Zsombor írta:Takarodj már innen bazdmeg. Izé. Kicsit unalmas vagy Matyika. Kérlek hagyd abba és folytasd ott ahol valaki kíváncsi erre. Mondjuk a paplanod alatt suttogva.
Az a durva, hogy ő még viszonylag a jobbik fajta.
Amióta nem megy nekik a játék (ehhez nem voltak nagyon hozzászokva), és még véletlen tévedtek ellenük egymás után párszor a bírók (ehhez meg főleg nem szoktak hozzá), azóta elképesztően elleptek minden fórumot (nem számít hogy az madridista, vagy semleges) és mindenhol kárognak, bíróznak, Perezeznek, mákosReal stb. Elhiszem hogy eldurran mindenki agya.
Olyan szintű vergődés megy ebben a szezonban a Barca drukkerektől hogy az valami eszméletlen. Számomra visszatetsző, undorító, idegesítő, irritáló a folyamatos kifogás keresése, a bírózás stb. Mint az idióta Mourinho agymenései. Csak az legalább 10. hatványra emelve.
Nagyon vissza fog ütni nekik, hogy az elmúlt 10 évük a történelmük legsikeresebb éve volt. Olyan szintű vergődést még az internet nem látott amit ezek le fognak nyomni az első olyan évben mikor
semmit sem nyernek. Mindenki hibás lesz.
Hála égnek van 1-2 kivétel aki értelmes, de rettentő ritka a korrekt vélemény egy barcástól. Én nagyon ritkán látok (azért itt a fórumon a 2-3 rendszeresen író tag ilyen szerintem).
De amúgy teljesen megértem azokat a madridistákat mint Zsombor, hogy azért bassza meg, ne hogy már a saját fórumonkon is ezt a rinyálást kelljen olvasni.... nonstop. (tisztelet a kivételektől!)