Lassan véget ér a világbajnokság, és elkezdhetünk a következő szezonra koncentrálni. Ezen felbuzdulva, megosztom veletek én is (hátha érdekel is valakit
), hogy nézne ki az én keretem a következő szezonra, illetve egy kicsit még hosszabb távra.
Kapusok:
A két jelenlegi kapusunk közül szerintem Diego López komolyabb szintet képvisel, mint Casillas. Fájó ezt mondani, egy jó évtizeden keresztül az egyik kedvenc játékosomnak számított, még manapság is az, de sajnos eljárt felette az idő. Lassan el kell kezdenünk gondolkodni, hogy kivel kellene betölteni a távozása után keletkező űrt. Egy komolyabb ajánlatot megfontolnék érte, hátha a környezetváltozás jó hatással lenne rá, és egy kis ideig, újra a régi fényében tündökölhetne. Szóval kettejük közül inkább Lópezt tartanám meg, viszont hoznék elé/mellé egy komoly, fiatal versenytársat, aki majd újra, hosszú időre megoldhatná a kapusproblémánkat. Ez a személy pedig nem más lenne, mint De Gea. Egy komoly ajánlat fejében Van Gaal tuti elengedné, magának meg elhozná a MU-ba Cillessen-t. A 10 milliós árat pedig Kiko Casilláért kifizetném, kivéve abban az esetben, ha Keylor Navas is hozható lenne annyiért, akivel a későbbiekben (López helyett) számolnék.
De Gea
Védelem:
A jobb oldalon szerintem tökéletesen rendben vagyunk. Itt is van egy játékosunk Carvajal személyében, aki hosszú távra megoldást jelenthet, és egy rutinos rókánk, aki akár a bal oldalon is bevethető, ha szükség van rá. Szóval jobb oldalon adott egy Carvajal/Arbeloa duó. A bal oldalon ugyanez a helyzet, van két nagyon jó képességű játékosunk, akik közül a sérülések és az alkalmazni kívánt taktika/ellenfél függvényében bármelyik bevethető. Remélhetőleg Marcelo formája feljavul és azt a szintet képes majd hozni, amit már korábban láthattunk tőle. Tehát itt is adott egy Marcelo/Coentrao kettős. Középen szintén nincs gond. Ramos tanár volt ebben a szezonban Pepével együtt, Varane is úgy néz ki, hogy teljesen felépült, és a VB-n szinte hiba nélkül teljesít. Nacho pedig minden alkalommal, amikor pályára lépett megmutatta, hogy kiegészítő emberként bőven lehet számolni vele.
Carvajal/Varane/Ramos/Marcelo
Középpálya:
A hírek szerint itt várható a legtöbb változás. A középpálya középső részén Xabi Alonso és Modric helye lenne nálam biztos. Mellettük Kroos érkezése esetén, ő kaphatna még helyet. Casemirot eladnám visszavásárlási opcióval, Khedirát pedig végleg. Di Maríát pedig megfelelő ajánlat esetén szintén. Illaramendinek viszont maradnia kellene szerintem, mert Xabi már nem biztos, hogy végig bírja az évet, és ha 3 játékos távozik innen, akkor ismét óriási pénzköltésbe kell kezdeni, hogy létszámban is meglegyünk. Luiz Gustavo lenne még jó választás, ár/érték arányban mindenképpen. Nem egy Vidal, de rettentően hasznos játékos szerintem, a Bayern elkótyavetyélte annak idején, 20-25 milliót szerintem megérne. Tehát Kroos és Gustavo érkezésével lenne egy Xabi Alonso/Illaramendi/Modric/Kroos/Isco/Luiz Gustavo hatosunk, ami esetleg Vidallal vagy Pogbával lehetne komolyabb, kérdés, hogy Perez papa fantáziáját mennyire mozgatja a dolog.
Modric/Xabi Alonso/Kroos
Támadók:
Moratáért ki kell sajtolni az utolsó centet is a lehetséges vevőkből, ezt a visszavásárlási opciót támogatnám, viszont szerintem nem fogja megütni még a Soldado/Negredo szintet sem. A két szélen Bale és Ronaldo alap, középen pedig Benzema szintén. Falcaonak viszont nagyon tudnék örülni, taktikailag óriási igazolás lenne, és Benzema mellé simán elférne, kapna lehetőséget bőven mindkettő. Viszont jobban belegondolva lehet, hogy Falcao kezdene nálam. Jesé ha felépül szintén hatalmas fegyver lehet, és én sem vetném el James Rodriguez szerződtetését. Már akkor kinéztem, mikor a Portoban játszott, most is remekel a VB-n. Ronaldo már 29, miután minden rekord meglesz, még lehet elmegy valahová kicsit hőbörögni, de lassan itt lesz az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni majd rajta, hogy ki pótolhatná őt a jövőben.
Bale/Falcao/Ronaldo
Tehát az én kezdőcsapatom így nézne ki:
--------------------De Gea--------------------
Carvajal----Varane------Ramos----Marcelo
-----------------Xabi Alonso-------------------
----------Modric------------Kroos-------------
--Bale----------------------------C. Ronaldo--
--------------------Falcao----------------------
A tartalékokból is ütőképes kezdő 11-et lehetne összeállítani:
-----------------D. López----------------------
Arbelo------Pepe-------Nacho------Coentrao
------Luiz Gustavo-------Illaramendi--------
---------------------Isco------------------------
Jesé-------------------------James Rodriguez
--------------------Benzema--------------------
Megfelelő rotációval mindenki kapna elég játéklehetőséget, de azért reálisan nézve 5 érkező szerintem túlzás lenne. 2-3 játékos biztosan érkezik a nyáron, egy Kroos-Falcao duó után felőlem bárki érkezhet. A jövőre nézve pedig szerintem érdemes lenne elővásárlási jogot szerezni James Rodriguezre mondjuk a Falcao biznisz keretében vagy Pogbára az esetleges Morata transzferrel.