Remy írta:Matt009 írta:
Viszont a film egy könyv adaptáció, és ha ilyen volt a könyv, akkor a filmnek is valamennyire hasonlítania kellett rá. Összességében szerintem nem volt rossz döntés a filmet ilyenre csinálni, szerintem ebből csak rosszabb film lehetett volna még akkor is, ha 1-2 helyen realisztikusabb lett volna.
Néhány ismerősöm olvasta a könyvet és szerintük teljesen jól adaptálták a történetet, szóval a könyv is vicces. Amúgy meg értelmetlen lett volna komolykodni, arra ott volt a Gravitáció meg az Interstellar.
Mondjuk vicces. Ha komolykodnak, akkor az a baj, ha poénkodnak, akkor meg az. Sose jó.
És mondjuk egy adaptációnál felhozni ezt hibának, az kissé fura, mert ez nem a film hibája, hanem a nézőé, hogy olyat várt el tőle, amit soha nem kaphatna meg.
Én alapvetően a komolyabb filmeket szeretem, de amikor már a komolyság az élvezhetőség rovására megy, na azt nem. Pont ezért jött be nagyon ez a film.
messideco írta:A tavaly látott filmekről senki sem ír? Legjobb, legrosszabb, pozitív, negatív csalódás, mennyi az annyi stb
Van pár, amit még nem láttam (Hateful Eight, Revenant, Bíborhegy, Macbeth, Legenda, Fekete Mise, Kémek hídja, Joy), amikből valószínű lesz pár a top 10-ben.
Amiket láttam, és tudom ajánlani az az
Ex Machina, Mr. Holmes, Agymanók trió. Az idei filmek közül nálam ezek emelkedtek ki nagyon pozitív irányban, és ha az eddig látott filmek közül kellene top 10-et neveznem, akkor övék lenne az első három hely.
Kicsit gyengébb film, de nekem tetszett és elfogult is vagyok fele a
Pawn Sacrifice, ami Bobby Fischer életéről szól. Akit érdekel a sakk, vagy az életrajzi filmek, annak ez egy jó kikapcsolódás.
A mainstreamek engem annyira nem hoztak lázba. Az
SW7 ugyan jó volt, de nálam a top 10-es helye a fenti még nem látott filmek fényében kérdéses.
Az Avengersnek meg eleve nálam esélye sincs top 10-be kerülni. Mondjuk én nem éreztem túlzsúfoltnak, vagy túlbonyolítottnak, mint ahogy a sok kritika ítélte, gyengébbnek sem éreztem az első résznél. Közepes popcornmozi pici ígérettel, hogy jobb is lehet, semmi több.
Nagy csalódás: Mad Max.
A műfaja abszolút nem a kenyerem, sztorija nem volt, a látvány az nálam másodlagos szokott lenni, míg közben a bőgő motorok zajától majdnem megbolondultam a végére. Nem egyszer előfordult, hogy elnémítottam a filmet, hogy a motorzajtól pihenjen a fülem. A csalódás egyébként inkább a filmet követő hype miatt volt, én kb. azt kaptam, amit vártam, más kérdés, hogy amit vártam, az egy filmtől nekem kevés. Azért néztem meg, mert abszolút a filmes szubkultúra része, és illik ismerni ezt a filmet. Na meg ha a legjobb akciófilmként reklámozzák, akkor reménykedtem benne, hogy tud valamit, ami miatt nekem is megtetszik. Na semmi ilyet nem tudott.
Uhh Matt ez a Martianos szösszenet nyugodtan tehetted volna spoilerbe. Köszi szépen.
Bocs!
Gondolkodtam rajta, de igazából semmi olyan történést nem írtam le, ami ne lehetne előre várható és mások írása sem szerepelt abban. Legközelebb nem követem el a hibát.