Oldal: 1017 / 1018
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 9:00
Szerző: Dupla D
füst írta:
Nem tudom nem néztem a vitákat se, és MZP-t se követem. Azért így is találkoztam pár kijelentésével amikor nagyot néztem, de nem vészes főleg a többiekhez képest.
Amúgy nem izgat a személye, mert esélytelennek tartom. Nincs mögötte párt, a DK infrastruktúrája meg országos szinten dolgozik.
Kedves dolog Geritől hogy beáll MZP mögé, de ez nem jelenti azt, hogy a szavazói egy az egyben át fognak szavazni. Szerintem a Pestiek nagy része, főleg az öregek Dobrevre fognak átszavazni.
MZP inkább az online teret fogja uralni, kérdés mennyire, de szerintem nem eléggé, és a személyesen leadott szavazásnál Dobrev tarolni fog.
Továbbgondolva ha esetleg mégis megválasztják MZP-t, és esetleg tavasszal kormányra fog kerülni, ugyanezzel a problémával fog szembesülni, ha bármelyik kimondott szavára nem bólint rá a DK, akkor az a szó csak hang lesz a szélben. Párt nélkül nagyon nehéz lesz neki.
Nekem is van egy ilyen félelmem, de még mindig inkább benne látom azt, hogy ellent tud állni a DK nyomásgyakorlásának, ahogy ezt eddig is megtette. Végig hiteles maradt, nem ígérget felelőtlenül.
Egyedül amit fel lehet hozni ellene az a stílusa, ami első pillantásra kissé arrogánsnak tűnik.
Én hiszek benne, hogy megnyerheti az előválasztást, utána pedig van fél év, hogy a DK-sokkal megszerettessék. Egyébként szerintem csak a tipik DK-sok körében van jelenleg elutasítottsága, nagyszüleim nem tartják ellenszenvesnek. Kérdés mennyire sínylette meg a flowt, amiben van egy ideje ez a Karácsonnyal való civakodás.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:50
Szerző: sonic
Azta... lehet ujra olvasni fogom az off topicot?
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:48
Szerző: füst
Nem tudom nem néztem a vitákat se, és MZP-t se követem. Azért így is találkoztam pár kijelentésével amikor nagyot néztem, de nem vészes főleg a többiekhez képest.
Amúgy nem izgat a személye, mert esélytelennek tartom. Nincs mögötte párt, a DK infrastruktúrája meg országos szinten dolgozik.
Kedves dolog Geritől hogy beáll MZP mögé, de ez nem jelenti azt, hogy a szavazói egy az egyben át fognak szavazni. Szerintem a Pestiek nagy része, főleg az öregek Dobrevre fognak átszavazni.
MZP inkább az online teret fogja uralni, kérdés mennyire, de szerintem nem eléggé, és a személyesen leadott szavazásnál Dobrev tarolni fog.
Továbbgondolva ha esetleg mégis megválasztják MZP-t, és esetleg tavasszal kormányra fog kerülni, ugyanezzel a problémával fog szembesülni, ha bármelyik kimondott szavára nem bólint rá a DK, akkor az a szó csak hang lesz a szélben. Párt nélkül nagyon nehéz lesz neki.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:38
Szerző: Dupla D
füst írta:
Nem jövök.
MZP-ről mi a véleményed?
(Nem gondolod, hogy nem rángatunk bele, mikor csak veled lehet vitázni )
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:34
Szerző: füst
Nem jövök.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:29
Szerző: Realista24
ikelemen5 írta:
De én jobban szerettem egy topicban olvasni a politikát, és a tojás kérdést!
Én is, de a nép akarata fontosabb
Bytheway, én azt vettem észre hogy jah, nincs nagy allatkodas itt, mert azok akik OVra és a kétharmadra nyomtak pl., nem írnak semmit.
Füstbe belealltak már politikai nézetei miatt nem politika témában is, szóval én nem vagyok ennyire derulato itt, hogy micsoda magas minőségű viták lesznek
Csak jöjjön meg a másik oldal is
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 8:03
Szerző: ikelemen5
De én jobban szerettem egy topicban olvasni a politikát, és a tojás kérdést!
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 0:40
Szerző: ferni
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 9., szombat 0:08
Szerző: flori
Esélytelen? Ne vicceljünk már. Ha Karácsony elindult volna mellette, akkor én is azt mondtam volna, hogy nagy valószínűséggel harmadik lesz, így viszont komoly kihívója lesz Dobrevnek. A DK kimaxolta a mozgósítást, egyszerűen undorodnak az emberek gyurcsánytól, és nem a fidesz miatt. Egyetlen esélyük, hogy a fidesz meghekkeli a rendszert. MZP-re szerintem leadja a Karácsony szavazók 80%-a, a jobbikos szavazatok majd megoszlanak, de ott is nagyobb a gyurcsány gyűlölet, mint a Dobrev szimpátia.
Szoros lesz, de így 1v1-ben azért nagyon más kávéház.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 23:54
Szerző: RealVazquez
ziro4vr írta:
Faust írta:
Dobrevre nyomtam, mivel nem az a kerdes, hogy kit szeretnek.
Sajnos +1, a dk tábora nagyon megbízható és stabil, a karigeris fitymahuzogatás és a jobbikos érthetetlen pálfordulás miatt mzp szerintem esélytelen ferencné ellen.
Ez is olyan komment lesz, mint Realistae a napokban.
Egyaltalan nem eselytelen. Talan akkor, ha elmegy fel millio Fideszes Dobrevre szavazni. Egyebkent meg teljesen kiegyenlitett lesz a verseny.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 23:51
Szerző: ziro4vr
Faust írta:
Dobrevre nyomtam, mivel nem az a kerdes, hogy kit szeretnek.
Sajnos +1, a dk tábora nagyon megbízható és stabil, a karigeris fitymahuzogatás és a jobbikos érthetetlen pálfordulás miatt mzp szerintem esélytelen ferencné ellen.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 23:46
Szerző: Faust
Dobrevre nyomtam, mivel nem az a kerdes, hogy kit szeretnek.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 23:30
Szerző: 'shutterisland
ez de pihent
nem tudom beadja e oldal lajkolas nelkul is de oriasi.
latom akkor rendesen beindultak a kommentek, kivancsi vagyok, ha nyer, ugyanez lesz e a slager aprilisig vagy elohuznak mast is.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 23:07
Szerző: flori
Borzalmas ez a kézzel vezérelt kormány, mindenkinek ki van adva az utasítás, ezek meg kommentelnek mindenhova. Gyurcsány is hányinger, de ha neki "showja" van, akkor nem tudom ez minek felel meg. És még a fidesz kampányol marionett bábukkal.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 22:54
Szerző: RealVazquez
Ez egy klassz otlet volt, koszonjuk!
Akit nem erdekel a politika, legalabb konnyebben elkerulheti, akit viszont igen, az itt kielheti magat
Hajra MZP!
Jó lenne erre megtanítani sok embert
Sajnos odaig sullyedtunk, hogy szinte egy orszagnyi emberrol van szo. Eredetileg a politika a vitakrol es az ervekrol kellene szolnia, a fejlodesrol, a tarsadalomrol, nem a gyuloletkeltesrol es a totalis hatalomrol. Ha kormanyvaltasra kerul sor, az elso intezkedesek kozott: Alkotmanyunk (most Alaptorveny) felulvizsgalata, a hatalmi agak tenyleges kulonvalasztasa, es az elszamoltatas.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 22:52
Szerző: ferni
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 22:46
Szerző: 'shutterisland
van egy erzesem, hogy inkabb szimpatiabol fakad ez a 16-1 arany mzp-nek.
orulok a topicnak, mert egyreszt szerintem is valoban olyan a forum osszetetele, hogy inkabb erdemi vitak lesznek, ha lesznek (nem hiszem, hogy CAPS LOCK-os sorosozo nyuggerek rejtozkodnek itt), masreszt pedig valoban osszekuszalta a tema az off topicot.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 22:18
Szerző: Realista24
Tjacks írta:
Realista24 írta:
Közkívánatra. Próbáljuk meg.
Amilyen gyorsan meg tudtuk nyitni, így mehet is a levesbe.
Kulturáltan. Gracias.
Már pattog a popcorn, húúú ez fun lesz
Megjon raisen és garantált a műsor.
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 22:06
Szerző: Tjacks
Realista24 írta:
Közkívánatra. Próbáljuk meg.
Amilyen gyorsan meg tudtuk nyitni, így mehet is a levesbe.
Kulturáltan. Gracias.
Már pattog a popcorn, húúú ez fun lesz
Re: Politika
Elküldve: 2021. október 8., péntek 21:55
Szerző: Sierra
Azért még mindig elképesztő ez számomra, hogy 2021-ben Gyurcsány felesége ott lehet az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek listáján.