Ma reggel a postaládában volt az első oltás után kiállított ÁM már az új igazolványszámot tartalmazó védettségiigazolvány. Csak hisztiznem kellett az égbe roflmaocsababarca írta: Csak első oltás után adnak kártyát nem?
Második után én nem hallottam olyanról aki kapott.
Jah hát nekem lejárt novemberben a személyim, azóta úgy van, letojom, veszélyhelyzet van még, tehát lényegében a lejárt személyi is jó, majd veszélyhelyzet után megcsináltatom az újat.
enyémen van útlevél szám is.
több rendszeren fut a dolog, innen-onnan lekérik az adatokat, ha valahol van egy adminisztrációs hiba, akkor már elakad a folyamat.
mondjuk ilyen esetekben egy email, sms, ügyfélkapura küldött üzenet igazán jöhetne, mert az ember azt sem tudja, hogy most mi a gond, ha nem megy be a kormányablakba.
OFF
Re: OFF
-
- Hozzászólások: 1837
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
- Kedvenc csapatod: Los Blancos
Re: OFF
Számomra az az igazán félelmetes ebben a gyerek-kütyü témában, hogy akkor milyen eszköz van a szülő kezében, ha a gyerek szíve szerint órákat nyomná naphosszat, más nem érdekli. Ez ellen tenni kb lehetetlennek tűnne, de még megelőzni is kemény melónak tűnik. Legalábbis nekem így jön le a környezetemben tapasztaltakról. Aztán nem tudom a gyakorlatban mi lesz, valahogy majd adja magát. De tartok tőle, hogy nincs 100%-os ráhatása a szülőnek a gyerekre.
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3750
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Halfkey írta: Hozzáteszem, ha nem így alakul, az a szülő - ebben az esetben az én - felelősségem, mert a gyerek abszolút képlékeny és fogékony, gyakorlatilag azt szeretettsz meg vele amit te akarsz. Ez az ami kicsit félelmetessé teszi az egészet, és nagy felelősséget rak rám.
Ez egy nagyon fontos része a dolognak, hogy elmész-e a könnyebb ellenállás felé --> amiket R24 is írt, hogy nyomkodja, legalább csendben van, vagy felvállalod a "konfliktust" (bár szülőként a nevelés feladat, és cserben hagyod kvázi a kölyköt, ha nem meccseled le az ilyeneket), határokat szabsz, stb..
Am. a technológiától elzárkózni hülyeség, ahogy írtad lépést kell tartani, mert komoly hátrányok érhetik majd később..
A miénk most lett 5 éves, de neki (még talán gondolom) a szülő a "drog", nem a kütyük..
Persze már tök ügyesen kezeli a telót, laptopot, de nem azért, mert engedjük, hogy áll. nyomkodja, de pl. 1-2 dolgot ami hasznos neki, intézhet már egyedül (youtube-on 1-2 mese, konyhafőnököt betölti, mire a feleségem mellé ül)..
Szal kell engedni szerintem a technológiát, de tudatosan kell határokat is építeni, stb..
Kisvárosban, kertes házban nekünk könnyen megy meló/ovi után valami mást csinálni mint gépet nyomkodni..
Focizni mondjuk még nem jár, de örülnék ha találna valami sportot majd később, amit űzhet.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
- csababarca
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Csak első oltás után adnak kártyát nem?
Második után én nem hallottam olyanról aki kapott.
Jah hát nekem lejárt novemberben a személyim, azóta úgy van, letojom, veszélyhelyzet van még, tehát lényegében a lejárt személyi is jó, majd veszélyhelyzet után megcsináltatom az újat.
enyémen van útlevél szám is.
több rendszeren fut a dolog, innen-onnan lekérik az adatokat, ha valahol van egy adminisztrációs hiba, akkor már elakad a folyamat.
mondjuk ilyen esetekben egy email, sms, ügyfélkapura küldött üzenet igazán jöhetne, mert az ember azt sem tudja, hogy most mi a gond, ha nem megy be a kormányablakba.
Második után én nem hallottam olyanról aki kapott.
Jah hát nekem lejárt novemberben a személyim, azóta úgy van, letojom, veszélyhelyzet van még, tehát lényegében a lejárt személyi is jó, majd veszélyhelyzet után megcsináltatom az újat.
enyémen van útlevél szám is.
több rendszeren fut a dolog, innen-onnan lekérik az adatokat, ha valahol van egy adminisztrációs hiba, akkor már elakad a folyamat.
mondjuk ilyen esetekben egy email, sms, ügyfélkapura küldött üzenet igazán jöhetne, mert az ember azt sem tudja, hogy most mi a gond, ha nem megy be a kormányablakba.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- babaking
- Hozzászólások: 3285
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Mi is beadtuk a 2 kérvényt 2 perc különbséggel és más járási hivatalhoz került mindegyik. Enyém ma megjött, pároménak neki sem álltak. Azt mondták adjam be újra. Nagyon kedves volt az ügyintéző, de mivel szár a rendszer nem tud mint tenni.69erssam írta:Nekem elegem van az egész kártyásdiból. Már második héten(kb. novemberben?) regisztráltam vakcinára. Márciusban átestem, majd megkaptam a kártyát amit amire lehetett volna használni addigra megváltozott a személyiszámom és semmi mással nem igazolhatom magam még az ideiglenes papírral sem a változásról...de legalábbis senki nem meri bevállalni a 100.000 - 1.000.000 Ft-os büntit..Múlthéten kaptam meg az első oltásomat és hó végén kapom a másodikat...Lényegében jövőhónap kitudja meddig nem tudok élni semmi előnyével(már ha megkapom automatikusan a 2. oltás után) a kártyának...ráadásul igazán elmennék barátnőm diplomaosztójára kövi hónap elején. Nagyszerűen működik ez az egész rendszer.....csababarca írta: Na barátnőm védettségi kártya kálváriája véget ért, 3 kérelem, 5 kormányablak látogatás, jópár telefonálás, 2 hónap, de megérkezett a kártya...
persze Lengyelországba nem mehet be, mert orosszal van megoldva, úgyhogy ma még egy antigén tesztet is csináltattunk.
röhej.
Küldtem levelet az eeszt-nek de hát a helyzet nem fog sehogy sem változni
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
Re: OFF
Nekem elegem van az egész kártyásdiból. Már második héten(kb. novemberben?) regisztráltam vakcinára. Márciusban átestem, majd megkaptam a kártyát amit amire lehetett volna használni addigra megváltozott a személyiszámom és semmi mással nem igazolhatom magam még az ideiglenes papírral sem a változásról...de legalábbis senki nem meri bevállalni a 100.000 - 1.000.000 Ft-os büntit..Múlthéten kaptam meg az első oltásomat és hó végén kapom a másodikat...Lényegében jövőhónap kitudja meddig nem tudok élni semmi előnyével(már ha megkapom automatikusan a 2. oltás után) a kártyának...ráadásul igazán elmennék barátnőm diplomaosztójára kövi hónap elején. Nagyszerűen működik ez az egész rendszer.....csababarca írta: Na barátnőm védettségi kártya kálváriája véget ért, 3 kérelem, 5 kormányablak látogatás, jópár telefonálás, 2 hónap, de megérkezett a kártya...
persze Lengyelországba nem mehet be, mert orosszal van megoldva, úgyhogy ma még egy antigén tesztet is csináltattunk.
röhej.
Küldtem levelet az eeszt-nek de hát a helyzet nem fog sehogy sem változni
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66105
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Nagyon jó gondolatmenet és a legtöbb szülő ott hibázik, hogy a saját életét rövidtávon könnyebbé akarja tenni, majd nem elég erős változtatni.Halfkey írta: Kütyü - gyerek téma meg nagy fejtörés nekem is. 1,5 éves lesz a lányom, és most jön a kisöcsi is, szóval sokmindent el kell ezzel kapcsolatban dönteni.
Alapvető gondolataim:
- maga a kütyü egy eszköz, se nem jó se nem rossz.
- egy olyan világba születnek a gyerekeink ahol a technológiai hozzáértés alapkövetelmény. nem szeretném bekorlátozni a gyerekek képességeit valamilyen parasztromantika alapján hogy "régen bezzeg a játszótéren másztunk fára", mikor arra nem lesz szüksége, de lehet hogy programozni meg már nagyon fiatalon tudnia kellene a jó karrierhez.
/- ezt kicsit továbbfejtve, gyerekhez nem kapcsolódik, de magamat és az asszonyt sem akarom ilyen szempontból "elengedni". Rohadtul nem akarok úgy járni mint vélhetően sokunk szülei/nagyszülei, akinek a gép az macera, folyamatos segítség kell apró cseprő dolgokhoz, és sok munkalehetőség egyszerűen bezárodik előttük. Szóval minden tech újításra ráveszem magunkat hogy próbáljuk ki, elég early adopter vagyok/
- azt nyilvánvaló módon szeretném elkerülni hogy a gyerekeknek bármilyen függősége kialakuljon.
- valaminek az időkorlátozása pszichológiailag mindig csak afelé tolja az embert hogy az egy nagyon jó dolog, akarom csinálni, ki akarom élvezni, így nem látom célravezetőnek úgy szabályozni hogy "2 órád van erre egy nap".
Nem látom még hogy napi szinten hogy fogom tudni ezeket összeegyeztetni egy jó egyensúlyba. Az ideális megoldás az lenne amit R24 leírásában ki lehet olvasni, hogy annyi minden más leköti a gyereket hogy magától sem kell neki folyamatosan. Csak nemtudom mi a B terv arra, ha ez nem így alakulna
Hozzáteszem, ha nem így alakul, az a szülő - ebben az esetben az én - felelősségem, mert a gyerek abszolút képlékeny és fogékony, gyakorlatilag azt szeretettsz meg vele amit te akarsz. Ez az ami kicsit félelmetessé teszi az egészet, és nagy felelősséget rak rám.
Mire gondolok? Étterembe, szállodában sokszor láttam, hogy már az 2-3 éves gyereknek is odabaszarintják a telót és mesét, hogy csendben legyen, amíg esznek. Egy nyaraláson....hát nem azért mész, hogy együtt legyetek? Tudom elcsépelt, meg pihenni megy az ember, de azért na...
De saját példa, régen körömvágásnál kellett neki a telefon, mert úgy nem figyelt oda és simán le lehetett csapni neki. Azt se vette volna észre, ha az ujjával együtt vágjuk le Aztán ahogy nőtt, elvárta volna a telefont, aztán mondtam neki, hogy elég nagy ló vagy már, hogy kibírjál 3 percet.
Étteremben párszor mi is beleestünk abba, hogy amíg kijött a kaja, megkapta a telót, de ezt is skippeltük, mert a következő lépés az volt, hogy befejezte és már kérte vagy már az odaúton mondta, hogy amikor leülünk, megkapja?
Szóval pont a minőségibb együtt töltött időt nem szabadna megölni ezzel a kütyüzéssel.
Persze jöttek az érvek tőle, hogy én is egész nap a laptopot püfölöm
Szóval én egyfajta kikapcsolásnak is jónak tartom néha, hogy leül, elvan 20-30 percet, van sikerélménye, teljesít valami szar küldetést, eléri a célját, és aztán lelkesen mesél róla.
Az egyik "kedvenc" sztorim idei, pandémiás, tanuljanak a gyerekek otthon esetből fakad. Megy az online óra, mondom belesek, erre a gyerek a földön fekszik és az ipaden játszik akkor nem röhögtem ennyire. Tanulság, ipaddel kettesben nem hagyjuk, mert úgyis rámozdul, mert jött egy üzenet, egy értesítés, egy update-t.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: OFF
Kütyü - gyerek téma meg nagy fejtörés nekem is. 1,5 éves lesz a lányom, és most jön a kisöcsi is, szóval sokmindent el kell ezzel kapcsolatban dönteni.
Alapvető gondolataim:
- maga a kütyü egy eszköz, se nem jó se nem rossz.
- egy olyan világba születnek a gyerekeink ahol a technológiai hozzáértés alapkövetelmény. nem szeretném bekorlátozni a gyerekek képességeit valamilyen parasztromantika alapján hogy "régen bezzeg a játszótéren másztunk fára", mikor arra nem lesz szüksége, de lehet hogy programozni meg már nagyon fiatalon tudnia kellene a jó karrierhez.
/- ezt kicsit továbbfejtve, gyerekhez nem kapcsolódik, de magamat és az asszonyt sem akarom ilyen szempontból "elengedni". Rohadtul nem akarok úgy járni mint vélhetően sokunk szülei/nagyszülei, akinek a gép az macera, folyamatos segítség kell apró cseprő dolgokhoz, és sok munkalehetőség egyszerűen bezárodik előttük. Szóval minden tech újításra ráveszem magunkat hogy próbáljuk ki, elég early adopter vagyok/
- azt nyilvánvaló módon szeretném elkerülni hogy a gyerekeknek bármilyen függősége kialakuljon.
- valaminek az időkorlátozása pszichológiailag mindig csak afelé tolja az embert hogy az egy nagyon jó dolog, akarom csinálni, ki akarom élvezni, így nem látom célravezetőnek úgy szabályozni hogy "2 órád van erre egy nap".
Nem látom még hogy napi szinten hogy fogom tudni ezeket összeegyeztetni egy jó egyensúlyba. Az ideális megoldás az lenne amit R24 leírásában ki lehet olvasni, hogy annyi minden más leköti a gyereket hogy magától sem kell neki folyamatosan. Csak nemtudom mi a B terv arra, ha ez nem így alakulna
Hozzáteszem, ha nem így alakul, az a szülő - ebben az esetben az én - felelősségem, mert a gyerek abszolút képlékeny és fogékony, gyakorlatilag azt szeretettsz meg vele amit te akarsz. Ez az ami kicsit félelmetessé teszi az egészet, és nagy felelősséget rak rám.
Alapvető gondolataim:
- maga a kütyü egy eszköz, se nem jó se nem rossz.
- egy olyan világba születnek a gyerekeink ahol a technológiai hozzáértés alapkövetelmény. nem szeretném bekorlátozni a gyerekek képességeit valamilyen parasztromantika alapján hogy "régen bezzeg a játszótéren másztunk fára", mikor arra nem lesz szüksége, de lehet hogy programozni meg már nagyon fiatalon tudnia kellene a jó karrierhez.
/- ezt kicsit továbbfejtve, gyerekhez nem kapcsolódik, de magamat és az asszonyt sem akarom ilyen szempontból "elengedni". Rohadtul nem akarok úgy járni mint vélhetően sokunk szülei/nagyszülei, akinek a gép az macera, folyamatos segítség kell apró cseprő dolgokhoz, és sok munkalehetőség egyszerűen bezárodik előttük. Szóval minden tech újításra ráveszem magunkat hogy próbáljuk ki, elég early adopter vagyok/
- azt nyilvánvaló módon szeretném elkerülni hogy a gyerekeknek bármilyen függősége kialakuljon.
- valaminek az időkorlátozása pszichológiailag mindig csak afelé tolja az embert hogy az egy nagyon jó dolog, akarom csinálni, ki akarom élvezni, így nem látom célravezetőnek úgy szabályozni hogy "2 órád van erre egy nap".
Nem látom még hogy napi szinten hogy fogom tudni ezeket összeegyeztetni egy jó egyensúlyba. Az ideális megoldás az lenne amit R24 leírásában ki lehet olvasni, hogy annyi minden más leköti a gyereket hogy magától sem kell neki folyamatosan. Csak nemtudom mi a B terv arra, ha ez nem így alakulna
Hozzáteszem, ha nem így alakul, az a szülő - ebben az esetben az én - felelősségem, mert a gyerek abszolút képlékeny és fogékony, gyakorlatilag azt szeretettsz meg vele amit te akarsz. Ez az ami kicsit félelmetessé teszi az egészet, és nagy felelősséget rak rám.
- csababarca
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Na barátnőm védettségi kártya kálváriája véget ért, 3 kérelem, 5 kormányablak látogatás, jópár telefonálás, 2 hónap, de megérkezett a kártya...
persze Lengyelországba nem mehet be, mert orosszal van megoldva, úgyhogy ma még egy antigén tesztet is csináltattunk.
röhej.
persze Lengyelországba nem mehet be, mert orosszal van megoldva, úgyhogy ma még egy antigén tesztet is csináltattunk.
röhej.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Re: OFF
Én Nordvpnt használtam mikor Ázsiából el akartam érni a magyar tartalmakat illetve az európai NFL gamepasst amire előfizettem.
- h3x0r
- Hozzászólások: 9667
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: OFF
Hasznal itt valaki fizetos VPN-t? Regebben f1 meg bl donto miatt mar hasznaltam, de mar nem tudom melyik oldal volt. Igy az EB miatt elofizetnek egy magyarra, hogy tudjak nezni M4-et.
- alexoxladjackoxi
- Hozzászólások: 2136
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 16:17
- Kedvenc játékosaid: Wilshere, Lacazette, Koscielny,
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: OFF
Mit várunk a srácoktól, mikor már a felnőttek is ilyenek? Nyilván nem mindenki, de rengeteg helyen látom ezt. Már az én generációmban (huszon eleje) is sok olyan van, hogy nem bírok velük beszélgetni, mert nyomkodják a telefont, oda sem figyelnek arra, hogy mit beszél nekik az ember. Mondjuk ez egyben bunkóság is. Szerintem sokat számít az is, hogy hol nő fel a gyerek. Én vidéken lakom (nem kisváros, echte falu ), itt azért még sokszor látom ezt a 10 év körüli korosztályt bandázgatni, bringáznak, rollereznek, van vízpart is a közelben... Lehet városban könnyebben bennragadnak a 4 fal között, és marad a gép meg a telefon, de nyilván rengeteg múlik a szülőn is.Donát írta: Nem tudom mennyi fórumozónak van már gyerkőc otthon, bár igazából nem csak szülők véleménye érdekel, én is előtte vagyok még. Viszont van a családban több 10 körüli srác, és látom, hogy szinte állandóan nyomják a telefonokat, tableteket, ritkább esetben laptopot, konzolokat. Egyelőre náluk csak a játékok és youtube megy, más nem igazán, közösségi média felületek sem. Elmondásuk alapján a barátaik is hasonlóan nyomják. Tudom, ilyen generáció ez, nem boomerkedni akarok, bár talán mégis, mert aggaszt a jelenség. Szóval mindenki véleménye érdekel. Titeket aggaszt a túlzott kütyüzés, tiltjátok, tiltanátok, előny, hátrány, bármi. Ha nem csak nekem érdekes ez a téma, írjatok!
-
- Hozzászólások: 2070
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
- Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
- Kedvenc csapatod: csakamadrid.
Re: OFF
Szerintem ameddig olyan contentet fogyaszt, ami a korosztalyanak valo es nem kerulhet kapcsolatba olyan emberekkel, akikkel nem kene, addig ezzel nincs baj. A jol beallitott szuloi felugyelet a kulcs.Donát írta: Nem tudom mennyi fórumozónak van már gyerkőc otthon, bár igazából nem csak szülők véleménye érdekel, én is előtte vagyok még. Viszont van a családban több 10 körüli srác, és látom, hogy szinte állandóan nyomják a telefonokat, tableteket, ritkább esetben laptopot, konzolokat. Egyelőre náluk csak a játékok és youtube megy, más nem igazán, közösségi média felületek sem. Elmondásuk alapján a barátaik is hasonlóan nyomják. Tudom, ilyen generáció ez, nem boomerkedni akarok, bár talán mégis, mert aggaszt a jelenség. Szóval mindenki véleménye érdekel. Titeket aggaszt a túlzott kütyüzés, tiltjátok, tiltanátok, előny, hátrány, bármi. Ha nem csak nekem érdekes ez a téma, írjatok!
Amikor gyerek voltam, az volt a divatszoveg, hogy ne nezzen a gyerek TV-t, mikozben en az angoltudasom alapjait a kodolatlanul foghato angol Cartoon Networknek koszonhetem
Egyelore a gyerek tema meg nincs kepben, de szeretnem a gyerekemet koran beavatni a techbe, ahogy anno engem is beavatott apukam/nagypapam.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66105
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
10 éves lesz a fiam.Dupla D írta:10 éves öcsém is ugyanez. Állandóan youtube videók, csak tabletes játékok. Egy meccs nem köti le.Donát írta: Nem tudom mennyi fórumozónak van már gyerkőc otthon, bár igazából nem csak szülők véleménye érdekel, én is előtte vagyok még. Viszont van a családban több 10 körüli srác, és látom, hogy szinte állandóan nyomják a telefonokat, tableteket, ritkább esetben laptopot, konzolokat. Egyelőre náluk csak a játékok és youtube megy, más nem igazán, közösségi média felületek sem. Elmondásuk alapján a barátaik is hasonlóan nyomják. Tudom, ilyen generáció ez, nem boomerkedni akarok, bár talán mégis, mert aggaszt a jelenség. Szóval mindenki véleménye érdekel. Titeket aggaszt a túlzott kütyüzés, tiltjátok, tiltanátok, előny, hátrány, bármi. Ha nem csak nekem érdekes ez a téma, írjatok!
Az Xbox nem köti le. Havonta egyszer ha nyomunk rajta pár meccset.
Tableten megy a Brawl Starts vagy mi a szar, mellette csapatja a tiktokot, bár meglepő módon onnan néha tanul pár értelmes dolgot is
Hétköznap suli, hazajön, heti öt edzés, péntek a pihenőnapja. Suli után ha megvan a lecke, nyomhatja a tabletet, amíg el nem indulunk, illetve edzés után, ha megjöttünk, fürdés, kaja, pakolás és ha marad idő, még egy kicsit.
Hétvégén csak reggel van ideje szinte, mert próbáljuk úgy szervezni a programot, hogy ne a négy fal között üljön. Ha utazunk, akkor kocsiban néha csapatja, de ott is sokszor mást játszunk.
Szóval, ha tehetné, szerintem nyomná egész nap, bár párszor volt, hogy magától letette Függőnek nem nevezném, mert volt már, hogy elvettem tőle x napra, de kb. leszarta. Még mindig a legnagyobb motiváció az edzés, hála az égnek.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Dupla D
- Hozzászólások: 3049
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
- Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
10 éves öcsém is ugyanez. Állandóan youtube videók, csak tabletes játékok. Egy meccs nem köti le.Donát írta: Nem tudom mennyi fórumozónak van már gyerkőc otthon, bár igazából nem csak szülők véleménye érdekel, én is előtte vagyok még. Viszont van a családban több 10 körüli srác, és látom, hogy szinte állandóan nyomják a telefonokat, tableteket, ritkább esetben laptopot, konzolokat. Egyelőre náluk csak a játékok és youtube megy, más nem igazán, közösségi média felületek sem. Elmondásuk alapján a barátaik is hasonlóan nyomják. Tudom, ilyen generáció ez, nem boomerkedni akarok, bár talán mégis, mert aggaszt a jelenség. Szóval mindenki véleménye érdekel. Titeket aggaszt a túlzott kütyüzés, tiltjátok, tiltanátok, előny, hátrány, bármi. Ha nem csak nekem érdekes ez a téma, írjatok!
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.
-
- Hozzászólások: 1837
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
- Kedvenc csapatod: Los Blancos
Re: OFF
Nem tudom mennyi fórumozónak van már gyerkőc otthon, bár igazából nem csak szülők véleménye érdekel, én is előtte vagyok még. Viszont van a családban több 10 körüli srác, és látom, hogy szinte állandóan nyomják a telefonokat, tableteket, ritkább esetben laptopot, konzolokat. Egyelőre náluk csak a játékok és youtube megy, más nem igazán, közösségi média felületek sem. Elmondásuk alapján a barátaik is hasonlóan nyomják. Tudom, ilyen generáció ez, nem boomerkedni akarok, bár talán mégis, mert aggaszt a jelenség. Szóval mindenki véleménye érdekel. Titeket aggaszt a túlzott kütyüzés, tiltjátok, tiltanátok, előny, hátrány, bármi. Ha nem csak nekem érdekes ez a téma, írjatok!
Re: OFF
Nekem azt mondta a háziorvos hogy tőlük lehet kérni annak, akit ő oltott. Oltopontnál nem tudom hogy van.csababarca írta: Sziasztok.
Tipp arra, hogy az oltási igazolást (papir), angolul megszerezzem? Lengyelországba megyünk, védettségi kártyám hiába mutogatom…konzulátus mondta hogy kell angol nyelvű cucc.
Re: OFF
csababarca írta: Angliából jött haza mostanában valaki repülővel?
mire kell számítani beléptetésnél?
gondolom az ottani oltást a hajukra kenhetik.
Ismerosomek elozo heten penteken jottek haza Londonbol. Bemutattak az igazolasukat arrol, hogy ket nappal korabban oltast kaptak es atengedtek oket karanten nelkul. Abban nem vagyok biztos, hogy hoztak-e magukkal negativ teszteredemenyt vagy sem.
Nem tudom, ez mennyire altalanos gyakorlat.
- csababarca
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
Angliából jött haza mostanában valaki repülővel?
mire kell számítani beléptetésnél?
gondolom az ottani oltást a hajukra kenhetik.
mire kell számítani beléptetésnél?
gondolom az ottani oltást a hajukra kenhetik.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- alexoxladjackoxi
- Hozzászólások: 2136
- Csatlakozott: 2013. július 30., kedd 16:17
- Kedvenc játékosaid: Wilshere, Lacazette, Koscielny,
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: OFF
Elég megnezni az utolsó öt válaszod. Csak a negatívum árad belőle.
Komoly depresszió gyötör.
Tudnál magadon is segíteni, de önsajnálatba menekülsz.
Keress fel valakit, első körben egy igazi barát is megtenne.
Dr. R24 ingyenes tanácsadásat olvashattatok.
[/quote]
Elhiszem, én nem látom magam kívülről igazából.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 10 regisztrált és 0 vendég