Oldal: 57 / 968

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 12:30
Szerző: nuevo_ericco
kiserik írta: Őszintén mennyi anyagot láttál elejétől a végéig a témában? 4 Ábrahám videó, legalább 2 Ultrahangos, 1 cikk és még lehetne sorolni.
Nem arrol volt szó, hogy a kormánnyal szemben kritikus youtuberek összezártak, és elkezdték hiteltelennek nevezni, lejáratókampányt indítani? Ehhez nem kell megnézni az összes videót, elég csak azt a részt, ahol pl. Lakatos Márkot, mint a tüntetés szervezőjét említi, ami tényszerűleg nem igaz. Erre és a többi manipulációra, szándékos összemosásra felhívni a figyelmet, de akár a korábbiakra is, mert van belőle bőven, továbbra sem hiteltelenítés és karaktergyilkosság. Mert általa mondott, írott dolgokról van szó, nem pedig odahazudott, képzelt kapcsolatokkal jutottak el hozzá. Ellentétben vele, aki renszeresen él ezekkel az eszközökkel.
hanem hogy az első esetben mindent megpróbálnak/megpróbáltok annak érdekében megtenni, hogy hiteltelenítsétek azt, aki ezt nyilvánosságra hozta.
Csak és kizárólag azt a részét, amivel másokat is megpróbál belekeverni. Ha pedig valaki nyíltan hazudik, akkor saját magát hitelteleníti, nem az, aki erre felhívja a figyelmet.
Ezzel akarjátok elérni azt, hogy szép lassan elüljön ez az ügy is, mint a múltban már sok hasonló és a feledés homályába vesszen. Gratulálok hozzá!
Azt akarjuk elérni, hogy a valódi felelősökről legyen szó, ebben az esetben Lakatosról, és az államról. Ezzel szemben amit te képviselsz, az helyzet minél zavarosabbá tétele, hogy ne a kormány felelősségéről legyen szó.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 12:12
Szerző: Gonzi
kiserik írta:
Gonzi írta:

Tehat sehol nem hangzik el hogy ez egy lejarato kampany, hanem az hogy Abraham Robert szemelye gyanus, de mindenki a hivatalos eljarast varja, es az ugyet ki kell vizsgalni. Megfelel bizony, hazudtal - szokasosan.
Nem egyek bele olyanba, ami miatt én fogok úgy is ban-t kapni. Parancsolj, itt egy videó, amit egy ellenzéki influencer csinált: https://www.youtube.com/watch?v=n4oBQxKPiws&t Erre utaltak a Jólvanezígy-es fiúk is. Azt hiszem ez és a korábbiak kimeríti a "hiteltelennek beállítás" fogalmát és a Magyar Péter tegnapi performanszával együtt a "lejáratókampány" fogalmát is.
Jajj elnezest, hat valoban, fogsz olyan influenszert talalni aki ilyet allit, de te azt allitod hogy Pottyondy Edina, az ellenzeki media es az ellenzeki influenszerek azt allitjak lejaratokampany. Ez szintiszta hazugsag. Segitek megfogalmazni hogy ne legyen ordas nagy ferdites amivel az igazadat akarod validalni:

Kiserik hazugsag: Az ellenzéki média, influenszerek elkezdték lejáratókampánynak és hiteltelennek beállítani (Pottyondy Edina volt az első),

Helyreigazitva: Az ellenzeki influenszerek kozott akadt olyan, aki szerint ez lejaratokampany, illetve Pottyondi Edina nem tartja hitelesnek Abraham Robert szemelyet, de az ugyet szeretne ha kivizsgalnak a hivatalos szervek.

Nem olyan nehez ez.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 12:10
Szerző: ferni
Ferni: ne ess ebbe a csapdába, mert nagyon mély. Engem nem érdekel Ábrahám, mert azt sem tudtam kicsoda, amíg Te ide nem hoztad. Nem érdekel, hogy ki mondja, csak az, amit látok.
Igen, azért fújod vissza telibe amiket mond folyamat meg hiszed el minden szavát :lol:

Nem képet küldött neki valaki kiserik.
Nem.

Élőben belement egy 16 vagy 17 éves csöcsei közé, de biztos nem gondolt a kiskorúra szexuálisan miközben ezt csinálta, csak gondolta jó felvétel lesz... Meg az épp párosodó oroszlánok is teljes mást jelent ami be lett vágva utána.


Hajrá, jó oknyomozást erről, szólj majd ha ennyit pattogsz ezen a témán is, mint Zsoltin is.

Biztos Robika se tudta, hogy nem múlt el 18... Ja dehogynem mert akkor minden Lil G-ről meg Nemazalányról szólt a Petőfi Sándor után és rohadtul nyilvános ki mikor született meg hány éves, mert híresség volt és csak az ment, hogy a 16 éves Lil G mikor hol mit csinál.
Ezzel akarjátok elérni azt, hogy szép lassan elüljön ez az ügy is, mint a múltban már sok hasonló és a feledés homályába vesszen. Gratulálok hozzá!
Na jól van, pedofil védők lettünk mi is, ez az srácok... :lol:
De se Ábrahám, se te nem akar összemosni semmit :lol:

Megint visszamondtad telibe mit szajkózott Róbertunk az elmúlt hetekben.... Senki nem akarja, hogy ez legyen...

:fpalm: :shutup:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 12:02
Szerző: kiserik
Zack írta:
kiserik írta:

Zack:
Az megvan, hogy Lakatos ellen már volt hasonló ügy, ahol a hatóságok semmit nem csináltak? Hogy Biatorbágyon, miután megtaláltak 70000 gyermekpornográf (2-3 éveseket erőszakoltak meg és folytogattak) felvételt, akkor azt mondta a rendőrség Egyed Andrásnak, aki azt mondta, hogy az ővé a képek, hogy akkor majd valamikor tessék befáradni a kapitányságra vallomást tenni. Nem elvitték bilincsben, otthagyták. Aztán már nem ment be soha. Most se nagyon kapkodják magukat, hogy Lakatost előkerítsék, vagy meghallgassák. De vannak egyéb brutális dolgok is itthon, amit valahogy a rendőrség nem tud/akar kinyomozni.
Ezek szerint te is azt látod, hogy két külön kérdés van. 1, a vélelmezett pedofil ügy Lakatos körül (és bizonyított más esetekben). 2, a szétválasztott hatalmi ágak egyike sem tud vagy akar fellépni a bűnelkövetéssel szemben. A 2, ponthoz még annyit, hogy Ábrahám a 4. ágat a sajtót, azért hagyta ott mert az sem engedte, hogy ezt a legfelsőbb körökig (minimum ügyészség és belügyminisztérium) elérő ügyet feltárja. Pont erről a kettőről tudott volna a Partizánban beszélni. Ő azonban csak az elsőben kívánt megnyilvánulni, holott a személyét is érinti a második ügy. Vagyis ki kellet lépnie a mainstream sajtóból, hogy saját maga orvosolja a hatalom mulasztását.
Ha minimális konteózást megengedsz, már írom szóval mindegy :D 2 ügyből az egyiket mintha el akarná sikálni, azzal, hogy a másikat ennyire előtérbe tolja és indirekt módon tagadja az egyiket.
Lakatos Márkról nem vagyok jó véleménnyel, korábbi megszólalásai pedig okot adnak arra, hogy ne intézzem el egy legyintéssel Ábrahám vádait. Csak a Partizán interjú meg nem történésére írtam és írom a gondolataimat. Valamint arról, hogy egy ekkora ügyben van bűnös és, ha az kiderül, legyen következménye.
Nem mindig tudom követni a gondolat menetet, olyan, mint ha én írtam volna :D

Ábrahám bement volna a Partizánba, nem rajta múlt: https://www.youtube.com/watch?v=cI-Bjn2MGnc&t 51:26-nál kezdődik az ide tartozó rész.

Ferni: ne ess ebbe a csapdába, mert nagyon mély. Engem nem érdekel Ábrahám, mert azt sem tudtam kicsoda, amíg Te ide nem hoztad. Nem érdekel, hogy ki mondja, csak az, amit látok.

Lakatost szóba hozzák ügyekkel, eltűnik, 6 nap múlva reagál (vagy ő vagy más a nevében) és azóta sincs semmi hír róla.

Alföldit szóba hozzák ügyekkel, azonnal reagál és kikéri magának.

A kettő között nem csak az a különbség, hogy hogyan viselkednek, hanem hogy az első esetben mindent megpróbálnak/megpróbáltok annak érdekében megtenni, hogy hiteltelenítsétek azt, aki ezt nyilvánosságra hozta. MINDENT! Ezzel akarjátok elérni azt, hogy szép lassan elüljön ez az ügy is, mint a múltban már sok hasonló és a feledés homályába vesszen. Gratulálok hozzá!

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 12:00
Szerző: hehetheoriginal
valaki védi ábrahám róbertet? :lol:
azt hittem a bappe topik után nem lesz még nagyobb ámokfutás, de itt vannak emberek, akik teljesen más valóságban élnek, kibaszott durva, van a normál valóság, ők meg az egészet beszorozzák -1-gyel, és mondják a nagy igazukat.... :coffee:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:56
Szerző: Halfkey
Látom megint jó a buli :D

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:47
Szerző: ferni
Na szóval, a gyermekek védőszentje Ábrahám Róbert.
Mutatom konkrét példával kit mosdatsz, a nagy szentet, izgi lesz.

Kezdjük az elején, Lil G 2001 május elején született.

https://www.facebook.com/share/v/1DdvbKzMja/
Itt egy videó ahogy szexuális tartalommal rappel róla, mikor még kiskorú volt.

Na de várjál, van ennél jobb is, elment hozzájuk klipforgatásra.
Itt láthatod, hogy mikor tette ki a videót, az is lehet Lil G 16 éves volt mikor forgott a videó, de egye fene legyen 17.

Na de most jön az izgi rész. Figyelj 4:44től:
Ábrahám telibe belezoomol a kiskorú Lil G mellébe, majd utána odavág két párzó oroszlánt.


Ez a te nagy gyermekvédőd kiserik.
Ez az ember.

Gratulálok a további mosdatásához.

Göngyölítsék fel ezt az ügyet, senki ne mondja hogy ne, de azon kívül egy vicc ez az összemosás meg a szentéletűség amit előad.

És mindezt egy olyan lánnyal csinálta, akit 15 évesen megerőszakoltak már.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:41
Szerző: Zack
kiserik írta:

Zack:
Az megvan, hogy Lakatos ellen már volt hasonló ügy, ahol a hatóságok semmit nem csináltak? Hogy Biatorbágyon, miután megtaláltak 70000 gyermekpornográf (2-3 éveseket erőszakoltak meg és folytogattak) felvételt, akkor azt mondta a rendőrség Egyed Andrásnak, aki azt mondta, hogy az ővé a képek, hogy akkor majd valamikor tessék befáradni a kapitányságra vallomást tenni. Nem elvitték bilincsben, otthagyták. Aztán már nem ment be soha. Most se nagyon kapkodják magukat, hogy Lakatost előkerítsék, vagy meghallgassák. De vannak egyéb brutális dolgok is itthon, amit valahogy a rendőrség nem tud/akar kinyomozni.
Ezek szerint te is azt látod, hogy két külön kérdés van. 1, a vélelmezett pedofil ügy Lakatos körül (és bizonyított más esetekben). 2, a szétválasztott hatalmi ágak egyike sem tud vagy akar fellépni a bűnelkövetéssel szemben. A 2, ponthoz még annyit, hogy Ábrahám a 4. ágat a sajtót, azért hagyta ott mert az sem engedte, hogy ezt a legfelsőbb körökig (minimum ügyészség és belügyminisztérium) elérő ügyet feltárja. Pont erről a kettőről tudott volna a Partizánban beszélni. Ő azonban csak az elsőben kívánt megnyilvánulni, holott a személyét is érinti a második ügy. Vagyis ki kellet lépnie a mainstream sajtóból, hogy saját maga orvosolja a hatalom mulasztását.
Ha minimális konteózást megengedsz, már írom szóval mindegy :D 2 ügyből az egyiket mintha el akarná sikálni, azzal, hogy a másikat ennyire előtérbe tolja és indirekt módon tagadja az egyiket.
Lakatos Márkról nem vagyok jó véleménnyel, korábbi megszólalásai pedig okot adnak arra, hogy ne intézzem el egy legyintéssel Ábrahám vádait. Csak a Partizán interjú meg nem történésére írtam és írom a gondolataimat. Valamint arról, hogy egy ekkora ügyben van bűnös és, ha az kiderül, legyen következménye.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:36
Szerző: kiserik
Gonzi írta:
kiserik írta:
Csak a linkeltekből:
"Az internet egyik pöcegödrében napvilágot látott egy interjú, amit egy közismert propagandista készített."
" Az első az, hogy senki nem hisz a hivatásos hazudozónak."
"Alaptalan pedofilvádat vágtak össze egy korábbi interjújából"

Végig az a narratíva, hogy a bűnös bűnhődjön, de Ábrahám úgy is hazudik. Most már Magyar Péter feltette a pontot az í-re, hogy az egész a Fidesz által megrendelt lejáratókampány része.

Megfelel?
Tehat sehol nem hangzik el hogy ez egy lejarato kampany, hanem az hogy Abraham Robert szemelye gyanus, de mindenki a hivatalos eljarast varja, es az ugyet ki kell vizsgalni. Megfelel bizony, hazudtal - szokasosan.
Nem egyek bele olyanba, ami miatt én fogok úgy is ban-t kapni. Parancsolj, itt egy videó, amit egy ellenzéki influencer csinált: https://www.youtube.com/watch?v=n4oBQxKPiws&t Erre utaltak a Jólvanezígy-es fiúk is. Azt hiszem ez és a korábbiak kimeríti a "hiteltelennek beállítás" fogalmát és a Magyar Péter tegnapi performanszával együtt a "lejáratókampány" fogalmát is.
nuevo_ericco írta:
kiserik írta: Az ellenzéki média, influenszerek elkezdték lejáratókampánynak és hiteltelennek beállítani
Ebben a formában nekem sem tűnt fel. Szinte az összes azt mondta, ki kell vizsgálni az ügyet, minél hamarabb, és csak azt a részét kifogásolták, nevezték hiteltelennek, amit már maga a videó készítője költött hozzá, erősen átpolitizálva az egészet, mindenkit megpróbálva összemocskolni (kivéve a kormányt). Ami valóban csak eltereli a szót a valódi rendszerszintű problémákról, és a sértettek jogai érdekli őt a legkevésbé.
Őszintén mennyi anyagot láttál elejétől a végéig a témában? 4 Ábrahám videó, legalább 2 Ultrahangos, 1 cikk és még lehetne sorolni.
ferni írta:
Gyakorlatilag a tényleges politikába most emelte be Magyar Péter. Hogy miért?
De szép :lol:

Szóval a Rogánék által megírt híradóban, hogy ő egy baloldali influenszer és ő szervezte a tüntetést az nem politikába való beemelés, főleg hogy utóbbiról hazudtak, Lakatos megnevezése meg minimum vicces.

Az hogy az origón azzal a képpel jönnek le a Lakatos cikkek, hogy Nagy Ervin mellett áll az ugye megint nem politikába való beemelés... :lol:

Mit kellett volna a Petyának csinálnia?
Csendben nézze, hogy pedofilozzák össze a Tiszát? :lol:

Vagy Rogán nem tényleges politika?

Vedd már észre miket írsz könyörgöm.
Ferni. Eddig csak összemosás, szöszölés folyt a Fidesz részéről. Most kijelentette Magyar Péter, hogy az egészet a Fidesz (Orbán Viktor személyesen) rendelte meg titkosszolgálati eszközöket bevetve, hogy őt lejárassák, mert félnek tőle.

Hol olvastál Te olyat, ahol kijelentik, hogy a Tisza párt köthető Lakatoshoz? Vagy Varnuszhoz? Vagy a többihez? Egyébként én nem követtem soha Lakatost, de mi a baj azzal ha baloldali influenszernek hívják? Nem influenszer, vagy nem baloldali? Egyébként nem tudom ki hozta be azt, hogy Lakatos szervező lett volna az influenszer tüntetésben, ha jól emlékszem Ábrahámék végig at mondták, hogy csak reklámozta azt.

Alföldit is faszán kellemetlen helyzetbe hozta, aki ki is kérte magának. Magyar azóta bocsánatot kért.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:24
Szerző: ferni
Gyakorlatilag a tényleges politikába most emelte be Magyar Péter. Hogy miért?
De szép :lol:

Szóval a Rogánék által megírt híradóban, hogy ő egy baloldali influenszer és ő szervezte a tüntetést az nem politikába való beemelés, főleg hogy utóbbiról hazudtak, Lakatos megnevezése meg minimum vicces.

Az hogy az origón azzal a képpel jönnek le a Lakatos cikkek, hogy Nagy Ervin mellett áll az ugye megint nem politikába való beemelés... :lol:

Mit kellett volna a Petyának csinálnia?
Csendben nézze, hogy pedofilozzák össze a Tiszát? :lol:

Vagy Rogán nem tényleges politika?

Vedd már észre miket írsz könyörgöm.
Egy utolsó senkiházi Ábrahámot mosdatsz, akiről már akkor megmondtuk, hogy valami sántít itt és ki is derült mi.

Van egy ilyen sztorim nem a Zsoltival meg MZPvel kezdem a videót, hanem ezzel a komoly bűncselekménnyel.

Egy videóban volt ez azzal hogy MZP beszélget + Zsolti+Partizán és azt mondod nem akarta összemosni a kettőt????
Kajak ne viccelj.

Tette volna ki külön, de ehelyett csinált egy Zsoltis felvezető részt, majd a 2. Rész végére berakta a tényleges dolgot, amihez meg senkinek semmi köze nem volt

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:12
Szerző: nuevo_ericco
kiserik írta: Másik oldalról viszont van egy remekül összezáró és egymást védő hálózat, aki hazugságokkal és manipulációval próbálja meg hitelteleníteni azokat a kritikusokat. Mindeki jól gondolja meg, hogy fel mer e szólalni ezekben az ügyekben, vallomást mer e tenni, mert le lesznek karaktergyilkolva a végére.
Ki zárt össze? Az nem összezárás, hogy azok az véleményformálók, szereplők, stb., akiket megpróbátlak ezzel az üggyel összemocskolni, azok elhatárolódnak, és felhívják ezekre a piszkos módszerekre és kitalálójukra a figyelmet.
kiserik írta: Végig az a narratíva, hogy a bűnös bűnhődjön, de Ábrahám úgy is hazudik
Ha a mondanivalójának csak kis része igaz, a többi mind hazugság, nettól lejáratás, akkor szerintem ez a vád megállja a helyét. Arról nem is beszélve, hogy az így keletkezett hangzavar pont a valódi felelősök elszámotatását akadályozza nagy mértékben.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:10
Szerző: Gonzi
kiserik írta:
Gonzi írta:

Linkelnel legyszives olyan cikket illetve bejegyzest ahol azt irjak hogy ez hiteltelen lejaratokampany?

tudod mit, segitek, mar csak emeld ki hol a feneben irnak ilyet:

https://www.facebook.com/pottyondyedina ... H8XRGQtYel

https://telex.hu/cimke/abraham-robert

https://444.hu/tag/abraham-robert

Attol tartok nem fog menni, mert hazudsz - szokasosan.

Egyebkent aki kicsit figyeli az orosz erdekszferaba tartozo politikat, ott tokeletesen kirajzolodik a mintazat - haboruparti ellenzek, soros, dollarbaloldal, es igen, a pedofilia is egy mar bejaratott eszkoz, olvasnivalo: https://archive.ph/RGmeR

Persze tudom, ez a cikk a maintsream media, forrasokkal, nem egy falusi domainre bejegyzett shady honlap, igy tuti nem igaz, at vagyunk kurva mindannyian :-(
Csak a linkeltekből:
"Az internet egyik pöcegödrében napvilágot látott egy interjú, amit egy közismert propagandista készített."
" Az első az, hogy senki nem hisz a hivatásos hazudozónak."
"Alaptalan pedofilvádat vágtak össze egy korábbi interjújából"

Végig az a narratíva, hogy a bűnös bűnhődjön, de Ábrahám úgy is hazudik. Most már Magyar Péter feltette a pontot az í-re, hogy az egész a Fidesz által megrendelt lejáratókampány része.

Megfelel?
Tehat sehol nem hangzik el hogy ez egy lejarato kampany, hanem az hogy Abraham Robert szemelye gyanus, de mindenki a hivatalos eljarast varja, es az ugyet ki kell vizsgalni. Megfelel bizony, hazudtal - szokasosan.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 11:02
Szerző: kiserik
nuevo_ericco írta: Szóval semmi új, a hatalom függetlennek beállított propagandistákkal, és azok hazugságaival és manipulációival próbálja meg hitelteleníteni a kritikusokat. Mindenki jól nézze meg, hogyan jár az, aki tüntetgetni mer a kormány ellen. 2 millió elvakult fideszest tudunk akárki ellen felhergelni pár nap alatt.
Másik oldalról viszont van egy remekül összezáró és egymást védő hálózat, aki hazugságokkal és manipulációval próbálja meg hitelteleníteni azokat a kritikusokat. Mindeki jól gondolja meg, hogy fel mer e szólalni ezekben az ügyekben, vallomást mer e tenni, mert le lesznek karaktergyilkolva a végére.
tibi18 írta: Erik azt vhogy mindig kifelejti az Osváth sztoriból, hogy bár a csávó tényleg 18 év alatti volt, Zsoltinak azt mondta már 18 elmúlt. Amit szintén mindenki megerősített.
Ez így van, viszont a nem tudás nem ment fel a bűnösség alól. Állítólag a ""csávó"" kinézett vagy 14-nek fotó alapján. Pont ezért írtam, hogy gyenge sztori, de sztori, mert először Zsolti tagadott, hazudott, rágalmazott, vádolt, majd elismerte.
Marky írta: Amit en nem ertek, hogy egy velemenyezett buncselekmenynek mi koze a politikahoz? Milyen politikai pozicioja van Lakatos Marknak es Osvath Zsoltnak? Mikor valasztottak meg az emlitett influencereket?

En szeretem az oknyomozo ujsagirast, a medianak hatalmas hatalma van, de azzal, hogy modszeresen politikai sikra terelodik az egesz es meg csak nem is az allam hibas mukodese van kidomboritva, azzal szamomra hiteltelen az egesz.

Magyar Peter meg azzal, hogy az "AI"-al mar elore vedekezik, gyakorlatilag egy elerte, hogy van egy Soros/Gyurcsany-fele aduasza, amivel mindent hiteltelenithet....
Gyakorlatilag a tényleges politikába most emelte be Magyar Péter. Hogy miért? Kérdezd őt. Előtte Pottyondy Edina kezdte a propagandistázást. Kérdezheted őt is. Hogy a Nagy Ervines képet ki hozta le először, azt nem tudom, de őt is meg lehetne erről kérdezni. Ide a fórum politika topikjába ferni hozta be félig meddig, aztán én, de megbeszéltük, hogy nem ide való. Ez így volt tegnapig.

Osváthnak semmi, csak az influenszer tüntetés, ami kisarkítva elég képmutató, de az inkább volt propaganda töltetű. Lakatos már más történet. Ott lehetnek szálak ide is oda is, nem véletlen volt a média csend. Lengyel Attila és Varnusz Xavér esetében sem tudok semmilyen politikai töltetű dologról sem.
Zack:
Az megvan, hogy Lakatos ellen már volt hasonló ügy, ahol a hatóságok semmit nem csináltak? Hogy Biatorbágyon, miután megtaláltak 70000 gyermekpornográf (2-3 éveseket erőszakoltak meg és folytogattak) felvételt, akkor azt mondta a rendőrség Egyed Andrásnak, aki azt mondta, hogy az ővé a képek, hogy akkor majd valamikor tessék befáradni a kapitányságra vallomást tenni. Nem elvitték bilincsben, otthagyták. Aztán már nem ment be soha. Most se nagyon kapkodják magukat, hogy Lakatost előkerítsék, vagy meghallgassák. De vannak egyéb brutális dolgok is itthon, amit valahogy a rendőrség nem tud/akar kinyomozni.
Gonzi írta:
kiserik írta: ... Az ellenzéki média, influenszerek elkezdték lejáratókampánynak és hiteltelennek beállítani (Pottyondy Edina volt az első)...
Linkelnel legyszives olyan cikket illetve bejegyzest ahol azt irjak hogy ez hiteltelen lejaratokampany?

tudod mit, segitek, mar csak emeld ki hol a feneben irnak ilyet:

https://www.facebook.com/pottyondyedina ... H8XRGQtYel

https://telex.hu/cimke/abraham-robert

https://444.hu/tag/abraham-robert

Attol tartok nem fog menni, mert hazudsz - szokasosan.

Egyebkent aki kicsit figyeli az orosz erdekszferaba tartozo politikat, ott tokeletesen kirajzolodik a mintazat - haboruparti ellenzek, soros, dollarbaloldal, es igen, a pedofilia is egy mar bejaratott eszkoz, olvasnivalo: https://archive.ph/RGmeR

Persze tudom, ez a cikk a maintsream media, forrasokkal, nem egy falusi domainre bejegyzett shady honlap, igy tuti nem igaz, at vagyunk kurva mindannyian :-(
Csak a linkeltekből:
"Az internet egyik pöcegödrében napvilágot látott egy interjú, amit egy közismert propagandista készített."
" Az első az, hogy senki nem hisz a hivatásos hazudozónak."
"Alaptalan pedofilvádat vágtak össze egy korábbi interjújából"

Végig az a narratíva, hogy a bűnös bűnhődjön, de Ábrahám úgy is hazudik. Most már Magyar Péter feltette a pontot az í-re, hogy az egész a Fidesz által megrendelt lejáratókampány része.

Megfelel?

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:58
Szerző: nuevo_ericco
kiserik írta: Az ellenzéki média, influenszerek elkezdték lejáratókampánynak és hiteltelennek beállítani
Ebben a formában nekem sem tűnt fel. Szinte az összes azt mondta, ki kell vizsgálni az ügyet, minél hamarabb, és csak azt a részét kifogásolták, nevezték hiteltelennek, amit már maga a videó készítője költött hozzá, erősen átpolitizálva az egészet, mindenkit megpróbálva összemocskolni (kivéve a kormányt). Ami valóban csak eltereli a szót a valódi rendszerszintű problémákról, és a sértettek jogai érdekli őt a legkevésbé.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:54
Szerző: MarioCirolo
kiserik írta:
nuevo_ericco írta:

Ajánlopm, hogy nézd végig (baromi hosszú lesz) az összes elérhető tartalmat az ügyben, különösen a 4 videót meg az ultrahangon megjelent beszélgetéseket.

Van szó a rendszerről, az állam felelősségéről, a hibákról, miket próbáltak javítani azóta, Ombudsman jelentés, miért nem jelentik a nevelők, stb. Az eredeti anyagokat kell megnézni, nem azt, amit valaki már tovább ad. Ábrahám is beleállt például a Bese ügybe, de Füssy Angéla is lehozott egy cikksorozatot az egyházi visszaélésekről.

Ábrahám arról is beszámolt még az elején, hogy a Partizánba is meghívták, miután kilépett a PS-től, de mikor közölte, hogy ő nem akar belső dolgokat elárulni, inkább kihátráltak belőle, pedig ott akarta a Lakatos ügyet nyilvánosság elé tárni élőben. Gyakorlatilag az, hogy végighaknizott mindent, ugyan az a narratíva, mikor ezt mondta a Fidesz média Magyar Péterre az ellenzéki (balliberális) médiával kapcsolatban. Akkor Magyar azzal védekezett, hogy nem hívták a közmédiába.
Tehat Abraham ezekben a beszelgetesekben elmondta, hogy a Pinter vezette rendorseg a hibas amiert meg nem csuktak le ezeket a szexualis ragadozokat? Hogy a 14 eve regnalo csaladbarat fidesz kormany vitte le a beleegyezesi korhatart, hogy az ilyen meleg, vagy heteroszexualis ragadozok, megronthassanak fiatalkoruakat? Hogy a 14 eve regnalo csaladbarat fidesz kormany a fenntartoja ezekenek a gyemekotthonoknak, ahol ezek a szornyusegek tortentek/tortennek es Orban Viktor 2002-ben kampanyolt Vasarhelyi Janos mellett es 2016-ban az o elotetjesztesere kapott allami kituntetest?

Csak mert ezekrol a dolgokrol szuletett biroi itelet es lehetett volna kivalo hatasvadasz videokat kesziteni. Helyette inkabb osszemosott 4 egymastol teljesen kulonallo estet, amik kozul van ami nem buncselekmeny es van ami meg a nyomozas kezdo fazisaban sincs. De az egyik jo fidesz pedofil ugy, a masik rossz ballibsi pedofil ugy, ami kore P. Diddy fele halot lehet epiteni feltetelezesek alapjan, ezzel bemocskolni barkit aki akar csak egy kozos kepen szerepelt valaha Lakatos Markkal.

Hakni reszre azt ertettem, hogy o allitolag felmondott es szakitott a fidesz mediaval, megis mindenhol megjelenik azota (tobb helyen mint elotte).

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:46
Szerző: Gonzi
kiserik írta: ... Az ellenzéki média, influenszerek elkezdték lejáratókampánynak és hiteltelennek beállítani (Pottyondy Edina volt az első)...
Linkelnel legyszives olyan cikket illetve bejegyzest ahol azt irjak hogy ez hiteltelen lejaratokampany?

tudod mit, segitek, mar csak emeld ki hol a feneben irnak ilyet:

https://www.facebook.com/pottyondyedina ... H8XRGQtYel

https://telex.hu/cimke/abraham-robert

https://444.hu/tag/abraham-robert

Attol tartok nem fog menni, mert hazudsz - szokasosan.

Egyebkent aki kicsit figyeli az orosz erdekszferaba tartozo politikat, ott tokeletesen kirajzolodik a mintazat - haboruparti ellenzek, soros, dollarbaloldal, es igen, a pedofilia is egy mar bejaratott eszkoz, olvasnivalo: https://archive.ph/RGmeR

Persze tudom, ez a cikk a maintsream media, forrasokkal, nem egy falusi domainre bejegyzett shady honlap, igy tuti nem igaz, at vagyunk kurva mindannyian :-(

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:39
Szerző: ferni
De gyerekek, hát itt volt a Lakatos ügy, erre ez a Robika berakta a 40. perc után a magasan legneccesebbb dolgot a videójában, mert előtte összepedofilozta gyors az MZP-Partizán-Zsolti triót.

Prioritások ugye :lol:

Kajak aki nem látja mi megy meg mi a cél...

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:35
Szerző: nuevo_ericco
Marky írta: En szeretem az oknyomozo ujsagirast, a medianak hatalmas hatalma van, de azzal, hogy modszeresen politikai sikra terelodik az egesz es meg csak nem is az allam hibas mukodese van kidomboritva, azzal szamomra hiteltelen az egesz.
Mert nem neked írják, aki különbséget tud tenni, fel tud fogni két többszörösen összetett mondatot egymás után.
Ez a fajta propaganda kizárólag a híveknek és a közéet iránt felületesen érdeklődőknek szól.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:33
Szerző: Zack
kiserik írta:
Ábrahám arról is beszámolt még az elején, hogy a Partizánba is meghívták, miután kilépett a PS-től, de mikor közölte, hogy ő nem akar belső dolgokat elárulni, inkább kihátráltak belőle, pedig ott akarta a Lakatos ügyet nyilvánosság elé tárni élőben. Gyakorlatilag az, hogy végighaknizott mindent, ugyan az a narratíva, mikor ezt mondta a Fidesz média Magyar Péterre az ellenzéki (balliberális) médiával kapcsolatban. Akkor Magyar azzal védekezett, hogy nem hívták a közmédiába.
[/quote]

Tehát Ábrahám Róbertnek nem ért annyit az az ügy, ami miatt kilépett a munkahelyéről, hogy bármi terhelőt is mondjon a korábbi kollégáinak mulasztásáról. Hiszen ők sem csináltak semmit sem a szóban forgó vélhető ügyről. Nem állítom, hogy minden szava hazugság, de a hallgatóság jó szándékát azért rendesen eljátssza a szekértábor logika ilyen szintű alkalmazásával. Beszélhetett volna a vélelmezett bűnösök erejéről az állami médiagépezeten belül. A Kesma megakadályozott abban, hogy pedofilokat és pedofil hálózatokat kutassak fel, pedig politika mentes vagyok. Vagy arról is beszélhetett volna, hogy az erőszak monopólium mióta az állam és bizonyos esetekben Ábrahám kezében van.
Nekem egy gyáva propagandistának tűnik, aki most előadja a patyomkin oknyomozó újságírót, aki előbb adja le a médiának az értesülését, hogy a vélt vagy valós bűnösök tudjanak reagálni, minthogy a hatóságokhoz fordulna. Vagy egy jó szándékú nagyon korlátolt emberről van szó vagy egy igazi gerinctelen alakról. Ettől még persze lehet, hogy igaza lesz. Azt mondom, hogy aki szelet vet, vihart arat, valakinek bűnhődnie kell a végén, vagy a tettesnek vagy tettes hiányában a hazugnak.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 11., hétfő 10:32
Szerző: ferni
tibi18 írta: Erik azt vhogy mindig kifelejti az Osváth sztoriból, hogy bár a csávó tényleg 18 év alatti volt, Zsoltinak azt mondta már 18 elmúlt. Amit szintén mindenki megerősített.
Meg hogy annyira volt az is oknyomozó újságírás, hogy maga Osváth Zsolt mesélte el a sztorit egy saját videójában :lol:


Közben

Varga Judit tényleg Vertánnál dolgozik

Vogel Evelin tényleg Vertán lakásán lakik.

:lol: