Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
ToniKroos
Hozzászólások: 1187
Csatlakozott: 2014. november 13., csütörtök 23:11

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ToniKroos » 2018. január 14., vasárnap 1:04

donor írta:ToniKroos:
Van csere csatár a csapatban (az más kérdés, hogy milyen) és de ez feltételezés, hogy ha lenne, akkor előrébb lennénk. Egyáltalán nem biztos ez. Egy új játékos mindig kérdéses, hogy hogyan és mennyi idő alatt tud beépülni a csapatba, megszokni az új közeget. Mariano se biztos, hogy most úgy lőné a gólokat itt, mint a Lyonban.

"Csapatépítés: elment Pepe, Coentrao, Danilo, James, Morata, Mariano és nem érkezett olyan játékos, akiben az edző megbízik. 7 játékos 30 fölötti, akik közül 6 a kezdő csapatunk tagja. Az alap támadóink 28, 30, 33 évesek."
Igen ezek a játékosok akiket felsoroltál elmentek, de bennük megbízott Zidane? Ugyan úgy nem, mint a mostaniakban. Azzal meg nem értem, hogy mi a baj, hogy 30 fölöttiek, ezért érkeztek a fiatalok, hogy 1,2 esetleg 3 év múlva átvegyék a helyeket. Persze lehet úgy is, mint ahogy a Man City csinálja, de látjuk, hogy eddig mennyire vált be az a fajta „csapatépítés”.

"A csapatépítés ott kezdődik, hogy nem vágjuk hanyat magunkat a sikerek láttán, mint egy fürdősk..va, hanem felismerjük, hogy semmi sem tart örökké, és dolgozunk a megújításon. ZZ 2 év alatt nem hozott egy olyan játékost sem, akit egyáltalán be mer cserélni, nem hogy beépíteni. Egyet sem."
Igaz, hogy a kezdőbe nem igazolt játékost, de beépítette Iscot. Szerintem nem volt rossz üzlet. Emellett idén jött Ceballos,Lorrente,Theo,Vallejo,Mayoral. Sajnos jelenleg nem ütik meg a szintet, de dolgoznak a megújításon, azt nem lehet mondani, hogy nem. Azt nem tudhatták, hogy az egész csapat formán kívül fog játszani egész ősszel (főleg egy úgy, hogy nyáron még lemostuk a barcát is). Ha úgy játszanánk, mint tavaly, akkor Zidane is gyakrabban nyúlna a fiatalokhoz.

Amúgy kíváncsi lennék, te kit hoztál volna a nyáron (Mbappen kívül)? De persze nem a mostani tudásod alapján, hanem akkor mikor még az van, hogy bajnokság,bl megvan és épp most vertük a barcát 5-1re a szuperkupában.

Avatar
Jim
Hozzászólások: 6154
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Jim » 2018. január 13., szombat 23:53

lehet örülni Morata elengedésének
de nem most, amikor nincs góllövőnk :lol:

már tavaly sem volt az igazi Benzema, sőt Morata jobb volt nála
erre elindulunk a szezonban egy karrierje mélypontján lévő franciával
meg Mayorallal, aki sehol sem bizonyított...

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 6597
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kiserik » 2018. január 13., szombat 23:48

pheco írta:
Jim írta:ha Ronaldo ezt akarja előadni még éveken át itt
úgy hogy nem lehet lecserélni
botrányos lesz
Majd ha nem Mayoral lesz a padon, akkor esetleg szoba kerulhet a lecserelese.
Hát igen. Bale most tért vissza sérülésből, levegőt már alig kapott, így őt mindenképpen cserélni kellett, és amúgy is CR volt a veszélyesebb ma. Mondjuk komoly lett volna a végén rohamozni az Asensio-Mayoral-LV támadó alakzattal :lol:

ToniKroos:

Feltételezések? Marianot és Moratat elengedték (ebből Morata elengedésének örülök is) és nem pótolták. NINCS csere csatár a csapatban. Ha lenne, akkor előbbre lennénk. Ez tény, nem feltételezés.

Csapatépítés: elment Pepe, Coentrao, Danilo, James, Morata, Mariano és nem érkezett olyan játékos, akiben az edző megbízik. 7 játékos 30 fölötti, akik közül 6 a kezdő csapatunk tagja. Az alap támadóink 28, 30, 33 évesek. A csapatépítés ott kezdődik, hogy nem vágjuk hanyat magunkat a sikerek láttán, mint egy fürdősk..va, hanem felismerjük, hogy semmi sem tart örökké, és dolgozunk a megújításon. ZZ 2 év alatt nem hozott egy olyan játékost sem, akit egyáltalán be mer cserélni, nem hogy beépíteni. Egyet sem.

"Ha jó játékosokkal sem megy ZZ-nek jövőre akkor lecserélhetik" ez meg ez mi ez??? :ozil: Elvileg a mi keretünk a világon ez egyik legjobb, nem? Ez az Ő csapata, Ő ezekkel a játékosokkal akar dolgozni. Milyen jó játékosokról beszélsz?
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!

------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???

Avatar
Süti
Hozzászólások: 6039
Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest/Győr

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Süti » 2018. január 13., szombat 23:40

Remy írta:
Szintet léptem, most a csapat jön. :shifty:
Valamivel kompenzálni kell az átkot amit szerencsétlen csapatra tettél...
Legends Never Die.

...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic... :sziv:

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6716
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: pheco » 2018. január 13., szombat 23:26

Jim írta:ha Ronaldo ezt akarja előadni még éveken át itt
úgy hogy nem lehet lecserélni
botrányos lesz
Majd ha nem Mayoral lesz a padon, akkor esetleg szoba kerulhet a lecserelese.

Avatar
Jim
Hozzászólások: 6154
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Jim » 2018. január 13., szombat 23:22

ha Ronaldo ezt akarja előadni még éveken át itt
úgy hogy nem lehet lecserélni
botrányos lesz

Avatar
Remy
Hozzászólások: 28886
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Remy » 2018. január 13., szombat 23:19

ziro4vr írta: Ittál Remy? Nem szoktál te ennyi értelmeset írni. :lol:
Szintet léptem, most a csapat jön. :shifty:
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
Steve
Hozzászólások: 7868
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:53
Kedvenc játékosaid: R9, RC, Guti, Zidane, Modric, Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Steve » 2018. január 13., szombat 22:57

Nem kell leváltani Zidanet.

Viszont azért most kellene neki is mindent bevetni, mert ez a bízom a srácokban dolog a 10. Hely körül már nem sok embert fog megnyugtatni.

A csapat is irritál. Előadták nem egyszer, hogy mekkora qva nagy barátai ZZ-nek és mindent megtennének érte, ehhez képest azért én eddig max LV-t láttam erőn felül megszakadni, meg Bale igyekszik mostanság(van mit bepótolni). A többi az takaréklángon, de megszakadva biztos nem..

Érdekes lesz, hogy CR-t mikor meri végre valaki lecserélni legalább mert ez már nevetséges..
Nem csak a szánalmas gól statisztikája, a játszott percekkel szemben gáz, de a legszörnyűbb ezt az erőltetett lassított felvétel futásait rossz nézni, vegyítve a hisztivel és a mindenki kásra mutogatássL.

Többre mennénk ha minden 3. meccsen játszana csak, vagy akár csak a BL-ben, de akkor futna és oda tenné magát és gólokat lőne..

Egy nulla a támadósor és nem értem ZZ ezt hogy tűrheti el.

Viszont ZZ-t nem rúghatják ki. Perez igazoljon játékosokat neki a nyáron, mert az elmúlt nyarat kollektíven elbaxták. Ha jó játékosokkal sem megy ZZ-nek jövőre akkor lecserélhetik. Tett eleget a csapatért, hogy kiálljanak mellette most mikor nehéz.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24972
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. január 13., szombat 22:35

Remy írta:Nyilván nem. Az elmúlt 2 évünk nem csak az elmúlt pár év legjobbja volt, de a történelmünket nézve is elképesztően sikeres volt. Senki nem várhatta el, hogy ezt kitartsuk évtizedekig. Tény, akár csapaton belül is lehetne tüzet oltani, de ki kell tartani.

Mivel lenne jobb egy másik edző? Klopp? Bármennyire is szeretem, bármennyire is jó edzőnek tartom, világsztárokkal nem dolgozott még együtt.

Vagy mégis ki? Conte?

Egyedül Jupp-ot tudnám elképzelni itt, de nyilván nem fog idejönni. Meg nem is kell. Ki kell tartani Zidane mellett. Anno azért buktunk sokat, mert nem volt meg az állandóság. Most megvan, meg kell nézni mi lesz. A csapatunk sokat változott az elmúlt időszakban. Előrébb kerültek a sportszakmai döntések. Tovább kell dolgozni a mostani úton. Jó lesz ez!
Ittál Remy? Nem szoktál te ennyi értelmeset írni. :lol:
Nem illik.

Avatar
ToniKroos
Hozzászólások: 1187
Csatlakozott: 2014. november 13., csütörtök 23:11

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ToniKroos » 2018. január 13., szombat 22:04

donor írta:Nem tudom, hogy mire alapozzátok ezt a majd nyáron építkezünk hozzáállást. Idén nyáron is láthattuk, hogy ZZ mit csinált. 2 csatárt is elengedett pótlás nélkül (mert azt senki nem gondolta komolyan, hogy a bundásban is megbukott és alig játszatott Mayoralt komolyan gondolták, mint csere csatár. Szegénykém látjuk, hogy mennyi bizalmat kap), és azóta is csak azt ugyan azt fújja folyamatosan: tökéletesen elégedett a kerettel.
Max Perez elkattan, megveszi azt aktuális sztárcsatárt (Kane), Mayoral, Ceballos, Llorrente, Hakimi elmennek kölcsönbe, Kovacic lelép, megvesszük az aktuális fiatal spanyol tehetséget akármilyen poszton is játsszon, megérkezik VJ (aki végig fogja padozni az egész évet) és annyi. Esetleg elzavarjuk Navast és veszünk valami B megoldást a helyére, mert sok gólt kapunk és szakmailag ez a helyes megoldás.

Nézzük meg, hogy miket tett ZZ csapatépítés címszóval: Felhozott 4 Castillás srácot, meg vett 2 fiatalt és azóta sem számít rájuk, csak ha nincs más megoldás. Emellett elengedett nem egy olyan játékost, akikkel most előbbre lennénk és akiknek a távozásában nagyban közrejátszott, hogy mellőzve voltak (ami sajnos most is megfigyelhető). Ez mitől változna meg? Aki 2 nyár alatt lópucut tett a csapatépítés terén, az majd hipp hopp megváltozik, főleg, ha azt látjuk hétről hétre, mennyire ragaszkodik dolgokhoz. Kétségeim vannak...
Talán arra alapozzák, hogy idén nagyon úgy néz ki, hogy nem nyerünk semmit, míg tavaly címvédés és bajnokság is megvolt. Nem volt indokolt az eredmények alapján, hogy változtasson, míg most az. Nem olyan bonyolult ez. A másik meg, hogy olyan dolgokat hozol fel amik feltételezések, szerinted mi lenne. Egyáltalán nem biztos, hogy idén is lőné a gólokat Morata, ha maradt volna, lehet orra este még a gólvonalon is a labdába, akkor meg az lenne a baj, hogy nem lett eladva annyi pénzért. Ilyenkor könnyű okosnak lenni.
Annyit hibázott, hogy túlságosan is bízott a keretében (tegyük hozzá, azért volt rá oka egy ilyen duplázás után).
Kíváncsi lennék, nálad mi a csapat építés. Az hogy minden évben igazolunk nagy pénzért játékosokat? Mert az minden csak nem az. A csapatépítés az pont itt kezdődik, hogy az edző bízik a játékosaiban és állítom ez nagyban közre játszott a történelmi címvédésben.
Nem kell Zidanet elküldeni, minden csapat életében vannak rosszabb periódusok rövidebb, néha hosszabb. Szomorú, hogy vannak aki azonnal edzőcserét akarnak, ha nem megy a csapatnak. A Bayernnél látható volt, hogy kell a váltás, nem álltak ki a játékosok az edző mellett, de itt erről szó sincs. Lehet, hogy ez a szezon elment, de elvárni, hogy minden évben címeket nyerjünk, még egy Realnál se lehet. Én amúgy merek fogadni, hogy ha túl éljük a februárt, akkor márciusra átlendülünk ezen a holtponton és beindul a csapat.

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: BBeno » 2018. január 13., szombat 22:03

Nem akartam én lenni az első aki beírja, de ha nem történik itt nagy csoda, akkor én mindenképpen elkoszonnek tőle, mert ebből nagy blama lesz az idén és nem csak a PSG ellen... Marcelonak már luxus védekezni, de majd biztos Mbappe-t nagy kedve lesz üldözni.
én még azt remélem hogy a BL-ben rájönnek hogy azt már az egész világ figyeli és nem akarják megalázni magukat. elég ha a laligában nevetnek csak rajtunk az nem nagyon érdekli őket szemmel láthatóan.
zidane agymosása is nagyon meghatotta őket, a kicsik a kupában a nagyon a bajnokságban égnek.

viszont az fix hogy a psg a favorit és ők lesznek mentálisan fizikálisan toppon nem mi.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Avatar
TheBull6
Hozzászólások: 2067
Csatlakozott: 2013. szeptember 2., hétfő 0:07

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: TheBull6 » 2018. január 13., szombat 21:53

Nagy +1 donornak.

Ma csak azt lehetett látni, hogy áll a bamba fejevel, köpköd meg putazik, meg mutogat, aztán meg megy a segitohoz, mintha annak nagyobb fogalma is lenne bármiről. És szinte az összes meccsen ez van. Persze ez zoldfuluseg is, mert azzal kell szembesülnie, h "basszus a nagy galakezdom amit osszeraktam, már nem hozza azt a szintet amit eddig, mit csináljak"... Ezt még el is lehetne nézni, ha lenne a fejében valami más amit akar, de nincs. Én innen a fotelből tudtam, h majd betomorulnek es jön Vazkez meg Asensio h beadjunk két szélről és ennyi. Ez ment tavaly is csak akkor néha befejelte Morata vagy Ramos. Ha már ez volt a terv h idén is ez marad, akkor talán több lehetőséget kellett volna adni Jamesnek meg Moratanak és meg is tartani őket, mert az egyik legalább beadni tud a másik meg fejelni. (Nekem nem hiányoznak, mert ez a koncepció alapból nem is a Realba valo, inkább Angliába...)

Elhiszem h nincs szerencse, de néha kellene variálni és váltani. Lathattuk egy kicsit másabb felfogással mire mentünk a Sevilla ellen. Két év alatt maradt ugyanaz a koncepcio, de itt még többen azt várják h majd a nyáron valtozni fog valami is.

Nem akartam én lenni az első aki beírja, de ha nem történik itt nagy csoda, akkor én mindenképpen elkoszonnek tőle, mert ebből nagy blama lesz az idén és nem csak a PSG ellen... Marcelonak már luxus védekezni, de majd biztos Mbappe-t nagy kedve lesz üldözni. :/

Avatar
realistahuni
Hozzászólások: 7651
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
Kedvenc csapatod: Los negros
Tartózkodási hely: Székelyföld

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: realistahuni » 2018. január 13., szombat 21:40

Maradnia kell, csak igazoljunk már csatárt az isten szerelmére, ha ennyi szopóroller után nem látjuk akkor soha nem fogjuk látni. Ha bukta lesz az igazolás akkor ez van, de ne legyünk annyira balekok hogy nem is próbálunk változtatni a helyzeten. Nyilván ezen kívűl más változások is kellenek de mostmár lépni kell.

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 6597
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kiserik » 2018. január 13., szombat 20:47

donor írta:Nem tudom, hogy mire alapozzátok ezt a majd nyáron építkezünk hozzáállást. Idén nyáron is láthattuk, hogy ZZ mit csinált. 2 csatárt is elengedett pótlás nélkül (mert azt senki nem gondolta komolyan, hogy a bundásban is megbukott és alig játszatott Mayoralt komolyan gondolták, mint csere csatár. Szegénykém látjuk, hogy mennyi bizalmat kap), és azóta is csak azt ugyan azt fújja folyamatosan: tökéletesen elégedett a kerettel.
Max Perez elkattan, megveszi azt aktuális sztárcsatárt (Kane), Mayoral, Ceballos, Llorrente, Hakimi elmennek kölcsönbe, Kovacic lelép, megvesszük az aktuális fiatal spanyol tehetséget akármilyen poszton is játsszon, megérkezik VJ (aki végig fogja padozni az egész évet) és annyi. Esetleg elzavarjuk Navast és veszünk valami B megoldást a helyére, mert sok gólt kapunk és szakmailag ez a helyes megoldás.

Nézzük meg, hogy miket tett ZZ csapatépítés címszóval: Felhozott 4 Castillás srácot, meg vett 2 fiatalt és azóta sem számít rájuk, csak ha nincs más megoldás. Emellett elengedett nem egy olyan játékost, akikkel most előbbre lennénk és akiknek a távozásában nagyban közrejátszott, hogy mellőzve voltak (ami sajnos most is megfigyelhető). Ez mitől változna meg? Aki 2 nyár alatt lópucut tett a csapatépítés terén, az majd hipp hopp megváltozik, főleg, ha azt látjuk hétről hétre, mennyire ragaszkodik dolgokhoz. Kétségeim vannak...
Már nem engedte szerkeszteni :/ :
Szavazás: nem tudom. Tényleg nem. Az a baj, hogy most nagyon butának néz ki. Ok, hogy zöldfülű, de bakker, akkor a stábba beteszek valaki olyat, aki ért is hozzá, és tanulok, fejlődöm. Kipróbálok dolgokat, építkezek, variálok, akármi. Erre csak azt látjuk, hogy görcsösen ragaszkodik mindenhez és mindenkihez, aztán meg jön ugyan az és ugyan az. Emellett tényleg megérdemli a csapat az állandóságot, és ZZ figurája is tökéletes lenne egy SAF-i karrierhez. A probléma az, hogy nem tudom ZZ érte e el a csapattal a sikereket, vagy a csapat érte e el ZZ-vel a sikereket. Nem mindegy. Mert ha a másik, akkor mennie kell, mert a sztárokhoz jó és megértő barát, de edzőnek kevés és lassan kihalnak a sztárjaink.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!

------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 6597
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kiserik » 2018. január 13., szombat 20:40

Nem tudom, hogy mire alapozzátok ezt a majd nyáron építkezünk hozzáállást. Idén nyáron is láthattuk, hogy ZZ mit csinált. 2 csatárt is elengedett pótlás nélkül (mert azt senki nem gondolta komolyan, hogy a bundásban is megbukott és alig játszatott Mayoralt komolyan gondolták, mint csere csatár. Szegénykém látjuk, hogy mennyi bizalmat kap), és azóta is csak azt ugyan azt fújja folyamatosan: tökéletesen elégedett a kerettel.
Max Perez elkattan, megveszi azt aktuális sztárcsatárt (Kane), Mayoral, Ceballos, Llorrente, Hakimi elmennek kölcsönbe, Kovacic lelép, megvesszük az aktuális fiatal spanyol tehetséget akármilyen poszton is játsszon, megérkezik VJ (aki végig fogja padozni az egész évet) és annyi. Esetleg elzavarjuk Navast és veszünk valami B megoldást a helyére, mert sok gólt kapunk és szakmailag ez a helyes megoldás.

Nézzük meg, hogy miket tett ZZ csapatépítés címszóval: Felhozott 4 Castillás srácot, meg vett 2 fiatalt és azóta sem számít rájuk, csak ha nincs más megoldás. Emellett elengedett nem egy olyan játékost, akikkel most előbbre lennénk és akiknek a távozásában nagyban közrejátszott, hogy mellőzve voltak (ami sajnos most is megfigyelhető). Ez mitől változna meg? Aki 2 nyár alatt lópucut tett a csapatépítés terén, az majd hipp hopp megváltozik, főleg, ha azt látjuk hétről hétre, mennyire ragaszkodik dolgokhoz. Kétségeim vannak...
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!

------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???

Avatar
Süti
Hozzászólások: 6039
Csatlakozott: 2015. november 8., vasárnap 20:12
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest/Győr

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Süti » 2018. január 13., szombat 20:38

Nem, nincs jobb opció jelenleg. Remélem előbb utóbb megjön az esze a keretmanagementel kapcsolatban, akkor jók lehetünk. Viszont ez most nagyon távolinak tűnik...
Legends Never Die.

...popped into the penalty area towards Zidaaaaane! Oh, fantastic... :sziv:

Real Madrid will be back.
You can put that on a poster.
Stick it on your wall.
Pray to it every night.
We will be back.

Avatar
ericco
Hozzászólások: 4290
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 8:46
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Philadelphia Flyers
Tartózkodási hely: Pozsony, Vágsellye
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ericco » 2018. január 13., szombat 20:34

Nem. Két okból sem, amelyeknek a lényege ugyanaz: a jelenlegi helyzetben vastagon benne van. Az egyik ok, hogy bizonyítson, képes tanulni, helyrehozni a hibáit. A másik, hogy egye meg, amit főzött. Ne hagyja el a süllyedő hajót, mert most még tuti kap állást más nagy klubnál. Legyen tökös, és mutassa meg, hogy fontos neki a klub és a csapat, akár még a saját edzői megítélését is kockáztatva egy esetleges kudarc bekövetkeztével.
Szerintem amúgy a megfelelő tanulságokat fogja levonni a pofonokból, és vele együtt fogunk kilábalni ebből a gödörből. Ha nem idén, akkor jövőre, egy végre nem átalibizett nyár után.
Merci Zizou!

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11949
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2018. január 13., szombat 20:28

Nem.A hibái ellenére sem, és akkor sem ha kizúgunk a bl-ből meg kupából és negyedikek leszünk.

Nincs jobb opció nála,fiatal még és tanulni fog ebből.Valamint még mindig nincs veszve semmi,van bl-van kupa.Folytatni kell a munkát és el kezd majd befelé pattogni :mrgreen:

Röhögve írtam volna alá tavaly tavasszal ezt a forgató könyvet.Csak ne rugassa ki magát ,legalább annyit csináljunk a bajnokikon.Bl-ben meg ami marad harag.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
Remy
Hozzászólások: 28886
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Remy » 2018. január 13., szombat 20:27

Nyilván nem. Az elmúlt 2 évünk nem csak az elmúlt pár év legjobbja volt, de a történelmünket nézve is elképesztően sikeres volt. Senki nem várhatta el, hogy ezt kitartsuk évtizedekig. Tény, akár csapaton belül is lehetne tüzet oltani, de ki kell tartani.

Mivel lenne jobb egy másik edző? Klopp? Bármennyire is szeretem, bármennyire is jó edzőnek tartom, világsztárokkal nem dolgozott még együtt.

Vagy mégis ki? Conte?

Egyedül Jupp-ot tudnám elképzelni itt, de nyilván nem fog idejönni. Meg nem is kell. Ki kell tartani Zidane mellett. Anno azért buktunk sokat, mert nem volt meg az állandóság. Most megvan, meg kell nézni mi lesz. A csapatunk sokat változott az elmúlt időszakban. Előrébb kerültek a sportszakmai döntések. Tovább kell dolgozni a mostani úton. Jó lesz ez!
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 65876
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. január 13., szombat 20:20

Jöhetnek a pro es kontrak. Szavazzunk.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 20 regisztrált és 0 vendég