Tudom tudom, korai még pesszimistáskodni de,
Behúzzák a sevilla és valencia ellen idegenben, ami azért mindig kemény dió, ráadásul felforgatott kezdővel. Mi meg úgy állunk jelenleg hogy idegenben gyakorlatilag bármilyen jöttment csapat simán megfoghat. Ezek nem véletlenül vannak így, mint ahogy az sem véletlen ahogy az utóbbi években szerepelünk a bajnokságban. Túl nagy változások kellenének ahhoz hogy végre idén behúzzuk szerintem. Klub vébé után bele sem merek gondolni mi lesz. Kíváncsi vagyok mi lesz az atma ellen következő meccsen, de nem túl biztató a dolog számomra idén sem.
Mi meg egyre szarabbak vagyunk, már egy olyan hazai meccsre is, mint a mai, gyomorgörccsel kell leülnöm.
Idézem magamat, ég a pofámról a bőr. kiszabott szégyen.
Ronaldora meg írnék valami csúnyát, de nem akarok vitát kezdeményezni. Kb kínomban félrenéztem, mikor megláttam.
Ezt a Real performanszt vagyis CR performanszt azzal tudnám azonosítani mint mikor nincs kedvem melozni így bemegyek melohelyre a semmit csinálni.
Valaki tudja, Ronaldo játszott ma?
Bbeno ugyanúgy bírózott mint most, és még másolhatnám napestig. De akit érdekel, tekerjen vissza pont egy évvel ezelőttre. Nagyjából olyan, mint copy c copy v-t nyomnátok a régi hszekre
Aztán mindenkinek mutatta a fukkot Zidane meg a csapat. Szóval remélem ugyanaz lesz, sírtok, aztán mi nevetünk a végén, aztán bujkálnak az illetékesek