Zeneklub
- pheco
- Hozzászólások: 6724
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Zeneklub
Na jó, hozom az ajánlásom, hátha ad egy kis lendületet a brigádnak.
Már az előző körben is ezt akartam hozni, csak féltem a túl alacsony pontszámtól, de most megkapjátok Az gondolom nem kérdés, hogy rap zenét hozok és sokak számára szomorú, de magyar rapet. Már 2008-ban is volt egy albuma, de csak 2013-ban vált ismertté illetve elismertté a magyar rap hallgatók és a szakma körében ezzel az albummal. Nem lehet azt mondani a szövegeire, hogy megszokott és sablonos. Olyan szójátékai vannak, hogy az valami hihetetlen. Amikor először hallgattam az albumot én sírtam a nevetéstől sok résznél. Igazából engem a régi Akph-ra emlékeztet, ha ez mond nektek valamit. Vannak sorok amikben nem igazán a tartalmat illetve az értelmet kell keresni, csak figyelni a rímeket és a szójátékokat. Elnézést szeretnék kérni, mert az egyik számban közreműködik Tkyd és mivel tiltólistán van, így aki nem bírja egy percig sem hallgatni őt az nyugodtan tekerje át
Tehát akkor az ajánlás:
Mikee Mykanic - Vijjumináti

Na, így kell gyerekek. Holnap is jöjjön 1-2 értékelés, aztán kapjátok a finomságot tőlem
-
- Hozzászólások: 2909
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Zeneklub
A Day to Remember - Common Courtesy
A metált alapjában véve bírom egy szintig. Itt sok helyen sok volt a scream, és emiatt idegesítővé is vált pár helyen, főleg az album második felében.
Nem volt rossz, ami azt illeti, épp határeset
Jó ajánlás volt, bocsi a késésért!
6.5

"And my heart will leave you never."
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Zeneklub
Linkin Park - The Hunting Party
IMádo a Linkin Parkot,a régebbi és az újabb számok közül is sokat. Ezen is volt ami nagyon tetszett,de akadt ami kevésbé. Én a Final M-t,Guilty All...-t és az Until its Gone-t emelném ki. Régebbi lemezekhez képest gyengébb,és mivel azokhoz is mérem így nálam ez csak
6,5/10. (Van ami többet kapott de összességében kevesebbet hallgatnám,de más az értékrendszerem)

Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- Victor
- Hozzászólások: 2897
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City
Re: Zeneklub
ugyan még heten előttem vagytok, míg jöhetek a második ajánlásommal, de alig várom, hogy bedobjam, mert most nem a tőlem megszokott rockos hangzású dalokat fogjátok kapni és kíváncsi leszek a véleményeitekre:) az Evanescence album meglepően jól teljesített, köszönöm az értékeléseiteket!
ui: várom mindenki ajánlását, lepjetek meg, remélem lesznek olyanok, amiket nem ismertem és pozitív csalódást okoztak!
ui: várom mindenki ajánlását, lepjetek meg, remélem lesznek olyanok, amiket nem ismertem és pozitív csalódást okoztak!
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Zeneklub
Szoval meg nem tudod mit ajanlj En ma este leszek gepnel csak.
VijjuVijju.
VijjuVijju.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- pheco
- Hozzászólások: 6724
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Zeneklub
Ma jönnék elméletileg az ajánlással, de mivel még fiore ajánlását sem értékelték ketten, soadroliét pedig 5-en nem, ezért megvárom amíg behozzátok a lemaradást, vagy legalábbis egy részét.
-
- Hozzászólások: 2909
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Zeneklub
Ki, mikor?
Talán már holnap hozom az értékeléseket
Talán már holnap hozom az értékeléseket
"And my heart will leave you never."
- realistahuni
- Hozzászólások: 7729
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Zeneklub
Linkin Park - The Hunting Party
Ez nem igazán jött be. Régen nagyon bírtam a Linkin Parkot, volt egy csomó fülbemászó vagány zenéjük, ezek sajnos nem ilyenek voltak. Final Masquerade-t már hallottam valamikor az album meghallgatása előtt, az kifejezetten tetszett, a többi már kevésbé vagy egyáltalán. Háttérzajnak elment de semmi különös.
5/10
@messideco
Nehogy visszalépj nekem amíg nem ajánlottam én is me' fölrúglak.
Azt akarom hogy szenvedj.

Teljesen NHL feelingem lett ettől az albumtól, aki már játszotta az NHL sorozatokat PC-n az tudja miről beszélek.
Játék közben jók voltak az ilyen és ehhez hasonló zenék, viszont nekem ez a stílus annyira így nem jön be böngészés közben. Nekem is volt ami tetszett és volt ami nem, összességében nem volt rossz ajánlás.
6.5/10
LP-al is jövök talán még ma.
Vagy nem.

- Hozzászólások: 3467
- Csatlakozott: 2013. augusztus 8., csütörtök 23:00
- Kedvenc játékosaid: zizou, marcelo, modric
- Kedvenc csapatod: los blancos.
Re: Zeneklub
fiore ajánlását már rég meghallgattam csak elfelejtettem beírni ide
A Day to Remember - Common Courtesy
így a csapat neve ismerős volt valahonnan és még akadt olyan szám is amit régebben tuti hallottam.
nem volt rossz bár nagy elvárásaim nem voltak vele kapcsolatban, voltak számok amik tetszettek és voltak amik nem de nem hiszem, hogy még elővenném ezt az albumot magamtól
azért jár a 10/6
Linkin Park - The Hunting Party
ez se lett volna rossz de így, hogy linkin park magasan volt a mérce és nálam nem sikerült megugrania
nem igazán jöttek be a számok általában, de azért itt is akadtak jók (pl: guilty all the same)
összességében 10/5
na de sok lesz már a rock valaki hozhatna egy jó kis hazai ug rappet

- Hozzászólások: 2016
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
- Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
- Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid
Re: Zeneklub
Linkin Park - The Hunting Party
Nagyon szeretem őket(alapból nagyon kedvelem az olyan zenekarokat ahol keverik a stílusokat), összes albumukat ismerem, több olyan számuk is van amit nap mint nap meghallgatok(breaking a habit,numb,In the end,bleed it out,somewhere I belong stb) az első 3 albumuk zseniális szerintem, viszont szerintem (is) ez lett a leggyengébb albumuk! A két évvel ezelőtti albumuk a Living Things is jobban tetszett mint ez!Különösebb baj nincs vele igazából, csak egy picit más, nem az a régi jó megszokott LP! A szöveg azért még mindig elég jó viszont!Azért itt is voltak olyan számok amik nagyon bejöttek: Until It's Gone,Guilty All The Same,Final Masquerade, a többi viszont semmi különös!Bennington most is ott van viszont, elképesztő hangja van, imádom!(Itt is ahogy a Rolling In The Deepet énekli... )
Szóval nem lett ez rossz album, csak eléggé más lett mint a többi és ezért csalódottak néhányan(én is kicsit), a többihez képest gyengébb lett, de azért kap tőlem egy 7 pontot!
Nagyon szeretem őket(alapból nagyon kedvelem az olyan zenekarokat ahol keverik a stílusokat), összes albumukat ismerem, több olyan számuk is van amit nap mint nap meghallgatok(breaking a habit,numb,In the end,bleed it out,somewhere I belong stb) az első 3 albumuk zseniális szerintem, viszont szerintem (is) ez lett a leggyengébb albumuk! A két évvel ezelőtti albumuk a Living Things is jobban tetszett mint ez!Különösebb baj nincs vele igazából, csak egy picit más, nem az a régi jó megszokott LP! A szöveg azért még mindig elég jó viszont!Azért itt is voltak olyan számok amik nagyon bejöttek: Until It's Gone,Guilty All The Same,Final Masquerade, a többi viszont semmi különös!Bennington most is ott van viszont, elképesztő hangja van, imádom!(Itt is ahogy a Rolling In The Deepet énekli... )
Szóval nem lett ez rossz album, csak eléggé más lett mint a többi és ezért csalódottak néhányan(én is kicsit), a többihez képest gyengébb lett, de azért kap tőlem egy 7 pontot!
- pheco
- Hozzászólások: 6724
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
- Kedvenc játékosaid: Beckham, CR, Ramos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
- Tartózkodási hely: Bp.
Re: Zeneklub
Linkin Park - The Hunting Party
Csalódtam ebben az albumban. Mint már említettem, imádom a Hybrid Theoryt, plusz a Meteoraról is szeretek pár számot. Gondoltam ez is be fog jönni, de nem igazán. Kevesebb benne a rap rész, ami szerintem hatalmas plusz volt az LP-ben régen. Illetve a zúzós részek sem olyanok, mint mondjuk a Faint, Crawling, One step closer-ben és sorolhatnék még pár számot. Értem én, hogy nem lehet egy előadó/együttes 10+ évig ugyanolyan, változnak, de sajnos ebben az esetben nem jött be nekem a változás.
5,5/10

Gyerekek, páran el vagytok maradva még az előző értékeléssel is. Jó lenne behozni a lemaradást.
- peadani
- Hozzászólások: 392
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:57
- Kedvenc játékosaid: R9,Zidane,Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Zeneklub
Akkor azért volt annyira System-es az eleje.soadroli írta:Ja amúgy érdekesség, hogy a Rebellion-ban Daron Malakian is énekel, aki nem tudná, ő a System of a Down gitárosa(/énekese is néha).
- soadroli
- Hozzászólások: 2985
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 22:02
- Kedvenc csapatod: a másik
Re: Zeneklub
Ja amúgy érdekesség, hogy a Rebellion-ban Daron Malakian is énekel, aki nem tudná, ő a System of a Down gitárosa(/énekese is néha).
- peadani
- Hozzászólások: 392
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:57
- Kedvenc játékosaid: R9,Zidane,Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Zeneklub
Linkin Park - The Hunting Party
Az egyik kedvenc együttesem a Linkin Park.Amikor kijött az új albumról csak a Guilty All The Same-t hallgattam meg mint első kijövő szám.Itt meg is ragadtam úgyhogy örültem az ajánlásnak, viszont így meghallgatva a többi számot...hát csalódtam.Az Until It's Gone,Rebellion illetve Final Masquerade tetszettek még róla nagyon viszont a többi olyan, hogy egynek jó de többször nem hallgatom meg.Valahogy nem az a régi LP amit anno rongyosra hallgattam.Nehezen tudtam dönteni hány pontot adjak rá, de végül az 5,5 pontnál maradtam.

- Zsoc
- Hozzászólások: 130
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 22:17
- Kedvenc játékosaid: Raul,RC,Guti-Iker,SR4,Coentrao,Varane- Gerrard,Totti,Schweinsteiger
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Re: Zeneklub
Én viszont habzószájú rinyáló LP fan leszek akkor.
Szerintem nagyon nagyon elmarad a régebbi zenéiktől. Sokkal elektronikusabb lett és háttérbe szorul a zúzósabb vonaluk és mellette Chester hangja sincs ugy kihasználva és kiemelve, amit én jobban szerettem, sokkal. Szintén nem tudnék kiemelni egy számot sem ami igazán tetszett, talán még legjobban az Until It's Gone, de az sem maradéktalanul. A Drawbar-ban viszont sztem több lehetőség lett volna, egy líraibb számra, egy jó szöveggel. Ilyen The messenger-es vonalra gondolok, így üresnek tűnt és kihasználatlannak.
Csalódott vagyok, mert nyilván van mihez mérni náluk és az LP név felállít egy mércét, amit sztem nem sikerült ezzel megugraniuk. Gondban vagyok azért a pontszámmal, mert valahol az előző ajánlás körül mozog, viszont örültem az ajánlásnak, de ha már rinyálónak neveztél előre is, akkor mutatom a fukkot és 6,5.
Szerintem nagyon nagyon elmarad a régebbi zenéiktől. Sokkal elektronikusabb lett és háttérbe szorul a zúzósabb vonaluk és mellette Chester hangja sincs ugy kihasználva és kiemelve, amit én jobban szerettem, sokkal. Szintén nem tudnék kiemelni egy számot sem ami igazán tetszett, talán még legjobban az Until It's Gone, de az sem maradéktalanul. A Drawbar-ban viszont sztem több lehetőség lett volna, egy líraibb számra, egy jó szöveggel. Ilyen The messenger-es vonalra gondolok, így üresnek tűnt és kihasználatlannak.
Csalódott vagyok, mert nyilván van mihez mérni náluk és az LP név felállít egy mércét, amit sztem nem sikerült ezzel megugraniuk. Gondban vagyok azért a pontszámmal, mert valahol az előző ajánlás körül mozog, viszont örültem az ajánlásnak, de ha már rinyálónak neveztél előre is, akkor mutatom a fukkot és 6,5.
-
- Hozzászólások: 2909
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
- Kedvenc csapatod: Arsenal
Re: Zeneklub
Plusz ugye még draftolni is kell... Most már így kell elteljen.realistahuni írta:Értékelésekkel csak hétvégén tudok jönni, koleszban munkálatok folynak és nincs megfelelő net még youtubera se.
"And my heart will leave you never."
- realistahuni
- Hozzászólások: 7729
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric,
- Kedvenc csapatod: Los negros
- Tartózkodási hely: Székelyföld
Re: Zeneklub
Értékelésekkel csak hétvégén tudok jönni, koleszban munkálatok folynak és nincs megfelelő net még youtubera se.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég