Egyéb bajnokságok
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
és Legkisebbtobinak üzenném még, hogy egy szóval nem beszéltem, arról, melyik utánpótlás a jobb. Én csak erről az u21es korosztályról beszéltem. Sőt még olyat sem mondtam, hogy ettől az U21es spanyol van jobb
de hát mindjárt harapni kell ha az ember nem tart a tömeggel
de hát mindjárt harapni kell ha az ember nem tart a tömeggel
- Galacticos
- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
mivel számomra a szavad már amúgy sem ért olyan sokat a vidalos meg a többi öngólod után erre még rájött ez a balotellis izéd is. szóval pont leszarom már a témát. páran reagáltak már helyettem is, felnőtt vb felfedezettet akarsz u21es tornán?Erti írta:Na látom te se tudsz már mivel jönni
a spanyoloknál nincsenek még beépítve a fiatalok, de nekik a legjobb az utánpótlásuk. azért nincsenek beépítve mert olyan erős a nagy csapat, persze most már remélem elfogják ezt a korosztályt kezdeni beépíteni.
a németeknél meg az olaszoknál most volt nem rég korszakváltás a spanyoloknál majd most jön.
götzéék meg már rég a nagy válogatotthoz tartoznak, nem fognak u21es eb-re járkálni, inkább nyaralnak. nekik ez már nem szint, nem kihívás. és mivel soha nem is voltak ennek az u21es csapatnak a tagjai nem is értem hogy hogy jöttek ők neked ide.. de mindegy, leszarom.
egyetértek tök felesleges. hiába írjuk neki öten hogy hülyeséget írt már megint sokadszorra...Legkisebbtobi írta:aa inkabb hagyom is a picsaba inkabb nem vitatkozom itt veled.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Galacticos 2013. június 18., kedd 21:21-kor.
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Na látom te se tudsz már mivel jönniGalacticos írta:szerinted úgy kivisznek valakit hogy a selejtezőkön meg az edzéseken meg az összes keret összehozó szaron nincsenek ott csak beesnek a tornára?Erti írta:Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vitték volna őketazért nem érdekel mert balotelliig olvastam az olasz névsorodat. ő meg a konföderációs kupán van a nagyokkal. innentől kezdve nem is olvasom tovább, mert nem érdekel.Erti írta:ha nem érdekel miért kérdezed?
Ez meg már tényleg az elfogultság csúcsastenem... azert nincsnek az u21-esek beepitve a spanyol valogatottba mert nem fernek be.
a nemeteknel meg befernek... na most akkor melyik utanpotlas is a jobb?
Erre amúgy 2 igen egyszerű indok van:
-a német utánpótlás az elmúlt években erősödött meg, de nagyon
-del Bosque nem akar az EB VB győztes csapaton változtatni
- Legkisebbtobi
- Hozzászólások: 173
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 7:42
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
istenem... azert nincsnek az u21-esek beepitve a spanyol valogatottba mert nem fernek be.
a nemeteknel meg befernek... na most akkor melyik utanpotlas is a jobb?
aa inkabb hagyom is a picsaba inkabb nem vitatkozom itt veled.
a nemeteknel meg befernek... na most akkor melyik utanpotlas is a jobb?
aa inkabb hagyom is a picsaba inkabb nem vitatkozom itt veled.
-
- Hozzászólások: 9085
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:45
- Kedvenc játékosaid: Sergio
- Kedvenc csapatod: Még is KI lehetne? Hagyjuk már a divatokat. A legnagyobb: REAL MADRID.
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Mindig tanul az ember......én eddig azt hittem terstégen olasz de hogy miért?? azt nem tudom megmondani.Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)
Ha a fogalmatlan osztja az észt akkor nagy a baj.....úgyhogy nagy a baj.
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
ferni írta:ez a csúnya gonosz Prandelli elcsente Balotellit és De Scigliot is, hogy kezdők legyen a felnőtt válogatottban a Konf. Kupán...
de kihagyták őket az U21es EBről.. hogyne....
és El Shaarawy is a padon üldögélt, de neki is biztos az U21-eseknél kellett volna alkotnia...
ne olyan embereket írogass már akik fix kerettagok a felnőtt válogatottban, mert ez elég nagy hülyeség.
Götze, Müller, Gündögan, Schürrle, Kroos
nagyon U21, ez inkább kezdő bármelyik felnőtt meccsen....
Pont a saját érvemet akarjátok ellenem fordítani? Most szépen leírtátok miért is emelkedett ki a spanyol válogatottLegkisebbtobi írta:felhozol egy csomo olyan jatekost aki stabil kezdo (csere) a FELNOTT valogatottban...
irj olyat aki nincs bent a felnott keretekben es nagy tehetseg... majd biztos muller pl jon majd az u21 eb amikor nem reg o volt a vb felfedezettje (felnott vb)
Nem az van, hogy a spanyol utánpótlás veri a többit, hanem más válogatott jó pár fiatalját beépítette velük ellentétben
Tehát jól mondom, hogy nem kell ennyire elszállni ettől a válogatottól, ahogy sokan itt teszik
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Erti 2013. június 18., kedd 21:11-kor.
- realistahuni
- Hozzászólások: 7674
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Az a vicc, hogy folyamatosan írod a hülyeségeket és még neked áll fennebb.z a vicc, hogy rögtön 2 ember elkezd vitatkozni, mert annyit írtam, ha az ellenfelek komolyabb keretekkel jönnek nem lett volna ilyen sima a torna
-
- Hozzászólások: 2908
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Lol, de a hollandok megcsinálták -eredménytelenül- 10-12 felnőtt válogatott játékost elengedtek az U21-nek, nem működött, illetve nem is volt szerencse. Nem volt rossz a csapat csak na... Uefalona
"And my heart will leave you never."
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
ez a csúnya gonosz Prandelli elcsente Balotellit és De Scigliot is, hogy kezdők legyen a felnőtt válogatottban a Konf. Kupán...Erti írta: Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)
de írhatnák ennyi nevet az Angolokhoz is
de kihagyták őket az U21es EBről.. hogyne....
és El Shaarawy is a padon üldögélt, de neki is biztos az U21-eseknél kellett volna alkotnia...
ne olyan embereket írogass már akik fix kerettagok a felnőtt válogatottban, mert ez elég nagy hülyeség.
Götze, Müller, Gündögan, Schürrle, Kroos
nagyon U21, ez inkább kezdő bármelyik felnőtt meccsen....
- Legkisebbtobi
- Hozzászólások: 173
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 7:42
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
felhozol egy csomo olyan jatekost aki stabil kezdo (csere) a FELNOTT valogatottban...
irj olyat aki nincs bent a felnott keretekben es nagy tehetseg... majd biztos muller pl jon majd az u21 eb amikor nem reg o volt a vb felfedezettje (felnott vb)
irj olyat aki nincs bent a felnott keretekben es nagy tehetseg... majd biztos muller pl jon majd az u21 eb amikor nem reg o volt a vb felfedezettje (felnott vb)
- Galacticos
- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
szerinted úgy kivisznek valakit hogy a selejtezőkön meg az edzéseken meg az összes keret összehozó szaron nincsenek ott csak beesnek a tornára?Erti írta:Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vitték volna őket
azért nem érdekel mert balotelliig olvastam az olasz névsorodat. ő meg a konföderációs kupán van a nagyokkal. innentől kezdve nem is olvasom tovább, mert nem érdekel.Erti írta:ha nem érdekel miért kérdezed?
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vihették volna őketGalacticos írta:ezek közül csak ter stegen volt 2011ben tagja a jelenlegi u21es keretnek, annak amelyik elkezdte a tornára a kvalifikációt. szóval őket nem otthon hagyták, meg nem teljes keret nélkül mentek, hanem ők nem is voltak ennek a csapatnak a tagjai.
Götze nem volt ott azon. De, ha ez igaz lenne szerepelhetett volna a mostanin is. Például Thiagonak se ez volt az első U21es tornájaGalacticos írta:götzéék 2009 meg 10 ben voltak német u21esek.
ha nem érdekel miért kérdezed?az olaszokat meg se nézem az nem érdekel.
Az a vicc, hogy rögtön 2 ember elkezd vitatkozni, mert annyit írtam, ha az ellenfelek komolyabb keretekkel jönnek nem lett volna ilyen sima a torna
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Erti 2013. június 18., kedd 20:55-kor.
- Tayo
- Hozzászólások: 162
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 10:51
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Varane, R9.
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
ahoz neki millió játékperc kéne, amit nálunk sohasem fog megkapni épp ezért soldado sorsára fog jutni. soldado is azért lett egy viszonylag jó, nemzetközileg elismert csatár mert rengeteg játéklehetőséget kapott felnőtt szinten miután eligazolt tőlünk. morata korában rengeteg játékpercre van szükség , csak azokból fejlődhet. abból hogy itt benzema meg esetleg még egy csatár mögött lesz harmadik semmit sem fog tudni fejlődni.Morata szerintem tipikus befejező csatár, Soldado-nál nem lesz nagyobb játékos, de azért ő sem gyenge ám.
- Galacticos
- Hozzászólások: 7059
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
ezek közül csak ter stegen volt 2011ben tagja a jelenlegi u21es keretnek, annak amelyik elkezdte a tornára a kvalifikációt. szóval őket nem otthon hagyták, meg nem teljes keret nélkül mentek, hanem ők nem is voltak ennek a csapatnak a tagjai.Erti írta:Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
götzéék 2009 meg 10 ben voltak német u21esek.
szerintem így nem is vihették volna őket hogy nem voltak kerettagok akkor, de ha vihették is volna esély sem volt rá.
az olaszokat meg se nézem az nem érdekel.
- Csabi
- Hozzászólások: 10091
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
- Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Felvidék
- Kapcsolat:
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
amúgy azt a vak is látja, hogy morata sehol nincs egy közép szinttől messzebb. ez olyan dolog, amin már nem lehet változtatni nagy eséllyel. ettől még nagy góllövő lehet belőle, meg jó játékos is. higuaíntól pl nem sokkal kevesebb.
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Kész vagyok rajtad ember. Még pont te okoskodtál nekem, hogy háttérinfó nélkül beszélek, mert elnéztem egy évvel Vidal átigazolásátGalacticos írta:sorold kérlek azokat a játékosokat akiket olaszország, németország meg a többiek otthon hagytak és velük jobbak lettek volna.Erti írta:Te most a ténnyel akarsz vitatkozni?
nem a ténnyel vitatkozom hanem veled.
Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)
de írhatnák ennyi nevet az Angolokhoz is
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
nem kicsit lejt a talaj a fals oldalra, mert állítom neked, hogy itt 1-2 emberen kívül senki nem ismeri és tudja a brazil korosztályos csapatokat, lövése sincs a brazil utánpótlásról.Azért a jelenlegi spanyol vs brazil utánpótlás nálam elég egyértelmű, Neymar ide, vagy oda.
persze hogy a spanyolokat ismeri minden jöttment, aztán évről évre mindig előhúznak a brazilok vmi favelából vmi korrekt playert. ja nem. 10-et. 15-öt.
persze aki az elmúlt 4-5 évben néz focit, az nem ismeri a dolgok állását. (akinek nem inge.)
-
- Hozzászólások: 2908
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Nincs ott Hollandia A tavalyi évben rendezett U19-es Eb volt a kvalifikáció, és az első hat csapat (Spanyolország, Görögország,Portugália,Anglia,Horvátország,Franciaország) jutott ki, Észtország és Szerbia csoportjuk utolsó helyén végeztek, így nem vesznek részt a tornán. Az U19-es Eb-re egyébként két lépcsős kvalifikáció létezik, maga a kvalifikáció (két kalapból sorsolva) és az ún. elit kör. Az elit körök első helyezettjei jutnak ki a tornára. A magyarok ott voltak az elit körben, de ott sajnos az utolsó helyet szerezték meg Portugália, Németország és Románia mögött , rúgott gól nélkül...
Visszatérve az U20-as vb-re:
A franciáknak nagyon durva FM12-ős csapata van: Areola,Zouma,Pogba,Sanogo.
A portugáloknál ott van a Barca B-ben többnyire városnéző Ié-Cá páros
Svájcot tartom a titkos esélyesnek. Chilét fogom fokozott figyelemmel követni. Hadd szóljon
Visszatérve az U20-as vb-re:
A franciáknak nagyon durva FM12-ős csapata van: Areola,Zouma,Pogba,Sanogo.
A portugáloknál ott van a Barca B-ben többnyire városnéző Ié-Cá páros
Svájcot tartom a titkos esélyesnek. Chilét fogom fokozott figyelemmel követni. Hadd szóljon
"And my heart will leave you never."
Re: Egyéb bajnokságok (U21)
Én mondjuk tényleg kíváncsi lennék, hogy milyen "jobb" játékosokat hagytak otthon mert nem tudomTe most a ténnyel akarsz vitatkozni?sorold már azokat a játékosokat akik ezek otthon hagytak.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég