Matt, szinte teljesen egyetértek veled, nagyon jó kis írást hoztál össze, grat!
én nem szaporítanám a szót, borzalmasan el voltam keseredve, mert ugyan a Mourinho-féle Realnál sokkal jobban helytálltunk és helytállunk, sokkal látványosabb a játék, de az igazán nagy párharcokon még mindig sorra elbukunk, pedig már nincsen itt özil, nem játszik khedira, és di maria középen remek teljesítményt nyújt.
én is azt gondolom, ennek egyik fő oka xabi alonso, aki borzalmasan lassú és körülményes, és ez egy igazán nagy csapat ellen rendkívül szembetűnő.
a barca középpályája még úgy is sokkal erősebb, hogy xavi véleményem szerint kezd kiöregedni, már nem a régi, viszont iniesta zseniális, busquets sokkal többre vitte, mint amit régen gondoltunk volna, elől a messi-sanchez (neymar)-pedro (fabregas) hármas legalább olyan veszélyes, mint a mi bbc-nk, csak mezőnyjátékban többet mutatnak, egyedül a védelmük gyenge, valdést ugye ismerjük, mascherano szerintem egyáltalán nem barca kezdő szint, piqué is hajlamos a megingásra, alves hátul viszonylag könnyen verhető (elől viszont elég jó, bár borzalmasan ad be), alba ott van a szeren.
összességében (mint a legtöbb komoly téttel bíró meccsünk) ez a meccs is a középpályán, és valahol a taktikán ment el, no meg a szokásos borzalmas helyzetkihasználáson. bírózni nem fogok, mi is kaptunk egy kamutizit (noha a szabálytalanság ténye nem vitatható, és ronaldo végül bent esett el, el lehet nézni), a barca első tizenegyese elég kérdőjeles (a piros nálam nagyon az), a másodikat pedig szerintem 10/9 alkalommal befújják, ugyanis iniesta túljutott már két emberen, a kontakt meg volt xabi alonsóval, szóval ez teljesen megadható volt.
ebből is látszik, hogy valahol magunkat vertük meg (noha a barca is majdnem ezt tette magával, mascherano hibái, valdés szokásos teljesítménye...) mert xabi és ramos is borzalmasan bután viselkedett véleményem szerint.
a meccs előtt én is nagy reményekkel ültem le, mondván, mikor verjük meg a barcát, ha nem most, hiszen ők már nem azok, akik eddig voltak, mi pedig rengeteget javultunk az elmúlt időszakban, de kiderült: nem eleget.
a mérkőzésen nekem bebizonyosodott, hogy a rohadt életbe nem fogom se cristianót, se messit a világ legjobbjaiként emlegetni, szerintem egyik sem zseni, ronaldo játékban sose volt túl erős, csak gólokkal szokott villanni, messi pedig tegnap szerintem talán labdához sem ért, mégis adott egy gólpasszt, és lőtt három gólt a real madrid ellen, tehát ő ugyan végső soron jobban kivette a játékból a részét, és eldöntötte a meccset, pedig alig volt észrevehető. nálam egy iniesta sokkal nagyobb klasszis mindkettőnél például.
sevillában nem lesz ramosunk, nem lesz di mariánk, ha ott nem győzünk, szerintem búcsút inthetünk a bajnokságnak, hiszen a barcának ez lélektanilag nagyon komoly lökést adhat. egyedül abban lehet bízni, hogy a bl-ben lefárasztják egymást, de nekünk innentől kezdve nem szabad hibázni, pedig komoly meccsek vannak még hátra.
nyáron váltani kell, én bírom carlót,szerintem az elmúlt évek toronymagasan legszerethetőbb madridját építette fel, de amíg xabi alonso fog játszani alappillérként és rá van bízva minden, (márpedig carlonál szinte biztos, no meg hosszabbítottak is vele), a bbc játékban semmit nem mutat, és az egy szem épkézláb csatárunk elpuskáz több ziccert is, addig szinte semmi esélyünk nincs igazán komoly ellenfelek ellen.
összességében borzalmasan elkeserítő, hogy egy igazán erős ellenfél ellen rendre elvérzünk, így már nem tudom értékelni a kiscsapatok elleni brillírt.