ateeemadrid írta:Mi nem tiszta azon, hogy ott volt a Bayern ellen amikor szarrá alázták őket? 4-0 után meg kötvehiszem, hogy az év legfontosabb meccse lett volna a visszavágó, alig várták, hogy vége legyen annak a 90 percnek.
"Az első hosszabb kihagyásra 2013 tavaszán került sor. Messi a PSG elleni BL-negyeddöntő első, április 2-i, párizsi felvonásán sérült meg, és a szünetben lecserélték. Akkor még elővigyázatosságról szóltak a hírek, a soron következő bajnokit azonban kihagyta, míg a visszavágón a kispadon kezdett és csupán 28 percet kapott. A Bayern elleni elődöntő első, április 23-i betlije előtt két bajnokit kihagyott, hogy összekapja magát.
Hiába: Münchenben még pályán lehetett, de mintha ott sem lett volna. Igaz, a többi barcás ugyanígy járt teljesen egészségesen is… A 0–4 utáni hazai visszavágón aztán már nem volt értelme a játékának. Három bajnoki következett; ezek közül kettőre csereként szállt be – az összesen 66 perc is elég volt számára három gólhoz –, majd jött 71 perc kezdőként, hogy a záróra előtti három bajnokin megint csak a lelátóról drukkoljon a társaknak. Akik nélküle is megoldották a feladatot."
http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labd ... at-2440969
ateeemadrid írta:Mi nem tiszta azon..
Mi nem tiszta ezen?? De azért hajtogasd csak hogy egészséges volt...