Nekem is van egy ilyen félelmem, de még mindig inkább benne látom azt, hogy ellent tud állni a DK nyomásgyakorlásának, ahogy ezt eddig is megtette. Végig hiteles maradt, nem ígérget felelőtlenül.füst írta: Nem tudom nem néztem a vitákat se, és MZP-t se követem. Azért így is találkoztam pár kijelentésével amikor nagyot néztem, de nem vészes főleg a többiekhez képest.
Amúgy nem izgat a személye, mert esélytelennek tartom. Nincs mögötte párt, a DK infrastruktúrája meg országos szinten dolgozik.
Kedves dolog Geritől hogy beáll MZP mögé, de ez nem jelenti azt, hogy a szavazói egy az egyben át fognak szavazni. Szerintem a Pestiek nagy része, főleg az öregek Dobrevre fognak átszavazni.
MZP inkább az online teret fogja uralni, kérdés mennyire, de szerintem nem eléggé, és a személyesen leadott szavazásnál Dobrev tarolni fog.
Továbbgondolva ha esetleg mégis megválasztják MZP-t, és esetleg tavasszal kormányra fog kerülni, ugyanezzel a problémával fog szembesülni, ha bármelyik kimondott szavára nem bólint rá a DK, akkor az a szó csak hang lesz a szélben. Párt nélkül nagyon nehéz lesz neki.
Egyedül amit fel lehet hozni ellene az a stílusa, ami első pillantásra kissé arrogánsnak tűnik.
Én hiszek benne, hogy megnyerheti az előválasztást, utána pedig van fél év, hogy a DK-sokkal megszerettessék. Egyébként szerintem csak a tipik DK-sok körében van jelenleg elutasítottsága, nagyszüleim nem tartják ellenszenvesnek. Kérdés mennyire sínylette meg a flowt, amiben van egy ideje ez a Karácsonnyal való civakodás.