Ahol a Fidesz most sok szavazatot tudott lopni az ellenzéktől, ott sok internetportált nem olvasnak.matador írta:Ezt a médiafölény vesszőparipát viszont nem annyira értem. Az ország legnézettebb TV-je (RTL), portálja (index) és hetilapja (HVG) leplezetlenül Fidesz-ellenes, semmivel sem kevésbé gyomorforgató módon, mint ahogy mondjuk az origo ellentétes előjellel. Más kérdés, hogy az indexen, 444-en messze jobban tudnak írni, mint az origón vagy a 888-on - túl azon, hogy politikusokon gúnyolódni sokkal hálásabb műfaji alapanyag, mint migránsozni.
A fideszes médiafölényt úgy kell érteni, hogy nem az egész sajtó és az összes csatorna a baloldal kezében van, szemben a 2010 előtti állapotokkal. Amikor az ellen kikelt az akkori jobboldal, a vezető európai szabadgondolkodó Horn a következőt találta mondani végtelen demokratikus elkötelezettségében: 'Ha nem tetszik, vegyetek magatoknak TV-t'. Hát vettek. Most ez a baj.
Az RTL híradójában a Fidesz is kap benne felületet bőven. Leadják a sajtónyilatkozatokat, stb. Míg a köztévé egyszerűen csak a pártpropagandát nyomatja, az ellenzéket max ócsárolja, és nem hagy teret, hogy megvédjék magukat, cáfoljanak. HirTV-t pedig nem sok helyen lehet már fogni, ahogy hallottam. Ez az info nem első kézből van, igy mérget nem vennek rá. Ja, megszállni a köztévét sem ugyanaz, mint amit Horn tanácsolt nekik Viszont a plakátokra akkor sincs mentség, még mindig azok a leghatékonyabb politikai marketingeszközök, és szinte semmilyen kontraszt nem volt a fidesz kampánya és a kormány méregdrága propagandái közt (a köztv-hez hasonlóan ezt is mindenki fizette, nem csak a fideszesek). Új pártnak, kezdeményezésnek (mondjuk liberális jobboldalinak) nagyon nehéz a dolga ilyen körülmények közt. Ha valahogy mégis sikerül neki, oldalról beleszáll az MSZP-DK duó, akik ezért vannak lélelgeztetőgépen a NER-ben. Nálam ezért sem érv a gyurcsányozás, horngyulázás. Az ugyanaz a politikai kultúra, utáltam is őket, mikor még a fidesz volt szimpi
Tömeges migrációt senki sem akar. De ezt kihasználni, és a politikai ellenfeleket megvádolni azzal, hogy márpedig ők ezt akarják, és ezt nyomatni mindenhol... na az a fasiszta tempó. Aki nem velünk, az ellenünk.Andrew Dawn írta:n csak azt irtam, hogy mit vágnak az általában a fejemhez, ha kijelentem, hogy 1 migránst se akarok
És ismétlem, a kampány vége felé már nem csak az ellenzéki pártok voltak sorosisták, hanem a szavazóik is. Ez szerintem politikai bűn.