Oldal: 1609 / 4952
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 10., kedd 13:01
Szerző: KAG
Fenoo írta:
Realista24 írta:
Pérez elmondta, hogy jövőre újra megyünk Neymarért
A Marca azt írja, hogy Perez azt mondta, hogy Pogbát nem akarta elengedni a MU és ezzel nem tudnak mit kezdeni, Neymar pedig a médiával foglalkozik a fontos dolgok helyett. Ebből nekem nem az jön le, hogy jövőre rámegy és remélem nem is fog.
Azt is elmondta, hogy továbbra is a fiatalokra koncentrálunk legfőképpen.
Mbappe is fiatal.
Viccet félretéve, olyan fiatal kell, aki már a kezdőben is előrelépés.
Jelenleg nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy olyan fiatalokat rángatunk be, akik jelenelg spanyol 2. osztály szinten vannak és talán majd egyszer durrantanak pár éven belül.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 10., kedd 12:52
Szerző: Fenoo
Realista24 írta:
Pérez elmondta, hogy jövőre újra megyünk Neymarért
A Marca azt írja, hogy Perez azt mondta, hogy Pogbát nem akarta elengedni a MU és ezzel nem tudnak mit kezdeni, Neymar pedig a médiával foglalkozik a fontos dolgok helyett. Ebből nekem nem az jön le, hogy jövőre rámegy és remélem nem is fog.
Azt is elmondta, hogy továbbra is a fiatalokra koncentrálunk legfőképpen.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 10., kedd 11:30
Szerző: KAG
Realista24 írta:
Pérez elmondta, hogy jövőre újra megyünk Neymarért
Fölösleges.
"Tűzoltásnak" (már, ha lehet ezt mondani, egy 200 millás igazolásra) idén támogattam volna.
Pláne úgy, ha be tudtuk volna vonni a Bale+Keylor duót a buliba és kijöttünk volna 120-40 körül.
Viszont jövőre már nem kéne.
Mbappe,Sancho, Mane trió-ból hoznék valakit a támadó szekcióba.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 10., kedd 10:11
Szerző: Realista24
Pérez elmondta, hogy jövőre újra megyünk Neymarért
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 12:37
Szerző: Yazid
Anthony írta:
Realista24 írta:
Azt írják, hogy az Adidas szólt bele nagyon a Pogba dealbe, és vétózta meg.
Bullshist szagú.
Ilyenkor, mikor vége az átigazolási szezonnak jönnek ezek a mese hírek, el kell adni a lapokat valamivel: Messi télen ingyen távozhat a Barcától, a Real ezután Mbappé leigazolását helyezi a középpontba, Pogba Adidas, stb. stb.
Jövő nyáron akárki legyen az edző, nem hiszem hogy szétrobbantaná a középpályát. Max. elmegy Modric, és jön valaki Kross és Casemiro mellé.
Van de Beek, Ceballos, Pogba, Ödegard, ez is lehetne egy középpálya végülis, de nem lesz.
ja még most lett vége ennek de mar cikkeznek h jövőre numero uno cél bappé meg mar felig levan zsirozva mert nem hosszabbított
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 12:29
Szerző: Anthony
Realista24 írta:
Azt írják, hogy az Adidas szólt bele nagyon a Pogba dealbe, és vétózta meg.
Bullshist szagú.
Ilyenkor, mikor vége az átigazolási szezonnak jönnek ezek a mese hírek, el kell adni a lapokat valamivel: Messi télen ingyen távozhat a Barcától, a Real ezután Mbappé leigazolását helyezi a középpontba, Pogba Adidas, stb. stb.
Jövő nyáron akárki legyen az edző, nem hiszem hogy szétrobbantaná a középpályát. Max. elmegy Modric, és jön valaki Kross és Casemiro mellé.
Van de Beek, Ceballos, Pogba, Ödegard, ez is lehetne egy középpálya végülis, de nem lesz.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 11:11
Szerző: Faust
wZoLee7 írta:
reeed_ati írta:
Az eddigiek alapján nem olyan nagy kár érte..
Persze nyilván még alig játszott, korai lenne megítélni, csak ugye láttam anno az eurépa ligában is..
Hazard és Brahim térjenek vissza végre és akkor a kezdő és a pad is erősödne.
Jah, es toljuk egy csatarral, okos...Marianonal meg Ramostvis hamarabb teszi be csatarba Zidane
Egyebkent lehet jobban jarnank, ha par meccsig Ramos szaladgalna elol, a helyen meg Militao daralna.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 11:10
Szerző: Berti
Van de Beek jövő nyáron érkezik
Legnagyobb pancserség lenne részünkről.
Most, mikor kurva nagy szükség lett volna egy kp-ra és megkaptuk volna 50-ért..nem hoztuk.
Jövőre, mikor visszajön egy Öde és egy Ceballos (aki semmivel sem rosszabb nála), akkor vesszük meg. Hova? Miért?
Realista24 írta:
Azt írják, hogy az Adidas szólt bele nagyon a Pogba dealbe, és vétózta meg.
Bullshit. Jobban jártak volna ha itt köt ki.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 11:05
Szerző: Kerlon
Realista24 írta:
Azt írják, hogy az Adidas szólt bele nagyon a Pogba dealbe, és vétózta meg.
mégis miért? bár gondolom a mi mezeinket könnyebb eladni nélküle, mint a unitedet
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 9., hétfő 10:49
Szerző: Realista24
Azt írják, hogy az Adidas szólt bele nagyon a Pogba dealbe, és vétózta meg.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 8., vasárnap 19:34
Szerző: wZoLee7
reeed_ati írta:
dannen írta:
jovic megserult.
Az eddigiek alapján nem olyan nagy kár érte..
Persze nyilván még alig játszott, korai lenne megítélni, csak ugye láttam anno az eurépa ligában is..
Hazard és Brahim térjenek vissza végre és akkor a kezdő és a pad is erősödne.
Jah, es toljuk egy csatarral, okos...Marianonal meg Ramostvis hamarabb teszi be csatarba Zidane
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 8., vasárnap 19:29
Szerző: reeed_ati
dannen írta:
jovic megserult.
Az eddigiek alapján nem olyan nagy kár érte..
Persze nyilván még alig játszott, korai lenne megítélni, csak ugye láttam anno az eurépa ligában is..
Hazard és Brahim térjenek vissza végre és akkor a kezdő és a pad is erősödne.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 21:03
Szerző: Jim
realistahuni írta:
Én meg remélem ez lesz jövőre:
Curtis-Hakimi-Varane-Militao-Mendy-Case-Pogba-Ödegaard-Hazard-Benzema-Bappé
egy spanyolt sem raknál a kezdőbe??
komoly provokációt
ilyet nem enged Perez
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 18:52
Szerző: wZoLee7
realistahuni írta:
1-2 spanyol kell a helyi szurkolók miatt
Én meg remélem ez lesz jövőre:
Curtis-Hakimi-Varane-Militao-Mendy-Case-Pogba-Ödegaard-Hazard-Benzema-Bappé
A spanyoljaidnál a tegnapi alapján egyedül Alba mondható topnak, esetleg még Thiago évi 2-3 meccsen ha nem sérült vagy formán kívűli. Ramos már megunta, inkább hajhássza a góljait.
Bappe nem akar szélső lenni, Case helyett keressünk valakit, és inkább Ödegaard-Kroos mellett tenném le a voksom
a többivel egyet értek, annyi csak h Curtis miután szétmentek Majkával lefele megy a karrierje, bár olcsón hozható és tartsuk az évi új kapust
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 18:36
Szerző: realistahuni
1-2 spanyol kell a helyi szurkolók miatt
Én meg remélem ez lesz jövőre:
Curtis-Hakimi-Varane-Militao-Mendy-Case-Pogba-Ödegaard-Hazard-Benzema-Bappé
A spanyoljaidnál a tegnapi alapján egyedül Alba mondható topnak, esetleg még Thiago évi 2-3 meccsen ha nem sérült vagy formán kívűli. Ramos már megunta, inkább hajhássza a góljait.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 17:43
Szerző: Jim
Fenoo írta:
Szerintem innentől Hazard Benzema és Bale lesz a fix kezdő de kíváncsi leszek, hogy Brahimnak milyen szerepet szán ZZ.
Reméljük sokat fog játszani
1-2 spanyol kell a helyi szurkolók miatt
Azmeg egyértelmű, hogy LV-nél több van benne
de lehet Vininél is
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 17:18
Szerző: Mickey
KAG írta:
Fenoo írta:
A hírek szerint felépült Hazard, James és Brahim, bevethetőek lesznek a Levante ellen.
Szerintem innentől Hazard Benzema és Bale lesz a fix kezdő de kíváncsi leszek, hogy Brahimnak milyen szerepet szán ZZ.
Ha megkapja a perceket, meglepne ha nem kerulne vini es lv elé.
Mondjuk utobbi ZZ fia, szóval... de Vinit sztem kitolja a helyéről.
Vini meg Perez fia
Komolyra fordítva...nem venném tutira, hogy Brahim kiszorítja a brazilt meg a spanyolt.
Hazard Benz Bale kb. tuti fix. Nálam utána Jovic Vazqez Vini jön.
De jó lenne látni, mire képes Brahim.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 16:08
Szerző: KAG
Fenoo írta:
A hírek szerint felépült Hazard, James és Brahim, bevethetőek lesznek a Levante ellen.
Szerintem innentől Hazard Benzema és Bale lesz a fix kezdő de kíváncsi leszek, hogy Brahimnak milyen szerepet szán ZZ.
Ha megkapja a perceket, meglepne ha nem kerulne vini es lv elé.
Mondjuk utobbi ZZ fia, szóval... de Vinit sztem kitolja a helyéről.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 15:52
Szerző: Fenoo
A hírek szerint felépült Hazard, James és Brahim, bevethetőek lesznek a Levante ellen.
Szerintem innentől Hazard Benzema és Bale lesz a fix kezdő de kíváncsi leszek, hogy Brahimnak milyen szerepet szán ZZ.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2019. szeptember 6., péntek 10:27
Szerző: G. V.tinho
Gaborone1 írta:
G. V.tinho írta:
már nem azért de ez eleve egy faszság, egyetértek Kerlonnal.
azt mondja az írás "jelenlegi piaci árát"...
és azt hogy a pélóba állapítja meg a Fifa? random mond egy árat
a piaci ár szerintem annyi, amennyit fizetnek, vagy fizetnének érte.
mondjuk a fifa azt mondja, hogy 150 a piaci ár, az adott klub meg lobogtat egy papírt, hogy fizetne érte valaki 200-at? akkor mi a piaci ár?
a közlekedési bírság árát mi határozza meg, mi alapján annyi amennyi, egy hordó gasoline árát az arabok mi alapján határozzák meg, mi alapján annyi? Szerintem úgy, hogy a sejknek ha jobb napja van hordója 10cent ha rosszab akkor 25.
Nem kell megmagyarázni semmit,
"fent" megmondják ennyi és kész.
ne bassz ki velem... ez így nem működik.
vedd ezt a példát, amin pörgünk.
írásod szerint fent megmondják, hogy Neymar piaci ára 170, tehát annyiért kivásárolhatja magát, elindítja a tranzakciót
és közben nem befolyásolhatja az, hogy X csapat adna érte mondjuk 200 millát, csak az illető nem akar oda menni? hm? mert szerintem az utóbbi lenne a piaci ár.
ez így megfoghatatlan, érthetetlen és kezelhetetlen szabályozás