Oldal: 7 / 15
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 15:31
Szerző: dzsi91
Matt009 írta:Na már megint itt vagyunk, Matt az értelmes, a mindent jól látó. Ismét csak köszönni tudom, hogy vagy nekünk.
Ha nem érzed a különbséget az között, hogy az egyikük bután elszórja a labdákat veszélyes helyen, a másik meg nem, akkor nincs értelme miről beszélni. Ez az apróság a különbség a között, hogy az edző melyikben bízik, és melyikben nem.
Most ezt úgy írod,mitnha a brazil lehozott volna 40 mecset hiba nélkül.Eddig volt 2-3 meccse amin nem bakizott nagyot, én azért várnék még az ilyen kijelentésekkel mondjuk egy komolyabb ellenfélre. De egyébként nekem nincs bajon vele,eddig az én elvárásaimat felülmúlta, mondjuk azt tegyük hozzá,hogy én semmit nem vártam tőle
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 15:20
Szerző: Realista24
Matt009 írta:Na már megint itt vagyunk, Matt az értelmes, a mindent jól látó. Ismét csak köszönni tudom, hogy vagy nekünk.
Ha nem érzed a különbséget az között, hogy az egyikük bután elszórja a labdákat veszélyes helyen, a másik meg nem, akkor nincs értelme miről beszélni. Ez az apróság a különbség a között, hogy az edző melyikben bízik, és melyikben nem.
Hiszek neked mester, ezentúl mindig.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 15:07
Szerző: morientes
Fogalmazhatunk sokféleképpen, nem vette ki a részét a játékból a középkört leszámítva. (kis túlzással)
Még ott sem.Most komolyan,egy olyan játékost védünk,meg próbálunk megmagyarázni,akit még az akarat halvány aurája se lengett körül?
Nem mutatta magát,nem mozgott el üresbe,nem kérte a lasztit,semmi olyat nem csinált,ami csak halványan emlékeztettt volna egy középpályásra?
És,azzal védjük be hogy legalább nem baszott el semmit
Jaj ne haragudjatok de ez...annyira ungarnmentalit...
Meg hogy aggyunk neki időt...hágy aggyunk,de mire,hogy majd felébred vagy mi?Én adok neki,mert 3 meccs az 3 meccs,de hogy valaki ennyire meg legyen illetődve,vagy nemtom de ez....Casemiro hozzá képest Patrick Viera...
Mindegy,várok vele,de nálam ha valaki 3 nap után is ilyen szerencsétlen,kirugom.De tudom,ez más...a futballistának lelke van
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 15:07
Szerző: Matt009
Na már megint itt vagyunk, Matt az értelmes, a mindent jól látó. Ismét csak köszönni tudom, hogy vagy nekünk.
Ha nem érzed a különbséget az között, hogy az egyikük bután elszórja a labdákat veszélyes helyen, a másik meg nem, akkor nincs értelme miről beszélni. Ez az apróság a különbség a között, hogy az edző melyikben bízik, és melyikben nem.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:40
Szerző: Realista24
A hőtérkép azt mutatja, ahol labdába is ért a játékos. Attól még körberohangálhatta az egész pályát, ha nem kap labdát, az nem is fog megjelenni a hőtérképen.
Fogalmazhatunk sokféleképpen, nem vette ki a részét a játékból a középkört leszámítva. (kis túlzással)
Azzal csak nem tett hozzá. Nem vesztette el a labdákat, nem ment bele felesleges dolgokba. Nem is mondom, hogy olyan sokat hozzátett, de elvenni sem vett el, amit mondjuk Khedira elég gyakran megteszi.
Ez is egy nézőpont. Ha így nézzük valóban MOM volt, mert nem hibázott. Jobb volt, mint Bale mert nem hibázott ziccert...stb.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:37
Szerző: realistahuni
És ti kit hoznátok csereembernek, aki megelégende azzal, hogyha visszatér Modric,Kroos,James akkor ők végignyomják a szezont(mert végignyomják, ha Carlo marad az edző) és kap NÉHA 10 perceket és jó teljesítményt fog majd nyújtani?
Kíváncsi lennék pár névre.
Akkor menedzser mod ON: Először is ha én lennék a Real Madrid edzője, és kiesne egy olyan játékosom, mint Modric, és olyan kp-saim vannak mint Kroos, Isco, James és Illarra akik közül egyiknek sem a védekezés a fő erénye finoman szólva se, illetve Ilarra teljesen hasznavehetetlen, mivel abból áll a játéka hogy megjátsza a két szélen, Carvajalt vagy Marcelot, vagy leadja Isconak vagy Kroosnak, hogy ők majd oldják meg, ő meg gyakorlatilag kis túlzással végigszemléli a mérkőzést. Szóval ezesetben olyan kp-st hoznék aki legalább jól tud védekezni, jó a munkabírása és tud fegyelmezetten játszani. Persze ha nálunk van a labda akkor ugyanaz lenne a szerepe mint Illarranak vagy Lucasnak, leadja Kroosnak, majd ő megoldja. De mikor vissza kell érni egy kontránál vagy ki kell lépni akkor sokkal inkább előrébb lennénk egy fizikálisan erős feka kp-ssal aki legalább felszántaná a pályát.
Szóval kérnék Pereztől egy 20-ast és elmennék Franciaországba megfigyelni majd hoznék egy nigga kp-t mondjuk Imbulat a Marseilleből, neki elég jó statjai vannak ahogy látom és a videók alapján is előrébb lennénk vele mint Illarraval vagy Silvaval.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:37
Szerző: CS0ki
A hőtérképen meg azt kell nézni, legalábbis én azt nézem, hogy elég kis területen mozgott.
A hőtérkép azt mutatja, ahol labdába is ért a játékos. Attól még körberohangálhatta az egész pályát, ha nem kap labdát, az nem is fog megjelenni a hőtérképen. A támadórészben volt bőben olyan ember, akinek inkább lehetett adni a labdát, védekezésben meg nem kellett nagyon hátramennie, hiszen a kezdeti letámadást követően eléggé visszaállt a villarreal, a védők és kroos másoktól nem túlságosan zavartatva felhozhatta a labdát. És tegnap Kroos is meglepően sokat mozgott előre, akkor lucas zárt vissza jobban, de a labda nem került már hátra.
Pedig tegnap megtette azzal, hogy nem vállalt semmit.
Azzal csak nem tett hozzá. Nem vesztette el a labdákat, nem ment bele felesleges dolgokba. Nem is mondom, hogy olyan sokat hozzátett, de elvenni sem vett el, amit mondjuk Khedira elég gyakran megteszi.
És azért lehet, hogy véletlen, de a villarreal enm sokat tudott tudott a mi térfelünkön tarkoszkodni, amíg lucas silva is a pályán volt
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:15
Szerző: Realista24
illetve hogy ne húzza le a csapat játékát.
Pedig tegnap megtette azzal, hogy nem vállalt semmit. És nem keresik, ez logikus most még, de ő sem jeleskedik abban, hogy nagyobb részt vállaljon. A hőtérképen meg azt kell nézni, legalábbis én azt nézem, hogy elég kis területen mozgott.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:12
Szerző: CS0ki
Nekem pár dologban még pozitív csalódás is. Én 1-2 év múlva várok ennél többet, meglátjuk, hogy annyi játékidővel, amennyit majd kap, mennyit tud fejlődni. A brazil ligához képest már csak az edzéseken is lényegesen előrébb lehet lépni, éles meccs sem kell hozzá feltétlenül.
A hőtérképen mit is kell nézni amúgy?
A többiek még látványosan kihagyják a játékból, ahogy más is írta korábban, ha volt lehetőség, mindig mást választottak. Pl Modricnak akkor is odaadják a labdát, ha 5 ember között áll, Lucas Silvának már akkor se, ha 4 méterre volt tőle valaki.
A kiegészítő emberekkel kapcsolatban nekem három elvárásom van: pénzügyileg ne legyen nagy bukás, az edző bízzon be annyira, hogy használja is, illetve hogy ne húzza le a csapat játékát. Eddig nekem Silva megfelel a fentieknek.
Amiben mindenképpen fejlődnie kell, az az agresszivitás, oda kell lépni. Viszont ez nem készség dolga, nagyon rövid idő alatt fejleszthető.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 14:05
Szerző: Realista24
Matt009 írta:Lehet a többségnél igen, nálam nem.
Tök jó, hogy elfelejtettél olyanokat, mint Illara fantasztikus labdavesztései 16-osunk környékén a tavalyi BVB elleni visszavágón, és hasonlók.
1. Nem felejtettem én el semmit. Te meg azt nem veszed észre, hogy emberhátrányban voltunk vele tegnap is, ráadásul középen, ami a lelke az egész csapatnak.
2. Most kezdjem el sorolni ki-mit hibázott és mikor?
Illarának nem egy ilyen hülyesége volt, azzal nálam leírta magát, de szerintem minden értelmes embernél.
Na már megint itt vagyunk, Matt az értelmes, a mindent jól látó. Ismét csak köszönni tudom, hogy vagy nekünk.
Ahogy leírjátok három hozzászólásonként, hogy fel kéne fogni, hogy ő egy kiegészítő ember, többet nem szabad elvárni, friss, stb., úgy írom én azt, hogy erre már volt(ak) itt megoldás(ok). Carlonak kellett egy ember, mert nem bízik Illarrában, értem. De ettől még nem jobb játékos Lucas.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 13:59
Szerző: kiserik_2
Matt009 írta:Lehet a többségnél igen, nálam nem.
Tök jó, hogy elfelejtettél olyanokat, mint Illara fantasztikus labdavesztései 16-osunk környékén a tavalyi BVB elleni visszavágón, és hasonlók. Illarának nem egy ilyen hülyesége volt, azzal nálam leírta magát, de szerintem minden értelmes embernél. Kellett valaki Illara helyére, mert ilyen borzalmak nem megengedhetőek még egy csereembertől sem. Lucasnak még nem volt ilyenje, és úgy látszik nem ez lesz a védjegye...
Ráadásul Illara full egy dimenziós, nem tud a labda előtt játszani, nem indul be, nem próbálkozik semmit. Lucasban több van. Ez 3 meccs alatt látszik. Ha kicsit beleszokik a környezetbe még jobb lesz.
Ezt akartam én is írni. Köszi, hogy kíméled a billentyűzetemet
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 13:58
Szerző: Matt009
Lehet a többségnél igen, nálam nem.
Tök jó, hogy elfelejtettél olyanokat, mint Illara fantasztikus labdavesztései 16-osunk környékén a tavalyi BVB elleni visszavágón, és hasonlók. Illarának nem egy ilyen hülyesége volt, azzal nálam leírta magát, de szerintem minden értelmes embernél. Kellett valaki Illara helyére, mert ilyen borzalmak nem megengedhetőek még egy csereembertől sem. Lucasnak még nem volt ilyenje, és úgy látszik nem ez lesz a védjegye...
Ráadásul Illara full egy dimenziós, nem tud a labda előtt játszani, nem indul be, nem próbálkozik semmit. Lucasban több van. Ez 3 meccs alatt látszik. Ha kicsit beleszokik a környezetbe még jobb lesz.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 13:37
Szerző: h3x0r
LeagueofLesbians írta:Bőven megteszi csereembernek, ha Illara + Khedira lép ~45M körül. Jó üzlet volt a srác és szerintem van benne potenciál csak idő kell neki. (15m és így is többet ér mint Bale
)
Khedira ingyen lep, Illarraert meg 15-20-nal tobbet nem fogunk kapni.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 13:32
Szerző: LeagueofLesbians
ha már a hőtérképnél jártunk azért van egy két érdekesség. Marcelo és Carvajal munkája. Azért sajnálom, hogy döntetlen lett tegnap, mert ők ketten megérdemelték volna a győzelmet. ;)
Nézzétek meg a hőtérképet Isco + CR kombot és Marci-Isco-Kroos-Bale kombot és a középpályánk + szélső védők ;)
Bőven megteszi csereembernek, ha Illara + Khedira lép ~45M körül. Jó üzlet volt a srác és szerintem van benne potenciál csak idő kell neki. (15m és így is többet ér mint Bale
)
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 13:08
Szerző: morientes
De a tegnapi meccsel kapcsolatban nem az a baj hogy rossz volt,vagy gyenge volt,hanem az hogy ott sem volt
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 12:56
Szerző: mocsok
illarra ezt a teljesítményt simán lehozta mikor ő is ennyi bizalmat kapott mint a brazil.
mostmár nem ilyen bátor, de honnan is lenne önbizalma ezek után?
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 12:55
Szerző: Realista24
és akkor meg az menne, hogy miért a gyenge illarra meg Medrán játszik és miért nem igazoltunk(jogosan)
Lehet a többségnél igen, nálam nem.
Illarra tökéletes lett volna erre a szerepre, az alibi semmire.
Most komolyan, télen ki a lófa.zt lehet igazolni, aki többet képes adni, mint, amit most látunk? Senkit. Pénzkidobás meg Carlo hülyesége ez.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 12:52
Szerző: nmate
Nem védeni akarom, mert nem volt jó a srác, de annyit felhoznék mellette, hogy egy lényegesen lassabb brazil bajnokságból jött, 2 hetet eltöltött a játékosainkkal és utána zsinórban 3 meccsen lett kezdő... hát nem egyszerű az ilyen, higgyétek el. Pl. Neymarnak is kellett fél év mire mutatott valami értelmeset. Most jöhettek, hogy miért adtunk ki érte 15 millát...miért mert Medrán balfasz NB2-es futballista, Illarrat nem rakja be szívesen Carlo (miért most nem számít) szóval valaki kellett. Más értelmes nem volt mozdítható úgy néz ki, ez még mindig nem FIFA hogy két kattintással igazolok.
Kezeljük a helyén szegény gyereket.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 12:44
Szerző: Realista24
tubatibi írta:És ti kit hoznátok csereembernek, aki megelégende azzal, hogyha visszatér Modric,Kroos,James akkor ők végignyomják a szezont(mert végignyomják, ha Carlo marad az edző) és kap NÉHA 10 perceket és jó teljesítményt fog majd nyújtani?
Kíváncsi lennék pár névre.
Senkit, itt volt Illarra, ott van Medrán.
Re: Lucas Silva - 16
Elküldve: 2015. március 2., hétfő 12:43
Szerző: tubatibi
És ti kit hoznátok csereembernek, aki megelégende azzal, hogyha visszatér Modric,Kroos,James akkor ők végignyomják a szezont(mert végignyomják, ha Carlo marad az edző) és kap NÉHA 10 perceket és jó teljesítményt fog majd nyújtani?
Kíváncsi lennék pár névre.