OFF
- csababarca
- Hozzászólások: 4458
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: OFF
rendőröknek, orvosoknak, ápolóknak a túlóra ki van egyébként fizetve? vagy ki volt?
rendőrökkel tapasztalataim vegyesek, nekem is volt teló lopás ügyem, ott volt a biztonsági kamera felvétel, beazonosították az elkövetőt, de nem tettek semmit, mert hogy "azóta nem használja a telefont, így nem tudjuk tetten érni"....ráadásul egy zsír új iphone volt, tehát nem is egy olcsó vacak...persze a gyereket kihallgatták, aki egyszer azt mondta, hogy nem ő volt, utána hogy ő volt, de aztán elhagyta, majd jött az ő volt, és még nála van otthon szöveg, a végső verzió meg, hogy már rég eladta.
rendőrök a füle botjukat nem mozdították.

"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Ezért írtam, ahol egy Pintér volt a fej, nem kell csodákat várni.Remy írta: Mármint úgy értem, hogy aki nem volt benne a rendszerben, az nem értheti teljesen.
Amúgy nem akarom védeni a rendőrséget, megvan a véleményem róla tapasztalat alapján. Csak nagyon sok esetben a kis ember, aki ti láttok az utcán, a rendszer áldozata/végterméke. Megkötött kézzel, vagy felsőbb nyomással.
De amúgy is.... Amikor pszichológiai vizsgálaton bukott embert hívnak vissza, amikor a "nagyok" unalmukban szopatjak az állományt, akkor mégis mit var sajnos a kívülálló. Milyen legyen a magyar rendőrség.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

- Remy
- Hozzászólások: 29040
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: OFF
Mármint úgy értem, hogy aki nem volt benne a rendszerben, az nem értheti teljesen.

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Ezt írom. Nem hallottam, tapasztaltam. Egy dolguk lenne, azt sem csinálják. És csak megerősíted, amit írtam.Remy írta: Sok az ok okozat a rendszerben, egy olyan rendszerben, ami velejéig romlott.
Aki nincs benne, az el sem tudja képzelni, hogy milyen. Es itt nem elég az, hogy hallottam ezt azt.
Aki normális, az vagy leszerel, vagy leszerelt már, vagy betörte a rendszer, vagy elenyésző számban található meg. Nem könnyű, maradjunk annyiban.
Túloratol jol eljutottunk ide.
Ezért nem érdekel, hogy mennyit túlóráznak, szemben egy orvossal vagy tűzoltóval.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Remy
- Hozzászólások: 29040
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: OFF
Sok az ok okozat a rendszerben, egy olyan rendszerben, ami velejéig romlott.
Aki nincs benne, az el sem tudja képzelni, hogy milyen. Es itt nem elég az, hogy hallottam ezt azt.
Aki normális, az vagy leszerel, vagy leszerelt már, vagy betörte a rendszer, vagy elenyésző számban található meg. Nem könnyű, maradjunk annyiban.
Túloratol jol eljutottunk ide.
Aki nincs benne, az el sem tudja képzelni, hogy milyen. Es itt nem elég az, hogy hallottam ezt azt.
Aki normális, az vagy leszerel, vagy leszerelt már, vagy betörte a rendszer, vagy elenyésző számban található meg. Nem könnyű, maradjunk annyiban.
Túloratol jol eljutottunk ide.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Mert zsebbénzt kapnak védelemért cserébe.kierkegaard írta: Nekem egyetlen egy tapasztalatom volt rendőrökkel. kb 6 évvel ezelőtt mikor raktári diákmunkából mentem hazafele és a keletinél voltam akkor két rendőr leállított és elkezdett motozni meg átnézni a cuccaimat mert azt gyanították, hogy drog van nálam. Ennek az volt az oka, hogy rájuk néztem, majd mentem tök normálisan tovább és ez gyanút fogott nekik.
Mondjuk ezzel nincs semmi baj, megértem. Amit nem, hogy miért nem a keletiben lévő arabokat basztatják akik árulták/árulják a cuccot és a bent lévő váltóhoz se engedik oda az embereket mert náluk is lehet váltani "hasonló" árfolyamon. Ez örök rejtély maradt nekem, főleg azért is mert a keletiben is van irodája a rendőrségnek.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
R. Carlos írta:Nyilván nem akartam belemenni egy olyan vitába, ahol 3-4 ember beszél ellenem és a vélemények között acab, tuskózás, féregezés, faszkalapozás és hülyézés van. Emellett még a rendőr szó hallatán a mutyizás és szopatás szó jut eszébe valakinek.Realista24 írta: Nyilván rendőr vagy vagy van a családban, ha ennyire szívedre veszed.
En leírtam mi a bajom velük, te nem írsz semmit. Komoly vita
Természetesen egy 30-40.000 fős testületről beszélünk és van mindenféle ember itt, nálunk a rendőrségen is, ebben van igazság. De ez az általánosítás szerintem végképp nem helyén való. Én magamat abszolút nem érzem ilyennek pl. és az emberek visszajelzéséből sem ez jön le nekem, hogy ilyen lennék.
A másik meg az, hogy gondolom van olyan ember, akinek van negatív tapasztalata a rendőrökkel és sérelmez valamit, de a legtöbb ember csak divatból áll be a sorba és mondja a magáét. Itt se olvastam konkrét tapasztalatról, csak arról, hogy nekem van pár ismerősöm, aki bunkó... majd egyből jött az acabozás stb.
Részemről nem is akartam vitába bocsátkozni ilyen körülmények között. Meg szerintem felesleges is, mert többségben vagytok és meggyőzni úgy sem lehet senkit sem. Többet ehhez nem is kívánok hozzáfűzni, ebbe is úgy érzem, hogy kár volt belemenni.
Mindenhol van kivétel, ez egyértelmű. Hogy te az vagy-e? Én nem tudhatom. Ahogy írtam, ahány ügyem volt, ahány rendőrt ismerek, ahány rendőrrel keresztezték egymást útjaink, bármilyen formában, nem tudok pozitívumról beszélni.
És ezzel nem csak én vagyok így, hanem széles ismerősi körben senki.
A saját ügye a legfontosabb mindnek, aztán jön a család és ismerősök. Nem egyszer vesztem velük össze, mert rá se szartak az én ügyemre, pedig komoly volt. Legalábbis én azt hittem, hogy komoly. De nem foglalkoztak vele, majd eljutottam egy egész magas beosztású emberig, akivel elég komoly vitám alakult ki, aminek a végén megkérdeztem, hogy ez az ügy őt érintené, akkor is ezeket mondaná-e? Aztán nyilván nem válaszolt
Nyomozás? Fehérváron nagyon mentek a kocsilopások (ahogy gondolom máshol is). Tesómék verdáját lenyúlták. Mit mondtak már a legelején? Egy hónap múlva küldjük a lezárót, úgysem lesz meg, kedvelt típus, valószínű már darabokban van.
Zaklatási ügy? Válasz, nem tudunk mit csinálni.
Aztán ott vannak a kis csicskák, akik az úton szopatják az embereket, mert kiadták nekik, hogy pénzt kell beszedni az államnak. Ezzel nagy gond nem is lenne. De kit szopatnak? Az átlagembert, meg a szakadt román, olasz, német rendszámú vándorló munkásokat.
A nagymenőt is megállítják, hogy felvegyék a havi apanázst, meg hogy nyalják a seggüket.
Vannak autópálya szakaszok, ahol egy-egy műszakot adnak vesznek egymás között a rendőrök, mert olyan szintű mellékes jön össze a kamionosoktól.
Fehérvár, maffiaper, Abu ügy. Hagyjuk is.
De hát mit várunk egy olyan országban, ahol Pintér Sándor volt a fej?
Nem írok többet, mert azok már nem publikusak.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
-
- Hozzászólások: 1810
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: OFF
Nekem egyetlen egy tapasztalatom volt rendőrökkel. kb 6 évvel ezelőtt mikor raktári diákmunkából mentem hazafele és a keletinél voltam akkor két rendőr leállított és elkezdett motozni meg átnézni a cuccaimat mert azt gyanították, hogy drog van nálam. Ennek az volt az oka, hogy rájuk néztem, majd mentem tök normálisan tovább és ez gyanút fogott nekik.
Mondjuk ezzel nincs semmi baj, megértem. Amit nem, hogy miért nem a keletiben lévő arabokat basztatják akik árulták/árulják a cuccot és a bent lévő váltóhoz se engedik oda az embereket mert náluk is lehet váltani "hasonló" árfolyamon. Ez örök rejtély maradt nekem, főleg azért is mert a keletiben is van irodája a rendőrségnek.
Mondjuk ezzel nincs semmi baj, megértem. Amit nem, hogy miért nem a keletiben lévő arabokat basztatják akik árulták/árulják a cuccot és a bent lévő váltóhoz se engedik oda az embereket mert náluk is lehet váltani "hasonló" árfolyamon. Ez örök rejtély maradt nekem, főleg azért is mert a keletiben is van irodája a rendőrségnek.
- R. Carlos
- Hozzászólások: 1607
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 16:15
- Kedvenc játékosaid: Daniel Carvajal, Xabi Alonso, Roberto Carlos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Nyilván nem akartam belemenni egy olyan vitába, ahol 3-4 ember beszél ellenem és a vélemények között acab, tuskózás, féregezés, faszkalapozás és hülyézés van. Emellett még a rendőr szó hallatán a mutyizás és szopatás szó jut eszébe valakinek.Realista24 írta: Nyilván rendőr vagy vagy van a családban, ha ennyire szívedre veszed.
En leírtam mi a bajom velük, te nem írsz semmit. Komoly vita
Természetesen egy 30-40.000 fős testületről beszélünk és van mindenféle ember itt, nálunk a rendőrségen is, ebben van igazság. De ez az általánosítás szerintem végképp nem helyén való. Én magamat abszolút nem érzem ilyennek pl. és az emberek visszajelzéséből sem ez jön le nekem, hogy ilyen lennék.
A másik meg az, hogy gondolom van olyan ember, akinek van negatív tapasztalata a rendőrökkel és sérelmez valamit, de a legtöbb ember csak divatból áll be a sorba és mondja a magáét. Itt se olvastam konkrét tapasztalatról, csak arról, hogy nekem van pár ismerősöm, aki bunkó... majd egyből jött az acabozás stb.
Részemről nem is akartam vitába bocsátkozni ilyen körülmények között. Meg szerintem felesleges is, mert többségben vagytok és meggyőzni úgy sem lehet senkit sem. Többet ehhez nem is kívánok hozzáfűzni, ebbe is úgy érzem, hogy kár volt belemenni.
"When everyone thinks we are dead and buried we go and win the Champions League. This is what Real Madrid is all about." - Alvaro Arbeloa
- raul 4 ever
- Hozzászólások: 3752
- Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
- Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
"Tuskónak álcázom magam
nekem mindenhez jogom van"
Nálunk itt a melóban volt két volt rendőr srác, nem voltak rossz fejek amúgy, de okosak meg munkamániások egyáltalán nem. hozták magukkal a bm-es hozzáállásukat.
3 éve volt egy közlekedési balesetem (a vétlen voltam), de rá akartak beszélni a kiérkezők, hogy menjek bele az 50-50-be..
Lusta, tahó népség. nem szeretem őket.. Tisztelet a kivételnek, biztos van, de az eü-ben pl. többet láttam, sokkal többet.

2021 04 20 - Ceferintakaroggy
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Nyilván rendőr vagy vagy van a családban, ha ennyire szívedre veszed.R. Carlos írta: Most már akkor egészen biztos vagyok abban, hogy rendőrök vagytok és van ebben tapasztalatotok. Ezt csak egy "belsős" írhatja így. Köszi, hogy meggyőztetek.
En leírtam mi a bajom velük, te nem írsz semmit. Komoly vita
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: OFF
acab
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- R. Carlos
- Hozzászólások: 1607
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 16:15
- Kedvenc játékosaid: Daniel Carvajal, Xabi Alonso, Roberto Carlos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
Most már akkor egészen biztos vagyok abban, hogy rendőrök vagytok és van ebben tapasztalatotok. Ezt csak egy "belsős" írhatja így. Köszi, hogy meggyőztetek.
"When everyone thinks we are dead and buried we go and win the Champions League. This is what Real Madrid is all about." - Alvaro Arbeloa
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Elkerülnek mindent, ami melós, ami nem jár mutyival vagy amit nem ismerősnek kell intézni.Kerlon írta: Én se sajnálom őket. Semmit se csinálnak az egyszerű járőrök, sőt a zűrés utcákat inkább elkerülik péntek esti, szombat esti csúcsban.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: OFF
Én se sajnálom őket. Semmit se csinálnak az egyszerű járőrök, sőt a zűrés utcákat inkább elkerülik péntek esti, szombat esti csúcsban.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Értem én, csak sajnálni nem tudom érte őket.Remy írta: Mondjuk itt most a túlórákról volt szó.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- El Sie7e
- Hozzászólások: 2802
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
- Kedvenc játékosaid: Raúl
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
a rend hű őrei túlórában is csak szopatnak. szegény ZsanettRemy írta: Mondjuk itt most a túlórákról volt szó.
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker
egy 64 éves Real Madrid drukker
- Remy
- Hozzászólások: 29040
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: OFF
Mondjuk itt most a túlórákról volt szó.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66168
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: OFF
Pluszegy.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- El Sie7e
- Hozzászólások: 2802
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
- Kedvenc játékosaid: Raúl
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: OFF
sztem élettapasztalat, ami bőven releváns lehet a rendőrök megítélése kapcsán. sajnos sztem sokunk nevében beszélhetek, hogy akikkel eddig életemben dolgom volt, egytől-egyig egy féreg/aluliskolázott/surmó hekus volt. nem volt kivétel. egy sem. az ismerőseim közül is a legfaszkalapabb emberek lettek zsaruk. a többi továbbtanultR. Carlos írta:Talán dolgoztál a rendőrségen, hogy sok éves tapasztalatról beszélsz?Realista24 írta: Mondjuk a rendőröket semmibe nézem. Sok éves tapasztalat alapján.
ja és persze tisztelet a kivételnek, akikkel sajnos még nem volt alkalmam találkozni
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker
egy 64 éves Real Madrid drukker
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 10 regisztrált és 0 vendég