Oldal: 743 / 1037

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 16., kedd 13:06
Szerző: danianevem
Holtodiglan (Gone Girl)

Fincher nálam +1-ről indul, maga film az alakítások és az atmoszférája miatt 8/10. Viszont logikailag nagyon durva és rossz hullámvasút, az első kb. 100 perc zseniális, a maradék kb. 40-re teljesen szétcsúszott nálam...
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Azon túltettem magam, hogy Amy minden idők legidiótább ötletét eszelte. Úgy öli meg a férjét, hogy közben eljátssza a halálát, holott amekkora energiákat és időt pazarolt dologra, addig legalább ötször végezhetett volna saját maga Nickkel. Akár balesetként feltüntetve.
Még azt is megemésztettem, hogy a kamuhalál után az égadta világon semmi elképzelése nem volt mihez kezdjen, csak elkezdte felemészteni a megspórolt pénzét, pár white trash figurával összehaverkodott, akik nagy meglepődésére kirabolták. Nagy ötlet...
Ami már tényleg zavart, az a Desi-szál. A kőgazdag, szűz Barney Stinson büszkén emlegeti milyen jó a biztonsági berendezése, hogy minden be van kamerázva, ide nem tévedhet be bűnöző. Ennek ellenére egy vadidegen simán kezébe veheti az egész rendszert irányító tabletet és bármilyen biztonsági intézkedés (jelszó, ujjlenyomat, arcfelismerés) nélkül ki-be kapcsolhatja bármelyik kamerát? Aztán nem tűnik fel senkinek, hogy az agyonkamerázott ház feléről nem készült videó az "erőszakolás" idején. Vagy pont letörlődtek azok a jelenetek? A fogvatartónak mi oka lett volna letörölni? Pont, hogy kiélvezné egy igazi perverz állat.
Aztán rátettek egy lapáttal: a kihallgatás. Ott van 20 FBI-os egy kis szobában, egyiknek sincs kérdése egy olyan nőhöz, aki tetőtöl-talpig csurom vérben érkezett meg a férjéhez kb. 1 hónap után. Illetve a helyi rendőrnő kérdezne, de ráhagyják a meg nem válaszolt kérdéseket. Még Nick is látja az egyértelműt (hogy került hozzá a tapétavágó), de ezt is, meg a másik ezernyi plothole-t megúszta Amy alibisztorija. Zseniális. Magát a gyilkosságot is simán lezárják, holott nem egy utolsó hajléktalannak vágta el a torkát, hanem egy gazdag (emiatt vélhetően befolyásos) emberét. Ennek pedig van marketingértéke, ha más miatt nem, már csak emiatt pörögne rajta a sajtó (hogyan történt, mi történt stb.).
Aztán Nick a házát nem poloskázta be, mert hát minek kellene, még a végén lebuktatná a szociopata nejét. Sőt vállalja a gyereket is, aki bizonyosan nem az övé. A befejezés egyébként pont olyan beteg volt, mint amilyennek egy ilyen filmnél kellene, de az a logikátlan út, amivel a konklúzióig jutottak...

A moziban láttam anno, kicsit keserű szájízzel, akkor nem pörgettem annyira az agyam rajta, gondoltam Fincher-film, ilyeneket nem hagynak megmagyarázatlanul. Újrázás után már úgy látom, hogy igen...
h3x0r írta:A Ponyvaregeny nalam 7/10
:ozil: Egy újrázást megérhet, elsőre nekem sem jött be igazán. B-)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 16., kedd 7:29
Szerző: El Tigre
Pipita írta:Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Pár dolog :HAL a gép neve, ha egyet csúsztatunk az ABC-n akkor IBM a világ legnagyobb informatikai cégének neve jön ki. A film végig a szimbólumokkal operál. pl.: Az űrhajó az az emberiség. A legénység többsége hibernálva, alvó állapotban van és ők halnak meg a legkönnyebben, mert a rendszer lekapcsolja őket.

Amúgy nincs egyértelmű megoldókulcs a filmhez,Arthur C. Clacke sem adott teljes magyarázatot, sok mindennel foglalkozik(Isten,az emberi intelligencia eredete stb) de Kubrick nem is akart annyira foglakozni ezekkel,inkább azzal,hogy megfelelő képi világot alkosson.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!hát még mindig nem tudok többet. akkor mi van a majmokkal? mi van azzal a fekete cuccal amit istenítettek? miért ölte meg a gép a legénységet, és hogy tudta őket visszahozni a gép az életbe és miért nem mondták ezt el nekik...és úgy különben is, még mindig nem tudom, hogy miről szólt a film. :lol:
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Az fekete cucc a monolit, ettől lettek intelligensek a majmok,ettől léptek az emberré válás útjára.A filmben ez az isteni/ufó beavatkozást szimbolizálja a darwini evolúció elméletbe.
A számítógép pedig öntudatra ébredt,azért akarja megölni őket,hogyha eljutnak abba a másik világba/dimenzióba/istenhez,ahová eljut David a film végén, akkor ő vihesse tovább az evolúciót,ne az alacsonyabb rendű ember.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 22:38
Szerző: lordgabi
Pipita írta:Ha jól tudom, van közöttünk jó néhány elvetemült Kubrick fan.
Valaki elmagyarázná nekem a 2001: Űrodüsszeia című filmet? Én nagyon igyekezetem, és és a többi filmjét szerettem is, már amiket láttam, de ebből egyszerűen semmit nem sikerült felfognom, szóval ha valaki pár sort írna róla nekem, nagyon megköszönném.
3-4 éve ugyanez volt velem is, kapott is egy szép négyest, talán majd valamikor megértem, felérek hozzá. :shutup:
Realista24 írta:Nikita
Köszi szépen mindenkinek, a beírtak nagy részét ismerem/láttam is korábban már, direkt azért írtam, hogy a rendezései közül, ha forgatókönyvíróként is beszámítjuk, akkor szinte mindenben benne van a keze a mesternek. :D
A Nikitát akkor megjegyzem. :agree:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 22:10
Szerző: Pipita
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Pár dolog :HAL a gép neve, ha egyet csúsztatunk az ABC-n akkor IBM a világ legnagyobb informatikai cégének neve jön ki. A film végig a szimbólumokkal operál. pl.: Az űrhajó az az emberiség. A legénység többsége hibernálva, alvó állapotban van és ők halnak meg a legkönnyebben, mert a rendszer lekapcsolja őket.

Amúgy nincs egyértelmű megoldókulcs a filmhez,Arthur C. Clacke sem adott teljes magyarázatot, sok mindennel foglalkozik(Isten,az emberi intelligencia eredete stb) de Kubrick nem is akart annyira foglakozni ezekkel,inkább azzal,hogy megfelelő képi világot alkosson.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!hát még mindig nem tudok többet. akkor mi van a majmokkal? mi van azzal a fekete cuccal amit istenítettek? miért ölte meg a gép a legénységet, és hogy tudta őket visszahozni a gép az életbe és miért nem mondták ezt el nekik...és úgy különben is, még mindig nem tudom, hogy miről szólt a film. :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 21:42
Szerző: h3x0r
Fargo (1996)
A sorozatot nagyon szerettem, ugyhogy kivancsisagbol megneztem a filmet is. Talan tul nagyok voltak az elvarasaim, de osszessegeben csalodott vagyok. Pedig magaval a stilussal semmi gondom nincs, sok jot olvastam rola, imdb-n is nagy pontszamot kapott. A magyar szinkronrol sok rosszat olvastam, ugyhogy eredeti nyelven neztem. A tortenettel nem volt gond, viszont neha egy kicsit unatkoztam, a film hangulata se fogott meg, a szineszek jatekarol nem is beszelve. Nalam teljesen kozepszeru film. Kicsit olyan erzesem van, mint a ponyvaregenynel. Mindenki szereti, mindenki isteniti, lehet hogy a maga idejeben korszakalkoto film volt es talan ha korabban nezem meg, en is ezeket mondom rola, viszont szamomra egy egyszer nezhetos film. (A Ponyvaregeny nalam 7/10)

6/10 (talan 6.5/10)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 20:17
Szerző: Faust
Majd írok róla ha aludtam, csak majd szólj rám.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 19:49
Szerző: El Tigre
Pipita írta:Ha jól tudom, van közöttünk jó néhány elvetemült Kubrick fan.
Valaki elmagyarázná nekem a 2001: Űrodüsszeia című filmet? Én nagyon igyekezetem, és és a többi filmjét szerettem is, már amiket láttam, de ebből egyszerűen semmit nem sikerült felfognom, szóval ha valaki pár sort írna róla nekem, nagyon megköszönném.
Veled van a baj :D

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Pár dolog :HAL a gép neve, ha egyet csúsztatunk az ABC-n akkor IBM a világ legnagyobb informatikai cégének neve jön ki. A film végig a szimbólumokkal operál. pl.: Az űrhajó az az emberiség. A legénység többsége hibernálva, alvó állapotban van és ők halnak meg a legkönnyebben, mert a rendszer lekapcsolja őket.

Amúgy nincs egyértelmű megoldókulcs a filmhez,Arthur C. Clacke sem adott teljes magyarázatot, sok mindennel foglalkozik(Isten,az emberi intelligencia eredete stb) de Kubrick nem is akart annyira foglakozni ezekkel,inkább azzal,hogy megfelelő képi világot alkosson.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 16:56
Szerző: palesz77
Sierra írta:A majmok bolygója: Lázadás

és akármit csinálnak nem lesz semmi sérülés rajtuk (ja, és baszott erősek persze), nem az én világom. :D
Hogyhogy nem lesz sérülés rajtuk? Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Csomót lelőnek közülük, még egy böszömnagy gorillát is. Az meg, hogy erősek, hát istenem, ilyenek ezek az emberszabásúak.. :Đ
miro írta:Ha tényleg az a problémád,hogy pár majom az egész világot a feje tetejére tudja állítani,akkor a forradalmat meg se nézd.. :roll:
Ugyan ilyen véleménnyel voltam én is róla,majd a forradalomba belenéztem kb 1 órát,és köszöntem szépen.
Röhejes szerintem.
Ezzel meg olyan szinten egyetértek, hogy ha az zavart, hogy a majmok okosak, erősek, és szétcsapták a fél várost, akkor ezt tényleg ne nézd meg.. :lol: Meg akkor a régi filmet se szerintem, ha pont az alapsztori nem tetszik a filmben, akkor szerintem ne erőltesd. :D

Nekem amúgy baromira bejött mindkettő, már várom az utolsó részt! B-)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 16:03
Szerző: miro
Sierra írta:A majmok bolygója: Lázadás

Ejj de kár az utolsó fél óráért. :D
Izgalmas film meg minden, nem unatkoztam rajta, de nekem ez már sok volt. Hogy pár "agyafúrt" majom kifogjon egy egész városon, és akármit csinálnak nem lesz semmi sérülés rajtuk (ja, és baszott erősek persze), nem az én világom. :D Pedig egész jó a sztori, de kicsit rövidre sikerült a film, egy-két dologba bele mehettek volna jobban. Talán a Forradalomban megkapom ezeket. :mrgreen: Erős kezdés után gyenge befejezés:

7/10

Ha tényleg az a problémád,hogy pár majom az egész világot a feje tetejére tudja állítani,akkor a forradalmat meg se nézd.. :roll:
Ugyan ilyen véleménnyel voltam én is róla,majd a forradalomba belenéztem kb 1 órát,és köszöntem szépen.
Röhejes szerintem.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 15:51
Szerző: Pipita
Ha jól tudom, van közöttünk jó néhány elvetemült Kubrick fan.
Valaki elmagyarázná nekem a 2001: Űrodüsszeia című filmet? Én nagyon igyekezetem, és és a többi filmjét szerettem is, már amiket láttam, de ebből egyszerűen semmit nem sikerült felfognom, szóval ha valaki pár sort írna róla nekem, nagyon megköszönném.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 10:16
Szerző: gunner
Yamakasi B-) az tényleg jó
Az ötödik elem és A nagy kékség még watchlistes.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 10:08
Szerző: Realista24
Santi írta:
lordgabi írta:Most nézem, elképesztő mennyiséghez adta már Luc Besson a nevét, munkásságát, ami a rendezői munkáját illeti eddig a Lucy és Az ötödik elem volt meg, egyik sem volt egy életre szóló emlék, szóval az lenne a kérdésem, hogy mit ajánlotok tőle kötelezőképp? :hmmm:
B13 mindenképpen (bár itt nem rendező), de a szállító és a taxi széria is jó kikapcsolódás. :)
Yamakasi és a Wasabi :Đ :Đ
Nikita

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 10:06
Szerző: Santi
lordgabi írta:Most nézem, elképesztő mennyiséghez adta már Luc Besson a nevét, munkásságát, ami a rendezői munkáját illeti eddig a Lucy és Az ötödik elem volt meg, egyik sem volt egy életre szóló emlék, szóval az lenne a kérdésem, hogy mit ajánlotok tőle kötelezőképp? :hmmm:
B13 mindenképpen, de a szállító és a taxi széria is jó kikapcsolódás. :)
Mondjuk egyiknél sem rendező, de mindben bennevan a keze. Szerk: közben úgy látom a Taken-t is ő írta, az is jó.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 15., hétfő 2:30
Szerző: lordgabi
Léon, a profi (Léon, 1994) - a filmklubos filmeken kívül nem nagyon néztem semmit hetek, hónapok óta, ma megtudtam, hogy megszólal Sting egyik legismertebb dala is a filmben (finom fogalmazva nem tartozott a kedvenceim közé korábban), és néhány Youtube képsor után beleégett az agyamba, hogy ezt ma mindenképp pótolnom kell. Másfél éve már legalább, hogy a gépen pihent, sok dicséretet hallottam már róla korábban, kultuszfilm, de nem szívesen szoktam akciófilmeket darálni, legyen szó híresről, nem felkapott kincsről.
Maximálisan egyetértek a pozitív véleményekkel, valami elképesztő hangulata van az egésznek, nem beszélve a színészekről (Gary Oldman, a fiatal Natalie Portman, és ugye Jean Reno alakítása...frenetikus), és úgy egybevetve minden elemét, majdnem tökéletes.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Közben mintha hasonlított volna pár meg-megszólaló effekt a híres dalra, de a vége felé közeledve magam sem hittem, hogy ez benne lesz, na de amikor elültette a virágot...elképesztő, milyet dobott az egészen...amikor szívesen végig mehet a stáblista. :)
9,5 pont nálam nincs, egyelőre olyan 9/10, mint a ház, az idő múlásával kiderül, hogy bekerülhet-e a legnagyobbak közé, biztosan újrázva lesz majd. :salute:

Most nézem, elképesztő mennyiséghez adta már Luc Besson a nevét, munkásságát, ami a rendezői munkáját illeti eddig a Lucy és Az ötödik elem volt meg, egyik sem volt egy életre szóló emlék, szóval az lenne a kérdésem, hogy mit ajánlotok tőle kötelezőképp? :hmmm:

Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall, 1994) - főszerepben: Brad Pitt, Anthony Hopkins, Aidan Quinn - szintén egy kilencvennégyes darab, nagyon féltem tőle, hogy szenvedés lesz, mert mindennek kinézett előtte, csak nem az én kategóriá(i)mnak (picivel több is mint két óra), de rendkívül pozitívat csalódtam - erős 8/10.
A Pola X-ről pedig már tettem említést korábban is. :happy:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 22:52
Szerző: Sierra
Remy írta:Eredetit amúgy láttad? Ha nem, szerintem adj neki egy esélyt, az is elég fasza, sőt...
Nem, bár azzal akartam volna kezdeni, de emlékeztem milyen régi, gondoltam biztos gagyi. :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 22:26
Szerző: Csabi
P. Krisz írta:
Remy írta:Kiszivárgott információk szerint a Sony újra rebootolni készül a Pókember-franchise-t. Ám most kihagynák az eredettörténetet, és egy már felnőtt Pókembert hoznának el nekünk, vagy egy konkrét képregényadaptációt.
Ha képregény , akkor az Amerika Kapitány 3 eseményei miatt a Marvel biztos megvenné a jogokat vagy egy Pegi 16 Noir Spiderman . B-)
pókember (meg amúgy egyik mainstream képregényhős sem) lesz sosem pegi 16 vagy attól feljebb. spidey a gyerekek által egyik legjobban imádott karakter az usában. több százezer/millió gyerek nem mehetne a vetítésekre.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 22:19
Szerző: Remy
Santi írta:
Remy írta:Készíteni akarok egy Reviczky Gábor toplistát. (Szerintem magasan a legjobb magyar színész). Esetleg, aki jártasabb a magyar filmek terén, említene tőle pár jó filmet, amit érdemes megnézni?
Üvegtigris :D
Amúgy nem nagyon vagyok otthon a hazai filmekben, de egy ismerősöm ezt mondja meg a Csinibabát.
Csak TOP 5 lesz, és próbálok rámenni azokra, ahol konkrét főszereplő. Összeírtam néhány filmet, meglátjuk mi lesz belőle.
Sierra írta:A majmok bolygója: Lázadás
Eredetit amúgy láttad? Ha nem, szerintem adj neki egy esélyt, az is elég fasza, sőt...

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 22:16
Szerző: Sierra
A majmok bolygója: Lázadás

Ejj de kár az utolsó fél óráért. :D
Izgalmas film meg minden, nem unatkoztam rajta, de nekem ez már sok volt. Hogy pár "agyafúrt" majom kifogjon egy egész városon, és akármit csinálnak nem lesz semmi sérülés rajtuk (ja, és baszott erősek persze), nem az én világom. :D Pedig egész jó a sztori, de kicsit rövidre sikerült a film, egy-két dologba bele mehettek volna jobban. Talán a Forradalomban megkapom ezeket. :mrgreen: Erős kezdés után gyenge befejezés:

7/10

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 17:33
Szerző: Remy
P. Krisz írta:
Remy írta:Kiszivárgott információk szerint a Sony újra rebootolni készül a Pókember-franchise-t. Ám most kihagynák az eredettörténetet, és egy már felnőtt Pókembert hoznának el nekünk, vagy egy konkrét képregényadaptációt.
Ha képregény , akkor az Amerika Kapitány 3 eseményei miatt a Marvel biztos megvenné a jogokat vagy egy Pegi 16 Noir Spiderman . B-)
A hírek szerint valami Kraven utolsó vadászatát akarják, ha már képregény. Ami az egyik leghíresebb Pókember képregény, bár én nem vágom, nem nagyon olvastam Pókembert.
de egy ismerősöm ezt mondja meg a Csinibabát.
Kösz, felírtam. :)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. december 14., vasárnap 17:21
Szerző: P. Krisz