Oldal: 64 / 1633
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 9:10
Szerző: ToniKroos
A labda járatása nagyon lassú, a gyors oldalváltások Kroos kiválásával szinte teljesen eltűntek a csapatból. Néha rúg valaki 1-1 keresztet, de korábban volt, hogy 1 támadáson belül 3-4x is megtettük ezt. Az ellenfélnek van ideje tolódi és rendeződni, a szélsőinket kettős védelemmel zárni. Ezért van a szenvdés.
Se a középpályán, se a védelemben nem merünk rizikót vállalni, hiába van meg a rés a vonalak között, inkbb megvárják, hogy összezárjanak és megy a biztos passz a szélre.
Szerintem a megoldás a problémánkra az lenne, bármennyire is meglepő, ha Ceballos játszana. Ő korábban pont túl sok rizikót vállalt, amire akkor nem volt szükség, na most pont az a tökösség hiányzik középről, hogy ha ott a lyuk, akkor merjük megpróbálni bepasszolni és ne csak a sablont.
Már mindenki tudja, hogy az a támadásaink célja, hogy adjuk Vininek szélen, aztán ő megoldja. Nem lenne ezzel baj, de olyan lassúak vagyunk, hogy sokszor még meg se kapta, de már 2-3 an várják mire ode ér hozzá a labda. Így persze, hogy az ő teljesítménye is rossz lesz, mert azért olyan védelmi vonalat senki se tud sok sikerrel átjátszani.
Ezek mellett mindenki formája is pocsék, nincs kiemelkedő. Talán Frant most kezdetném, meg Endricket, eddig mikor játszottak jó hatással voltak a csapatra.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 9:02
Szerző: ikelemen5
Ez nem volt idejük pihenni azért nem jó kifogás, mert a többi nagycsapat játékosainak sem volt, ők mégsem ragadtak be, vagy nem ennyire kezdésnél.
Én nem aggódom.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:59
Szerző: kierkegaard
Hát szerintem az elég nagy probléma, hogy semmi idejük nem volt pihenni mert vége lett a bajnokságban és egyből jött utána a nemzetközi megmérettetések. Évek óta iszonyatosan feszitett tempóban játszanak. A covid szünet óta ment tönkre minden. De nem csak a realnál. A szünet miatt utol kellett érnie magukat a focinak. Nincs egy normális nyaruk azóta a játékosoknak.
A játékosok, edzők régóta jelzik, hogy ezt így nem lehet birni és senki sem törödik az egészségükkel.
Szóval én emiatt nem tudom elítélni őket.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:53
Szerző: Realista24
Olomlabak vannak sracok, nem kell aggodni.
Persze nem kellemes 4 ponttal rogton beragadni, de nem is a vilag vege, 1 honap es minden rendben lesz.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:50
Szerző: Tjacks
Kerlon írta:
Anthony írta:
Szezon eleji forma ide vagy oda ez nagyon gyenge kezdés, 3 meccsből egy győzelem ez nem elfogadható.
*bent maradási célú csapatok ellen
Vagy nehezek a lábak vagy jól el lett cseszve a felkészülés, de mintha Valverden kívül mindenki rohadt gyenge lenne a közepétől felfelé.
Én inkább a passz gyorsaságot hiányolom, anélkül meg szenvedni fogunk a meccseink nagy részén ahol 9 ember védekezik 20-25 méteren. Mennek a 3-5 méteres oldalpasszok, kicsit lassan, döcögősen. Így védelmet bontani rohadt nehéz lesz,ezen változtatni kell.
3 meccs még nem a világvége, de jó lett volna nem boostolni a Barcát.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:45
Szerző: Pad'em
RealRaúl77 írta:
Nem láttam a meccset, nem tudok véleményt alkotni azon túl, hogy eléggé elszomorodtam az eredményen.
Idő kell, sok idő.
Hogy látjátok, lehetséges, hogy egy ego probléma van ott elől Vini és Mbappé között, ezért nem működik? Aztán erre jön még Rodrygo sértődése?
Vini fejben az tuti hogy más bolygón van, aranylabda, szaudi ajánlat, Mbappé mind hatással van rá egyelőre, fixen. Alig passzol Mbappénak.
Tegnap a 11es brúgásán kívül konkrétan nem volt jó megmozdulása. Elöbb beküldjük helyette Endricket nyerünk.
Fizikálisan mindenki ki van, az teljesen egyértelmű.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:35
Szerző: wZoLee7
ToniKroos írta:
Amúgy ez az év eleji botladozás várható volt. Még Lewandowski mondta, mikor kiderült, hogy jön Bappe, hogy "az év elejét nagyon meg kell majd nyomni és akkor tudunk előnyre szert tenni, mert valószínű az új rendszer miatt a Madrid eleinte szenvdeni fog."
Ehhez első körben kellene egy rendszer, de eddig nem láttam semmi hasonlót. A jobb szélsőnket a kpn, a 10-esünket a jobb oldalon erőltetjük. A legjobb balos támadónkat toljuk be középre. A játékosaink erősségeit öljük ki pusztán a felállással eddig.
Nyilván én is tudom, hogy kell az idő, hogy működjön, de ez eddig akkor is kevés. Tegnap nem ment Brahimnak, beállt Rodrygo 1 félidőre és ugyan úgy középen erőltettük. Ezek nem játékos marhaságok, ezeket az edző kéri. Semmit nem tett hozzá a játékhoz, cserébe semmi széljátékunk nincs.
Tegnap Viniciusnak sem ment, sőt. Korábban kellett volna beküldeni Endricket, hát ha neki valami összejön. Militao teljesítményére meg nincsenek szavak, tényleg aggasztó, hogy amíg egy rossz meccsünkön LV-t védőként simán lehet dicsérni, addig Őt le kellett volna cserélni a francba...már ha lenne kit beküldeni
Nem is az zavar, hogy megint elbuktunk 2 pontot, hanem, hogy nem látni ebben mi az elképzelés. A játékosok egy csomószor egymásnak mutogattak ki hol álljon. Amíg Brahim a jobboson volt egész jól vezették a támadásokat LV-vel, aztán valamiért átkerült a másik oldalra és -1 ember lett, LV meg elveszítette maga elől a játékost aki tudott területet nyitni. A másik oldalon Mendy katasztrofális volt, nem hittem volna, de Fran beállása kicsit dobott azon az oldalon, a baj az, hogy taktikai elemünk, hogy Vini nincs ott a szélen. Fellép a baloldali védőnk és Tchou zár vissza a helyére, így a kp-n simán átrohan az ellenfél, mert amikor a helyén van, nagyon jól melózik és sok labdát szerez.
Mostmár van csatárunk, a világ egyik legjobbja, nem lehet kifogás, hogy miért támadunk gyengén. Természetesen Carloek értenek hozzá, tudja mit csinál, de én úgy látom, ha egy 433-ban kimondott szerepek lennének és nem a szabadon mozgunk ide-oda dolog, akkor sokkal stabilabb lenne a csapat. Vasárnap lehet javítani.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:31
Szerző: RealRaúl77
Nem láttam a meccset, nem tudok véleményt alkotni azon túl, hogy eléggé elszomorodtam az eredményen.
Idő kell, sok idő.
Hogy látjátok, lehetséges, hogy egy ego probléma van ott elől Vini és Mbappé között, ezért nem működik? Aztán erre jön még Rodrygo sértődése?
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 8:15
Szerző: Kerlon
Anthony írta:
Szezon eleji forma ide vagy oda ez nagyon gyenge kezdés, 3 meccsből egy győzelem ez nem elfogadható.
*bent maradási célú csapatok ellen
Vagy nehezek a lábak vagy jól el lett cseszve a felkészülés, de mintha Valverden kívül mindenki rohadt gyenge lenne a közepétől felfelé.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 5:24
Szerző: Anthony
Szezon eleji forma ide vagy oda ez nagyon gyenge kezdés, 3 meccsből egy győzelem ez nem elfogadható.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 1:49
Szerző: Halfkey
Igen, szerintem is Nacho hiányzik innen a jó játékhoz
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 0:42
Szerző: Jim
eddig nagyon hiányzik Kroos és Nacho a kezdőből
Joselu meg az utolsó negyedórákról...
idő kell az újaknak az biztos
Militao viszont elég aggasztó, mert őt kb nincs kire lecserélni, ha nem kerül formába
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 0:11
Szerző: ToniKroos
Amúgy ez az év eleji botladozás várható volt. Még Lewandowski mondta, mikor kiderült, hogy jön Bappe, hogy "az év elejét nagyon meg kell majd nyomni és akkor tudunk előnyre szert tenni, mert valószínű az új rendszer miatt a Madrid eleinte szenvdeni fog."
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 0:03
Szerző: ferni
Amit írtak is kéne egy csatár fixen.
Jelenleg kéne húzni egy bátrat, Endricket berakni csatárba kezdőnek, Bappét meg ki jobbszélre.
Jobb ötletem nincs.
Csatár nélkül 1+ éve szenvedünk, az meg egyedül Endrick a keretben.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 0:01
Szerző: Pad'em
Carlo Ancelotti: “We can’t look for excuses, we have to look for improvement quick. It is costing us more than expected.”
"We have to hold on and suffer a bit at the moment, the team is not well-balanced, we are not quick in moving the ball, we have a hard time recovering it… We have to find a quick solution.”
"We have to look for solutions and I think we will find them.”
"I take responsibility.”
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 30., péntek 0:00
Szerző: miro.
Tavaly sem volt ez jobb,csak jott jude,vagy vincius. Most ez hianyzik.
Nezhetetlen stabil jatek,keves kockaztatassal.
Carlo ebben profi,ezzel nyer meg mindent is.
Nincs itt gond,nem kell kitalalni a spanyol viaszt.
Egyenileg elkezdenek feljavulni,aztan szepen jonnek a harom pontok..
Csak nem kell csodat varni,meg oriasi hengerleseket,mert akkor csalodas lesz.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 29., csütörtök 23:54
Szerző: Pad'em
kiserik írta:
dzsi91 írta:
Mindenki is szarrá van hajtva ez nagyon látszik. Lesz ez jobb de nincs középpálya mbappe meg nem csatár.
Kb ez a lényeg. Szinte a full csapatnak nem volt szünete, de még előszezonja sem. Beestek EB-ről/Copáról, edzettek 1 hetet és indult a buli.
Úgy látszik sokaknak nem egyértelmű itt. Ennél szezon elejibb nem is lehetne a forma. Plusz tavaly megint csak mindent megnyertünk, és mindenki az új galaktikus csapatot akarja most elkapni. Beragadtunk de majd felzárkózunk, nyilván a Barca minden meccsét megnyeri majd.
Taktikánban viszont van mit dolgozni, a kp problémás, semelyik összetétel nem volt jó eddig. Jó öreg Antonio most látszik igazán mekkora legenda volt.
Vini ha elkezd Mbappénak passzolni elől működhet, bár lehet inkább kipróbálnám a francit jobb oldalon, középen meg az ágyúlábú Bobby Charltont megnézném. Arda passzát bebaszcsizhatta volna igazán első labdaérintésből
Mbappé görcsös, de akadtak ma komoly villanásai. Türelem és jönnek majd a gólok.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 29., csütörtök 23:45
Szerző: nzooli93
Jövő héten válogatott szünet van
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 29., csütörtök 23:45
Szerző: RealVazquez
flori írta:
Nagyon jókor jönnek a pofonok. Kicsit tényleg olyan, mintha a fiúk is elhitték volna, hogy majd a FIFA rating elviszi itt a dolgokat.
Carlonal jobb ember nem ülhet a padon, összeérik majd ez. Reméljük leszünk még itt a fórumon addigra.
Akik kihullanak, azokért nem kár.
Re: Értékeld a legutóbbi meccset
Elküldve: 2024. augusztus 29., csütörtök 23:45
Szerző: kiserik
dzsi91 írta:
Mindenki is szarrá van hajtva ez nagyon látszik. Lesz ez jobb de nincs középpálya mbappe meg nem csatár.
Kb ez a lényeg. Szinte a full csapatnak nem volt szünete, de még előszezonja sem. Beestek EB-ről/Copáról, edzettek 1 hetet és indult a buli.