Oldal: 532 / 1633

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 9:54
Szerző: ___Samy___
Realista24 írta:
___Samy___ írta: Azt azért meg kell említenünk, hogy ebben a bajnoki idényben a Barca nem lőtt nekünk gólt. Nem tudom mikor volt ilyen legutoljára. Ráadásul egy esetleges pontegyenlőség esetén is mi vagyunk így a jobbak (ha jól emlékszem az egymás elleni számít).

Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt érünk el. Mariano szépen mutatta Jovicnak a fuckot, így kellett volna a szerbtol is korábban.

Le a kalappal mindenki előtt! Férfi munka volt.
1974/75.
És olyan mikor volt, hogy ezen kívül még az Atleti sem tudott betalálni két meccsen?

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 9:49
Szerző: Realista24
Anthony írta: Hát én megmondom őszintén nem néztem a meccset, nem hiányzott az idegeimnek :lol:

Ez a két gól, amit szereztünk, hát mega lol. VInicius passzolni akart a semmibe, Mariano gólja meg ha tudatos volt, hát én nem tudom. Mondjuk ő ha kipasszolja 2 ember jött üresen, meg különben is, akkor már kb. mindegy volt.

De jó, hogy végre egyszer nekünk van szerencsénk. Hány ilyen meccsünk volt, hogy elszórakoztunk 2-3 óriási ziccert, még több helyzetet, aztán jött a vereség.

De jó, hogy most külön kiemeli a sajtó (és nem csak az nso), hogy a Barcának mennyi helyzete volt, hát szüljenek közösen sünt. Nem mintha nekünk nem lettek volna helyzeteink: az Isco csavarás, fejes, Benzema kapás...

De ezekkel a gólszerzőkkel tényleg alázás lett, végülis tetszik :lol:

Sajnos a City ellen elpuskáztuk, ott nem várok csodát, de a bajnokságot behúzni tökéletes lenne idénre.
Szerencse ide vagy oda, nézd meg a második félidőt. Nagybetűs focit kapott elő a félidőben ZZ.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 9:46
Szerző: Anthony
Hát én megmondom őszintén nem néztem a meccset, nem hiányzott az idegeimnek :lol:

Ez a két gól, amit szereztünk, hát mega lol. VInicius passzolni akart a semmibe, Mariano gólja meg ha tudatos volt, hát én nem tudom. Mondjuk ő ha kipasszolja 2 ember jött üresen, meg különben is, akkor már kb. mindegy volt.

De jó, hogy végre egyszer nekünk van szerencsénk. Hány ilyen meccsünk volt, hogy elszórakoztunk 2-3 óriási ziccert, még több helyzetet, aztán jött a vereség.

De jó, hogy most külön kiemeli a sajtó (és nem csak az nso), hogy a Barcának mennyi helyzete volt, hát szüljenek közösen sünt. Nem mintha nekünk nem lettek volna helyzeteink: az Isco csavarás, fejes, Benzema kapás...

De ezekkel a gólszerzőkkel tényleg alázás lett, végülis tetszik :lol:

Sajnos a City ellen elpuskáztuk, ott nem várok csodát, de a bajnokságot behúzni tökéletes lenne idénre.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 9:19
Szerző: csababarca
Sastre írta:
Mivel Marcelo lefutotta Messit, ezért Messi tuti sérülten játszott, és hát Alba se volt valami gyors, szóval ő is sérülten játszott.
Messit nem lehet felmenteni, de Alba tuti nem volt 100-as, ez látszott minden megoldásán, sebességén. az nem futotta meg, aki nem akarta. (még ha egészséges is, akkor se hozzá már az a szintet amit 2-3 éve)

jelentősége nincs, mert a helyettese Firpo, aki nem szint, vele még nagyobb bajban lettünk volna.
nem Alba-n múlott a meccs, hanem azon, hogy a második félidőben jobban játszottatok.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 9:16
Szerző: ___Samy___
Egyébként ennyire rohanos klasszikust azt sem tudom mikor láttam utoljára. Középpálya sok esetben egyik oldalon sem létezett. Elég izgalmas kis meccs volt.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 8:59
Szerző: kiserik
Remek meccs volt. Végre nekünk volt szerencsénk. Ez is kell. Emellett tegnap mindenki küzdött, hajtott, akart, kapart. Ez dicséretes, de ez kellene minden meccsen.
Marcelo: jó volt látni a kis bohócot régi fényében tündökölni, de lassan el kell engedni. Valószínűleg úgy matekozott ZZ, hogy úgy sincs szélsőjük, így Marcelo többet adhat támadásban (annyira nem), de majdnem ráfáztunk párszor. Sokszor kavarodik meg a védelmünk miatta és ha utána Ramos, vagy Kroos hibázik (miért ne hibázhatnának), akkor kész a baj.
Carvajal: nem tudom, hogy ki találta ki ezt, de agyfaszt kapok, hogy állandóan középen rohangál. Én jobb szeretem, ha a védők a helyükön vannak.
Felállás, kezdő: 2 hasonló kezdőt láthattunk a City ellen és tegnap, de volt egy változás, az Fede. Míg a City ellen Kroos posztján játszott, addig tegnap jobb szélsőt, vagyis inkább teljes jobb oldalt. Ha kellett Carvajal helyét vette fel, ha kellett beállt 3.nak a kp-ra Kroos és Case mellé, ha kellett megverte Albát és szélről támadott. Óriási munkát tett le az asztalra és egyértelműen MOM volt tegnap. Már csak az a kérdés, hogy megéri e beáldozni a szélre? Tegnap, mikor megpróbáltunk nyomni, akkor 4231 szerű felállást játszottunk. Isco 10-es poszton játszott, még védekezni sem lépett vissza a kps- falba. Mikor visszavettünk a tempóból, akkor 451 lett, ahol Isco belépett Case és Fede közé. Sajnos az idei keret ilyen, de ez egy elég öszvér megoldás, ahol elveszítjük a középpályán Fede gyorsaságát, harciasságát, lendületét. Nálam a nyáron egyértelműen a jobb oldal megerősítése lenne a prioritás. Egy tökös, gyors, erős, bátor, harcias szélső.
Vini: sokan szidjátok meg röhögitek, de nélküle ez megint szopó lett volna. Nem a legélesebb kés a fiókban, de az alibi szélsőkkel nem lehet nyerni. Menni kell, próbálkozni kell, mert abból lesz a gól. Vissza passzból még soha senki nem lőtt gólt. A védekezésből kiveszi a részét, támadásban meg látjuk, hogy mi van, ha néha bejön amit megpróbál. Sokan zavarnák el a fenébe, de nélküle idén sehol nem lennénk. Kellenének neki a percek egy másik csapatban, de jövőre ha Hazard ismét Kaka formában lesz, akkor megjárhatjuk (itt jegyezném meg, hogy Hazard 1000x jobb focista, de ez a tökösség belőle is hiányzik). Amióta voltak hírek, hogy ZZ külön foglalkozik vele, azóta egyértelműen fejlődik, főleg taktikailag.
Mariano: mikor megindult a labdával láttam, hogy jött középen üresen Vini, de Mariano szinte null szögből, estében is elvállalta. A biztosabb megoldást választotta :mrgreen: :lol: Nem értem, nem is értettem egy percig sem ezt a Jovic üzletet. Aki tavaly látta a srácot legalább 5 meccsen, az tisztában volt vele, hogy nem kompatibilis a mi focinkkal. Mariano nem egy labdazsonglőr, de mindig küzd, hajt, teper és sokszor ennyi kell a győzelemhez, főleg a véghajrákban.
A lényeg, hogy ez a tegnapi egy tökéletes este volt és nagyon köszönöm a srácoknak. Mindenki előtt le a kalappal :salute:

ui.: Majdnem elfelejtettem, de azért illik megemlíteni Tbo-t. Ezt vártam, ezért szidtam mint a bokrot. Elég hosszú ideje hozza azt, amit a Real Madrid kapusától elvárok. Így tovább :salute:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 8:56
Szerző: Sastre
Kerlon írta: Kedvenc eseményeim a meccsről tegnap:
Messi labdába ér 40 méterre a kapunktól háttal, FN: MMMMMMESSI

Aztán meg a Kroos mutatja, hogy fussál már, odatette, Piqué meg berúgta :mrgreen:

Piqué :loveyou: :mrgreen:

Ja, ez is kedvencem volt:

"Viniciusz zsunior meg hideg kés a szivembe. A jóitsen mondá edd meg ezt dzsi 10 évnyi Céronaldo után" :lol:
Nekem a meccs utáni "elemzés" tetszett a stúdióból:
Mivel Marcelo lefutotta Messit, ezért Messi tuti sérülten játszott, és hát Alba se volt valami gyors, szóval ő is sérülten játszott. Közben mutatták Mariano gólját, hogy lefutotta Umtitit, és abból is megállapították, hogy ez is csak azért lehetett, mert Umtiti is sérülten játszott. Kikezdhetetlen :D

Ha nem tudnak futni, akkor ne játszanak baszki...

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 8:31
Szerző: ___Samy___
Kerlon írta: Messinek két ziccere volt, mindkétszer Ramos helyén. Én nem tudom, hogy Sergio mit gondolt tegnap, de borzalmas volt, amit csinált. Állandóan kirontott a falból, aztán üres volt a helye.
Sztem edzői utasítás volt, hogy lépjen ki a labdás emberre.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 8:02
Szerző: Kerlon
:lol: :lol: :lol:

Tudom, hogy utálni fogtok, de az, hogy Vinicius Juniorral vertük meg őket az nagyobb alázás, mint egy 2:6. :mrgreen:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 8:01
Szerző: RealMadridFanatic
Realista24 írta:
Kerlon írta: Messinek két ziccere volt, mindkétszer Ramos helyén. Én nem tudom, hogy Sergio mit gondolt tegnap, de borzalmas volt, amit csinált. Állandóan kirontott a falból, aztán üres volt a helye.
De legalább a szabadrúgást elvallalta :mrgreen:
Tudom, hogy gyakorolja edzéseken, vagy külön is akár, de volt már legalább olyan, hogy kaput talált? Gólra nem emlékszem hirtelen.

Ránéztem YouTubeon, egyet találtam 2014-ből a Valladolid ellen, meg 100 éve a Real ellen a Sevillában, de azt is legurították neki. :D

Hihetetlen, hogy jó szögből leadott szabadoknál évek óta nem kell a pulzusnak emelkednie...

Mondjuk tegnap Kroos próbálkozásai is meglepően gyengék voltak.

Egyébként megkövetem Marcelot és Isco, félidőben levettem volna őket, de mindketten hozzá tudtak tenni a meccshez.

Mariano meg héroszi módon szállt be. Folyamatos jegelés, meccset is többnyire csak a lelátóról lát, most meg beáll 2 percre és a labdával való első találkozása végén gólt ver egy Clásicon. Remélem ZZ esélyt ad neki legalább.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:55
Szerző: Realista24

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:53
Szerző: Kerlon
Realista24 írta:
Kerlon írta: Messinek két ziccere volt, mindkétszer Ramos helyén. Én nem tudom, hogy Sergio mit gondolt tegnap, de borzalmas volt, amit csinált. Állandóan kirontott a falból, aztán üres volt a helye.
De legalább a szabadrúgást elvallalta :mrgreen:
Azt megmondjuk Zidane helyébe megmondanám neki, hogy le is koccolhat a szabadokról, örüljön, hogy a tiziket lőheti. Ott van a kiszabott Toni gyerek a csapatban és ha ellőhetett 5 éves madridi karrierja alatt két szabadrúgást (amit nem beadni kell).

Ritka pillanatok egyike, amikor Ramos helyett Marcelo védekezik, de annál megmelengetőbb érzés Marcit újra tűzben égni látni. :rock: :salute:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:47
Szerző: Realista24
Kerlon írta: Messinek két ziccere volt, mindkétszer Ramos helyén. Én nem tudom, hogy Sergio mit gondolt tegnap, de borzalmas volt, amit csinált. Állandóan kirontott a falból, aztán üres volt a helye.
De legalább a szabadrúgást elvallalta :mrgreen:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:46
Szerző: Kerlon
Kedvenc eseményeim a meccsről tegnap:
Messi labdába ér 40 méterre a kapunktól háttal, FN: MMMMMMESSI

Aztán meg a Kroos mutatja, hogy fussál már, odatette, Piqué meg berúgta :mrgreen:

Piqué :loveyou: :mrgreen:

Ja, ez is kedvencem volt:

"Viniciusz zsunior meg hideg kés a szivembe. A jóitsen mondá edd meg ezt dzsi 10 évnyi Céronaldo után" :lol:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:36
Szerző: 69erssam
Szerintem egy trollkodás az egész meccs a barcára nézve...Botladozó Vini gól...Marcelo mentése ziccerből...első bajnokiját játszó Mariano gól :mrgreen:
I love fordított nap

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 7:32
Szerző: Kerlon
Messinek két ziccere volt, mindkétszer Ramos helyén. Én nem tudom, hogy Sergio mit gondolt tegnap, de borzalmas volt, amit csinált. Állandóan kirontott a falból, aztán üres volt a helye.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 6:36
Szerző: Realista24
___Samy___ írta: Azt azért meg kell említenünk, hogy ebben a bajnoki idényben a Barca nem lőtt nekünk gólt. Nem tudom mikor volt ilyen legutoljára. Ráadásul egy esetleges pontegyenlőség esetén is mi vagyunk így a jobbak (ha jól emlékszem az egymás elleni számít).

Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt érünk el. Mariano szépen mutatta Jovicnak a fuckot, így kellett volna a szerbtol is korábban.

Le a kalappal mindenki előtt! Férfi munka volt.
1974/75.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 6:29
Szerző: Toti
___Samy___ írta: Azt azért meg kell említenünk, hogy ebben a bajnoki idényben a Barca nem lőtt nekünk gólt.
Az Atletico sem. Nem tudom volt-e valaha ilyen bajnoki szezonunk?

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 6:23
Szerző: wZoLee7
Na vegre, eredmenyben is meglatszik, hogy ez a barca mennyire gyenge. Roluk ennyi eleg is volt.
ZZ Mendy kivetelevel talan a legjobb kezdonket pakolta fel.
Benzema borzaszto formaban van, de ami mezonymunkat es osszjatekot illet abban meg mindig o a legjobb centerunk. Most valamit lehetne kezdeni Marianoval es tolni, talan. ZZ Jovicot felrakta a polcra es idenre valszeg ott is marad.
Isco nem szelso tamado. Meccs alatt is szepen kapta a szart a nyakaba, pedig szerintem tegnap is jo volt. Kaphatott volna par ertelmes passzt es akkor az elso felet is visszuk. Vinicius, o anyam :lol: ez az ember hihetetlen. A gyorsasagan kivul nulla. Osszejott neki a gol, de ha nem pattan le akkor azt is elbenazza. Gyengen passzol, loni nem is tud. Megis kb az egyetlen ertelmes szelsonk, akivel vertuk a barcat.
A kp adott, Valverde kihagyhatatlan lett. Hatalmas melot tesz le elol hatul mindenhol. Jo a kp, ha Kroos van ott es nem Modric.
Nah ami viszont a beton allapot utan szetesett, az a vedelem. Marcelot tegnap is vertek az esetek nagy reszeben, Carvajal meg azt se tudta a palya melyik reszen kellene lennie. A belso vedoink az esetek tobbsegeben azert kepben vannak, de nehez dolguk van a szelek miatt.
TBO meg beton, nagyon kell a teljesitmenye.

Meg a bl tovabbjutas is boven meglehet, de ha onnan kiesunk akkor ezt a bajnoksagot mar muszaj behuzni

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. március 2., hétfő 1:31
Szerző: ___Samy___
Azt azért meg kell említenünk, hogy ebben a bajnoki idényben a Barca nem lőtt nekünk gólt. Nem tudom mikor volt ilyen legutoljára. Ráadásul egy esetleges pontegyenlőség esetén is mi vagyunk így a jobbak (ha jól emlékszem az egymás elleni számít).

Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményt érünk el. Mariano szépen mutatta Jovicnak a fuckot, így kellett volna a szerbtol is korábban.

Le a kalappal mindenki előtt! Férfi munka volt.