Football Manager
Re: Football Manager
Ilyen szórakoztató szezonom még nem volt Real-al úgy, hogy nagy valószínűséggel kb semmit nem nyerek.
Kezdeném a hihetetlen bajnoksággal.
31 forduló telt el, ez alatt egyszer találkoztunk a barcelonával, vertük őket 3-1re. A másik 30(!!!! ) meccsét csont nélkül megnyerte a barca és 90 pontal vezetik a tabellát, mi 74el elbújhatunk a második helyen.
Tehát a bajnokságnak lőttek.
Spanyol kupa:
Negyeddöntő, a barca egy 0-0 után 3-1el kiesik a valencia ellen.
Ellenünk hazai pályán a bilbao 0-2ről 2-2re felhozza a meccset, majd idegenben 1-2vel kiejtenek minket.
Kupának lőttek.
BL:
Barca simán kiesik a Juve ellen, mit vertük a liverpoolt.
Na most mi kaptuk meg a Juvét, kikapunk 4-1re ilyen marchisio random 2szer beakasztotta a pipába 30-ról, idegesítő, de nem érdekes, nem úgy mint ami a 94ik percben történt.
4-1az állás, szöglet Juventusnak, valami kavarodás van középen, Marcelo csinált valamit, tizi.. Hát ez van, reménykedünk hogy nem viszik le a 10%esélyünket 0ára.
Del Piero odaáll, Iker kiszedi, kipattanó labdára Marcelo rosszul csúszik a kipattanóra még egy tizi.
Del Piero odaáll, Iker kiszedi, én a gépem előtt szakadok ettől a parádétól, majd a kontrából vágunk egy kapufát és vége.
Ilyen jó érzéssel még nem kaptam ki 4-1re.
Na reméljük nem rúgnak ki azért év végén
+
Most jött az info töltés közben, hogy a barca sorozatban 59gólnál jár

mittom. még a madridistán irta mindenki így, aztán megszoktam.
kipróbáltam pár meccs erejéig én is. real - arsenal 5-1 lett, higu négyet lőtt, úgyhogy látva az irrealitást, kezdtem egyet a dortmunddal
bayern vs dortmund
kipróbáltam pár meccs erejéig én is. real - arsenal 5-1 lett, higu négyet lőtt, úgyhogy látva az irrealitást, kezdtem egyet a dortmunddal
bayern vs dortmund
accel: "vidal, kondogbia, pogba, casemiro? mind a négyen 180 fölött vannak jóval."
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
Re: Football Manager
amúgy ezt miért csináljátok? miért nem mondjátok ki rendesen, hogy ncore?Magon fent van
de most komolyan, annyiszor láttam már így leírva.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91
- Munki_
- Hozzászólások: 226
- Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:53
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Marcelo
- Kedvenc csapatod: Siempre fieles
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Football Manager
lehet gyenge a csapatod, és nem igazolna oda.
-
- Hozzászólások: 2
- Csatlakozott: 2013. május 13., hétfő 17:12
- Kedvenc játékosaid: Zidane, RC, Raul
- Kedvenc csapatod: Real
Re: Football Manager
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem. FM2012-ben szeretnék leigazolni játékost, a klub el is fogadja az ajánlatot, azonban szerződést nem tudok a játékosnak ajánlani, mert az ügynöke elutasít (esetleg még az ellenségek listájára is tesz). Hogy lehet ilyenkor játékost igazolni?
Gondoltam, hogy több pénzt kellene ajánlani az ügynöknek, de azt is a szerződésajánlatkor lehetne megtenni. Nekem pedig csak a kilépés opciót kínálja fel, amikor a szerződés részleteit kellene megadni...
Tud valaki erre megoldást?

Igen, tuti. Működik is, bár az online része nem. Magon fent van, meg a kalózöbölben is.
accel: "vidal, kondogbia, pogba, casemiro? mind a négyen 180 fölött vannak jóval."
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
-
- Hozzászólások: 102
- Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 14:08
- Kedvenc játékosaid: Iker, Sergio Ramos, Özil, CR7, R9, Zidane, Marcelo, Raul, Redondo, Guti, Luka, Robinho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid CF, MTK Budapest
Re: Football Manager
Ha lehet én is kérnék egyet.sonic írta:Ez tuti? Ramkuldhetnel egy pm-et... :-)Laci írta:Van normális krekk a 13-hoz, még jó, hogy jövőhéten kezdődik a vizsgaidőszak
Modric - Kroos
Re: Football Manager
Valóban van működő verzió. Nyáron jó lesz vele nyomatni. :-)
- sonic
- Hozzászólások: 4213
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Football Manager
Ez tuti? Ramkuldhetnel egy pm-et... :-)Laci írta:Van normális krekk a 13-hoz, még jó, hogy jövőhéten kezdődik a vizsgaidőszak
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
Re: Football Manager
Van normális krekk a 13-hoz, még jó, hogy jövőhéten kezdődik a vizsgaidőszak
- sonic
- Hozzászólások: 4213
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric
Re: Football Manager
En a demot probalgatom, mert en is gondolkodok hogy egy learazas alkalmaval megveszem max 10 fontert. Egyelore tetszik. Az interfeszt atvarialtak ami egyelore szokatlan, de azonkivul jelentos rendszerbeli valtozas csak a training mukodeseben van. Na az teljesen mas az egesz, es az az igazsag hogy sokkal hasznalhatobb, egyertelmubb, felhasznalobaratabb. Igaz hogy a jateknak ez a resze mar evek ota atalakitasra szorult volna. Most vegre itt van.Marci77 írta:Szerintetek lenne értelme megvennem a FM13-at,vagy várjam meg a 14-et? Eddig csak párszor játszottam vele egy kicsit,úgyhogy nem nagyon vágom még,de tetszik,hogy ennyire mélyen bele lehet menni.Magyarosítást csináltak a 13hoz?)
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Football Manager
Szerintetek lenne értelme megvennem a FM13-at,vagy várjam meg a 14-et? Eddig csak párszor játszottam vele egy kicsit,úgyhogy nem nagyon vágom még,de tetszik,hogy ennyire mélyen bele lehet menni.Magyarosítást csináltak a 13hoz?
(Öpike, szereted Justo Villar-t? a Valladolidból még? Én a válogatottba szerettem meg :-) )
Amúgy meg Koplárovics Béla király! Őt vegyétek meg (valaki meg tudná mondani,hogy a ZTE és Pavicevic milyen a játékba?)

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
Re: Football Manager
Kara. Védő is és vkp is, 1 millióért megveheted ha még nem vitték el.
accel: "vidal, kondogbia, pogba, casemiro? mind a négyen 180 fölött vannak jóval."
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
R24: "Vidal 35-40, Kondogbia 10-15, Pogba 25, Casemiro 6 misi.
Vagy félreértek valamit?"
-
- Hozzászólások: 2907
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Football Manager
Kellene vkp az Ajax csapatához, Poulsennel nem akarok nekivágni a bajnokságnak--- 4-5 misim lenne rá, de elmehet max 8-ig. Ugyanitt hátvéd is kerestetik, bármilyen pozicíóban.
"And my heart will leave you never."
- rafael23
- Hozzászólások: 178
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 0:02
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: SU
Re: Football Manager
csak akkor tudsz kölcsönvenni játékost, ha átigazolási időszak vanniden6 írta:Miért inaktív a kölcsönvétel gomb, mikor egy játékos kölcsönlistán van?
Csak leigazolni tudom, próbajátékra hívni, meg érdeklődni iránta.
- niden6
- Hozzászólások: 314
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 22:35
- Kedvenc játékosaid: Higuaín, Alonso, Varane
Re: Football Manager
Miért inaktív a kölcsönvétel gomb, mikor egy játékos kölcsönlistán van?
Csak leigazolni tudom, próbajátékra hívni, meg érdeklődni iránta.
Csak leigazolni tudom, próbajátékra hívni, meg érdeklődni iránta.
Re: Football Manager
BLaZE írta:úgy érzem ez nekünk való
Ez jó, elfogadnám. Mondjuk lehet kéne csináltatni egy FM-es pólót, mekkora vagány lennék vele azuccán.
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Re: Football Manager
JustoVillar írta:Ha az MB1-be kerestek játékosokat akkor itt egy kép azokról akiket én hoztam el a Haliba. Azt az Ejiogu nevű kapus srácot nagyon tudom ajánlani. Baromi jó.
azt a Boukar gyereket én is elhoztam anno a Fradiba, de valami hihetetlen szar
Inkább magyar játékosokat szoktam igazolni, akiket ajánlani tudok: Böde Dániel,(Paks) Molnár Marcell (MTK), Pátkai Máté, (MTK) Kanta József, (MTK) Nemanja Nikolics (Videoton), Fehér Csaba (ingyen igazolható), Szolnoki Roland (Videoton), Völgyi Dániel (Győr), Présinger Ádám (Pápa?), Heffler Norbert (Paks), Korhut Mihály (Debrecen), Fiola Attila (Paks).
Szerintem ők mindegyik NB1es csapatban elférnek.
- JustoVillar
- Hozzászólások: 159
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:23
- Kedvenc játékosaid: Casillas, Justo Villar, Bueno
- Kedvenc csapatod: Haladás, Packers, Celtics, Saxo-Tinkoff
- Tartózkodási hely: Holy King
Re: Football Manager
Már nem tudtam szerkeszteni, de még Vujovicot is nagyon megéri leigazolni, nálam 4 szezonból 3szor lett gólkirály. Ha jól emlékszek a Vidi a kölcsön lejárta után fillérekért el is adja.
Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok fradista.
Egy élet, egy szerelem, egy vallás Haladás
Öpike
Egy élet, egy szerelem, egy vallás Haladás
Öpike
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 0 regisztrált és 0 vendég