Huni írásából (mert arról volt szó) melyik az a rész, amibe nem lehet beírni Románia helyett Magyarországot? Infrastruktúra? Az E3-as főút az egyik legforgalmasabb az országban. Az országhatártól Miskolcig 80km-es szakaszon libasorban mennek folyamatosan a kamionok településeken keresztül. 20 éve készen vannak a tervek az autópályára. Tudod mennyi van ebből kész? 1 km. Tavaly adták át, mert már égő volt, hogy Szlovákiából nem tudnak normálisan lehajtani az ottani autópályáról a mi foshalom utacskánkra. Idén kezdtek bele az egész szakasz építésébe (valószínűleg a Hell érdekei miatt), de biztosan el fog tartani jó pár évig. Útfelújítás: járhatatlan utak felújítása abból áll, hogy felmarják a felső réteget, egy nagy géppel megtolólapozzák a felületet, majd az így keletkezett sűrűn barázdált útalapra rálökik a felmart aszfaltot és behengerezik. Mindezt ősz végén, a hidegben. Fél év után már csak a rázós réteg van meg. Rosszabb, mint volt, de a KPM-nek erre futja, a nagyvállalkozóknak meg nem éri meg, csak az új út építés lófasz minőségben.Professore írta:Hat azert nem eppen. Nehany dolog pl. nagyinfrastruktura azert mas szinten van nalatok. Hidd el a romanok nagyon nem kedvelnek de amig irigykedve es sokszor elismeroen beszelnek Magyarorszagrol addig meg mindig nagy kulonbseg van a ket orszag kozott. Persze vana aki erti/belatja es van aki nem barmennyit ervelhetnek.Dupla D írta:Huni írásába Románia helyett be lehetne írni Magyarországot is annyi különbséggel, hogy itt a kormányfő nem báb, hanem mindennek az atyja.
Látszatra itthon minden szép és jó, csak rohad az egész. Főleg a végeken.