Oldal: 94 / 1012

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 12:15
Szerző: Zack
Szerintem nagyon szakmaiatlan lenne egy fél éve létező pártnak a másfél év múlva lévő választásra gazdasági programot írnia. Azt érzem, hogy főleg olyan értelmiségi emberek várják ezt el, akinek nincsen elégséges közgazdaságtani ismerete, de kérdezni már jól tud. Sokszor sírtam már itt is, hogy a Magyar politikában mennyire túlnőttek a humán tudományokból levezethető viták (történelem, szociológia, pszichológia, emberi jogok stb), a rál tudományokból származó vitákkal szemben. Gazdaság politikai kérdésekben is az egy vagy több kulcsos adó, nyugdíj, különböző pótlékok és az embereket direktben érintő kérdések kerülnek előtérbe. Pedig ezek a kérdések nem itt oldódnak meg, hanem az ország gazdaságpolitikai döntései már korábban predesztinálják ezeket a folyamatokat. Tehát világrekord áfa+kisker különadó nem fog soha egyszerre létezni több kulcsos szja mellet. Minden nyelvet beszélő ember kiszökne az országból, mert az adóék elérné a 2/3-ot.

Ami igazán problémás, hogy jogos az elvárás a Tisza felé, hogy légyszíves mutasd be a gazd pol programodat. Viszont semmi realitása ennek. Egyfelől a Tisza a nyilvánosan elérhető adatokból tud dolgozni, mert, ha attól eltér, akkor bizonyítania kéne, hogy miért. Nagyon messze van még a 26-os választások. 23 márciusa pont olyan távol van időben, mint a választások lesznek, 23 márciusában írt program ma nem képezné már reális vagy értékelhető forgatókönyv tárgyát.

A Fidesz csinált jó, a társadalom széles rétegeit megnyerő (bár szerintem nem értik vagy nem tudnak ról) intézkedéseket, pl az adóbeszedés tényleg sikeres előremozdulását. Ez kb mindenkinek jó, valószínűleg senki nem is változtatna rajta, ha hatalomra kerülne.

Viszont az utolsó többpárti választáson (bocsesz Mih és Kutyik) 18-ban az ellenzék pártjai a 2006os Fideszt idéző baloldali populista baromságokat mantráztak. Pár a teljesség igénye nélkül, 14. havi nyugdíj, EU minimál nyugdíj, EU minimál bér, alakereset, lakhatás mint állampolgári jog. Ezek, ne haragudjon senki, de szemenszedett hazugságok voltak mindig is. Ilyet a Chat gpt úgy ír neked, hogy háromszor kéred meg, hogy legyen populistább és az ország gazdasági lehetőségeit még kevésbé számításba vevő a program. Ilyet bárki tud írni és veszíteni is tud vele, hiszen nem kell hozzá sok ismeret, hogy belássuk nem reális ebből semmi sem.

Amit mindenféleképpen nyomatnék MP helyében majd, az a családi pótlék drasztikus megemelése, meg Ángyán Józsefet valahogy megnyerni. Egyébként Surányi György volt jegybank elnök is mondta, bár most nem tudom hivatkozni, hogy pontosan hol, hogy ha most hirdet gazdasági csomagot MP, az szerinte nem lehet megalapozott. Bod Péter Ákos is ezt mondta, bár ő annyira konfliktus kerülő, hogy annyira nem lényeges, pedig nagy koponya ő is.

Az biztos, hogy ha nincs gazdasági program, 0 az esélye a győzelemre, de a gazdasági program még ha jó is, az sem garancia semmire sem.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:50
Szerző: Marky
halamadrid írta: Azt mondod, hogy a Trump beiktatása utáni és választások közötti 15-6 hónapban lehet akkora visszaesése Magyarországon is a német autóiparnak, hogy az újabb százalékokban meglátsszon a Fidesz támogatottságán?
Ha Trumpek tenyleg bevezetik a 10%-os vamot, az a nemet autoiparnak egy hatalmas pofon lesz. Emellett nem ugy tunik, hogy a traktorsebesseggel mozdulo nemet ipar nehany honapon belul meg tudna taltosodni.
Olcso a magyar robotkez, de szerintem lesz az a pont, amikor inkabb a Nemetorszagon kivuli dolgozokat kezdik el levagdosni, mert ugy gyorsabb lesz javitani a mutatokon, mint a nemet szakszervezeten atnyomni egy leepitest.
halamadrid írta: Egyébként nem hiszem, hogy nem tálalnák ki tavaszig a szakpolitikájuk nagy részét. A Fidesz nem akar és/vagy tud ezzel élni, a Tisza meg nem hagyhatja ki ezt a ziccert. MP is mindig türelemre buzdít, és biztos tudja, hogy a legmakacsabb értelmiséget is meg kell valahogy nyerni.
Lehet mar kitalaltak a szinfalak mogott, nem tudhatjuk.
Ami biztos, hogy eddig a messiastol sem hallottunk semmilyen elkepzelest a kepzeletbeli kormanyarol. Most ez vagy tudatos, hogy a legidiotabb retegeket ne riassza el ertelmes gondolatokkal, vagy tokre elengedi az egeszet es eleg lesz, ha csak kormanyt alakithat, aztan utana mar o osztogathatja a lapokat a kozbeszerzeseknel.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:38
Szerző: Dupla D
Realista24 írta:
Vicces kozben, hogy a Tisza gazdasagi elkepzeleseirol lovesunk sincs es nem ugy tunik, mintha az influencer politizalason kivul barmivel szeretnenek szavazatokat szerezni.
Ez hianyzik nekem is, mert valahogy nem kielegito szamomra, hogy ennel rosszabb nem lehet, mint ami most van.
Egyelőre jó populista módjára MP beszélt róla, hogy minden jó intézkedést megtartanak, ami kedvező a lakosságnak, mint pl. a rezsicsökkentést.

De biztos vagyok benne, hogy jönni fog a programjuk, csak ezt nem a választás előtt másfél évvel szokták megírni. Én jövő év végére várom, a késéseket beleszámítva.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:37
Szerző: halamadrid
Marky írta:
reeed_ati írta: Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)

Ezt a kormanyt - szandekosan nem rendszert irok - egyedul a nemet autoipar foldbeallasa tudja megbuktatni. Ha elfogy az osztogathato penz, a beszallitok lehuzzak a rolot es az emberek tenyleg elkezdenek ehezni, akkor fog csak megfordulni a szeljaras. Addig a lakossag nagy resze kenyelmesen uldogel a 3-4%-os allami tamogatott lakashiteleivel es a mindenfele adokedvezmenyekkel.
Vicces kozben, hogy a Tisza gazdasagi elkepzeleseirol lovesunk sincs es nem ugy tunik, mintha az influencer politizalason kivul barmivel szeretnenek szavazatokat szerezni.
Azt mondod, hogy a Trump beiktatása utáni és választások közötti 15-6 hónapban lehet akkora visszaesése Magyarországon is a német autóiparnak, hogy az újabb százalékokban meglátsszon a Fidesz támogatottságán?

Egyébként nem hiszem, hogy nem tálalnák ki tavaszig a szakpolitikájuk nagy részét. A Fidesz nem akar és/vagy tud ezzel élni, a Tisza meg nem hagyhatja ki ezt a ziccert. MP is mindig türelemre buzdít, és biztos tudja, hogy a legmakacsabb értelmiséget is meg kell valahogy nyerni.

Egyébként, szerintetek létezhet elviekben akkora Tisza-előny, amelynek következtében Orbánnak muszáj lenne vitáznia?
Vagy ha mondjuk (ami jelenleg teljesen elképzelhetetlen, csak az elmélet miatt írom) 55-25%-ra vezetne a Tisza a biztos választók körében, akkor is csak árthatna neki MP egy potenciális köztévés szétoltással?

Esetleg más helyre menne el vitázni, hogy később az M1-HírTV-TV2 trió összevághassa Orbán sorosbrüsszelmigránsgyurcsánydollárbaloldalszarosgatyamentelmijoglehallgatásstb-ben kimerülő érveit, amelyekkel hősiesen győzedelmeskedett a vitában?

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:36
Szerző: BlancoMark
Realista24 írta:
Vicces kozben, hogy a Tisza gazdasagi elkepzeleseirol lovesunk sincs es nem ugy tunik, mintha az influencer politizalason kivul barmivel szeretnenek szavazatokat szerezni.
Ez hianyzik nekem is, mert valahogy nem kielegito szamomra, hogy ennel rosszabb nem lehet, mint ami most van.
Elvileg nyaron jon a szakemberekkel kidolgozott kormanyprogram.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:30
Szerző: Realista24
Vicces kozben, hogy a Tisza gazdasagi elkepzeleseirol lovesunk sincs es nem ugy tunik, mintha az influencer politizalason kivul barmivel szeretnenek szavazatokat szerezni.
Ez hianyzik nekem is, mert valahogy nem kielegito szamomra, hogy ennel rosszabb nem lehet, mint ami most van.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:28
Szerző: Marky
reeed_ati írta: Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)
Wishful thinking, ahogy az is, hogy majd elobb-utobb kihalnak a szavazoik. A 25 ev alatti fiataloknak most gyakorlatilag kanaan van az adokedvezmennyel es a januartol elesedo kamatmentes 4 millios hitellel. Nem a nehany tizezer budapesti egyetemistabol kell levezetni egy komplett generaciot, mikozben a valosagban ez a korosztaly nagyjabol ugyanannyira heterogen, mint a tobbi.

Ezt a kormanyt - szandekosan nem rendszert irok - egyedul a nemet autoipar foldbeallasa tudja megbuktatni. Ha elfogy az osztogathato penz, a beszallitok lehuzzak a rolot es az emberek tenyleg elkezdenek ehezni, akkor fog csak megfordulni a szeljaras. Addig a lakossag nagy resze kenyelmesen uldogel a 3-4%-os allami tamogatott lakashiteleivel es a mindenfele adokedvezmenyekkel.
Vicces kozben, hogy a Tisza gazdasagi elkepzeleseirol lovesunk sincs es nem ugy tunik, mintha az influencer politizalason kivul barmivel szeretnenek szavazatokat szerezni.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:26
Szerző: halamadrid
Dupla D írta:
reeed_ati írta: Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)
KSH adatai szerint évente kb. 130 ezer ember hal meg. 18 éve kb. 95 ezer született. Ha valakinek van annyi szabadideje kiszámolgathatja ez és a közvéleménykutatás alapján, hogy a 65+-sak és a 18 évesek hány százaléka szavaz ide vagy oda. Egy jó része nem is megy szavazni ezeknek az embereknek. Így komolyabb számolgatás nélkül szerintem kb. 100 ezer szavazat elmozdulás várható a Tisza-Fidesz párharcban a Tisza javára. Az kb. 2%-ot ha jelent.

De itt rengeteg a változó.
A DK is fogyni fog, nekik még inkább fájhat majd :D :sziv: :sziv: :sziv:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:23
Szerző: Dupla D
reeed_ati írta: Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)
KSH adatai szerint évente kb. 130 ezer ember hal meg. 18 éve kb. 95 ezer született. Ha valakinek van annyi szabadideje kiszámolgathatja ez és a közvéleménykutatás alapján, hogy a 65+-sak és a 18 évesek hány százaléka szavaz ide vagy oda. Egy jó része nem is megy szavazni ezeknek az embereknek. Így komolyabb számolgatás nélkül szerintem kb. 100 ezer szavazat elmozdulás várható a Tisza-Fidesz párharcban a Tisza javára. Az kb. 2%-ot ha jelent.

De itt rengeteg a változó.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 11:05
Szerző: halamadrid
reeed_ati írta: Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)
Megnéztem, 2008-ban kb. 100 ezren születtek, 2023ban meg kb. 125 ezren haltak meg. Szerintem ezekkel (minimális tévedéssel) ki lehet számolni.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:50
Szerző: reeed_ati
Mekkora lehet azoknak a száma, akik még a választások előtt betöltik a 18-at?
Elenyésző szám?
Csak mert ők garantáltan nem fidesz szavazók lesznek majd.. :)

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:40
Szerző: Realista24
'shutterisland írta:
Szerintem az, hogy jelenleg a közvéleménykutatások szerint ők vezetnek az pont semmit nem jelent. Több mint egy év hosszú idő, az alatt sok minden történhet. És ugye a fidesznek korlátlan hatalma és erőforrásai vannak. A győzelem csak akkor van meg miután megszámolták a szavazatokat.

Szóval itt egy nagyon kemény 1.5 év van hátra, sok mocskolódással, nagyon résen kell lenni.
valahol fej-fej mellett lehetnek szerintem, nyilvan a fidesz meg parszazezer embert be tud izzitani (akar 30 eve halott embereket vagy gyors betelepitett indonezokat, nem szamit) de a mar emlitett uj szavazok / elhalalozok (amit nyilvan nem latnak a mostani kozvelemenykutatasok) ezt remelhetoleg balanszoljak.

sok fog azon is mulni, hogy a megfelemlitett reteg (fideszes onkormanyzatok kozmunkasai, lölö cegeinel fidesz szavazatra kenyszeritett munkasok, stb) a szavazofulke maganyaban mit huznak.

de en arra gondoltam, hogy mivel a tendencia alapjan a tisza erosodik a fidesz gyengul/stagnal, akkor nem kell mar ide masik atombomba, csak folytatni amit az elso atomboma ota csinalnak.
Szerintem amugy a Tisza valahol a maximum kornyeken lehet, amit megszerezni "konnyu" volt, de megtartani mar nehezebb lesz.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:40
Szerző: nuevo_ericco
BlancoMark írta:Az Ufo aktak is johetnek. :lol:
Azt az ígéretet már előző ciklusában ellőtte.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:38
Szerző: BlancoMark
Realista24 írta: President Trump’s TOP CHOICE for CIA Director is Kash Patel.
He wants to IMMEDIATELY release files about JFK and 9/11, Jeffrey Epstein's Book of Blackmail, the Russia Gate files, and the truth about the J6 pipe bomber.

:smile:
Az Ufo aktak is johetnek. :lol:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:32
Szerző: 'shutterisland
Szerintem az, hogy jelenleg a közvéleménykutatások szerint ők vezetnek az pont semmit nem jelent. Több mint egy év hosszú idő, az alatt sok minden történhet. És ugye a fidesznek korlátlan hatalma és erőforrásai vannak. A győzelem csak akkor van meg miután megszámolták a szavazatokat.

Szóval itt egy nagyon kemény 1.5 év van hátra, sok mocskolódással, nagyon résen kell lenni.
valahol fej-fej mellett lehetnek szerintem, nyilvan a fidesz meg parszazezer embert be tud izzitani (akar 30 eve halott embereket vagy gyors betelepitett indonezokat, nem szamit) de a mar emlitett uj szavazok / elhalalozok (amit nyilvan nem latnak a mostani kozvelemenykutatasok) ezt remelhetoleg balanszoljak.

sok fog azon is mulni, hogy a megfelemlitett reteg (fideszes onkormanyzatok kozmunkasai, lölö cegeinel fidesz szavazatra kenyszeritett munkasok, stb) a szavazofulke maganyaban mit huznak.

de en arra gondoltam, hogy mivel a tendencia alapjan a tisza erosodik a fidesz gyengul/stagnal, akkor nem kell mar ide masik atombomba, csak folytatni amit az elso atomboma ota csinalnak.

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 10:24
Szerző: halamadrid
Emberek, mikor szokták tartani a kormányinfót? Szerdánként, egyszer hetente?

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 9:49
Szerző: bluebike
Realista24 írta: President Trump’s TOP CHOICE for CIA Director is Kash Patel.
He wants to IMMEDIATELY release files about JFK and 9/11, Jeffrey Epstein's Book of Blackmail, the Russia Gate files, and the truth about the J6 pipe bomber.

:smile:
Óó, a politikusok, és ígéreteik..! Hillary börtönben van már? :mrgreen: Pedig egyik, másik vicces lenne, tetszene :lol:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 9:25
Szerző: Realista24
President Trump’s TOP CHOICE for CIA Director is Kash Patel.
He wants to IMMEDIATELY release files about JFK and 9/11, Jeffrey Epstein's Book of Blackmail, the Russia Gate files, and the truth about the J6 pipe bomber.

:smile:

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 9:19
Szerző: swfan
https://ujszo.com/kulfold/lapunknak-meg ... -felvetele
Dolgozok egy dokumentumfilmen is az elmúlt 8-10 hónap magyarországi történéseiről. Ebben természetesen Magyar Péter az egyik főszereplő. Ennyit tudok mondani

– mondta az Új Szónak Dézsy
Jó helyre megy az adónk ismét :lol: remélem tényleg a ner utolsó vergődései ezek

Re: Politika

Elküldve: 2024. november 12., kedd 8:17
Szerző: gaborz1
Sose írtam még eddig ebbe a topikba, de azért mindennek van határa.
Sikeresen megkaptuk családilag a Nemzeti Konzultációnak csúfolt vackot.
Egy a gond, hogy a 3,5 éve elhunyt nagypapám nevére is kiküldték…
Ki mit gondol erről? Járt valaki hasonlóan, hogy az elhunyt hozzátartózója is megkapta?