Re: Premier League
Elküldve: 2016. szeptember 18., vasárnap 11:23
Mondjuk Klopp eddigi liverpooli munkássága nekem egy kicsit csalódás, főként a buta pontvesztések kisebb csapatok ellen.
PLusz még azt is érdemes megemlíteni, hogy egy Seria B-t lehet nehezebb megnyerni mint egy Bundásligát...Veidt írta:.....
Veidt írta: leginkább még a 4-2-4 jellemző rá, amit kb ő forradalmasított.
Azzal a Juvéval nyert bajnokságot ami előtte két szezonban is ugyanazt az utat járta végig mint a Real Madrid nem is olyan régen: középszerű játékosok, évenkénti edzőváltogatások. 2006 után a calciopoli miatt szétesett a Juventus, és évekig csak kereste önmagát. Ranieri szépen csinálta ott a dolgokat, de végül az Agnelli-Marotta-Conte trió tette őket fel újra Európa térképére, ebben természetesen Conténak volt a legnagyobb része edzőként.poronty írta: Conte mitől lenne jó edző? Juvéval nyert bajnokságot meg olasz kupát, ahogy kb bárki, aki odakerülne edzőként. Válogatottban sem csinált semmi kiemeledőt. Ezen kívül minden csapatával nézhetetlen játékot produkál. Ráadásul leginkább a 3-5-2-t játszatta a csapataival, amit a Chelsea-nél nem fog tudni megcsinálni, és szerintem ebbe bele is fog bukni. Gyakorlatilag olyan, mint Simeone csak 2-3 szinttel gyengébb.
Értem, ehhez nagyon szombat este van. Majd mások leírják, amit én is leírnék. Vagy nem.cart írta:Attól hogy még egyik se tett le annyit az asztalra hogy a top edzőkkel egy lapon lehessen említeni.
Nem kell a szupersztározás, amikor senki nem értette az általad felsorolt játékosokat.cart írta:Elég megnézni hogy milyen meccset nyomtak ezek a szupersztárok pl tegnap is...
Ja, Juvéval bárki nyerne. Persze, most már, miután Conte letette az alapokat.poronty írta:Juvéval nyert bajnokságot meg olasz kupát, ahogy kb bárki, aki odakerülne edzőként. Válogatottban sem csinált semmi kiemeledőt.
gyakorlatilag a Chelseanel 4141-et játszat, örülök, hogy figyelemmel követed. És a múltkori 2-2ük igazán pofás meccs volt, de a bíró szétfújta az ellen javára.poronty írta:Conte mitől lenne jó edző? Juvéval nyert bajnokságot meg olasz kupát, ahogy kb bárki, aki odakerülne edzőként. Válogatottban sem csinált semmi kiemeledőt. Ezen kívül minden csapatával nézhetetlen játékot produkál. Ráadásul leginkább a 3-5-2-t játszatta a csapataival, amit a Chelsea-nél nem fog tudni megcsinálni, és szerintem ebbe bele is fog bukni. Gyakorlatilag olyan, mint Simeone csak 2-3 szinttel gyengébb.Kloppra is túlzás, de Contéra azt mondani hogy középszerű edző...
Conte mitől lenne jó edző? Juvéval nyert bajnokságot meg olasz kupát, ahogy kb bárki, aki odakerülne edzőként. Válogatottban sem csinált semmi kiemeledőt. Ezen kívül minden csapatával nézhetetlen játékot produkál. Ráadásul leginkább a 3-5-2-t játszatta a csapataival, amit a Chelsea-nél nem fog tudni megcsinálni, és szerintem ebbe bele is fog bukni. Gyakorlatilag olyan, mint Simeone csak 2-3 szinttel gyengébb.Kloppra is túlzás, de Contéra azt mondani hogy középszerű edző...
attól félek, hogy ezekután felszopó rangom lesz:Realista24 írta:Köszi a válaszokat, megnézem magamnak.
De tényleg. Mindenki középszer. Semmi tisztelet, csak a nagy arc. És akkor a MU, Bayern meg Barca drukkerek nézik le a többi csapatot. Legyen itt szó játékosról, edzőről, bármiről. Ahha...Kerlon írta:manapság már minden középszerű
te is középszer vagy, menj innenziro4vr írta:Pont a leglényegesebb részbe nem köttök bele....a 4. hely Wengeré. A többin kár vitázni.