Oldal: 781 / 1040

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 30., kedd 12:49
Szerző: Santi
Halálos hallgatás (Dead Silence) - 2007

Ez egy újrázás volt. Emlékeim szerint annak idején ezt jó horror filmnek könyveltem el és mivel már szinte nem emlékeztem belőle semmire, így elővettem, főleg azért is, mert a kevés horror filmek közé tartozik, amiket végig és néztem és tetszett is...
És nem tudom, hogy miért...
Ugyanis ezúttal messze nem voltam elégedett. Nemtudom anno miért tetszett, bár alapvetően nem olyan rossz, de nem több az egyszernézős kategóriánál. A történet alapvetően egy baromság, de össze lehetne rakni belőle még ígyis egy fasza filmet, de nagyon sok a hiba, ami lerontja az egészet, Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!igaz a végén a csavar kompenzál valamennyit, de ez ide kevés.
Viszont nagyon jó suspense-el operál, a képi világa megfelelően sötét és borús (még nappal is olyan kékesszürkés árnyalatú), kellő misztikummal tarkított és a blőd alapsztori ellenére sem nem volt "gagyi érzésem", mint a legtöbb horrornál, valamit a cselekményvezetés is fordulatos, ahogy a rendezőtől megszokhattuk, de SOK A HIBA és ezt azért nagy betűvel, mert nem 1-2, hanem legalább egy tucat és ezt nemtudom neki megbocsájtani. Egy hibátlan filmként akkora 8-as lehetett volna és elrakom a legjobbak közé, mint a huzat, de így csak egyszernézős (nálam kétszer, mert lyukas az agyam :mrgreen: ) és hatos.

6/10

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 30., kedd 9:45
Szerző: nmate
Piszok jó lesz. Amúgy miért lenne fura PTA-tól a laza? Utóbbi időben voltak csak komolyabb filmjei. Boogie Nights a legjobb filmje szvsz. örülök, hogy visszatér ahhoz a zsánerhez.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 30., kedd 9:41
Szerző: soadroli
Itt is az előzetes. Hát miiii ez. Kell. Most. :smile: :shutup:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 29., hétfő 20:12
Szerző: soadroli
Olvasom a Beépített hibát (Inherent Vice), rohadtjó. Phoenix nagyon laza lesz a filmben, óriási dumái vannak. PTA-tól fura lesz egy ilyen lazább stílusú film, kíváncsi vagyok mit hoz ki belőle. Csak jöjjön már egy rohadt előzetes végre :D

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 13:28
Szerző: Kerlon
realmadridfan írta:Kerlon, annyi intelligencia nem szorult a fejedbe, hogy elnézést kérj esetleg azoktól, akiknek elrontottad a szórakozását? remélem csak én voltam, de akkor is. nagyon faszagyerek vagy, hogy beírod a kommentedet újra amúgy, legalább fejlődsz
1. BOCSÁNAT
2. Szerintem kerüld ezt a lenéző stílust, mert tudtommal nem mondtam rád semmi rosszat.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 13:24
Szerző: Realista24
Én is, de engem nem érdekelnek ezek a filmek :mrgreen:
Mindenesetre, realmadridfan (vagy bárki más), máskor tolj egy pü-t vagy jelentsd, gyorsabban tudunk foglalkozni vele. Köszi.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 13:23
Szerző: Zsombor
Én is belefutottam. :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 13:19
Szerző: realmadridfan
Kerlon, annyi intelligencia nem szorult a fejedbe, hogy elnézést kérj esetleg azoktól, akiknek elrontottad a szórakozását? remélem csak én voltam, de akkor is. nagyon faszagyerek vagy, hogy beírod a kommentedet újra amúgy, legalább fejlődsz

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 11:23
Szerző: Kerlon
Kerlon írta:
nmate írta:50/50 jóval jobb film a témában. Legalábbis hozzám közelebb állt. Ez sem lett volna gáz, csak amikor valami fontosabb történt, ott még ráraktak egy adag nyálat, vagy drámát. Nagyon le akarták tolni a hangsúlyosabb részeket az ember torkán.

Szóval ja. 6-6,5 körüli. Nem értem a hájpot.
Hát kinek mi, az a film is tetszett, de kicsit másabb a hangvétele a két filmnek szerintem. Abban szerintem kicsit oldottabb a hangulat, míg itt több a feszültség. Meg ugye itt a romantika végig szerepet játszik, ott meg csak a végén kerül a színre igazán.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!És ugye az se mindegy, hogy az egyik happy end a másik meg nem. Szerintem a negatív érzelmek erősebben hatnak.

Megnéztem a Divergentet is, az éhezők viadala jobban adja, de Shailene Woodly még mindig. :sziv: :sziv: :sziv: :D

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 11:07
Szerző: soadroli
VanillaSky írta: Azért a Las Vegas, végállomásban színészkednie is kellett és jól meg is oldotta. Ha jól emlékszem talán még Oscarra is jelölték érte.
Meg is kapta. Mondjuk vicces hogy neki van, Phoenixnek meg Di Caprionak nincs :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 10:52
Szerző: VanillaSky
Volt régi fénye? :mrgreen:
Azért a Las Vegas, végállomásban színészkednie is kellett és jól meg is oldotta. Ha jól emlékszem talán még Oscarra is jelölték érte.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 10:22
Szerző: Realista24
Olyan nagy dolog odafigyelni a spoilerre??

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 18:04
Szerző: gunner
Faust írta:Volt régi fénye? :mrgreen:
Esküszöm én is ezt akartam kérdezni :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 17:57
Szerző: csabi*
nana a fegyvernepper egész jó film :D

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 17:53
Szerző: h3x0r
ziro4vr írta:Nekem tőle az utóbbi 10 évből csak a sérói maradtak meg :lol:
Na es ez megvolt? :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 17:49
Szerző: ziro4vr
Nekem tőle az utóbbi 10 évből csak a sérói maradtak meg :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 17:42
Szerző: Faust
Volt régi fénye? :mrgreen:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 13:09
Szerző: soadroli
mathers írta:Joe-ról tud valaki valamit? Érdemes megnézni? Nicolas Cage nem volt túl jó az utóbbi időben.
Szerintem jó film, és Cage is meglepően jól játszott. Érdemes nekiülni.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 12:32
Szerző: Kerlon
mathers írta:Joe-ról tud valaki valamit? Érdemes megnézni? Nicolas Cage nem volt túl jó az utóbbi időben.
Egyik ismerősöm szerint régi fényében tündökölt. Amúgy írok egy PM-et kellene egy kis segítség.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2014. szeptember 26., péntek 12:22
Szerző: mathers
Joe-ról tud valaki valamit? Érdemes megnézni? Nicolas Cage nem volt túl jó az utóbbi időben.