Kellett három nap mire sikerült feldolgoznom ezt a meccset.
Bevezetés
Amikor láttam a kezdőket már tudtam mit várhatok. Az Atleticó hosszában és széltében is betömörül a saját térfelére, rengeteget fognak szerelni, csírájában elfolytják a támadásainkat, aztán a megszerzett labdával vagy kontrázni próbálnak, vagy ha nem sikerül robbantani, akkor valamelyik szélen a vonal mellett szépen lassan törnek előre bedobásokkal, hogy aztán szerezzenek egy jó szabadrúgást vagy szögletet.
Costa kezdése utólag végzetes volt, de megérte nekik a rizikót, Adrian Lopez még nem Villa már nem az a csatár akivel veszélyesek lehetnek a kapura akcióból.
Mi óvatos kezdővel léptünk a pályára, Coentrao és Khedira is érthető döntés volt. Marcelót irdatlanul szívatta volna Raúl Garcia a levegőben, ahogy Albát is megette reggelire a bajnoki döntőn. Khedira meg tud robotolni és rakkolni, ami egy Atleticó vagy angol csapat ellen hasznosabb mint bedobni a megpisszent éretlen Illaramendit vagy a fizikálisan nem túl félelmetes Iscot a darálóba.
Bonyodalom
A gólnál először Ikerre voltam mérges, nem értettem, hogy vonalkapus létére mi a francért rohan ki Pintót idézve a 11-es vonaláig leszedni a beadást, ráadásul teljesen ütemkésve, megtorpanva, aztán Khedirára irányult a haragom, mert ő is elkésett egy ütemet. Végül szépen lenyugodtam, bízva abban, hogy nem ez a vége, vissza fogunk jönni, így sokkal édesebb lesz.
Ahogy teltek a percek egyre feszültebb lettem, ahogy néha a csapat is. Ronaldót bezárták kalitkába a védők, az Atleti durván óvatosan játszott, teljesen megszüntetve a kontra lehetőségét. Bale talán a legszarabb meccsét hozta le idén Madridban, még a labdáról leválaszthatatlan Modric is eladott 1-2 labdát. Egyedül Di Mariában volt benne a remény. Lehet ekézni Marist hogy megint elvesztett egy csomó labdát, belevezette két három emberbe a labdát, de rajta ment keresztül minden valamire való támadásunk, és ugyan egyetlen tiszta helyzetet sem sikerült kidolgoznunk, de szépen fárasztotta az Atletit, és az esetek felében csak taktikai faulttal tudták megállítani (legalább három sárgát neki köszönhetünk, aminek később kézzelfogható jelentősége lett)
Katarzis
Carló kimondottan kiszámíthatóan és általában eredménytelenül szokott cserélni (hacsak nem számítjuk eredménynek azt hogy korrigálja a félidőben vagy a 60. percben az elszabott kezdőjét), de most kifejezettten jól nyúlt bele a játékba. Az Atleti már csak ki akarta húzni, a kontráik Costa és Turan nélkül kevésbé tűntek veszélyesnek, ráadásul fáradtak is a rengeteg pressingtől, meg a szezontól, szóval a friss Marceló és Isco ficánkolhatott közöttük Di Mariával karöltve.
Ahogy nyomtuk őket a kapuhoz éreztem, hogy meg kell, hogy legyen, de valahogy mégsem jött az áttörés. A 80. percben már azért szorítottam, hogy legalább 4 percet hosszabbítson a bíró mert az atleti tördelte a játékot, és nekünk minden pillanatra szükségünk lehet.
A 90. percben már megbarátkoztam a gondolattal, hogy az Atleticó Madrid a 2014-es BL győztes, igazából megérdemelték volna, nem annyira mint mi, de annyira ismerős volt a helyzet hangulata (a pirossal tarkított Real-Barca mérkőzések jutottak eszembe), hogy nem ugrottam volna ki az ablakon, sőt még gratuláltam is volna nekik, mert mindent megtettek ami tőlük telt, és mi sem búcsúztunk volna annyira rondán, mint az utóbbi években.
Semleges szurkolókkal néztem a meccset, és annak ellenére szorítottak az egyenlítésért, ahogyan a meccs elején az Atleti gólért.
Ekkor jött Ramos és együtt ordítottunk fel eufóriában. Az atleti rohadt jó szögletek és beadások lefülelésében, mégis berobbant Ramos és 11-ről befejelte a világ egyik legjobb kapusának, az egyik legjobban fejelő védők gyűrűjében.
Levezetés
Az Atleti összetört, már nem motiválta őket az évtizednyi pofongyűjtemény, amit tőlünk kaptak, ~50 meccs után a BL döntő ráadásában pukkant ki a matrac, mi meg megkaptuk a lehetőséget a gálára. Már nem haraptak a védők, hulla fáradtak voltak és majdnem mindegyik sárga lappal játszott, nem volt több csere. Di Maria most már átment rajtuk mint kés a vajon. Bale az értékelhetetlen szar meccsét megmentette ezzel a fejessel. Marcelóra már ki sem léptek. Ronaldót csak Godín tudta elkaszálni hátulról mindenki másnak lapja volt.
Megérdemeltük. Nem szeretem a decima kifejezést, de irdatlan boldog vagyok, hogy negyedszer is láthattam ahogy felemelik habfehérben azt a serleget. Legendás menetelés volt ez.
A Barca újraépül, de az Atleti veszélyes lehet még jövőre. Simeone még az ezüstöt sem engedte a nyakába rakni, csak dühösen elmarkolta, vendettát akarnak.
Minden adott hogy jövőre is izgalmas szezonunk legyen, egy VB miatt elszabott előszezonnal, a közeledő divatdrukkerekkel a nyakunkban.
1966-ban:
Ausztria nyerte az Eurovíziót
Az Atleticó a spanyol bajnokságot
A Real a bajnokok ligáját
és a házigazda Anglia a VB-t :O
a 11eseikrol nem is beszélek inkább....
, így lett a találkozó végére egál a 2 csapat futómennyisége --> amiből aztán persze egyenesen következett az 1-1 utáni kiütés is!