Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.

Ki lenne nálad az edző jövőre?

A szavazás 2024. december 19., csütörtök 7:15-kor befejeződött.

Carlo Ancelotti
21
19%
Xabi Alonso
84
76%
Zidane
4
4%
Más, megírom kommentben
1
1%
 
Szavazatok száma: 110

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 6707
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: kiserik » 2018. november 7., szerda 12:15

RealMadridFanatic írta:
nso írta:A Football Leaks-iratok szerint Mbappé ötmillió eurós aláírási pénzt kért, továbbá évi nettó tízmillió eurós fizetést öt esztendőre. A PSG ezt úgy fogadta el, hogy az ötvenmilliós fizetést nem egyenlő részletekben folyósítja, hanem az első évben hétmilliót, az ötödikben pedig – folyamatos emelést követően – 12 milliót.

Korábban sem nagyon lőttek mellé ha jól rémlik. Ezeknél a számoknál lényegesen nagyobbak rémlettek a hírmorzsákból. Sajnálom, hogy nem itt kötött ki Mbappé, ezek vállalható feltételeknek tűnnek.

Azt meg csak remélni tudom, hogy a PSG kizúg az EL-be, parádé lenne az arab fejét nézni, de ennél sokkal fontosabb, hogy kiábránduljon a presztízsmentes, olajzsetonból épített csillivilli szemétdombból Mbappé még időben.
Kb ezt írtuk annak idején, hogy egy emelkedő fizetési struktúrát simán meg tudtunk volna oldani nála. Pereznek nem ért ennyit.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!

------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???

Avatar
RealMadridFanatic
Hozzászólások: 2879
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2018. november 7., szerda 11:47

nso írta:A Football Leaks-iratok szerint Mbappé ötmillió eurós aláírási pénzt kért, továbbá évi nettó tízmillió eurós fizetést öt esztendőre. A PSG ezt úgy fogadta el, hogy az ötvenmilliós fizetést nem egyenlő részletekben folyósítja, hanem az első évben hétmilliót, az ötödikben pedig – folyamatos emelést követően – 12 milliót.

Korábban sem nagyon lőttek mellé ha jól rémlik. Ezeknél a számoknál lényegesen nagyobbak rémlettek a hírmorzsákból. Sajnálom, hogy nem itt kötött ki Mbappé, ezek vállalható feltételeknek tűnnek.

Azt meg csak remélni tudom, hogy a PSG kizúg az EL-be, parádé lenne az arab fejét nézni, de ennél sokkal fontosabb, hogy kiábránduljon a presztízsmentes, olajzsetonból épített csillivilli szemétdombból Mbappé még időben.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8471
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anthony » 2018. november 7., szerda 9:37

H.E.H.E. írta: mindegy, ezek után modric to inter for 120miller nyáron :mrgreen:
Most éppen a Juventusról van szó. Lesz az a 120 vagy 20, az is 10 év alatt részletre.
H.E.H.E. írta: elégedettek vagyunk vele :lol:

kiafacomvagyte :lol:
Én örülök ha elégedettek, csak el kéne mondani neki, hogy mi meg velük NEM vagyunk elégedettek :lol:

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 7., szerda 9:26

Nacho: “Solari felkészült szakember, elégedettek vagyunk vele
ez mi :lol:

elégedettek vagyunk vele :lol:

kiafacomvagyte :lol:

remélem csak a fordítás ilyen elbaszott, és valójában nem ez hangzott el.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25053
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. november 6., kedd 17:06

hehe fő reménysége egy 20 éves argentin törpe, akinek 15 misi a kivásárlási ára..oké. :mrgreen:
Nem illik.

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 17:02

többször is :lol:
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 28527
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2018. november 6., kedd 17:01

biztos beverte a nyáron a fejét :lol:
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 17:00

ziro4vr írta:Gyanús volt már nyáron is, hogy hehe argentin fan lett. :lol:
amugy szentimentális vagyok, keresem kutatom a gago őőő izé redondo utódot a mai napig.
senki sehol.
Most én csak úgy nézem, hogy máskor itt az a mérce, hogy ha valaki 20 évesen kerül át erre a kontinensre, az már lemaradt mindenről.
ebben van valami, de sokaknak ez túl korai, mindenkinek kellett 1-2 év, akármelyik gecinagy játékosról legyen szó.


mindegy, ezek után modric to inter for 120miller nyáron :mrgreen:
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66451
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. november 6., kedd 16:59

H.E.H.E. írta:jó ezeknél a törpesportolóknál mint a focisták, ahol egy zlatan egy fejjel magasabb mindenkinél, most mit mondjak rá?
:lol:

ez meg hogy robbannia kellett volna, akkor asensio mi a faszomat keres még itt a majnem 30 évével :lol:
Most én csak úgy nézem, hogy máskor itt az a mérce, hogy ha valaki 20 évesen kerül át erre a kontinensre, az már lemaradt mindenről.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25053
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. november 6., kedd 16:58

Gyanús volt már nyáron is, hogy hehe argentin fan lett. :lol:
Nem illik.

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 16:58

jó ezeknél a törpesportolóknál mint a focisták, ahol egy zlatan egy fejjel magasabb mindenkinél, most mit mondjak rá?
:lol:

ez meg hogy robbannia kellett volna, akkor asensio mi a faszomat keres még itt a majnem 30 évével :lol:
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára H.E.H.E. 2018. november 6., kedd 17:01-kor.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66451
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. november 6., kedd 16:56

H.E.H.E. írta:megvan az első igazolásunk, jó kis argentin gyerek, palacios néven a riverből, jövő nyártól 5 évre, 15 miller a kivásárlási ár.
river elnöke állítólag tajtékzott, hogy elvittük a barca orra elől :lol:

eyetest alapján elsőre magas, erős, szikár, gyors, technikás és érzi a kipasszos bulikát.

ha télleg csak ennyibe volt, akkor nem lehet hiba, akárhogy végzi.
Argentin.

Magas? 1,77 baszki :mrgreen: , 20 éves, már robbannia kellett volna, nem?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 16:53

megvan az első igazolásunk, jó kis argentin gyerek, palacios néven a riverből, jövő nyártól 5 évre, 15 miller a kivásárlási ár.
river elnöke állítólag tajtékzott, hogy elvittük a barca orra elől :lol:

eyetest alapján elsőre magas, erős, szikár, gyors, technikás és érzi a kipasszos bulikát.

ha télleg csak ennyibe volt, akkor nem lehet hiba, akárhogy végzi.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8471
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anthony » 2018. november 6., kedd 10:30

Szerintem is inkább a "francia" gyerekeket kellene nézegetni.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 25053
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. november 6., kedd 8:59

Hamesz az olasz fociba való, egy Juve vagy Milan kellene neki. Itt már lejárt az ideje, felmelegítve a kefir sem az igazi már.
Nem illik.

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 8:48

rashidm írta:
H.E.H.E. írta:Sztem hozzuk vissza ozillt is.

Hogy igazi okadek legyen a csapat.



:lol:
Rákontrázok: hozzuk vissza Khedira-t. :shifty: :mrgreen: :lol: :lol: :lol:
Kedira modric csere, hirek alapjan meg lehet sima is :lol:

Es akkor mar nyilvan murinnyo az edzo.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

rashidm
Hozzászólások: 4627
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: rashidm » 2018. november 6., kedd 8:39

H.E.H.E. írta:Sztem hozzuk vissza ozillt is.

Hogy igazi okadek legyen a csapat.



:lol:
Rákontrázok: hozzuk vissza Khedira-t. :shifty: :mrgreen: :lol: :lol: :lol:

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. november 6., kedd 8:20

Sztem hozzuk vissza ozillt is.

Hogy igazi okadek legyen a csapat.



:lol:
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 66451
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. november 6., kedd 8:08

Van jó balos a keretben. Nem kell Mendes gyereke ide.
Senkinél nem jobb a keretben csak simán nem a mi játékosunk és mindig az kell.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 28527
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2018. november 6., kedd 7:59

Remy írta:
BBeno írta:abc szerint james visszajonne mar a telen hozzank.

don balon :lol: szerint meg asensiot bevonnank a hazard uzletbe.
Igazából James simán jöhetne. Veszítenivalónk nincs. Még akár nyerhetnénk is vele egy szépet. :hmmm:

Bale-t próbáljuk már belevonni. Úgy lenne az igazi. :sziv:
Instaban.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég