Melyik korosztályban toltad? Szolnok ellen mi is játszottunk anno Kecskeméten 96-ban az országos bajnokságban. Illetve az hiszem 94-ben a debreceni általános iskolai országoson is.hehetheoriginal írta:sok emberrel talalkoztam, sok ellen jatszottam, de par csapattarsra emlekszek csak, regen volt mar.csababarca írta:
hol kosaraztál, és milyen szinten?
tényleg érdekel, lehet találkoztunk a parketten, bár arra emlékeznék:D
Szolnoki olaj utanpotlas/korosztalyos csapatok, altalanos suli alatt igazoltak le egy varosi, iskolak kozti torna utan; középsulival orszagos döntő, aztan mikor kezdett igazan komolyra fordulni a dolog es mentünk volna a felnott csapattal alapozni, meg felkeszulni nb1re (mint a castillasok madridban nyaron kb), a mol megvett egy halom szerb meg amerikai jatekost, es mindannyian otthagytuk a dolgot, sokan elmentek pl alacsonyabb osztalyba, en meg hallgattam szuleimre es léptem egyetemre. Egyetem alatt fel-profikent nyomtam tobb helyen meg budapest bajnoksagban, mindenfele osztalyban, egyetemi bajnoksagban, evfolyamtarsakkal, ismerosokkel, mindig volt valami, annyi csapat volt, sok nevvel, vagy kis pénzért, vagy ingyen, edzes nelkul, csak meccs, amig egy faszszopo ra nem esett oldalrol a terdemre acl off, utana csak hobbikent. Fun fact, focizni mindig is jobban szerettem, es valamiert mikor mar nem mondta semmilyen edzo mit kene csinalni (ertsd nem akart betanitani, skatulyaba rakni) akkor kattant be valami es allt ossze a kep mit es hogy kene csinalni es nyílt ki szemem elott a palya meg a lattam meg a dolgokat, mint a matrixban neo . Csak akkor mar kb keso volt, kihagytam par evet, aztan jott a serules.
Egyéb sportok
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Egyéb sportok
Re: Egyéb sportok
Most jott a hir a hivatalos oldalarol hogy 25-en reggel a Hillary lepcso aljaban megtalaltak ot, akkor meg adott eletjelet magarol de mar fagyasi serulesei es agyodema jelei voltak lathatoak. Hajnalban helikopterrel megkiserelnek kozelebe kerulni illetve 3 serpa is indul akik 26. ESTE erkezhetnek a helyszinre'shutterisland írta: kozben a reggeli temazgatas ota gyakorlatilag semmi update nincs, amik voltak is, azok csak baljos jelek, minthogy nem lattak a serpak sehol es hogy nepalban kozben be is sotetedett mar.
sajnos kezdenek lemondani rola a "szakertok" is.
remiszto belegondolni, mi lehet ott egy hoviharos ejjelen oxigenmaszk nelkul.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14481
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Egyéb sportok
sok emberrel talalkoztam, sok ellen jatszottam, de par csapattarsra emlekszek csak, regen volt mar.csababarca írta:hol kosaraztál, és milyen szinten?hehetheoriginal írta:
mások vagyunk na.
nekem amiről beszélsz a kosárlabdában jött elő - ma már nem játszom, mert nem tudnék azon a szinten, amit elvárnék magamtól -,
tényleg érdekel, lehet találkoztunk a parketten, bár arra emlékeznék:D
Szolnoki olaj utanpotlas/korosztalyos csapatok, altalanos suli alatt igazoltak le egy varosi, iskolak kozti torna utan; középsulival orszagos döntő, aztan mikor kezdett igazan komolyra fordulni a dolog es mentünk volna a felnott csapattal alapozni, meg felkeszulni nb1re (mint a castillasok madridban nyaron kb), a mol megvett egy halom szerb meg amerikai jatekost, es mindannyian otthagytuk a dolgot, sokan elmentek pl alacsonyabb osztalyba, en meg hallgattam szuleimre es léptem egyetemre. Egyetem alatt fel-profikent nyomtam tobb helyen meg budapest bajnoksagban, mindenfele osztalyban, egyetemi bajnoksagban, evfolyamtarsakkal, ismerosokkel, mindig volt valami, annyi csapat volt, sok nevvel, vagy kis pénzért, vagy ingyen, edzes nelkul, csak meccs, amig egy faszszopo ra nem esett oldalrol a terdemre acl off, utana csak hobbikent. Fun fact, focizni mindig is jobban szerettem, es valamiert mikor mar nem mondta semmilyen edzo mit kene csinalni (ertsd nem akart betanitani, skatulyaba rakni) akkor kattant be valami es allt ossze a kep mit es hogy kene csinalni es nyílt ki szemem elott a palya meg a lattam meg a dolgokat, mint a matrixban neo . Csak akkor mar kb keso volt, kihagytam par evet, aztan jott a serules.
thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 39
- Csatlakozott: 2022. augusztus 31., szerda 11:02
- Kedvenc játékosaid: Ronaldo
- Kedvenc csapatod: RM
Re: Egyéb sportok
Ah,csak a hátát láttad,miközben zsákol.csababarca írta:hol kosaraztál, és milyen szinten?hehetheoriginal írta:
mások vagyunk na.
nekem amiről beszélsz a kosárlabdában jött elő - ma már nem játszom, mert nem tudnék azon a szinten, amit elvárnék magamtól -,
tényleg érdekel, lehet találkoztunk a parketten, bár arra emlékeznék:D
- csababarca
- Hozzászólások: 4455
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: Egyéb sportok
hol kosaraztál, és milyen szinten?hehetheoriginal írta:
mások vagyunk na.
nekem amiről beszélsz a kosárlabdában jött elő - ma már nem játszom, mert nem tudnék azon a szinten, amit elvárnék magamtól -,
tényleg érdekel, lehet találkoztunk a parketten, bár arra emlékeznék:D
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14481
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9557
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Egyéb sportok
kozben a reggeli temazgatas ota gyakorlatilag semmi update nincs, amik voltak is, azok csak baljos jelek, minthogy nem lattak a serpak sehol es hogy nepalban kozben be is sotetedett mar.
sajnos kezdenek lemondani rola a "szakertok" is.
remiszto belegondolni, mi lehet ott egy hoviharos ejjelen oxigenmaszk nelkul.
sajnos kezdenek lemondani rola a "szakertok" is.
remiszto belegondolni, mi lehet ott egy hoviharos ejjelen oxigenmaszk nelkul.
Re: Egyéb sportok
A dopamin froccs mindenkinek ugyanaz tok mindegy mi valtja ki. Egy kurva magas hegy megmaszasa ugyanazt a dopamin loketet valtja ki, mint atmenni egy nehez vizsgan vagy bevenni 130cal egy kanyart, esetleg elerni egy mocskos nehez achievementet vmelyik jatekban. Az mas kerdes, kinek mi inditja el, ez a szubjektiv resze. Szoval nem mondhatod, hogy osszehasonlithatatlan erzes, mivel nem tudod mas mitol kap akkorat, mint te. Es nem fugg attol, te mennyi munkat tettel bele, a tested nem meri ezt patikamerlegen, mondhatnam, hogy abszolut leszarja.rikko írta:
Hehe kolléga. Megkérdezem a biztonság kedvéért, voltál már hegyet mászni ? Nem a Kékesre felbuszozni , hanem úgy rendesen 5-6 órát hátizsákosan ?
Mert egyetlen egy sikeres vizsgám vagy győztes gól nem okozott olyan érzést.
Szerintem összehasonlíthatatlan érzés.
Még akkor is, ha a végeredmény kb ua. De ugye pl a te esetedben kb annyi közöd van a Real sikereihez , mint nekem
Viszont , ha beleteszed a kemény melót akkor más az erzes és mint mondtam maga az utazás is felemelő.
Vizsga az még olyan felemás érzés, legalábbis nálam.
Masreszt fuggoseget okoz, es amekkora a kiugrasa, akkora lesz a melypont is (pont ettol alakul ki a fuggoseg). Ezert erdemes kordaban tartani ezt a fajta (ki hogyan definialja) boldogsagot, oromot.
Fun fact: ezt hasznaljak ki a jatekok a fuggoseg kialakitasara (gamifying).
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9557
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Egyéb sportok
allitolag VELHETOEN egy ember alakot lattak fenn a tetejen aki VELHETOEN o lehetett.
tenyleg beindult a media rendesen, de mi egyszeru hetkoznapi emberek ugyis kovetjuk a sztorit mert a hype mar felultet mindenkit a vonatra.

- h3x0r
- Hozzászólások: 9667
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Egyéb sportok
A kurva anyját a médiának, hogy megint valaki (esetleges) tragédiájából akarnak megélni. És mi meg kattintunk, olvassuk, először, hogy megpróbálja, majd hogy eltűnt, megvan a közös élmény, amiről tudunk fórumon, munkahelyen beszélni; Mint mikor a korai big brother meg való világ évadok mentek, csak most szó szerint a "lét a tét". Nemsokára a fókusz, telex és társaik megkeresik a szakértőket, hogy x idő után általában ennyi meg annyi az esély. Végül vagy előkerül és mindenki megkönnyebbül vagy elkezdik keresni a holttestet ami vagy előkerül vagy általában nem. Nem lepne meg, ha egy black mirror epizódban ugyanez a történet azzal egészülne ki, hogy lehetne rá fogadni, hogy túléli vagy sem.
- Anthony
- Hozzászólások: 8457
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok
Ez a másik amit mondok hogy akinek nem megy nem kéne erőltetni.hehetheoriginal írta: pláne, hogy manapság már ezrével futkosnak fel a hegyekre az emberek, nem akkora hir, mintha valaki egyedül elindulna a marsra pl.
Ott volt Klein Dávid, 9-szer futott neki, egyszer sem sikerült, közbe ment a tv műsor, kapta a szponzori pénzeket az rtl-től.
Aztán felmennek ezrek, vagy ott a másik serpa aki 26x volt fent, van akinek megy ez és van aki csak erőlködik.
- babaking
- Hozzászólások: 3285
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 14:11
- Kedvenc játékosaid: Guti, Kaká, Varane, Marcelo, SR4, Modric, Kroos, Nacho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok
Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Egyrészt ezeknek az embereknek nem csak ez az életük, de valahol ez a munkájuk is, tehát még nehezebb abbahagyni.h3x0r írta: Szerintem nem kérdés, hogy létezik-e az adrenalin fröccs vagy az ezt követő eufória, amikor azt érzed, hogy na most élek igazán, mert egyértelmű, hogy igen. Lehet valakinél ez hegymászás, bungee jumping, hullámvasút vagy motorozás közben.
A gond akkor van, amikor ez átmegy függőségbe és minden nap erre az érzésre vágysz, csak ilyenkor érzed igazán jól magad.
Egy felelősségteljes ember egy pont után (házasság vagy gyerek születése) azt mondja, hogy számára a családja az első és visszavesz, nem kísérti meg újra és újra a sorsot önös érdekből. Sajnálom a családját, hogy ők csak a második helyen állnak, közben meg az az érzésem, hogy nekem erről az egészről tudnom se kéne.
Alex Honnoldnak is van kölyke mégis free-solozik tovább - aki ezt nem éli meg olyan mélyen az ezt nem értheti meg szerintem.
A Futball mindenké. A pénz viszont, csak a kiválasztott keveseké, és mindent meg is tesznek, hogy ez így is maradjon.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14481
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Egyéb sportok
igy van, ezt mondom én is.közben meg az az érzésem, hogy nekem erről az egészről tudnom se kéne.
pláne, hogy manapság már ezrével futkosnak fel a hegyekre az emberek, nem akkora hir, mintha valaki egyedül elindulna a marsra pl.
thereisonly1ronaldo
- h3x0r
- Hozzászólások: 9667
- Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 11:24
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nagyvárad
Re: Egyéb sportok
Szerintem nem kérdés, hogy létezik-e az adrenalin fröccs vagy az ezt követő eufória, amikor azt érzed, hogy na most élek igazán, mert egyértelmű, hogy igen. Lehet valakinél ez hegymászás, bungee jumping, hullámvasút vagy motorozás közben.
A gond akkor van, amikor ez átmegy függőségbe és minden nap erre az érzésre vágysz, csak ilyenkor érzed igazán jól magad.
Egy felelősségteljes ember egy pont után (házasság vagy gyerek születése) azt mondja, hogy számára a családja az első és visszavesz, nem kísérti meg újra és újra a sorsot önös érdekből. Sajnálom a családját, hogy ők csak a második helyen állnak, közben meg az az érzésem, hogy nekem erről az egészről tudnom se kéne.
A gond akkor van, amikor ez átmegy függőségbe és minden nap erre az érzésre vágysz, csak ilyenkor érzed igazán jól magad.
Egy felelősségteljes ember egy pont után (házasság vagy gyerek születése) azt mondja, hogy számára a családja az első és visszavesz, nem kísérti meg újra és újra a sorsot önös érdekből. Sajnálom a családját, hogy ők csak a második helyen állnak, közben meg az az érzésem, hogy nekem erről az egészről tudnom se kéne.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14481
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Egyéb sportok
voltam pár helyen ausztriaban hegyet mászni.
nem feltétlen sportérték miatt, hanem mert szép a táj, jó a levegő, kevés a köcsög.
sohasem éreztem semmi extrát felérni a tetejére, de lentebb a hüttében a sör mindig extatikus állapotba hozott
mások vagyunk na.
nekem amiről beszélsz a kosárlabdában jött elő - ma már nem játszom, mert nem tudnék azon a szinten, amit elvárnék magamtól -, meg autó- vagy motorvezetésnél, ha bassza neki az ember. ez utóbbi sajnos sem a testi épségre, sem a pénztárcára nézve nem egészséges, úgyhogy marad a fórumon való trollkodás, az extázis után való kutatás gyanánt
nem feltétlen sportérték miatt, hanem mert szép a táj, jó a levegő, kevés a köcsög.
sohasem éreztem semmi extrát felérni a tetejére, de lentebb a hüttében a sör mindig extatikus állapotba hozott
mások vagyunk na.
nekem amiről beszélsz a kosárlabdában jött elő - ma már nem játszom, mert nem tudnék azon a szinten, amit elvárnék magamtól -, meg autó- vagy motorvezetésnél, ha bassza neki az ember. ez utóbbi sajnos sem a testi épségre, sem a pénztárcára nézve nem egészséges, úgyhogy marad a fórumon való trollkodás, az extázis után való kutatás gyanánt
thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Egyéb sportok
hehetheoriginal írta:ugyanezt érzed egy győztes meccs vagy csak egy gól után is.a csúcsra érkezés utáni eufóriát.
vagy mikor egy kurvanehéz vizsgát letudtál
nem egy dokufilm van róla, hogy ott kell hagyni, aki leül vagy megáll, mert vagy mindenki meghal, aki menteni próbál az is, vagy mindenki saját magáért felel.amugy durva, olvastam cikket, hogy a csucs kozeleben fagyott holttestek tucatjai "szolgalnak utbaigazitasul"...
van videó, hogy a fickó ül egy kiszögellés alatt, még lehet látni a lehelletét a levegőben, de nincs más választás menni kell tovább. az everestre való út amugy kész vicc manapság, egymást tapossák az emberek, sorban állnak várva a csúcstámadásra:https://www.bbc.com/news/world-asia-48401491
aztan van ez a forma: https://www.youtube.com/watch?v=KEnK8rvqwgI
fél év alatt mind a 14db 8000es csucsra felszaladt, van netflix special is róla.
14 peaks vagy mi a cime
Hehe kolléga. Megkérdezem a biztonság kedvéért, voltál már hegyet mászni ? Nem a Kékesre felbuszozni , hanem úgy rendesen 5-6 órát hátizsákosan ?
Mert egyetlen egy sikeres vizsgám vagy győztes gól nem okozott olyan érzést.
Szerintem összehasonlíthatatlan érzés.
Még akkor is, ha a végeredmény kb ua. De ugye pl a te esetedben kb annyi közöd van a Real sikereihez , mint nekem
Viszont , ha beleteszed a kemény melót akkor más az erzes és mint mondtam maga az utazás is felemelő.
Vizsga az még olyan felemás érzés, legalábbis nálam.
- hehetheoriginal
- Hozzászólások: 14481
- Csatlakozott: 2021. augusztus 30., hétfő 16:05
- Kedvenc játékosaid: elfenomeno
Re: Egyéb sportok
ugyanezt érzed egy győztes meccs vagy csak egy gól után is.a csúcsra érkezés utáni eufóriát.
vagy mikor egy kurvanehéz vizsgát letudtál
nem egy dokufilm van róla, hogy ott kell hagyni, aki leül vagy megáll, mert vagy mindenki meghal, aki menteni próbál az is, vagy mindenki saját magáért felel.amugy durva, olvastam cikket, hogy a csucs kozeleben fagyott holttestek tucatjai "szolgalnak utbaigazitasul"...
van videó, hogy a fickó ül egy kiszögellés alatt, még lehet látni a lehelletét a levegőben, de nincs más választás menni kell tovább. az everestre való út amugy kész vicc manapság, egymást tapossák az emberek, sorban állnak várva a csúcstámadásra:https://www.bbc.com/news/world-asia-48401491
aztan van ez a forma: https://www.youtube.com/watch?v=KEnK8rvqwgI
fél év alatt mind a 14db 8000es csucsra felszaladt, van netflix special is róla.
14 peaks vagy mi a cime
thereisonly1ronaldo
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Egyéb sportok
A tavalyi csúcsra töréskor is 2 napra elveszette őt a világ,aztán már rég az alaptáborában pihent amikor jelzett a GPS'shutterisland írta: semmi hir nem erkezett azota, a serpak sem lattak, laikuskent azt mondanam, hogy az eselyei kozelitenek a nullahoz de mar a hozzaertok sem pozitivak.
amugy durva, olvastam cikket, hogy a csucs kozeleben fagyott holttestek tucatjai "szolgalnak utbaigazitasul"...
-
- Hozzászólások: 1235
- Csatlakozott: 2019. március 14., csütörtök 13:23
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Iniesta, Pirlo, Maldini, Beckham, Puyol, Viera, Henry
- Kedvenc csapatod: Barca, Wisla Krakow
Re: Egyéb sportok
Én például többször voltam 3000 felett nem volt semmi gáz. Szépen nyugodt tempóban kb mint egy jó kis séta. A srác akivel mentem többször volt 5000+ felett , több éves tapasztalattal a háta mögött. Azt mondta, hogy nincs olyan szponzor aki neki annyit tudna fizetni, hogy 8000+ felé menjen.
Azt többször említette, hogy az igazi határ az 4800-5000. Addig elmegy az emberek jó része. Onnantól viszont már kell a tudás.
Én fantasztikus érzésnek találom a hegymászás folyamatát és a csúcsra érkezés utáni eufóriát.
De az életem nem tenném fel azért, hogy felérjek.
Azt többször említette, hogy az igazi határ az 4800-5000. Addig elmegy az emberek jó része. Onnantól viszont már kell a tudás.
Én fantasztikus érzésnek találom a hegymászás folyamatát és a csúcsra érkezés utáni eufóriát.
De az életem nem tenném fel azért, hogy felérjek.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9557
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Egyéb sportok
semmi hir nem erkezett azota, a serpak sem lattak, laikuskent azt mondanam, hogy az eselyei kozelitenek a nullahoz de mar a hozzaertok sem pozitivak.
amugy durva, olvastam cikket, hogy a csucs kozeleben fagyott holttestek tucatjai "szolgalnak utbaigazitasul"...
amugy durva, olvastam cikket, hogy a csucs kozeleben fagyott holttestek tucatjai "szolgalnak utbaigazitasul"...
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 1 regisztrált és 0 vendég