óra annyira durva és kegyetlen, mégis valós, hogy az ember elgondolkozik, milyen kemény világban él, hihetetlen mik vannak… a legjobb rész: 9
Bronson (2008)
Charlie (Charles) Bronson (no, nem Harmonica), egy Egyesült Királyságban elő balhés bűnöző, aki a börtönökben legenda. Őrökkel verekszik, provokál, lényeg, hogy szerepelni akar. Tom Hardy remekül játszik, némi túlzást is hozzáad a filmhez. A film érdekesség, olyan szempontból, hogy folyamatosan csap át egy művészibb felfogású filmbe. Refn talán ezzel jelezte, hogy milyen irányba megy filmjeivel, ugyanis a következő műveiben bőven vannak ilyen elemek. 8
Valhalla Rising (2009)
Az eddigiektől merőben eltérő darab, sokkal lassabb, a sztori nagyjából nulla. Viszont a képi világ lenyűgöző, sokkal többet mutat Refn, nem csak a szereplők képét látjuk a képernyőn. Kevés párbeszéd jellemzi és azok sem az ütősebb fajtából, szóval a színészi teljesítmény itt abszolút a háttérben van. Szerintem a leggyengébb filmje, bár lehet helyesebb, ha úgy fogalmazok, tőlem ez a filmje áll a legtávolabb. 6
Drive (2011)
…és ez a legközelebb. Refn összehaverkodott Goslinggal és Hollywoodban megalkották ezt a zsenialitást. Nem lehet besorolni semmilyen műfajba, egyszerűen „csak” egy remekmű. A filmre jellemző, hogy rohadt színes, minden, az elektronikus zene telitalálat, Gosling érzéstelen, fapofa arca itt menőnek hat, szóval mindent eltalált a tisztelt rendező. Abszolút kedvenceim között tarom számon, ergo: 10
Only God Forgives (2013)
A Drive után sokat azt várták, na, lesz egy folytatás, pedig nem. Leginkább a Valhallához hasonlítanám a tempóját, azonban itt a szöveg nélküli, lassú jelenetekhez egyrészt fain kis muzsika társul, másrészt a színészek is jobban mutatnak. Julian (szintén Ryan „Pokerface” Gosling) ellensége Chang, pedig kegyetlen és rendkívül erős karakter. A bosszúállás mellett bemutat egy érdekes anya-fia kapcsolatot is. Jó film ez is, először 7-7.5 közöttire mondtam, de utána olvasgattam és már jobban is tetszik: 8