Oldal: 100 / 109
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 16., hétfő 16:18
Szerző: Anis
'shutterisland írta:nyilván volt olyan, és lesz is olyan, mikor a castilla megveri, vagy netán meg is előzi a barca b-t, de ezektől függetlenül általánosságban ezért érzem erősebbnek a barca utánpótlását.
Tavaly egyet nyert a Castilla, egyet meg a barca B az egymás elleni meccsekből.
Tavaly ha csak 2 ponttal is, de a Castilla megelőzte a katalán utánpótláscsapatot.
A barcánál ahogy írtad hatalmas előny, hogy az ovisoktól a tinikig mindenki ugyan azt játssza. Míg a Realnál nagyon is nem. Ezt Mou is megemlítette az ősz (tavasz?) folyamán és igaza is van. Olyan szisztémába kéne játszania az utánpótlás-csapatoknak mint a nagyoknak. Talán most majd a Guti, Morientes és Zidane trió által valami elkezdődik ott is.
Plusz egyelőre elég fura hogy a legnagyobb tehetség Cristian Benavente a 2. fordulóban játszott csereként 10 percet és annyi volt részéről a játék - egyelőre. Remélem el lesz kezdve nyomatva ő is! Bízok benne, hogy pár év múlva ő is a nagyoknál köthet ki.
Remélem hamar összeáll a Pulido (Atleticoból jött EL-s tapasztalattal rendelkező fiatal spanyol) és Derik belsővédő páros. Casado alap a bal oldalra. De van belülre egy egykori U20-as válogatott uruguay-i védő is (most 22 éves, ő is az Atleticoból jött, ahogy Pulido). Kapuba meg van U20-as és U21-es válogatott kapus is (plusz egy Mejias akire sajnos nem számítanak már).
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 17:38
Szerző: 'shutterisland
szerintem az van, hogy bár jó az utánpótlásotok most is (nyilván nem lehet rossz, ha jesé vagy morata szintű arcokat dobál kifele) de a barca utánpótlása valamivel mélyebb, és a koncepció (mármint az, hogy már az infantil is azt a labdabirtoklásra épülő szisztémát gyakorolja, amit a nagyok) erősebb.
könnyebben (na nem ugyanaz, mintha azt mondanám, hogy könnyen) tudjuk pótolni a deulofeu, rafinha, roberto szerű kulcsembereket épp ebből fakadóan.
nyilván volt olyan, és lesz is olyan, mikor a castilla megveri, vagy netán meg is előzi a barca b-t, de ezektől függetlenül általánosságban ezért érzem erősebbnek a barca utánpótlását.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 15:27
Szerző: Anis
Amúgy én abban látom a legfőbb problémát, hogy nem alakult ki már nyár elején egy koncepció. Alex is a nyár legvégén ment el az Espanyolba, Plano is most nemrég lépett le más csapatba és akik jöttek azok meg szintén a nyár végén jöttek vagy féltucat játékos más csapatoktól). Ezt így nagyon nem lehet, össze kell szokni, együtt edzeni a nyáron. Akik a Castillából maradtak (az a pár ember akiket egy kezemen megszámolok) és akik feljöttek a C-ből féltucatnyian azok kb ismerik egymást, de túl sok új arc van.
5 meccs, 5 vereség, 1 lőtt gól, 7 kapott. Utóbbival még úgy ahogy nem lenne baj, de hogy nem tudnak, nem képesek gólt lőni az hatalmas probléma. Van itt Lazioból jött csatár, van fiatal spanyol tehetség (De Tomás aki ma játszott először az idei bajnokságban), nagyon remélem, hogy valamilyen csoda folytán összekapják magukat.
Most nézem, a Barca B-t is nagyon szétkapták (kölcsön, csakúgyelküldve, vagy elengedve más csapathoz).
De azért a Castillában ha úgy nézzük a 15 legtöbb percet játszó emberből kettő maradt meg: Borja és Casado.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 13:11
Szerző: GT37
ferni írta:azért itt ne örvendj sztem, rossz oldalon vagy éppen, bár elhiszem, hogy könnyen belekavarodsz, mivel percenként írsz ide és oda is
Viszonylag szolid ünneplés volt, nem?
Azért bocs.
Na igen, ez a skizofrénia hátránya.
Jobb a Barça B, megbosszulják magukat a kihagyott Castilla-helyzetek.
Amúgy nagyon durva, mennyire hajtanak mindkét oldalon, nem ismernek elveszett labdát, rohannak, mint az őrült.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:32
Szerző: BBeno
tavaly a murcuának 47 pont is kevés volt 50 ponttal maradt bent a guadalajara. nem lesz itt semmi csoda mennek a harmadosztályba. kezdődik a fiorentina meccs
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:29
Szerző: Remy
Szerintem idén kiesünk. Brutálisan gyenge ez a Castilla, és azért ha megnézzük, hogy tavaly mennyi pont kellett a bennmaradáshoz... nem hiszem, hogy 40+ pontot fogunk gyűjteni.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:27
Szerző: BBeno
na. jó meccs volt. megyek kajálni. nem is értem miért nem hendivel tettem. bár 1,75 ért is ajándék volt.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:27
Szerző: ferni
GT37 írta:1-0
azért itt ne örvendj sztem, rossz oldalon vagy éppen, bár elhiszem, hogy könnyen belekavarodsz, mivel percenként írsz ide és oda is
Lucas meg hozza a meccset a Barca Bnek....
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:24
Szerző: GT37
1-0
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:20
Szerző: ferni
én is kajak bent láttam...
ilyeneket nem lehet kihagyni.....
elég nagy helyzet volt...
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:13
Szerző: GT37
Lucas
Stadionbú ki
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:05
Szerző: BBeno
azigen sportTV. nyomjátok be a reklámot. ekkora egy szenny csatornát.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 12:04
Szerző: realistahuni
basszatok oda kicsik, ha már a nagyoknak nem ment.
puta la masia.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 11:58
Szerző: GT37
Masip - Gabarrón, Sergi Gómez, Ilie, Planas - Espinosa, Samper, Denis Suárez - Joan Román, Sandro Ramírez, Dani Nieto.
Pacheco, Llorente, J. Casado, Lucas, C. Gómez, Borja, Rozzi, Derik, Kiko, Pulido, Lucas Torró.
Érdekes, nálunk nem kezd Dongou.
Jó kis meccs lesz, Visca el Barça!
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 11:57
Szerző: 'shutterisland
a két csapat közül a barca b-t viselte meg kevésbé, hogy szétkapták a szezon végén, ettől függetlenül szerintem nem nyerünk.
azért nem hiszem, hogy a castilla zsinórban 5x is kikap.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 11:16
Szerző: h3x0r
Az a tavalyi Castilla azert egy bitang eros, osseszokott csapat volt. Remelem minel hamarabb elkezdenek golokat rugni, pontokat szerezni, mert nagyon fontos lenne bent maradni. Egyebkent a C csapat is rengeteget gyengult hiszen 11en jottek fel a castillaba. Ok mondjuk valamivel jobban allnak: 3 meccs, 1 gyozelem, 2vereseg.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 10:43
Szerző: BBeno
sima H -ra számítok. meg is tettem őket. év elején látszott hogy ez a castilla a kiesés ellen fog küzdeni és hogy ezzel még szarba is hozza a Real C-t aki szintén ki fog esni ha ők is.
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 15., vasárnap 10:38
Szerző: Remy
A sport 2 közvetíti délben a mini klasszikust
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 14., szombat 1:45
Szerző: istimester
Re: Utánpótlás
Elküldve: 2013. szeptember 11., szerda 18:34
Szerző: GT37
Hivatalos: vasárnap délben lesz a mini-Clásico.
Avagy a hetedik helyezett az utolsó ellen...
Jó kis meccs lesz.