Eléggé csalódott vagyok. Nincs világvége hangulatom, mint itt egyeseknek, nem látom olyan vészesnek a dolgokat. Nem lettünk gyengébb csapat emiatt, csak most nem úgy jött ki a lépés. Sokan, a csapat nagy része kritikán aluli volt. Tegnap szidtam Carlot is, részben még tartom, de más lehetősége nem volt. Előre nem tudott hozni senkit, így maradt a kp erősítése, ezt meg is tette, de ennyire nyíltan nem kellett volna ráülni az 1-0ra.. Nem ez az első eset, hogy megbosszulja ez önmagát. És bőven benne volt a meccsben a hazai gól. Nagy hiba volt ez tőle.
Bosszant is, meg örülök is. Nehezen bírnám elviselni, hogy a bajnokságban mind a két rivális előttünk végez. Így muszáj az Atleticonak drukkolnom az utolsó fordulóban, akkor megelőzhetjük a Barcelonát. Nem érdemelnek ők serleget. Másrészt jónak tartom, hogy rá lehet készülni már most a bl döntőre. Nem kell széthajtani az utolsó két fordulóban a csapatot. Pihenhetnek a kulcsemberek, felépülhetnek a kisebb sérüléssel bajlódók. A döntőt meg kell nyerni, nincs mese!
Egyébként a sérültekkel mi van? Ronaldot olvastam, ő összeszedi magát a döntőre. De Bale, DM, és Pepe?
Amúgy alapjaiban nem rossz a helyzetünk, ami a jövőt illeti. A kezdő 11 viszonylag stabil. Kp-ra kell egy ember. Ez mindenképp. Ezen felül Benzema, Balhátvéd, és a kapus kérdést kell rendezni. Viszont a keretünk nem elég mély. Véleményem szerint idén leginkább azért nem jött össze a bajnokság, mert nem lehetett a padra támaszkodni. Előre nincs cserénk, kpra nincs cserénk. Hátvédsor okés, bár Varane kiesésével az is húzós. Egyedüli megbízható ember, akit bármikor bátran be lehet dobni a meccsbe, az Isco. Itt kell a fentieken túl még egy szintet lépnünk. Benzema ha megy, ha marad, kell mögé/mellé ember Morata helyett. Mehet isten hírével, opcióval, anélkül, már az sem érdekel. Egy valamire jó volt ez a szezon.. Az árát minimum megduplázta, persze nem a teljesítményével. Így lenne előre egy Bale, CR, Benz, Isco, idővel Jesé, újember. DM-et ebben a harmadban el kell felejteni. Ez így nem néz ki rosszul. Kp... Nagy takarítás kell. Illarra, Khedira, Casemiró szevasz (utóbbit én kizárólag opcióval). Kell valaki Modric és DM mellé, jövőre Xabival csereként számolnék (időnként persze kezdőként is), de ide még legalább 1, ha nem 2 ember kell, aki bármikor be tud szállni, gond nélkül, nem úgy mint Illarra, hogy háromszor is meggondolnám, hogy kívánom-e, hogy jöjjön. Nagyon melléfogtunk vele. És ha kell még Isco is tud itt játszani. A hátvédsor rendben van. Ott csak távozás esetén (Marcelo és Coentrao sorsa. A brazilt kétlem, hogy eladnánk, de a kezdőből könnyen kikerülhet, ha így folytatja.) kellene érkező. Szóval 1 ember kellene csak kezdőbe, és főleg a padsort kell megerősíteni. Neveket azért nem írtam, mert nem sok meccset tudok nézni a Real meccseken kívül, így annyira nem ismerem a lehetőségeket.
Lényeg, hogy közel sem annyira siralmas a helyzet, mint itt sokan írkodják.
csabi87 írta:Annyi az egész,hogy a maradék két meccsen megkell találni Alonso helyettesét.
A sérülteket össze kell rakni a jövőhét végére,hogy az Espanol ellen úgymondd letudja próbálni a csapat a taktikát meg a játékot és a maradék 6 napban finomítani majd rajta,ahol hibát láttak Ancelottiék.
A BL döntőre meg kimenni úgy,hogy mindent kiadni magukból.
Valahogy így.
R.M.C.F írta: Felállt védelem ellen nincs nagyon játékunk,
CR és Bale bevert volna egyet kettőt aztán Matt visszaült volna a székébe.
Ez lehetséges, velük azért más lett volna ez a meccs is, de az tény, hogy észrevehetően gyengébb a játékunk védekező csapatok ellen, mint támadók ellen. Ezen még sokat kell csiszolni, az alapanyag meg van hozzá.