És a Chelsea-nél is megvolt ugfyanez, parádés ősz után teljesen szétestek.
Nem akarok megmondó ember szerepet játszani, de ezeket a dolgokat én leírtam az ideigazolása előtt, hogy ezért nem akarom őt edzőnek. Személy szerint semmi bajom Carloval, ő az az ember, aki nem adott okot arra, hogy utáljam, abszolút semlegesen érzek iránta, de a csapatai hosszú távon nem nyújtanak egyenletes formát, rosszul cserél, az ellenfelekből nem tudja elég jól felkészíteni a csapatot, ráadásul, ha a csapata elér egy komoly hullámvölgyet, ő nem tudta visszahozni már azokat a csapatokat. Előállt itt is az a helyzet, ami előállt a Milannal többször, és a Chelseanél is. És most azon vitázunk, hogy Carlo menjen vagy maradjon. Kellett ez nekünk? Nem lett volna egyszerűbb azonnal az utódját kinevezni, mert így Carlo csak része lett egy újabb edző (+játékoskeringőnek?)? Hosszú távon nem képes stabillá tenni egy csapatot, várható volt, hogy összejön 1 ilyen év, és akkor repül. Én már 2013-ban is olyan edzőt akartam, aki 5-6 évig itt van ilyen lejtmenetek, mély zuhanás nélkül, Carlonak sosem volt erre reális esélye.
Nyert 3 BL-t, amit nem kell magyarázni, és ez bizonyítja, hogy azért ért valamit ahhoz, amit csinál. Csak halkan jegyzem meg, hogy az itt semmibe se nézett Guardiola is már 2 BL győzelemnél jár, de Di Matteonak is van már egy (vagy AVB-é az érdem, vagy a csapat nyerte meg azt is?)... Ilyen alapon nyugodtan fel lehet tenni a kérdést, hogy a BL győzelmekhez mennyi köze volt. A keretei (vagy legalább is a kezdőcsapatai) mindig top kategóriásak voltak, sokszor közel járt a tűzhöz, néha el is érte azt. Lehet így is nézni. Ennél azért többről van szó, többet tett ő hozzá, mint ahogy a fent megnevezett 2 (3) úriember is.
Carlonak voltak nagy égései is. Ugye 2004-ben 4-1-es odavágó után sikerült kiesni La Corunaban, a 2005-ös BL döntőn a szünetben 3-0-ra vezettek, és végül a Pool nyert. Itt is volt már 2 égés, tavaly Dortmundban (Myhtarian kapufáján sok múlott), és tegnap a Schalke ellen. Minden edzőnek megvannak a maguk égései, de Carlo nyert helyzetből is képes ilyeneket produkálni (ugye Mou 0-5-je esetében azért nem mi voltunk a meccs esélyesei). Ezek nagyon nehezen védhetőek.
A fent felsoroltak erősen megkérdőjelezik számomra azt, hogy Carlo valóban a szűk edzői elithez tartozik-e (szubjektív vélemény: nem). Egy dologban Carlo a legjobb. Jól kezeli a játékosokat, a sztárokat senki sem tudja annyira jól az optimumon tartani, mint ő. Ez a sikereinek a kulcsa. Nem az edzői tudása, hanem a pszichológiai érzéke az, amivel ő a sikereit elérte. A Realnál azért tudott sikeres lenni, mert a sikerben ennek a faktornak talán az összes klub közül itt a legnagyobb szerepe, talán még többet számít, mint maga az edzői tudás. Ilyen alapon Carlo Ancelotti a legjobb edző a Real számára. Egészen addig ő sikeres lehet itt, amíg van egy top kezdője, és néhány használható cseréje. Abban a pillanatban azonban, amikor felüti a fejét egy komoly edzői tudást igénylő probléma, Carlo meg van lőve. Sokszor az ilyen helyzetek radikális megoldást követelnek (sztár kispadra ültetése, kapitányváltás, szerkezet átalakítása, fegyelem szigorítása stb...), amiket ő sosem fog meghúzni, mert elüt a habitusától, pszichológiájától, filozófiájától.
Véleményem szerint akármi is lenne ennek a szezonnak a kimenetele, ha Carlo kapna 1-2 olyan játékost a kezdőbe, amivel lehetne egy egészséges, támadással és védekezéssel egyensúlyban lévő kezdőt összerakni, és lenne minden sorba 1 használható cseréje, akkor jövőre Carloval ugyanúgy jól teljesíthetne a csapat. De Carlo ahhoz leginkább a pszichológiát rakná hozzá. Kérdés, hogy a játékosok bíznak-e még benne eléggé? Ha a bizalom nincs már meg, akkor nem fog tudni mit kezdeni az itteni helyzettel, akármilyen jól is igazolunk a nyáron.
Le kell-e váltani? Én utálom az edzőváltásokat, azt gondolom, hogy időt kell adni az edzőknek. Úgy gondolom, hogy van néhány top edző, akik jobbak a többieknél, de sok átlagosan jó edző van (én Carlot ide sorolom), akik szintén sikerre tudnának vezetni egy nagy klubot. Véleményem szerint nem feltétlenül kell ide a 4-5-6 top edző egyike, hogy sikeresek legyünk, ide olyan edző kell, aki a sztárokat rendben tudja tartani. Erre Carlo alkalmas. A probléma ott van, hogy könnyen szezononként hullámvasútazhat a csapat, egy jó szezont egy rossz követi, majd egy újabb jó, újabb rossz stb... Én személy szerint egy folyamatosan stabil edzőt szeretnék, aki konstansan magas szinten tartja a csapatot. Én a következő edzővel nem 1-2 évre, hanem 4-5 évre terveznék, ezért olyan embert hoznék, aki stabil. ((Ezért lenne nekem Löw az első választás, mert ő volt az, aki gyakorlatilag 10 éven keresztül folyamatosan magas szinten tartotta a német válogatottat, tornáról-tornára újult meg, szerintem egy szerethető, de szigorú alak (ez utóbbi nagyon fontos), és ahogy lenyilatkozták a játékosai, kedvelik őt. Ami nekem egy edzőtől a legfontosabb elvárás, azt Löwtől láttam leginkább.)) De nem Löw mellett akarok kampányolni, hanem pontosan le akartam írni, az elvárásaimat. Carlo pont ebben a legrosszabb. Hogy választ adjak a kérdésre, én akkor leváltanám, ha nem nyer semmit idén. Az ő hibája lesz ez elsősorban, olyan szituációt idézett elő, amit más kluboknál is előidézett (nem tanult a hibáiból, vagy nem is igazán érti mit rontott el, mindkettő komoly probléma), 2x egymás után nyeregből bukja a bajnokságot, blamák sorozatait produkálja, van rá elég ok, hogy kirúgjuk, jelenleg neki kell felmutatnia olyan dolgokat, amik a megtartása mellett szólnak (szezon végi trófea(ák)). A BL megnyerése egy nem várt siker volt (vajon mennyire az övé a siker?, ezt már pedzegettem), de a múltból nem lehet megélni, folyamatosan eredményeket kell produkálni, és ez már nem a bűnbocsánatos első év. Ha megtartjuk, akkor úgy kell megtartani, hogy nem csak egy újabb esélyt, nemcsak egy újabb évet kap, hanem kitartunk a filozófiája, és maga az ember mellett hosszabb távon. Carlo számomra nem az az ember, és fentiek fényében objektíven nézve, sokak számára szintén nem. Kétségem sincs afelől, hogy jövőre Carloval jobb lenne a csapat, talán még egy trófeát is biztosra mernék venni. De vele sosem lenne olyan erős, stabil a csapat, mint amilyenre vágyunk. Carlo 5-6 meccs erejéig megteremtette azt a Realt, amire vágyok. Azt a Realt szeretném látni 2-3 éven keresztül. De szerintem más is így van vele. Azonban túl nagy a kontraszt ahhoz képest. Úgy gondolom, hogy Carlo valódi Realja nem az őszi, és nem is a tavaszi. A kettő között van. Én azt akarom, hogy a jövő Realja jobban hasonlítson az őszire. A folyamatosan olyan magas teljesítményhez nem Carlo a garancia. Én a trófea függvényében tehát a váltásra szavazok. 1-2 év múlva úgyis ki lesz rúgva, miért ne húznánk meg ezt a lépést most, ha nem tud trófeát felmutatni?
En lehet nem mernem meg a nyaron kirakni akkor se ha igy maradunk. Kivel tudnank potolni? Ide nem lehet akarkit leultetni.
Na igen. Ez azért a kitételem lenne. Csak akkor rúgnám ki, ha már megvan a megfelelő szintű következő edző, aki elfogadta az állást.