Real Madrid vs. Barcelona
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Csapatként nagyon erős az idei Barca. A szuperkupa meccsek nem voltak mérvadóak, ott még új edzővel és Neymar távozása után egy szétesett csapattal játszottunk. Mostanra viszont Valverde összekapta őket, a játékuk nem olyan látványos, mint korábban, nem is tudnak egész meccseken át dominálni, mint pl. Guardiola idejében de mentálisan nagyon erősek és eddig nem tudták őket megtörni, pedig voltak már hátrányba többször is. Umtiti visszatérésével és Dembele beépítésével még erősebbek lesznek. A bajnokság innentől sansztalan, a BL-ben lehetne esélyünk, meglátjuk a PSG ellen mire megyünk.
Az, hogy a Barca-val mi lesz Messi és Iniesta után az jó kérdés. De nekünk nem ezzel kell foglalkozni, bőven van probléma házon belül is, CR erősen kifelé megy, Benzema nulla már jó ideje, Bale meg többet sérült, mint egészséges, de amikor egészséges akkor is kevés ide, és ez csak a támadósor. Szóval nekünk is lesznek gondjaink bőven.

-
- Hozzászólások: 2129
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Na es te miert gondolod ugy hogy jol iteled meg a merkozest? Persze lehet igazad van... Szerintem meg elsosorban mentalis okok vannak sot egyenesen "fobiank" van a barcatol es Messitol. Nem is tudom hogy hany edzo iranyitasa alatt lattam mar klasszikusokat es legtobszor meg lett varialva az alapjatekunk ilyen-olyan okokbol kifolyolag. Jottek a varatlan huzasok felallasok taktikak amik legtobbszor csodot mondtak. Igen volt jo par ev mikor mondjuk ki minosegibb, erosebb volt a barca kerete es talan indokoltak voltak ezek a huzasok. 1-2 eve ez nem mondhato el es meg is mi taktikazunk es egyszeruen nem tudjuk behuzni a meccseket. Olyan ez mint volt sokaig a matracosoknak velunk szemben. Ami duhito szamomra hogy kupadontokon meg szerencsere meg tudjuk verni oket de a bajnokik azok botranyosak.Realfan83 írta:Sziasztok!
Real szurkolóként mondom, hogy egyesek itt eléggé el vannak tévedve a clásico kapcsán.
Olvasok itt olyanokat hogy :
"Az első félidőben nyomozta a Barca a labdát"
51-49% volt a labdabirtoklás az első félidőben. Az nagyjából egyenlő, ennyit arról, hogy nyomozták a labdát.
"Az első félidőben lefociztuk őket....."
Ez miben nyílvánult meg? Volt két teljesen tiszta ziccerük amiket Navas bravúrral védett, nekünk meg volt nagyjából 3 helyzetünk. Persze lehet úgy nézni, hogy akár 3:0 is lehetett volna ide, persze ha mindent berúgunk ők meg semmit, de reálisan nézve egy gólnál több nem volt több a két csapat között az első félidőben sem, sajnos az az egy gól különbség bennünk is maradt.
"A semmiből jött a góljuk"
Miért is? A második félidőben az első perctől kezdve dominálták. A térfelünk passzolgattak, cicáztak, csak nyomoztuk a labdát, ha pedig a Barca ezt tudja játszani az ellenfél térfelén akkor az 90%-ban eredményre is vezet, mivel ez a játékuk. Utána meg már közünk sem volt a meccshez.
"Megszokhattuk volna már, hogy a Barca-nak könnyebben fújják be az ilyen tiziket"
Ez a hsz erre a meccsre levetítve meg kb. az év vicce. Az megvan, hogy már az első félidőben kaphattak volna egy tizit amikor Piquet kaszálta el Carvajal (vagy Ramos?)? És az, hogy Carvajal pirosa és a tizi az 1000%-ig jogos volt? Szándékosan, kapus mozdulattal védte ki a labdát. Másik oldalon is volt kezezés gyanús eset, ahol a test mellett, mögött volt a kéz és úgy találta el a labda, nem a feje felett védő mozdulattal védett valaki Carvajal módra.
Ez a meccs tipikus példája volt annak amikor Zidane-t megeszi reggelire az ellenfél edzője. Az első félidőben picit puhatolóztak, "hagyták", hogy jöjjünk előre hátha tudnak kontrázni, amiből persze lett is pár helyzetünk és ha berúgjuk akkor mi vagyunk a császárok, de nem rúgtuk. A második félidőben pedig az első perctől a saját játékukat tudták játszani amihez mi csak asszisztáltunk már teljes létszámban is. Tökéletesen kitalálta Valverde, hogy ha Messi-t "kiveszi" a játékból akkor azzal Kovacic-et is kiveszi és az -1 ember lesz a középpályán amivel szépen élni is tudtak. A kiállítás után meg már nem volt kérdés de ott már kevesebben is voltunk így az nem annyira mérvadó.
Én így láttam ezt a meccset, simán kikaptunk a Bernabeu-ban, a Barca-tól, karácsony elött egy nappal, ez azért nagyon gáz és a valódi (nem divat) szurkolóknak eléggé elcseszte a karácsonyát.
Amugy meg megbeszeltem a legjobb haverommal a meccset aki korrekt barca drukker es o mondta hogy meg 2 evuk van amikor igazan jok lesznek es a jovot eleg felemasan latja. Nincs elszalva ettol a gyozelemtol, o is azt mondja hogy evek ota nem volt ilyen gyenge a barca. Ebben igazat adok neki kimegy Iniesta es Messi es nem nagyon tudjak majd potolni oket hozzjuk hasonlo klasszis jatekosokkal ebben biztos vagyok mert egyszeruen nem nagyon van kivel. Ezert faj nekik Neymar elvesztese. Xavi kivalasat meg eleg jol megoldottk Rakiticel de az mas poszt. Ugy hogy nezzuk a jo oldalat. Jobban allunk a keret minosegevel mar csak a Bale fele mellenyulasokat kellene elkerulni. A nagy kerdes hogy kinek sikerul a vezerbikakat jobban helyetesiteni. Mi egy eselyt mar ellottunk Mbapeval de na remenykedjunk hogy nem Kaneben meg Dybalaban gondolkodunk.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
És akkor Ramos elmaradt pirosát még meg sem említettem. Komolyan, ennyire idióta, fegyelmezetlen védő nem sok rohangál a pályákon. Pedig top védő lehetne ha lenne agya.Realfan83 írta:
"Megszokhattuk volna már, hogy a Barca-nak könnyebben fújják be az ilyen tiziket"
Ez a hsz erre a meccsre levetítve meg kb. az év vicce. Az megvan, hogy már az első félidőben kaphattak volna egy tizit amikor Piquet kaszálta el Carvajal (vagy Ramos?)? És az, hogy Carvajal pirosa és a tizi az 1000%-ig jogos volt? Szándékosan, kapus mozdulattal védte ki a labdát. Másik oldalon is volt kezezés gyanús eset, ahol a test mellett, mögött volt a kéz és úgy találta el a labda, nem a feje felett védő mozdulattal védett valaki Carvajal módra.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Sziasztok!
Real szurkolóként mondom, hogy egyesek itt eléggé el vannak tévedve a clásico kapcsán.
Olvasok itt olyanokat hogy :
"Az első félidőben nyomozta a Barca a labdát"
51-49% volt a labdabirtoklás az első félidőben. Az nagyjából egyenlő, ennyit arról, hogy nyomozták a labdát.
"Az első félidőben lefociztuk őket....."
Ez miben nyílvánult meg? Volt két teljesen tiszta ziccerük amiket Navas bravúrral védett, nekünk meg volt nagyjából 3 helyzetünk. Persze lehet úgy nézni, hogy akár 3:0 is lehetett volna ide, persze ha mindent berúgunk ők meg semmit, de reálisan nézve egy gólnál több nem volt több a két csapat között az első félidőben sem, sajnos az az egy gól különbség bennünk is maradt.
"A semmiből jött a góljuk"
Miért is? A második félidőben az első perctől kezdve dominálták. A térfelünk passzolgattak, cicáztak, csak nyomoztuk a labdát, ha pedig a Barca ezt tudja játszani az ellenfél térfelén akkor az 90%-ban eredményre is vezet, mivel ez a játékuk. Utána meg már közünk sem volt a meccshez.
"Megszokhattuk volna már, hogy a Barca-nak könnyebben fújják be az ilyen tiziket"
Ez a hsz erre a meccsre levetítve meg kb. az év vicce. Az megvan, hogy már az első félidőben kaphattak volna egy tizit amikor Piquet kaszálta el Carvajal (vagy Ramos?)? És az, hogy Carvajal pirosa és a tizi az 1000%-ig jogos volt? Szándékosan, kapus mozdulattal védte ki a labdát. Másik oldalon is volt kezezés gyanús eset, ahol a test mellett, mögött volt a kéz és úgy találta el a labda, nem a feje felett védő mozdulattal védett valaki Carvajal módra.
Ez a meccs tipikus példája volt annak amikor Zidane-t megeszi reggelire az ellenfél edzője. Az első félidőben picit puhatolóztak, "hagyták", hogy jöjjünk előre hátha tudnak kontrázni, amiből persze lett is pár helyzetünk és ha berúgjuk akkor mi vagyunk a császárok, de nem rúgtuk. A második félidőben pedig az első perctől a saját játékukat tudták játszani amihez mi csak asszisztáltunk már teljes létszámban is. Tökéletesen kitalálta Valverde, hogy ha Messi-t "kiveszi" a játékból akkor azzal Kovacic-et is kiveszi és az -1 ember lesz a középpályán amivel szépen élni is tudtak. A kiállítás után meg már nem volt kérdés de ott már kevesebben is voltunk így az nem annyira mérvadó.
Én így láttam ezt a meccset, simán kikaptunk a Bernabeu-ban, a Barca-tól, karácsony elött egy nappal, ez azért nagyon gáz és a valódi (nem divat) szurkolóknak eléggé elcseszte a karácsonyát.
Real szurkolóként mondom, hogy egyesek itt eléggé el vannak tévedve a clásico kapcsán.
Olvasok itt olyanokat hogy :
"Az első félidőben nyomozta a Barca a labdát"
51-49% volt a labdabirtoklás az első félidőben. Az nagyjából egyenlő, ennyit arról, hogy nyomozták a labdát.
"Az első félidőben lefociztuk őket....."
Ez miben nyílvánult meg? Volt két teljesen tiszta ziccerük amiket Navas bravúrral védett, nekünk meg volt nagyjából 3 helyzetünk. Persze lehet úgy nézni, hogy akár 3:0 is lehetett volna ide, persze ha mindent berúgunk ők meg semmit, de reálisan nézve egy gólnál több nem volt több a két csapat között az első félidőben sem, sajnos az az egy gól különbség bennünk is maradt.
"A semmiből jött a góljuk"
Miért is? A második félidőben az első perctől kezdve dominálták. A térfelünk passzolgattak, cicáztak, csak nyomoztuk a labdát, ha pedig a Barca ezt tudja játszani az ellenfél térfelén akkor az 90%-ban eredményre is vezet, mivel ez a játékuk. Utána meg már közünk sem volt a meccshez.
"Megszokhattuk volna már, hogy a Barca-nak könnyebben fújják be az ilyen tiziket"
Ez a hsz erre a meccsre levetítve meg kb. az év vicce. Az megvan, hogy már az első félidőben kaphattak volna egy tizit amikor Piquet kaszálta el Carvajal (vagy Ramos?)? És az, hogy Carvajal pirosa és a tizi az 1000%-ig jogos volt? Szándékosan, kapus mozdulattal védte ki a labdát. Másik oldalon is volt kezezés gyanús eset, ahol a test mellett, mögött volt a kéz és úgy találta el a labda, nem a feje felett védő mozdulattal védett valaki Carvajal módra.
Ez a meccs tipikus példája volt annak amikor Zidane-t megeszi reggelire az ellenfél edzője. Az első félidőben picit puhatolóztak, "hagyták", hogy jöjjünk előre hátha tudnak kontrázni, amiből persze lett is pár helyzetünk és ha berúgjuk akkor mi vagyunk a császárok, de nem rúgtuk. A második félidőben pedig az első perctől a saját játékukat tudták játszani amihez mi csak asszisztáltunk már teljes létszámban is. Tökéletesen kitalálta Valverde, hogy ha Messi-t "kiveszi" a játékból akkor azzal Kovacic-et is kiveszi és az -1 ember lesz a középpályán amivel szépen élni is tudtak. A kiállítás után meg már nem volt kérdés de ott már kevesebben is voltunk így az nem annyira mérvadó.
Én így láttam ezt a meccset, simán kikaptunk a Bernabeu-ban, a Barca-tól, karácsony elött egy nappal, ez azért nagyon gáz és a valódi (nem divat) szurkolóknak eléggé elcseszte a karácsonyát.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66126
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Nem akarok belefolyni a magasröptű diskurzusba, de nagyon rossz helyen vagytok ezzel a témával.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

- RaúlCF
- Hozzászólások: 6010
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Bellingham, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
lehet akkor én is csak nézem a meccseket és nem érek fel hozzád de azért játszuk ezt mert Bale sérült. amíg volt mindig 4-3-3 ment BBCvel elől. ő kidőlt és Isco jött be ezért lett ez a taktika. a két szélső védő meg tavaly meg kb mindig is megoldotta a szélek bejátszását mert a BBC korban is mindig bementek előlük középre főleg Ronaldo.
az hogy mennyire ízlik ez a játékosoknak azt láttuk hogy ez a 4kp-s rendszer felhúzta európát meg a ligát tehát eléggé ízlett nekik. a tavalyi 4-3-3 a cserepad taktikája volt mert nekik meg az feküdt. Lucas-Asensio szélekkel.
ez a 4kp-s rendszer is tökéletes lenne a keretnek ha odatennék magukat rendesen mint tavaly.

Isco inkább a padra menjen Asensio mellé, ne középre. Ceballos mozgékonyabb, agilisebb, tehetségesebb náluk. Neki kellene lehetőséget adni az ő kárukra.
Modric, Kroos alap, melléjük Kovacic pont megfelel a sebességével és a munkabírásával. Cr és Ceballos mellé kellene egy Dembele-Mbappe szerű gyors, feltörekvő, ígéretes támadó.
De úgysem lesz belőle semmi. Ceballos értelemetlen pénzkidobás lesz, Kovacic mellett a padon megrekedve a fejlődésben. Marad Benzema és érkezik a flopnak kinéző Vinicius.

Én nem akarok bele szólni a nagyon dolgába, de 433-at ki az atya úristennel játszatnál a keretből? 1 db szélen használható emberünk van, Lucas Vázquez. Ennyi. Pont. Oda meg kellene alapból mondjuk.... 2. Vagy a Asensio-Benzema-LV támadó trió szerinted olyan hűde megbaszós lenne? Csak kérdezem.numberone1 írta:Akkor elmagyarazom neked, mert te is csak nezed a meccseket.Anthony írta:Igen, CR a legnagyobb problémánk, lol, pff
Szerinted miert jatszuk ezt a 4-kps 2 csataros jatekot? Es ha figyelned a meccseket akkor lathatnad, h ez mennyire izlik sok jatekosnak. Kezzuk hatul, a 2 szelso hatvednek kell megoldaniuk a szel bejatszasat es levedekezeset. Ha meg egy Robi Carlos Cafu(Maicon) kettos lenne, akkor meg megoldhato lehetne. De a mieink fizikalisan kevesek hozza, h ezt megoldjak. Carvajal is amire oda kerul mar nincs ereje beadni v megverni az vedot 1 vs 1-ben. A 4 kozeppalyas egymas elol veszik el a levegot, nem tudnak futtatni senkit, mert nincs ritmus valtas ezert csak korbe adogatnak teljesen statikussa valik a jatekunk. Naluk is elakad a tudomany, elkezdenek ivelgetni, mert nincs mas lehetoseguk. Isconak kell kimenni szelre, mert amire Marci feler mar seggen veszi a levegot. Isco kozepen sokkal golerosebb lehetne, ott kicsiben sokkal hasznosabb a csapat szamara.
Tavaly tavasszal 2 formacioban tolta a csapat es zongorazni lehetett volna a kulonbseget a 4-3-3 javara.
Ha nem igy van/volt akkor elnezest kerek toled.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- numberone1
- Hozzászólások: 7204
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Akkor elmagyarazom neked, mert te is csak nezed a meccseket.Anthony írta:Igen, CR a legnagyobb problémánk, lol, pff
Szerinted miert jatszuk ezt a 4-kps 2 csataros jatekot? Es ha figyelned a meccseket akkor lathatnad, h ez mennyire izlik sok jatekosnak. Kezzuk hatul, a 2 szelso hatvednek kell megoldaniuk a szel bejatszasat es levedekezeset. Ha meg egy Robi Carlos Cafu(Maicon) kettos lenne, akkor meg megoldhato lehetne. De a mieink fizikalisan kevesek hozza, h ezt megoldjak. Carvajal is amire oda kerul mar nincs ereje beadni v megverni az vedot 1 vs 1-ben. A 4 kozeppalyas egymas elol veszik el a levegot, nem tudnak futtatni senkit, mert nincs ritmus valtas ezert csak korbe adogatnak teljesen statikussa valik a jatekunk. Naluk is elakad a tudomany, elkezdenek ivelgetni, mert nincs mas lehetoseguk. Isconak kell kimenni szelre, mert amire Marci feler mar seggen veszi a levegot. Isco kozepen sokkal golerosebb lehetne, ott kicsiben sokkal hasznosabb a csapat szamara.
Tavaly tavasszal 2 formacioban tolta a csapat es zongorazni lehetett volna a kulonbseget a 4-3-3 javara.
Ha nem igy van/volt akkor elnezest kerek toled.
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
- Anthony
- Hozzászólások: 8457
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Igen, CR a legnagyobb problémánk, lol, pff
- H.E.H.E.
- Hozzászólások: 4600
- Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
- Kedvenc játékosaid: R9
- Kedvenc csapatod: mi
Re: Real Madrid vs. Barcelona
ha kane idejön, elhagyom a csapatot meg a fórumot.
ennyire nem lehetünk balfaszok újra és újra és újra és újra.
nem látok problémát.
azért raulhoz hasonlitani... raul olyan lassú és gyenge volt már, rossz volt nézni.
céronaldo 40 évesen is jobb állapotban lesz.

barca ellen balról megindulva csinálta meg az összeset.Nem mellesleg CR miatt jatszuk ezt a 4 kp es 2 csataros jatekot, ami a legtobb jatekosnak nem izlik. Szelen mar keves fizikalisan teljesen lerottyant, kozepen meg magaban szinten nem lehet jatszatni....mint anno Raul utolso eveiben...
nem látok problémát.
azért raulhoz hasonlitani... raul olyan lassú és gyenge volt már, rossz volt nézni.
céronaldo 40 évesen is jobb állapotban lesz.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
- numberone1
- Hozzászólások: 7204
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Es melyik csatar jonne el az mellett, h CR vegig jatsza a meccseket, o lovo a tiziket szabikat es mutogat, ha nem passzolnak neki. Azert a jatekosok nem hulyek latjak, h mi a szitu....
Nem mellesleg CR miatt jatszuk ezt a 4 kp es 2 csataros jatekot, ami a legtobb jatekosnak nem izlik. Szelen mar keves fizikalisan teljesen lerottyant, kozepen meg magaban szinten nem lehet jatszatni....mint anno Raul utolso eveiben...
szerk:
Mar ne haragudj Hehe(nagy betuvel irom mert tisztellek ), sok baromsagot hordasz ossze mar ne haragudj.

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára numberone1 2017. december 26., kedd 17:53-kor.
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
34. Liga, 13. BL
Merci Zizou KAK
- M1Ö
- Hozzászólások: 5757
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Csak nálunk most aktuális a csatár kérdés. Ha most nem tudjuk megszerezni, márpedig nem tudjuk, akkor jön más. Aztán majd lehet más robbant érte, mert nálunk mit tom én Kane pl stabil kezdő lesz még 5-6 évig.H.E.H.E. írta:nyilván még van legalább 10 év a legmagasabb szinten a pályafutásából, de csodálkoznék, ha ezt a psg-ben tolná végig, arab pénz ide vagy oda.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- H.E.H.E.
- Hozzászólások: 4600
- Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
- Kedvenc játékosaid: R9
- Kedvenc csapatod: mi
Re: Real Madrid vs. Barcelona
nyilván 5% az esély rá tudom én.
de hogy az ffp miatt csak kölcsönbe vitte a psg, azt ki is használhatjuk.
akarna jobbszélre kitolva és beskatulyázva játszani 3. emberként?
itt balszélen, középen játszhatna, vagy akár mélységből megindulva kötetlenül.
a francia bajnokság gyengébb, nem kihívás egy idő után.
kérdés a gyerek mit akar, mi akar lenni.
nyilván még van legalább 10 év a legmagasabb szinten a pályafutásából, de csodálkoznék, ha ezt a psg-ben tolná végig, arab pénz ide vagy oda.
de hogy az ffp miatt csak kölcsönbe vitte a psg, azt ki is használhatjuk.
akarna jobbszélre kitolva és beskatulyázva játszani 3. emberként?
itt balszélen, középen játszhatna, vagy akár mélységből megindulva kötetlenül.
a francia bajnokság gyengébb, nem kihívás egy idő után.
kérdés a gyerek mit akar, mi akar lenni.
nyilván még van legalább 10 év a legmagasabb szinten a pályafutásából, de csodálkoznék, ha ezt a psg-ben tolná végig, arab pénz ide vagy oda.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
-
- Hozzászólások: 2129
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Kolozsvár
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Legyunk realistak bapperol lemaradtunk nehez ezt feldolgozni de igy van. Az arabok sem hulyek le van ez mar betonbiztos modon papirozva. Egy eselyunk lenne talan ha a PSG eltiltanak az igazolasoktol...de ez nem fog megtortenni egyszeruen azert mert van penzuk dogivel es ha kell akkor nem riadnak vissza mocskosul sem hasznalni. Masreszt ha a nyaron a PSG-t valasztotta a csalad es a berelt kezdo helyert na meg a sok dellaert akkor miert gondolna meg magat akkor mikor szemmel lathatoan bejon neki a parizsi elet. Majd evek mulva ha megunja hogy Neymar utan csak masodhegedus akkor lehet lepni akar de most nemigen tudom elkepzelni.H.E.H.E. írta:céronaldoval semmi baj nincs, a legjobb támadónk volt. nem olyan gyors már mint volt, de le nem cserélném senkire. a profizmus és a hozzáállás miatt sem, ráadásul még így is topon van fizikálisan, hogy már kifele megy.
bélára nem lehet számítani a sérülései miatt, ő kuka, ez egyértelmű, remélhetőleg murinnyó lesz olyan balfasz, hogy megveszi.
benzema duplanulla, bappe ugyanazt tudja játékban, ráadásul technikásabb, robbanékonyabb, gyorsabb, jobb befejező. engem nem érdekel milyen csalással vagy zsarolással, de ide kell hozni, nem érdekel az ára se.
ha nem hülye a gyerek, akkor látni fogja, hogy a psg hosszú távon nem fogja elhozni neki az egyéni sikert, fejlődésben is egy helyben marad.
még egy támadó kell mellé, hogy ez neymar vagy hazard vagy vmi jelenleg noname ember azt nem tudom.
ami a lényeg, hogy technikás, robbanékony legyen és legyen agya valamelyest.
beszéltetek itt asensioról, pár jól eltalált lövésen kívül az égvilágon semmit nem tett és nem tesz hozzá.
nálam nem alapember és nem is a jövő embere, még reyes vagy vicente szintjét se üti meg.
a többi poszt nem érdekel annyira, aránylag jók vagyunk még 2-3 évig mindenütt.
Remenykedhetunk hogy feltunik nyarig egy goleros es technikas tamado es ezuttal gyorsan berantjuk nem tokoreszunk. A jo hir hogy az olajcsapatok kezdo 11-i lassan feltelnek igy talan nem tesznek ismet nekunk keresztbe.
-
- Hozzászólások: 1356
- Csatlakozott: 2013. augusztus 27., kedd 1:12
- Kedvenc játékosaid: Benzema, Coentrao, Varane, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Real Madrid vs. Barcelona
ezt adom.H.E.H.E. írta:céronaldoval semmi baj nincs, a legjobb támadónk volt. nem olyan gyors már mint volt, de le nem cserélném senkire. a profizmus és a hozzáállás miatt sem, ráadásul még így is topon van fizikálisan, hogy már kifele megy.
bélára nem lehet számítani a sérülései miatt, ő kuka, ez egyértelmű, remélhetőleg murinnyó lesz olyan balfasz, hogy megveszi.
benzema duplanulla, bappe ugyanazt tudja játékban, ráadásul technikásabb, robbanékonyabb, gyorsabb, jobb befejező. engem nem érdekel milyen csalással vagy zsarolással, de ide kell hozni, nem érdekel az ára se.
ha nem hülye a gyerek, akkor látni fogja, hogy a psg hosszú távon nem fogja elhozni neki az egyéni sikert, fejlődésben is egy helyben marad.
még egy támadó kell mellé, hogy ez neymar vagy hazard vagy vmi jelenleg noname ember azt nem tudom.
ami a lényeg, hogy technikás, robbanékony legyen és legyen agya valamelyest.
beszéltetek itt asensioról, pár jól eltalált lövésen kívül az égvilágon semmit nem tett és nem tesz hozzá.
nálam nem alapember és nem is a jövő embere, még reyes vagy vicente szintjét se üti meg.
a többi poszt nem érdekel annyira, aránylag jók vagyunk még 2-3 évig mindenütt.
But he is a good boy...
- H.E.H.E.
- Hozzászólások: 4600
- Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
- Kedvenc játékosaid: R9
- Kedvenc csapatod: mi
Re: Real Madrid vs. Barcelona
céronaldoval semmi baj nincs, a legjobb támadónk volt. nem olyan gyors már mint volt, de le nem cserélném senkire. a profizmus és a hozzáállás miatt sem, ráadásul még így is topon van fizikálisan, hogy már kifele megy.
bélára nem lehet számítani a sérülései miatt, ő kuka, ez egyértelmű, remélhetőleg murinnyó lesz olyan balfasz, hogy megveszi.
benzema duplanulla, bappe ugyanazt tudja játékban, ráadásul technikásabb, robbanékonyabb, gyorsabb, jobb befejező. engem nem érdekel milyen csalással vagy zsarolással, de ide kell hozni, nem érdekel az ára se.
ha nem hülye a gyerek, akkor látni fogja, hogy a psg hosszú távon nem fogja elhozni neki az egyéni sikert, fejlődésben is egy helyben marad.
még egy támadó kell mellé, hogy ez neymar vagy hazard vagy vmi jelenleg noname ember azt nem tudom.
ami a lényeg, hogy technikás, robbanékony legyen és legyen agya valamelyest.
beszéltetek itt asensioról, pár jól eltalált lövésen kívül az égvilágon semmit nem tett és nem tesz hozzá.
nálam nem alapember és nem is a jövő embere, még reyes vagy vicente szintjét se üti meg.
a többi poszt nem érdekel annyira, aránylag jók vagyunk még 2-3 évig mindenütt.
bélára nem lehet számítani a sérülései miatt, ő kuka, ez egyértelmű, remélhetőleg murinnyó lesz olyan balfasz, hogy megveszi.
benzema duplanulla, bappe ugyanazt tudja játékban, ráadásul technikásabb, robbanékonyabb, gyorsabb, jobb befejező. engem nem érdekel milyen csalással vagy zsarolással, de ide kell hozni, nem érdekel az ára se.
ha nem hülye a gyerek, akkor látni fogja, hogy a psg hosszú távon nem fogja elhozni neki az egyéni sikert, fejlődésben is egy helyben marad.
még egy támadó kell mellé, hogy ez neymar vagy hazard vagy vmi jelenleg noname ember azt nem tudom.
ami a lényeg, hogy technikás, robbanékony legyen és legyen agya valamelyest.
beszéltetek itt asensioról, pár jól eltalált lövésen kívül az égvilágon semmit nem tett és nem tesz hozzá.
nálam nem alapember és nem is a jövő embere, még reyes vagy vicente szintjét se üti meg.
a többi poszt nem érdekel annyira, aránylag jók vagyunk még 2-3 évig mindenütt.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"
- wZoLee7
- Hozzászólások: 13985
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Ha van eszünk, CR-t innen visszavonultassuk az elkövetkezendő évek valamelyikében, a másik kettőnek meg új csapatot találunk, Bale-Benzema duóból egyiket már idén nyáron ellehet engedni
- dzsi91
- Hozzászólások: 11979
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Hát azért Bale tud hasznos is lenni.Senki nem Cristiano féle teljesítményt vár tőle,csak hogy bevethető legyen egy fél szezonon át és hajtson, jelenleg már az is a hasznunkra válna.Na meg Cétől is várok javulást.Ha már 2 feljavul a 3ból jók vagyunk.
Na meg Bale az egyetlen aki bár ugyanúgy átvette azt a sok kupát mint a többiek,de még is lehet hiányérzete és bizonyítani valója.Legalább is remélem így érzi

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- pheco
- Hozzászólások: 6724
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Real Madrid vs. Barcelona
Bale ittletenek legalabb a fele olyan volt, mint most Ce es Benz formaja. Szoval en annyira nem tudok bizni benne. Sot szerintem rosszabbul jarunk, mert van egy olyan erzesem, hogy a fontos meccseken fent lesz a BBC es nem lesz kihasznalva a bika kp-nk... Persze, ha nem serul meg ujra Bale.ateeemadrid írta:Amióta visszatért, jól mozgott, és volt több szép megoldása is. De a lényeg az az, hogy 2 ilyen hulladék formában lévő támadóval nem csoda, hogy még egy Bale-ben is a megváltást látják néhányan.pheco írta:Mi az istenbol szuritek le azt, hogy Bale-ben lehetne bizni? Volt eleg sokszor, amikor nem volt serult es nulla volt. Most a serulesek sem segitenek rajta. Volt osszel 2-3 ertelmes golja es kb ennyi. Nem hiszem, hogy tole kene csodat varni.
Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a 0-3 következtében fel merült-e esetleg, hogy télen igazoljunk valakit.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 14 regisztrált és 0 vendég