dzsi91 írta:Azért néztem az elmúlt 10 évet mert azóta jött abra papa. Teljesen mind1 kik voltak az ellenfelek, így a mi érdemeinket is lehet kicsinyíteni, mert azért mi is ritkábban találkoztunk mostanában nagyágyúval max az elődöntőben.
Ok, így már értem a 10 évet. Nem tudtam, mikor ment az orosz Londonba.
Hogy őszinte legyek, nekem édes mindegy, hogy ki hányadik körben zúgott ki. Az a sorsoláson és így a szerencsén is múlik. Egy dolog van nekem, ami számít, és az a győzelem. Klisé, de a történelem csak a győzteseket jegyzi. Bejuthatunk akár 5-ször is a döntőbe, ha egyszer sem nyerjük meg.
dzsi91 írta:A kerék forog ha abramovic kiszáll már nem igazán rázza majd meg őket mert a brand már megvan, lehet hogy nem költekezhetnek majd orrba szájba,de anyagilag a nagyok között fognak maradni(ha nem fogalmatlanok intézik majd a pénzügyeket).
Kétlem, hogy a Chelsea-nek akkora marketingértéke lenne, mint egy ManU-nak, de mondhatnám az Arsenalt is. Addig rendben, hogy a PL csapatok keleten nagyon mennek, de ez általánosan igaz. És ha az egyik legnagyobb szponzor, Abramovic cége kilép, akkor az igen is megfog látszódni a költségvetésen. És Te mondtad, hogy pénz nélkül (vagy kevesebből) nincs ilyen foci/Chelsea.
dzsi91 írta:Biztos vagyok benne,hogy önerőből már nem lehet.Túl nagy a szakadék az elit és többiek között.Ezt csak egy jó nagy zsák pénzzel lehet megoldani,ha hosszútávon akar valaki ott lenni nem pedig 1-2 évre.
Én sem az Eibarból akarom a legújabb Real Madridot megalkotni. De - most maradjunk spanyolban - pl az AtMa elég tudatosan építkezik. Az utóbbi évben volt egy kiugró teljesítményük, amivel több szurkoló figyelmét is felkeltették. Az ilyen kiugró évek erre vannak. Hogy felfigyeljenek az emberek. És innen kell marketing ügyileg (is) továbbvinni. Ha jól tudom, akkor a közel-kelet például nagyon spanyol fan. És talán elmondható, hogy kezd keletebbre is terjedni a dolog. Illetve Amerikában is. Ha jól tudom, akkor többek között a Valencia is szokott közel-keleti turnékat beiktatni. Szóval azért vannak patinásabb klubok is, akiket el tudom képzelni, hogy idővel fel lehetne futtatni.
Persze mind a Valenciának, mind az AtMának az az egyik hátulütője, hogy tudtommal nagy adósságuk van.
dzsi91 írta:Mint mondtam, az újgazdag klubok(ha ügyesek) kiépítenek egy marketing gépezetet amire lelép a pénzeszsák,Szerintem a Chelsea már ezen túl van így ők már abrapapa nélkül is boldogulni fognak.A PSG meg a City-nél meglátjuk, szerintem a manchesteriek menni fognak a levesbe, mert rossz szakmai munkát végeznek.
Én nem igen látom a Chelsea mögött azt a marketing gépezetet, bár nem is igen követem ezt figyelemmel. Igazából az újgazdag kluboknak egyik jelentős mankója a sejk/orosz cége. Ha azt kiveszik, nem is az, hogy összedől, de egy fokozatos leromlás/visszaesés szerintem várható, még ha nyilvánvalóan nem is a korábbi szintre.
dzsi91 írta:De túlzottan a Chelsea-re ment el a téma, arra akartam kilyukadni,hogy jelenleg más esélye nincs egy bármilyen klubnak,hogy felkerüljön az elitbe hosszú távra azon kívül,hogy jön valami gazdag tulaj.Szval értem az ellenszenved de mégse, nincs más lehetőségük, az meg hogy borítják a piacot... Szerintem a piacra mi is ugyanolyan egészségtelenek vagyunk mint ezek a klubok.
Chelsea kvázi a prototípus, szóval érthető, hogy több szó esik róla.
De abban annyira nem értek egyet, hogy mi is ugyanolyan egészségtelenek lennénk a piacra, mint az újgazdagok. (Innentől minden mondatba képzeljétek oda a "szerintem"-et.) Ennek oka pedig a presztízs, és a trófeaesélyesség. Az igaz, hogy a vételárakat mi kezdtük felverni a kivásárlásokkal. De a piac attól borult így fel, és a nagyok és kisebbek közti szakadék attól mélyült el igazán, hogy a fizetések elszabadultak. És ebben nem mi járunk szerintem az élen. Hozzánk a játékosok alacsonyabb fizetésért is aláírnak pont a korábban említett két ok miatt. De egy újgazdag klub a fizetésen kívül eleinte nem igen tud mit ajánlani. És az sem mindegy, hogy a piacon csak pár "cápa" van, akiket a piac szabályoz, vagy mondjuk kétszer annyi, akik "felére" nincs ilyen megszorító tényező.
Egyébként ha van valamiféle szabályozóerő (legyen az piaci bevétel vagy FFP), akkor engem speciel nem érdekel, ha egy klubot egy ember/család futtat fel, vagy jól sáfárkodtak a hírnevükkel. Engem a "feneketlen pénztárca", és annak a hatásai zavarnak.