Oldal: 806 / 836

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 16:27
Szerző: CS0ki
Emlékszel a múltkori csevejünkre? Én is erre utaltam. Hogy biztos van egy rakás tehetség, aki körül nincs akkora hype, így olcsóbbak és egyszerre többel is lehet próbálkozni, viszonylag alacsony anyagi kockázat mellett. Aztán csak valamelyik beváltja a hozzá fűzött reményeket. Van hova küldeni őket fejlődni: Castilla, fiókcsapatok, opciók, stb.
És ahogy akkor, most is írtam, hogy jól állunk ezekből egyébként. Nem azon vitatkoztunk, hogy mindketten akarjuk-e az irányt, hanem hogy te azt mondtad a többi csapat sorba hozza az ilyeneket, mi meg nem. ehhez képest ebben a kategóruiában kifejezetten jól állunk. Ami kevésbé tetszetős, az az utánpótlásból feljövő játékosok megragadása a fiatalok között.
amugy én is azt mondom, hogy az egyik legnagyobb bajotok, hogy nincs egy tottitok, lampardotok, puyolotok... olyan játékos, akinek soha a büdös életben eszébe nem jutna elmenni tőletek... most őszintén... ronaldon kivul hány játékosért vérezne a szívetek ugy kollektiven? még egy bayern szurkoló elképzelni nem tudja a csapatát lahm, meg a disznó nélkül, a románál eret vágnának magukon ha elmenne totti, de rossi, a cselzinél ue. lamparddal meg terryvel stb stb.
Szerintem Ramos, Casillas, marcelo ebben a státuszban van. Persze nem minden egyes szurkolónál, ahogy a többi csapat szurkolói között is van olyan, aki nem úgy gondolja, hogy a fentebb megnevezett úriemberek nélkül elkélpzelhetetlen lenne a csapata.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 16:23
Szerző: ateeemadrid
de azért a szívetek mélyén egyikotok sem hisz benne, hogy ezek közül bármlyik is tottiként, vagy maldiniként fogja egyszer végzi...
ezt úgymondod, mintha ez más klubboknál olyan gyakori lenne... az ilyen legendák ritkák, ezért is becsülik őket annyira.
és igen, egyébként nálunk is volt egy rakás szar igazolás (hu de még mennyi), de addig, amíg van csapatnál egy 5-6 fős mag, addig ezek a szar igazolások "bőven" beleférnek... aztán ha nálunk kikopik ez a mag, akkor lehet h nálunk is megjelenik a zsoldoshadsereg.
azért egy bizonyos mag nálunk is megvan, mégha nem is mind sajátnevelések, de azért Iker, Lopez, Ramos, Pepe, Marcelo és mondjuk Cé azért tudják mi az a madridizmus, és elkötelezettek is a klub iránt, és ezekre a játékosokra nem pusztán zsoldosként tekintenek a szurkolók.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 16:19
Szerző: ericco
CS0ki írta:Én örülnék, ha teret nyernének az utápótlásból feljött játékosok, illetve azok, akik fiatalon kerülnek a csapathoz. Ezekből jelenleg egyébként nem állunk rosszul. Varane, Marcelo, Higu fiatalon, igazi hype nélkül érkeztek, és én még idevenném Ramost is, bár ő drága volt, de alig volt még meccse az első osztályban.
Emlékszel a múltkori csevejünkre? Én is erre utaltam. Hogy biztos van egy rakás tehetség, aki körül nincs akkora hype, így olcsóbbak és egyszerre többel is lehet próbálkozni, viszonylag alacsony anyagi kockázat mellett. Aztán csak valamelyik beváltja a hozzá fűzött reményeket. Van hova küldeni őket fejlődni: Castilla, fiókcsapatok, opciók, stb.
francois írta:carvajal
Őt konkrétan azért, mert jelenleg a legjobb választás arra a posztra az egész piacon. Jesé pedig a spanyol utánpótlás egyik legnagyobb tehetsége. Görcsösség? Ugyan. Az inkább nálatok van, ti szerettek ezekkel a dolgokkal hencegni (nem rossz indulatból) :kacsint:

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 16:16
Szerző: francois
Kerlon írta:A Barca lehet tele van saját neveléssel, de a felét kb úgy vették vissza nem olcsón
neked ez a vesszőparipád :lol: sorold már fel a "felét" akit "nem olcsón" vettünk vissza...

amugy én is azt mondom, hogy az egyik legnagyobb bajotok, hogy nincs egy tottitok, lampardotok, puyolotok... olyan játékos, akinek soha a büdös életben eszébe nem jutna elmenni tőletek... most őszintén... ronaldon kivul hány játékosért vérezne a szívetek ugy kollektiven? még egy bayern szurkoló elképzelni nem tudja a csapatát lahm, meg a disznó nélkül, a románál eret vágnának magukon ha elmenne totti, de rossi, a cselzinél ue. lamparddal meg terryvel stb stb.

írta isti, hogy ott van nacho, meg jesé meg carvajal, de azért a szívetek mélyén egyikotok sem hisz benne, hogy ezek közül bármlyik is tottiként, vagy maldiniként fogja egyszer végzi.... sokszor érzem itt amugy a többségen, hogy ezeket a játékosokat sem azért akarja a kezdőben mert akkor sztárok, vagy akkora jövő állna előttük, hanem valamiféle "görcsös kapaszkodásról" van szó, h nekünk is legyen saját nevelés... (és ezt nem rossz indulatból írtam!)

és igen, egyébként nálunk is volt egy rakás szar igazolás (hu de még mennyi), de addig, amíg van csapatnál egy 5-6 fős mag, addig ezek a szar igazolások "bőven" beleférnek... aztán ha nálunk kikopik ez a mag, akkor lehet h nálunk is megjelenik a zsoldoshadsereg.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 16:06
Szerző: CS0ki
Ez igaz az általad emlitett Bayernre vagy a Barcára is. A bajoroknál Lahm hasonló utat járt be, mint a már emlitett Carvajal, mellette Badstuber, Schweini és Alaba az aki komolyabbban vehető sajátnevelésnek számitanak, közben pedig szisztematikusan rabolják le a Bundesliga többi csapatait kihasználva a pénzügyi fölényt amivel rendelkeznek(Neur, Gomez, most Götze stb..)
Azért Kroos-t és Müllert említsük meg még. Nagyjából 6 kezdő nem olyan rossz. És azért közűlük többen bizonyítják, hogy közvetlenül az utánpótlásból is jól be lehet építeni egy játékost, nem kell feltétlenül kölcsön adni.

Én örülnék, ha teret nyernének az utápótlásból feljött játékosok, illetve azok, akik fiatalon kerülnek a csapathoz. Ezekből jelenleg egyébként nem állunk rosszul. Varane, Marcelo, Higu fiatalon, igazi hype nélkül érkeztek, és én még idevenném Ramost is, bár ő drága volt, de alig volt még meccse az első osztályban.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 15:59
Szerző: ericco
Kerlon írta: Ezért kell a keretnek egy masszív mag, mert a szoros emberi kapcsolatok is a jó együttműködésről szólnak.
Aztán meg jönne a fórum azzal, mint tavaly, hogy nem volt rendesen rotálva, és a szezon végére elfáradtunk. Tavaly nyárig volt csapatunk. Aztán ősszel valami megtört. Hogy ki dobta az első sz.rdarabot, az tán sosem fog kiderülni. De nem véletlen, hogy akkortájt Ronaldo is boldogtalan volt, stb. Lehet Mou valamit igért a tavalyi szezon után, amit nem tartott be. Ki tudja.

Megvaaan. Eladtuk Granerot, a csapat pszichológusát :mrgreen:

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 15:58
Szerző: morientes
realfan91 írta:
Mind szép és jó,amit leírtál,csak az a bibi,hogy nálunk más a koncepcio mint a bayernél,vagy a barcanal.Akik-ahogy Isti is frankon összefoglalta-sem kifejezetten csak a sajátjaikból élnek,bármennyire is úgy tünik.
Tény és való,hogy ezen klubok fiatalon szerzik meg a majdani sztárokat,de nekik is,ahogy nekünk,vagy sikerül beépíteni a csapatba őket,vagy nem.A barca különben is extrémebb helyzetben volt,mivel ott össze jött egy olyan generáció,akik azt a fajta focit tökélyre fejlesztették,amit nyomtak,olyan generáció,ami mondjuk 100 évenként egyszer.De amint azt a mellékelt ábra is mutatja,ahogy ezt a fajta focit kiismerték az ellenfelek,meg a generacio egyes nélkülözhetetlen elemei kezdeni kikopni(Xavi,Iniesta)így már ők sem dominálnak úgy,mint azt éveken át tették.
A bayern kicsit más tészta,ők posztra próbálják megtalálni mindig a legjobb opciot,gazdasági szempontok figyelembe vételével,tudatos csapatépítés folyik,de még ez sem garancia a sikerre,hisz tavaly is egy nem túl acélos chelsea ellen buktak,és még idén sem nyerték meg a BL-t...

Ami meg a Real Madridot illeti,itt az idő szűke mindig a gebasz.Itt gyorasan kell sikeres,eredményes,szép focit felmutatni.Nencs nagyon idő csapatot építeni,rögtön eredményeket várnak,sociok,szurkerek,szponzorok stb...
Mourinho elég szabad kezet kapott,időt is talán,de nem számolt azokkal a hatalmas egokal ami őt is jellemzi.Összeszaladtak a dudások a csárdába,aztán félrement minden.Addig nem volt persze gond,míg futott a szekér,de mikor már nem,szépen kezdett kicsúszni a dolog a portugál kezéből...Abva most nem mennék bele,hogy milyen hibákat követett el Mou,hogyan viszonyult hozzá a két kapitány,hogyan alakultak klikkek az öltözőben....mert ezeket a köröket lefutottuk egy párszor...
De 100 szónak is 1 a vége,nem temetném én még a csapatot,és azzal,hogy felhozunk minden fiatalt,hogy ha csak a spanyol vonalban bízunk,avval nem leszünk bejjebb....az egészséges arányosság lehet a kulcs,aki szint,azt fel kell hozni,ésszerűen kell igazolni(kp,jhv,jobb szél)és akkor nem lesz különösebb gond,egy új edzővel,aki új lendületet hozhat a játékosoknak...

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 15:28
Szerző: Kerlon
Isti jól rávilágított itt mindenre. A Barca lehet tele van saját neveléssel, de a felét kb úgy vették vissza nem olcsón. Ők csak jobban próbálják futtatni a tehetségeiket, de még se aranybánya a la masia. Amúgy a probléma szerintem még mindig az, hogy nincs meg az állandóság, mint pl a csatár poszt. Se Higuaín, se Benzema nem tudott még kiteljesedni kellően, mert őket is rengetegszer variálják. Ezért kell a keretnek egy masszív mag, mert a szoros emberi kapcsolatok is a jó együttműködésről szólnak. Mourinho óta lenne erre esély, de most majd megint kezdődhet előröl a "buli", ha lelép a portugál és Karanka is.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 15:05
Szerző: istimester
realfan91 írta:Engem meg az átigazolási politikánk idegesít. Persze, mióta realos vagyok azóta ez megy...de hát azóta eredmények sincsenek. :roll: Konkrétan arra gondolok, hogy minden edzőváltásnál (ami általában legjobb esetben évente történt, Mourinho kivétel) mindig a fél csapatot kicserélik, és új, kész játékosokat vesznek több tíz/száz milliókért. De Mourinhonál se volt ez másképp, attól hogy 3 évet maradt, még egy összedobott, összevásárolt semmi ez a csapat. És most omlott össze. Olyan mintha alap nélkül építenék a házat. Arra gondolok, hogy JÓVAL több energiát kellene szentelni az utánpótlásra, illetve az utánpótlás megfelelő játékosainak első csapatba való beillesztésére. Nézzünk meg egy Bayernt, egy Dortmundot, egy BARCÁT...Nem 1 nyár alatt b*szták össze a csapatot. Ők felépítettek valamit. Persze, nyilván a Dortmund egy kisebb csapat, de akkor is, az eredmények egyre csak jönnek és kinövi magát lassan egy igazi topklubbá. (Ha nem adják el mondjuk a fél csapatot.) De ezen csapatoknál sok-sok saját nevelés van a KEZDŐBEN. Nálunk menny is? Azt hiszem Jó esetben is csak 1-2. Idén év végén ez már 0 volt Casillas padoztatásával. Miért nem veszik észre hogy ez nem működik? Itt van a City, meg a PSG, akiket utálunk, de ugyanazt csinálják mint mi. És persze, ezért nem is fognak komolyabb eredményeket elérni. Max 1 szaros hazai ligát nyernek, de én BL-re gondolok leginkább. Le kellene ültetni a padra egy egykori Real játékost, vagy esetleg egy spanyol edzőt...Már rég nyomatni kéne Zidane-ék korosztályát az edzői pályára, az utánpótlásba edzősködjenek, vagy másodedzőnek az első csapathoz. Karanka itt van, de sztem ő pont hogy nem elég nagy ikon és nem elég karakán egyéniség egy komoly edzőhöz. Zizou papát hozni és leültetni edzőnek. Jesét meg aki valamire való felvinni. Talán José (Rodriguez) aki még ilyen. A többi akikben van valami mehet kölcsönbe. És a Negredo, meg a Mata szintű neveléseinket nem kellene csak úgy kib*szni. De gyanítom amíg Florentino él, addig semmi változás nem lesz. Öli bele a pénzt, majd kapja vissza a mezekből, eredmények elérése nélkül. Csak a múltra meg a szurkolói támogatottságra épít. Sajnos nem látok kiutat innen még amíg Florentino az elnök addig biztosan...Ha meg Ancelottiban gondolkodunk, és még nem is Kloppban, vagy Heynckessben, akkor az a kis remény is elúszik sajnos, hogy még egy összepakolt valami csapattal és lehetne eredményeket elérni, és esetleg hosszútávon gondolkozni.
Nem tudom mióta vallod magad Real Madrid szurkolónak, de meglehetősen nagy általánositásokkal operálsz. Nem az általad vázold okok miatt omlott össze a csapat, hanem a belső összhang és a játékosok közti kapcsolatok mérgesedtek el véglegesen. És ebben legalább akkora szerepet játszottak a hazai játékosok(Iker, Ramos), mint maga a kétségkivül konfrontativ személyiségű José Mourinho. Ráadásul a szezon első meccsein olyen banális egyéni hibákon mentek el pontok, amelyekre korábban kevésbé volt példa(lásd pl. Casillas bakija a Vale ellen, amivel rögtön minusz kettővel kezdük a szezont). Előtte is előfordult már, hogy a csapat nem nyújtott optimális teljesitményt, de az ilyen meccseketn általában jött az egyéni villanás és hoztuk a három pontot. Idén is győzhettünk volna bármely sorozatban, ugyan megvoltak a hiáink, de melyik csapatnak nincsenek?

Továbbá, önmagában a sajátnevelésű játékosok beépitése nem old meg semmit. Ugyanúgy kialakulhatnak nézetkülönbségek a társaságon belül, elég ha néhány emberből előtör az egomán és kész is a veszekedés. Ráadásul ezeket a fiatalokat csak akkor van értelme a csapatnál tartani, ha rendelkeznek egy bizonyos szintű tehetséggel és potenciállal, amiért érdemes beléjük fektetni a perceket. Az utóbbi években nem sok ilyen játékost adott az utánpótlás Mata kivételével ill. a mostani generációból Carvajal, Nacho, Jesé és Morata emlithető. Ebből jelenleg Carvajal visszatérése(a kezdőbe) és Nacho felnőtt keretbe integrálása lehet az, ami azonnali látható eredményként fog megnyilvánulni. A két tamádó canteranot tovább kell adni egy jobb spanyol vagy akár egy Bayerhez hasonló német csapathoz és ha Carvajalhoz hasonló teljesitményt nyújtanak érvényesithetjük a visszavásárlási opciót. Olyan és olyan sok szupertehetségnek kikiáltott játékos bukott már a el a felnőttekhez való átmenet során, hogy sokkal jobb útnak tartom a játéklehetőség megadását akár más klubokban is, mint azt, hogy évi 5-10 meccsen szerepet kapjanak pár percre madridban. Sajnos a hozzánk hasonló top klubok nem épithetnek kizárólag a hazai lehetőségekre, ahhoz túl kicsi a meritési lehetőség.

Ez igaz az általad emlitett Bayernre vagy a Barcára is. A bajoroknál Lahm hasonló utat járt be, mint a már emlitett Carvajal, mellette Badstuber, Schweini és Alaba az aki komolyabbban vehető sajátnevelésnek számitanak, közben pedig szisztematikusan rabolják le a Bundesliga többi csapatait kihasználva a pénzügyi fölényt amivel rendelkeznek(Neur, Gomez, most Götze stb..)

A Barca ugyanez, csak ők már fiatalabb korban begyűjtik a tehetségeket. Rengetek hir volt, hogy ilyen-olyan, a jövő tehetségének kikiáltott tizenévest leigazoltak, aztán valamelyik beválik, valamelyik nem. Sosem tudhatjuk előre. Az 2009-2011 években domináns Xavi-Messi-Iniesta sem csak úgy lepottyant az égből. Messi és Iniesta is a fenti példát bizonyitja, Xavi pedig már vagy 600 éve ott volt a csapatban, általában más játékosok kulacsát hordozva. Puyol pedig nem saját nevelés. Csak a legnagyobb neveket emlitve. Mindezen játékosok mellett ugyanúgy komoly pénzeket áldoznak a csapat megerősitésére, akár Csigabigáról vagy Ibrahimovicről legyen szó(akik megbuktak), akár a Fabregas, Alves, Sánchez, Villa, Alba vonalról. Közben a sok felsztárolt, de a csapathoz kevés fiatalt szépen csendben leadták kisebb csapatokba, legyen szó akár Bojanról, Cuencáról, Gai "az új messi" Assulinról stb.

López és Arbeloa is Madrid nevelés, mellette Ramos és Igájn is "hazai" játékosnak számit.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 14:56
Szerző: CS0ki
Egyébként az igazolásoknál sem ártana figyelembe venni a pontrúgások esetét. Jó eséllyel jön Carvajal, aki fejjel használhatatlan. Modric kezdő lesz, szintén használhatatlan. Marcelo visszajön, nagyjából ő is. Xabi-Khedira is relatíve jók voltak védekezésnél fejjel, lehet ők is kiesnek. Jelenleg aki biztos, hogy erős lesz fejjel, az Ramos-varane meg mondjuk CR, bár a saját kapunk előtt ő sem az igazi. Tehát ilyen szempontból a gyengülés felé haladunk.

Lopeznél meg tényleg az a kérdés, hogy fel lett-e piszkálva a játékkedve annyira, hogy ne érje be azzal, ami megfelelt neki télen, amikor idejött.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 14:06
Szerző: ericco
hehe írta:namost ilyenkor jut eszembe a vén raul.nála pont hogy meglátszott, hogy mennyire gyökkettő lett.de nem hinném, hogy casillas olyan fogyatékos módban védene tovább, mint ahogy raul játszott az utolsó itteni éveiben.
Azért ennyire nem rossz a helyzet Casillas-szal. De hát teljesen más poszt a kettő. Iker nagyon jó kapus lenne még 10 évig, ha egy 10 cm-rel magasabb lenne. A kirúgásai könnyen orvosolhatóak. Dobja ki, vagy gurítsa le az egyik védőnek.
De ha egy ívelt labda tart felé... egyből gyomoridegem van.
Pontrúgásból most is kaptunk eleget, az nem csak Casillas sara
Természetesen nem csak az övé, de Casillas az utóbbi időben már ki sem járt ezekre a labdákra. Mindig a védőknek kellett kifejelni ahelyett, hogy Iker az ölébe húzta volna, mint azt Lopez teszi párszor.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 14:01
Szerző: hehe
Félek, hogy újra sok gól fogunk kapni rögzített szituációkból és beívelésekből. Ráadásul Lopeznél felüdülés volt nézni, hogy a kirúgásai többnyire saját emberhez mentek. Szép ez a klubikon dolog, és van benne valami, hogy Iker jelenléte pluszt adhat a csapatnak, csak ezen a szinten nem ezek alapján kéne elsősorban dönteni.
namost ilyenkor jut eszembe a vén raul.
nála pont hogy meglátszott, hogy mennyire gyökkettő lett.
de nem hinném, hogy casillas olyan fogyatékos módban védene tovább, mint ahogy raul játszott az utolsó itteni éveiben.

én, ha ott lennék és mindenkinek a legjobbat akarnám csinálni, akkor jó pénzért eladnám első számú kapusnak lopezt. sztem ez mindenkinek jó megoldás.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:29
Szerző: Kerlon
ericco írta:Azért Casillasnak van pár alap hiányossága, amelyek az idő múlásával, ahogy idősödik, egyre jobban ki fognak jönni. Gondolok itt az ívelésekre és a kirúgásaira. Iker egy nagyon jó reflexekkel rendelkező vonalkapus. De az említett hiányosságok miatt szerintem nem világelső. Az egyéni elismeréseket is inkább a válogatottnak köszönheti, ahol ugye a KP-s védekezés összehasonlíthatatlan a miénkkel.
Félek, hogy újra sok gól fogunk kapni rögzített szituációkból és beívelésekből. Ráadásul Lopeznél felüdülés volt nézni, hogy a kirúgásai többnyire saját emberhez mentek. Szép ez a klubikon dolog, és van benne valami, hogy Iker jelenléte pluszt adhat a csapatnak, csak ezen a szinten nem ezek alapján kéne elsősorban dönteni.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy nyártól minkdetten kezdjenek tiszta lappal, és amelyik jobban meggyőzi az új edzőt, az kezdjen. És egyikük se legyen kirobbanthatatlan. Egy esetleges gyengébb forma esetén máris jöhet a másik. Meg jó lenne, ha az elsőszámú cserekapus nem Jesús lenne.
Pontrúgásból most is kaptunk eleget, az nem csak Casillas sara, ha lemarad mondjuk Arbeloa az emberérből vagy Ramos végig mozizza, ahogy Wellbeck lazán bólint az 5-ösről. Azt meg el kell felejteni nekünk is, hogy kirúgjuk a labdát... Tegyék le aztán focizzunk.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:29
Szerző: Victor
ericco, veled 90%-ban egyetértek, és most is. te is úgy látod a helyzetet, ahogy én. a kirúgásokat nem is említettetem, de minden meccsen megjegyzem, hogy sokkal pontosabbat (és mintha nagyobbat is) rúgna, mint casillas :roll:

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:27
Szerző: ericco
Azért Casillasnak van pár alap hiányossága, amelyek az idő múlásával, ahogy idősödik, egyre jobban ki fognak jönni. Gondolok itt az ívelésekre és a kirúgásaira. Iker egy nagyon jó reflexekkel rendelkező vonalkapus. De az említett hiányosságok miatt szerintem nem világelső. Az egyéni elismeréseket is inkább a válogatottnak köszönheti, ahol ugye a KP-s védekezés összehasonlíthatatlan a miénkkel.
Félek, hogy újra sok gól fogunk kapni rögzített szituációkból és beívelésekből. Ráadásul Lopeznél felüdülés volt nézni, hogy a kirúgásai többnyire saját emberhez mentek. Szép ez a klubikon dolog, és van benne valami, hogy Iker jelenléte pluszt adhat a csapatnak, csak ezen a szinten nem ezek alapján kéne elsősorban dönteni.
Én is azon a véleményen vagyok, hogy nyártól minkdetten kezdjenek tiszta lappal, és amelyik jobban meggyőzi az új edzőt, az kezdjen. És egyikük se legyen kirobbanthatatlan. Egy esetleges gyengébb forma esetén máris jöhet a másik. Meg jó lenne, ha az elsőszámú cserekapus nem Jesús lenne.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:25
Szerző: ___Samy___
persze ha egy nagyobb csapat hívná őt, akkor lehet nem akarna maradni, de szerintem ő már ettől fentebb nem fog érni
a villarealban kivédte magát, most már lehet címeket is szeretne nyerni

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:24
Szerző: Kerlon
Szerintem López tudta, hogy mit vállal azzal, hogy ide igazol. Mindenkinek egyértelmű, szóval ő a pad fogalmával is megbarátkozhatott már, de ha kap mondjuk a Milantól egy első számú kapus opciót és menni akar, akkor támogatni kell akár mennyit is kapunk érte. Szégyent abszolút nem vallott és teljesítette azt, amiért hoztuk, hogy legyen egy biztos ember a kapuban. Ha maradni akar az még jobb, mert lesz két biztos ember a kapunkban. Aztán simán megkaphatja az összes kupa meccset, mint Pinto. :D

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:20
Szerző: Victor
ezt mondtam én is pontosan hehe, amit te. csak azért nagyon sajnálom a tagot, ha ennyi idő után el kell mennie. no meg azért kéne nekünk egy új második számú kapus akkor, mert adán az távozik (hálaégnek), jesúst nem ismerem, nem tudom, hogy állandó kerettag lenne-e, ha lenne egy nevezetesebb másodikszámú kapusunk.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:18
Szerző: hehe
eladnám, mert nem padra való kapus és mert jócskán feltupírozta az árát.
nem hinném, hogy miután bizonyított, ő megelégszik, hogy nyugdíjig koptatja a padot.
simán kezdő kapus lehet bárhol.

casillas meg elsőszámú kapus lesz ismét. akár tetszik, akár nem.

Re: Taktikai háború (Legyél Mourinho)

Elküldve: 2013. május 16., csütörtök 13:15
Szerző: Victor
azt nem vitatom, hogy alapból jobb képességei vannak casillasnak, de az elmúlt években nagyon kevés az, amit nyújtott. ösztönözni kellett már, ilyen szempontból jókor jött a sérülése, persze még ellenfélnek se kívánok semmi rosszat, félreértés ne történjen.
lopezt nagyon sajnálom, hogy idehívtuk, mikor nagy sz.rba voltunk, most elmegy mou, casillas formába jön, majd tovább adjuk? legalább kölcsönbe hoztuk volna akkor csak el :roll:
ha lopez szeretne maradni, akkor meg kell tartani, csak több lehetőséget kell adni neki, mint mondjuk adánnak
meg aztán jó lenne, ha iker a továbbiakban sem kényelmesedne el, ha már csak ösztönzőleg hat rá lopez, már az is bőven jó
az a baj, hogy kétlem, hogy cserepadon akarna maradni, mikor azért szerintem ahol nem casillas számít elsőszámúnak alapesetben, ott ő azért simán megfér no1-nek. persze, ha minden kupa és esetleg kevésbé fontos mecssen védetni a (remélhetőleg) új edző, akkor no para, ha ez elég lopeznek.